Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-18 / 99. szám

13 DELMAGYARORSZAO 1910 szeptember 16 álló szerbek fegyverbarátságát, illetőleg a fuzionált uj pártnak erről a részről fölajánlott koalíciós kötelékét; pedig tudva van, hogy a bán föltételei között úgyszólván első helyen szerepelt az önálló szerbeknek az uj alakulásból való teljes kiküszöbölése. A zágrábi pártalakulások ujabb furcsasága az a másik pártalakulás is, melyről tegnapi távirataink adtak hirt, az egykori Starcsevies-, most tiszta jogpárt elnevezés alatt. Eredetileg ez a párt volt egyrészt a horvát politika legradikálisabb és legszabadelvübb, másrészt a Magyarországgal való kapcsolatot legerősebben támadó csoportja, mely a néhai való djakovári püspökben, Stroszmayer-ben, a pápáját tisztelte. A párt most visszatért régi névéhez, de akárhogyan is hangoztatja a nagyborvát 1894-iki program mellett való kitartást, a klerikális vérbeömlesztés semmiképen sem fogja megerősíteni a Frank—Starcsevics-féle marakodások által különben is nagyon megrendített pozícióját, melyet kizárólag radikálisan szabadelvű irányzatának köszönhetett; nem is szólva arról, hogy Stroszmayer utódja, Krapacz püspök, pásztorlevéiben tiltotta meg a lelkészkedő papoknak a képviselői jelöltség elfogadását, pedig a jogpárt újjászületésénél vagy háromszáz pap segédkezett. Ha már most a papok tétlenségre vannak kárhoztatva s a jogpártnak egyharmadát tevő zsidó választók is szükségképen megszöknek a klerikális invázió elöl, akkor az uj ellenzéki párt nagy dér-durral megült keresztelője körülbelül beillik halotti tornak is. # Nyilvánvaló mindezek után, hogy a horvát helyzet ma kuszáltabb, mint valaha volt. Az egyetlen biztató momentum a bánnak személyes és poli„tall" csufságszámba ment: „Paprika Jancsis" — mint mondták s legfölebb a „süldőlegényfélék" fövegén disztelenkedett az ilyesmi. Persze, a „tollas módi" teremtett magának „piacot" is és sokan voltak a „vadászos embörök" között, kiknek szép tollakkal való kupeckedés volt a főfoglalkozásuk s „tollcsiszár" vólt a közszájon forgandós megjelölésük. Ezek a „tollcsiszárok" aztán vásárról-vásárra jártak a remek tollkincsekkel s igencsak kelendő volt a „portékájuk" mindazon helyein a közeli megyéknek, ahol a „módi" még nem gubcdzott által a felemás, vagy egészen plundrás angyalbürbe a magyari „testözeten" s volt becsülete még a tollas-, sarkantyús- és pitykésdolmányos viseletnek ... Ha elfogyott a kalapmellé való, mentek a darulövők"-höz, „kótyagosok"-hoz bevásárlásokat tenni; de révészembereknél, pákászoknál is lehetett szőrözni garmadával, miért is tollhiány sohasem volt s urnák, parasztnak egyaránt került „szemnek-szájnak tetsző" tollékesség. Volt idő — mint a török „defterek" s egyéb Szeged történetére vonatkozó régi, a török hódoltság korából való Írásokból kitetszik, — midőn a török vitézek adóban is szívesen elfogadták az ezüstös „kolcsagót", meg a másféltenyérnyi szóles szép darutollakat, melyek különösen „darvas paripához" nagyon mutatónak és tetszetősek valának s nagyon emelék a vitézi jelleget. És tény az is, benne foglaltatik ft régi írásokban, hogy törökuraimék adóalanyban szigorúan meg is kívánták a föveg mellé való tollékességet a szegedi magisztrátustól. Ez a körülmény adott aztán életet a lápos, sárrétes vidékeken a vadmadártollal tikai térfoglalása és az unionista elemeknek a politikai szintérre történt visszatérése. Bár a pártviszonyok kialakulásának késedelmezése folytán eddig még a választások időpontját sem lehetett kitűzni, országszerte megindult a választási mozgalom és a kerületek igen nagy részében a közönség tüntető szimpátiái között fölvették a mandátumért való harcot a bán támogatására kész és a Magyarországgal való közjogi kapcsot a maga teljes tisztaságában elfogadó és nyíltan hirdető horvát hazafiak. Amig a vesztüket érző nagy horvát túlzók, egy elmúlt korszak itt rekedt hírmondói, fejvesztetten halmoznak hibát hibára, addig Horvátországban is munkában vannak az uj éra hirnökeí és harcosai és ma már Hon^átországban is kevés komoly ember van, aki kételkednék a korrekt, életképes politika, a törvényes közjogi alap győzelmében. A kölcsönügy megoldása. — Kincstári jegyek. — (Saját tudósítónktól.) A francia kölcsönterv végleg meghiusult, tehát szükség van arra, hogy a kormány más módon fedezze az ötszázhatvan millió szükségletét. A Neue Freie Presse mai számának jelentése szerint a legvalószi" nübb megoldás a kincstári jegyek meghosszabbítása lesz, mégpedig oly módon, hogy a kincstári jegyek tulajdonosainak tetszésére bizzák hogy a jegyek beváltását az év végére kivánják-e, vagy pedig beleegyeznek a kincstári jegyek meghosszabbitásába, a beváltandó öszszegek erejéig pedig uj kincstári jegyeket bocsátanak ki. Járadékkibocsátásra január előtt valószínűleg nem kerül sor. Ugyancsak ma a kölcsön ügyében egy érdekes londoni távírat érkezett. Eszerint aa utóbbi napokban a Cityben közvetítők mutatkoznak, köztük több arisztokrata is, akik a magyar kölcsön megkötését propagálják. Elégtétellel kell azonban konstatálni, — mondja a való kereskedésnek. De igy volt ez abban az időben mindenütt, ahol csak a vadmadárféle szemlátomást el volt szaporodva az emberlakta helyek tájain, kivált a kócsag meg a darumadár, melyeket nemcsak a tollaik miatt, hanem „szép" szólásukért, no meg tradícióból is sze* rették a buckái—tiszaháti magyarok. Hanem azért a molnárság nem igen esenködött a darutoll után és a világért se tűzte volna a kalapja mellé, mert nekik nem volt kedves se a daru, se a toll. Sőt! Amennyiben szürke ruházatukról „daruknak" gúnyolta őket az incselkedő indulat. Ma mir ritkaság a darumadár, ngy, hogy nemcsak löni, de bár „repülvést" látni is alig, olykor lehet. Pedig mig a vizrontó mércsikélők le nem csapolták az őslápokat, réteket a talpuk alól, sok helyt költöttek is nálunk a darvak. Ma már azonban ennek alighanem fűit! . . . Tényleg, ugy huszonöt-harminc év előtt még fészkeltek egyes párok imitt-amott, — de ma már nálunk fészkelő daruról mitsem hallani, de sőt leszállva is ritkán látni darumadarat! Ma. gasan repülnek — mint a nóta mondja — a magyar rónák fölött, „szépen szólnak" s aztán mennek odább, nyugalmasabb hazába — kj Lengyelországba, ki a Tundrákra s nálunk még pölyhük is alig-alig marad nekik s bizony se Szegeden, se a debreceni vásárokon, ahol pedig bányája volt egykor a darutollnak : nem igen árulgatják már a szép darutollakat, miknek darabjáért hajdanta öt pengő forintot is szívesen megadtak a gazdagyerekek s párjával is viselték a pénzesebbek (kivált Kalocsán), tudniillik jobbról is és balról is egyet-egyet. távirat — hogy ezek a közvetítők teljes fölhatalmazás nélkül dolgoznak. A City vezető kő. reiben azon a véleményen vannak, hogy a magyar pénzügyminiszternek nincs szüksége országról-országra hitelezők után szaladni. A londoni hanté fináncé annál kevésbé hajlandó a közvetítőkkel tárgyalásokba bocsátkozni) mert csupán egy nem szakértő ember juthat arra a gondolatra, hogy a mai viszonyok között lehetséges volna ott egy nagy kölcsönt fölvenni. Azonfelül lehetetlenné teszik ezt bizonyos politikai körülmények is. Egy hivatalos jellegű bécsi tudósítás most elmondja a francia kölcsönterv érdekes történetét. Mikor 1908-ban Clemenceau akkori francia miniszterelnök Karlsbadban tartózkodott, egy kölcsöutervezetet terjesztettek eléje, melyet, bár nem hivatalosan, de magyar politikusok támogattak. A javaslat igy szólt: 1. Magyarország hatszáz milliós kölcsönt vesz Franciaországban. 2. A közös block konverzióját egy francia csoport viszi keresztül. 3. Az önálló magyar bank fölállítására francia tőkét használnak föl. á. Kilátásba helyezik, hogy Magyarország befolyásával oda fog törekedni hogy a monarchiát kiléptesse a hármasszövet« ségből. A francia kormány abban az időben ezt a tervet elejtette és kijelentette, hogy nem engedi a pénzügyeket a politikával összekeverni. A politika azóta sem szólott bele a kölcsönügybe és a francia kölcsön bukását egyrészt az okozta, hogy a francia tőkét a délamerikai kölcsön nagyon igénybe vette, másrészt pedig, hogy a francia tőke a DélivaSutak ügyének elintézése előtt nem akar Ausztria-Magyarországgal ujabb pénzügyi tranzakcióba lépni. A francia csoport a tárgyalások elején nyolcvanhárom percentben állapította meg az átvételi árfolyamot, mig rövid idővel ezelőtt Prága városának ugyancsak a francia töke kilencvennégy százalékot adott. Az állami költségvetés. A pénzügyminisztériumban ma folytatódtak azok a tanácskozások, amelyek az 1911. évi állami költségvetés összehasonlítására vonatkoznak. Ma délelőtt Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter részvételével a kereskedelemügyi tárca költségvetését tárgyalták. Ennek a tárcának a tárgyalása a mai nappal aligha ér véget. Ma már egyáltalában szünik-mulik a módija a tollas viseletnek, legfölebb az urasági kocsisok fövegén látjuk még olykor-olykor a darutollat, de ezeknél is inkább a fekete structoli helyettesíti a régi darutollas divatot. Szóval, végeitűnőben van a szépséges szürke tollékesség éa a „darutollas kalapról" se szól a nótázat már, azt mondják róla, hogy megbukott, mint a krinolin ... No, hát kár érte, de még jobban a szép daru« madárért, mely annyira össze volt forrva a népielkület poéziseivel — és nemcsak anyagi érdekből, talán a tolla miatt szerették a darumadarat, hanem önmagáért is, egy névtelen vonzalomból kifolyólag, mint hajdan a Turult, az álom káprázatában született magyar szent madarat, amelyet ma már annyira elhanyagolunk bálványozott ősi' emlékeink között. Mikor a darupusztulás mind intenzivebb arányokat öltött, a régi öreg „darulővők" egvra siránkoztak a darvak „elmúlása" miatt, ők is azt tartották, hogy bizon „kár" értük . . . Mert hát az bizonyos, akárhogy vesszük is föl a darumulás dolgát, hogy szép pénzt hozott a darutoll; épen azért rendszeresen vadászták a hirös szegedi, halasi, debreceni, nagykállói, meg az Ecsedi-láp környéki „darufircangolók", éccaka évadán csúszva, mászkálva a leterelt s kilesett falkák után, sáron, vizén keresztül, órákig dideregve s bizony néha a tavaszi jeges pocsolyákba félig bele is fagyva, mig a virradattal alkalom kínálkozott a széptollu „lábnagy" madárság közé csördíteni az öreg rozsdással. Ha aztán jól „sikerültek" a „darufircangolások", volt darutollszüret a szegedi vásárokon, Debrecenben, Nagykálióban s mindenütt a ku-