Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-08 / 91. szám

1910 szeptember 8 DÉL MAGYARORSZÁGI 529 éves és mindenki rakoncátlan, dühös "embernék ismerte. Az öreg asszonyt és a leányt ma fölboncolták és holnap temetik. — Lapunk legközelebbi száma a holnapi ünnep miatt szombaton, a rendes időben Jelenik meg. Szerelmi tragédia, (Saját- tudósítónktól.) Tegnap éjjel revolveres dráma játszódott le Szegeden, a Móra-utca 55. számú házban. Bari István kovácssegéd este nyolc órakor meglátogatta a Móra-utcában lakó menyasszonyát, Bakacsi Etel tizenhat éves reányc. iueinte nagyon vidáman folyt a beszél­getés a menyasszony és a vőlegény között, ké­sőbb azonban egy harmadik leányra terelődött a szó, mire a vőlegényből kitört a féltékenység. Bari gyanakodni kezdett, hogy menyasszonya megcsalja a szóbanforgó legénynyel. A meny. asszony előbb nevetett az oktalan féltékeny­ségen, majd amikor a vőlegény komolyan kér" dőre vonta, sőt meg is fenyegette, a leány föl­háborodva jelentette ki neki, hogy ha nem bí­zik a becsületében, nem törődik vele, ha szakí­tanak is egymással. A. legény látszólag m.eg. nyugodott és a leány tiltakozására azt vála­szolta, hogy elhisz neki mindent, többé soha nem fogja meggyanúsítani. Már éjfél felé járt az idő és a vőlegény elbúcsúzott a menyasz­szonya anyjától. A leány kikísérte a legényt a kapuig, ott még rövid ideig beszélgettek egy. mással, azután kezet fogtak, hogy majd elvál. nak. A legény ekkor hirtelen előrántotta a re­volverét és a leány mellének szegeste, aki azon­ban, még mielőtt a legény lövést tett volna, ijedten a konyhába menekült. A legény utána futott és az ablakon keresztül revolveréből, a leányra lőtt, akinek a golyó a hátát érte, de szerencséjére a nagykendő és a vastag ruha miatt a lövés csak bőrhorzsolást okozott. A leány ezután a szobába futott be, ahol az anyja feküdt betegen. A legény ismét utána szaladt és a szobában, kétszer rálőtt a leányra. Az egyik golyó a leány balszemének csontját érte és a bőr alatt a koponyacsontnál tiz centimé­terre fölcsúszott. A másik golyó nem talált, a földbe fúródott. A legény ezután a kerítésen keresztül elmenekült. Hazafutott, ahol a konyha előtt a gyomrába lőtt. A golyó keresztül fúrta a tüdejét, ugy, hogy a legény rögtön eszméletlenül terült el a földön. A lövés zajára csakhamar megjelent a cirkáló őrszem, aki jelentést tett az esetről a rendőr­ségnek, mire a legényt még az éjjel beszállí­tották a közkórházba. A leány sérülése könnyű természetű. A kihívott orvos kinyomta a bőr alól a golyót, a seb néhány nap alatt gyógyul. Annál súlyosabb azonban a legény állapota, akit eddig kihallgatni nem lehetett, mert még mindig eszméletlenül fekszik a kór­házban. Sérülése életveszélyes. — A király Bécsben. Ischlből jelentik: A király több, mint négy heti nyaralás után ma délután egy órakor Bécsbe utazott. A pálya­udvaron, ahová őfelsége Paar hadsegéd kísére­tében ment, az egybegyűlt közönség lelkesen ®nnepelte. A király az udvari vonat ablakában tisztelgéssel köszönte meg az ovációt. Bécsbe félhat órakor érkezett a király. Az osztrák fővárosban szintén meleg szeretettel fogadták az uralkodót. A király az egész telet Bécsben tölti. — Személyi hír. Lázár György dr királyi tanácsos, polgármester, szerdán délután Buda­pestről visszaérkezett Szegedre. — Udvari tanácsosság. A király, mint a hivatalos lap mai száma jelenti, Baranyavári üllmann Emil királyi tanácsos, budapesti nagy­kereskedőnek, közgazdasági téren szerzett ér­demei elismeréséül a magyar királyi udvari tanácsosi cimet adományozta. ' — Egyházi ügyek. A szegedi református' egyházközség avval a kérelemmel fordul a vá­ros hatóságához, hogy a részére eddig biztosí­tott kétézerszáznegyven korona évi segélyt emelje föl évi hatezer koronára. — A budapesti református tanoncotthon igazgatósága anyagi támogatást kér Szeged városától. — A lovasság uj egyenruhája. Bécsből je­lentik, hogy a közös hadseregbeli lovasság uj tábori egyenruhát kap. Az uj uniformis nem csukaszürke lesz, mint a gyalogosoké, hanem valamely más, alkalmas szint választanak, ami nem föltűnő a táborban. Szabása és díszítése a tervek szerint egészen eredeti és a lovas­katonaság részére fölötte praktikus. Abban is különbözni fog a gyalogságétól, hogy a lovas­csapatokat egymástól megkülönbözteti és a huszárság nemzeties jellegét nem áldozza föl, — Viktor Napoleon herceg házassága. Brüsszelből jelentik: Albert király tegnap hosz­szabb magánkihallgatáson fogadta Viktor Napoleon herceget. A kihallgatásnak tárgya a hercegnek Klementin hercegnővel való esküvője volt. Egy rendesen jól értesült anversi lap azt irja, hogy az esküvő azért késett oly sokáig, mért Viktor Napoleon herceg előbb rendezni akarta egy bárónővel való dolgát, aki az évek folyamán három gyermekkel ajándékozta meg. A herceg 1889-ben Svájcban morganatikus házasságot kötött ezzel a nővel és a svájci jog szerint -ez a házasság, amelyet egy refor­mátus pap előtt kötött meg, azért érvényes, mert utána anyakönyvvezető előtt is meg­kötötték a házasságot. — Vilmos császár Magyarországon. Vilmos császár e hó tizenhatodikán reggel érkezik Pácsre és onnan megy Mohácsra, ahol a. király nevében a trónörökös és a házigazdája, Frigyes királyi herceg fogják fogadni. Hivatalos fogadtatás nem lesz. A német császár nyomban hajón Fiigyes her­ceg birtokára utazik, ahová már megérke­zett Izabella hercegnő, hogy az utolsó in­tézkedéseket megtegye. — Változás az orosz diplomáciában. Berlinből jelentik : Minden oldalról megcáfolják Istvolski lemondásának hírét. Amig a cár kül­földön van, semmiféle változás sem fog tör­ténni. A bécsi, párisi és berlini nagyköveti állásoknak betöltéséről már régóta van szó. Urusov herceg bécsi nagykövet már hónapok óta oly beteg, hogy nem intézheti a nagy­követség ügyeit; Nelidov párisi nagykövet ujabban betegedett meg veszedelmesen, Osten­Sakken gróf berlini nagykövet pedig elérte a korhatárt, amikor a diplomaták nyugalomba szoktak vonulni. — A német vasutigazgatók Budapesten. A német vasutigazgatók egyesületének köz­gyűlése ma délelőtt tizenegy órakor folytatta tanácskozását. A közgyűlés előtt az egyesületi tagok megtekintették a fővárost. A Dunapar­ton végig s a Ferenc József-hidon át a várba mentek föl s megtekintették, először a királyi palotát, annak termeit é.s a várkertet, ahon­nan sokáig elragadtatással szemlélték az elé­jük táruló panorámát. A várból a Mátyás­templomba mentek, azután a Halász-bástyáról nézték még egyszer hosszan az alattuk elte­rülő fővárost. Megszemlélték azután a parla­mentet, a Szabadság-teret és a bazilikát. A vendégek mindenütt a legnagyobb elragadta­tással nyilatkoztak a látottakról s számosan mondották közülök, hogy ennyi külső pom­pát seholsem láttak. . Mig a férfivendégek a várost járták be, azalatt a, hölgyek sétakqcsi­zást tettek a városligetben és megnézték azután a szépművészeti muzeumot. A vendégeket a magyar államvasutak rendező-bizottsága aján­dékkal lepte meg: elküldötték valamennyinek az államvasutak kiadásában megjelent s az orszá­got írásban és képben ismertető Magyarország monográfiáját. A tanácskozás délelőtt tizenegy órakor kezdődött meg, amikor a szakbizottságok folytatták munkájukat. A tanácskozásokat ma délelőtt félbeszakították s holnap Balatonföldvá­ron folytatják és befejezik. Ma délután három óra­kor dunai kirándulásra indultak el a ven­dégek. Budafokon megnézték a Törley-féle pezsgőgyárat, azután a Margitszigeten ki­szálltak s estebédre gyűltek össze. Holnap az egész társaság a Balaton vidékére utazik; Balatonföldváron berekesztik a tanácskozást s hitelesitik a jegyzökönyveket, sétahajózást tesznek a Balatonon és este azután külön­vonaton visszautaznak Budapestre "'— Az angol kereskedelmi miniszter' bal­esete. Londonból jelentik: Chuerhill Winston angol kereskedelmi miniszter, aki sorra meg­látogatja a kis-ázsiai kikötőket, Ssmirnában megsérült a kezén s e miatt operálni kellett. A miniszter jobban van ugyan, de azért mégis hosszabb ideig kell Szmirnában maradnia. — A választás Amerikában. Bostonból jelentik: Uj-Angliában tegnap tartották első íz­ben a kormányzó- és kongresszusi választáso­kat. Az eddig érkezett jelentések szerint a választás eredménye Vermontban, ahol eddig a köztársasági pártiak többsége húszezernél na­gyobb volt, e párt többségét föntartotta és ugy a kormányzói állásra, mint a kongresszusi mandátumokra jelöltjeit megválasztotta. A new­hampshirei választásokon a köztársasági haladó­párt eddig kétezernyolcszázhét szavazattal ve­zet a köztársasági párt előtt, amely eddig csak háromszáztiz szavazatot tudott szerezni. Azt hiszik, hogy e számok viszonya a köztársasági párt uj frakciójának erejét bizonyítja. Vermont államban a köztársasági pártiak a törvényhozó­testületi választásoknál is győztek. San-Franciskóból táviratozzák: A tegnapi választás eredményeként a vezetés a republiká­nus konventben a reguláris köztársasági pár­tiakról a haladó köztársasági pártiakra szállott át. Ezzel elismerték Boosevelt nemzeti vezető­szerepét. — A spanyol anyakirályné költözködése. Bécsből jelentik: A lapok megcáfolják azt a hirt, hogy Mária Krisztina spanyol anyakirályné Ausztriába, fivérének, Jenő királyi hercegnek freudenthali kastélyába fog átköltözni. A bécsi spanyol nagykövetség kijelenti, hogy hivatalos helyen erről nem tudnak. — Az országos vendéglős-kongresszus. Budapestről jelentik: Ma délelőtt kilenc óra­kor folytatták az újvárosháza közgyűlési ter­mében az országos vendéglős-kongresszust. Az elnöki széket ma; Estefáni János foglalta el és ő nyitotta meg rövid beszéddel a gyűlést. Utána Szüts Béla titkár referált a tegnapi küldöttségjárás eredményéről, majd áttért a napirendre. Röviden ismertette azokat a kí­vánságokat, amelyeket a vendéglősök a kor­mánynyal és a hatóságokkal szemben fölhoztak és ismertette a vendéglősiparosok sérelmeit. Beszéde végén határozati javaslatot terjesztett elő, amely szerint a kongresszus kéri a kor­mánytól az italmérési törvény sürgős re­vízióját a fönnálló anomáliák megszünte­tésével, továbbá a revízió alatt lévő ipar­törvényben nyújtsanak védelmet a ven­déglősiparnak is és az italmérési engedelem kiadása is az iparhatóság ügyköréhez tartozzék. A határozati javaslathoz hozzászóltak: Issekutz Gergely dr, Rothschild Vilmos, Sarkadi Viktor, Muntyán Lajos és Offenberger Jakab dr. A vita folyamán Winkler Elemér dr (Szabadka) azt az indítványt terjesztette elő, hogy kérjék a kormánytól, hogy a korcsmárosok is vegye­nek részt az ipartörvény megalkotásában. Az indítványra Fenyvessy József miniszteri osztály­tanácsos, a kormány képviselője, azonnal meg­tette észrevételeit és azt mondotta, hogy ha az ipartörvény megalkotása érdekében az érde­keltek képviselőinek bevonásával értekezlet lesz, a vendéglősök sem fognak onnan kima­radni. Hosszas vita után a határozati javaslatot elfogadták és a részletes kidolgozást a meg­alakult Országos Vendéglős-Egyesület választ­mányára bízták. — A hetedik hadtest nyári gyakorlatai. A hetedik hadtest gyakorlatai véget értek és az összes csapatok szerdán ós csütörtökön Temesváron át visszatérnek állomáshelyeikre. Hetedikén éjjel a hetedik hadtest vezérkara érkezett Temesvárra, nyolcadikán pedig a harmincnegyedik gyalogdandár, a hatvanegye­dik gyalogezred tartalékosai, a hatvanegyedik gyalogezred második zászlóalja Temesváron át Debrecenbe, a huszonnyolcadik vadászzászlóalj Aradra, a huszonharmadik gyalogdandár Sze gedre, az ötödik gyalogezred Nagybecskerekre, a hatodik gyalogezred pedig Szabadkára vonul­Hetedikén és nyolcadikán összesen háromszáz­hét tiszt és négyezerhatszáz altiszt meg köz­legény, valamint százhetven ló vonul át Temes­váron. — A fegyverkezés és a pénzügyi tönk. Párisból jelentik: Pelletan volt miniszter a Matinben cikket tesz közzé, amelyben tiltako­zik az ellen, hogy a hadsereg és a flotta ujabb tömérdek kiadásait kölcsönnel fedezzék. Pelletan azt mondja, hogy a fegyverkezésnek nincs ha­tára b a kormányoknak, ugylátszik, az az elvük,

Next

/
Oldalképek
Tartalom