Délmagyarország, 1910. szeptember (1. évfolyam, 85-109. szám)

1910-09-01 / 85. szám

2 DELM AGYARORSZAO 1910 szeptember 1 Török-görög háború eíöft. — Európai bonyodalom fenyeget. — (Saját tudósítónktól.) Tegnapi cikkünkben nagy vonásokká! iefestettük azt a veszedelmes helyzetet, amely a Balkánon mindjobban elmérgesedik és az ötösszövetség eszméjével komplikálva, valószínűen háborúra fog vezetni. Jelentettük azt is szaloniki-i távirat nyomán, hogy Törökország erélyesen mpzgósit és a hadüzenet. minden percben várható. Ma Konstantinápolyból azt adják hírül, hogy a porta kihívásnak tekinti a görög nemzetgyűlésre megválasztott krétaiak ügyét. Érdekes a portának az a fenyegetőzése is, hogy ha Anglia hadihajókat ad el Görögországnak, akkor nyíltan a bármasszövetséghez fog csatlakozni. Ujabb távirataink itt következnek: Rómából jelentik: A Tribuna intervjut közöl, amelyet munkatársa Venizeloszszal, a krétai kormány fejével folytatott,' akit Görögországban az általános választásokon a nemzetgyűlés tagjává választottak. Venizelosz kijelentette, hogy Krétába való visszatérése után igyekez; i fog az ügyeket oly módon rendezni, hogy ... krétai kormányban való helyetfoglalásról lemond, hogy a görög nemzetgyűlésen a mandátumot, melyet a nép rábízott, átvehesse. A iaptudósitónak arra a megjegyzésére, hogy a lapok szerint Törökország abban az esetben, ha Venizelosz a mandátumot elfogadja, ezt casus bellinek fogja tekinteni. Venizelosz ezt válaszolta: — Nem hiszem, hogy Törökország ezt tenni togja és tudom, hogy ezt nem teheti. Én ugyan krétai vagyok, de mint görög ember fia, görög vagyok. Ezenfelül atyám tizennyolc éven át száműzetésben kellett, hogy éljen, nehogy török alattvalónak tekintsék. Ilyennek tekinti öt Törökország, mert egy török asszonyt bir nőül. Állampolgárságomat Törökország is elismerte. Ezért az elterjesztett hirek nem érintettek engem. A nemzetgyűlésbe menni fogok komolyan és elhatározottan. — Itt Venizelosz megszakította a beszélgetést ós a laptudósító által a szövetségre vonatkozólag hozzáintézett kérdések elől kitért. Venizelosz erre vonatkozólag a következőket mondotta: — Az ideál az összes Balkán-államokkal, vei, amely olyan kifejezést adott az arcocskájának, mintha mindig csodálkozna valamin, a lovagra nézett. — Nem szoktam meg, — suttogta, — hogy katonákkal kisértessem magam. Különben egyedül is hazatalálok. (Ez volt az első találkozás. A lovag olaszul szólt hozzá, a leány is így felelt.) — Non sono avezza di lasciarmi acconr pagnare da cavallieri, — mondta kevélyen(Mert értette a nyelvet, amit apja műhelyében tanult, ahova bejáratosak voltak az udvari emberek is.) A leány eltűnt. Csak valami könnyű violaillat szállott föl a nyomában. Talán a hajából áradt ki. — Istenemre ! — kiáltott föl az olasz. — Amire nem volna képes Lajos király minden aranya, ezért a kis leányért megtenném. El tudnám érette felejteni hazámat. Dehát elmés fiu volt és értette a módját, hogyan kell a leányszivekbe befészkelni magát. (Egész életében mást sem tanult). Egy púpos vén koldusasszony, aki ott ólálkodott a templom környékén és örökösen a leányok sarkában settenkedett, közvetítette a lovag szerelmes üzeneteit a Czobor kisaszszonynyal. Még ajándékot is küldözgetett : mézesbábot, télikertben termett virágot, pádovai selyemkeszkenőt s más kedves, bár semmitmondó apróságot. S minden este ott ólálkodott a pesti negyedben (a Rácvárosnak ez volt a régi neve), ahol az ötvösök és a gombkötők laktak, a céhek utcájában, imádottjának ablaka alatt. A séta sokszor éjfélig tartott. Néha gyertya gyúlt ki az ablakban, könnyű, kedves árny jelent meg a falon, hogy szélsebesen eltűnjön. Egyszer egy rezeda is lehulvégül a Törökországgal való szövetségre is irányul. Utazásának célját illetőleg Venizelosz kijelentette, hogy üdülés céljából van uton. Svájcban, Velencében és Milanóban volt. Arra a kérdésre, vájjon igaz-e, hogy a hatalmak rábeszélni igye. keztek őt, hogy hivatalát ne foglalja el, ezt válaszolta Venizelosz: — Ezt csak a lapok mondják, melyeket különben husz nap óta nem olvasok, mert üdülés céljából szabadságon vagyok. Ezzel az intervju véget ért. Venizelosz ma elhagyta Rómát és Triesztbe utazik, ahonnan tovább hajózik Görögországba. Szaloniki, augusztus 31. Mahmud Sefket pasa hadügyminiszter sürgős rendeletet adott ki négy redif-hadosztály mozgósítására és a hadtestparancsnokok már is behívtak a harmadik hadtest kerületéből két redif-hadosztályt, a negyedik és ötödik hadtestekből pedig egyet-egyet. Parancs ment a csapattestekhez, hogy a szabadságon levő tiszteknek sürgősen vissza kell térniök és uj szabadságot senki sem kaphat. A helyőrségi kórházakat sietve fölszerelték, az intendaturák szerződéseket kötöttek a hadsereg szállítóival. Minden jel arra vall, hogy legfeljebb három héten belül megtörténik a hadüzenet. A messze tengeren kilenc cirkáló hadihajó ma vagy holnap Szaloniki elé fog érkezni. Bulgáriának, vagy Görögországnak fog-e hadat üzenni Törökország, nagy kérdés. Nagyon valószínű, hogy mind a kettő ellen és kéthárom hét múlva a török hadsereg, amely ujjá van szervezve, Termopyle előtt fog állaniA börtönűrök nyugdija. — Uj igazságügyminiszteri rendelet. — (Saját tudósítónktól.) Hosszasabban foglalkoztunk már a börtönőrök sanyarú helyzetével. Nemrégen a szegedi börtönőrök terjedelmes levelet intéztek hozzánk s ebben elpanaszolták sérelmes helyzetüket. Ugyanezek a panaszok az ország összes városaiban és a fővárosban is fölmerültek. A börtönőrök legnagyobb sérelme a nyugdíjpótlék ügyében forgott fönn. Ma Székely Felott a földre, épen a lovag lába elé, de soha se tudta meg, hogy a szél dobta-e le a párkányról, vagy imádottjának keze küldte. Milyen különös! A lovag mégis félt erre járni. Valami kísérteties és baljóslatú félelem vett rajta erőt, valahányszor csak a sötét utcasarkon befordult. Ostobaság volt az egész. A túlsó sarkon egy bábsütőnek a boltja fehérlett, a mester óraszámra künn lézengett a boltajtóban s különös kerek halszemével, amely olyan volt, mint a kísérteteké, rámosolygott a lovagra, valahányszor elment előtte. Az olasz mindig összerázkódott, ha tekintete a bábosmester ijesztő nézésével találkozott. — Varázsló! — suttogta magában babonásan. — Meg ne ronts ! — S a szive hevesen dobogott a félelemtől. Pedig nem volt még gyáva sem. Csak babonás. S az alvilági lényektől különösen félt. S velencei papok beszélték neki még elutazása előtt, hogy Budán veszedelmes ördöngősek élnek, akik az embert egyszerű ránézéssel lepkévé, szöcskévé, vagy akár tulokká is képesek átváltoztatni. S ő, aki száz párbajban is dőrén kockára tette volna életét, irtózott még a gondolatától is, hogy valami strix kezére kerülhet, aki kényekedvére elbánhat vele, mint egy védtelen játékszerrel. Ma különben is rut, istenkisértő éjszaka volt. A keresztúton egy patkány teteme hevert ég felé fordult lábaival. Brr . . . mondta a lovag és összébb szorította köpenye csattját. Milyen különös! Valami láthatatlan hang a sötétben egyre azt üvöltötte: Huh! A bábsütő-boltban vörös lapátok izzottak. A fojtó, kénes tüz kivilágított a pinceablarenc igazságügyminiszter rendeletet adott ki, amelyben a börtönőröknek erre vonatkozó sérelmeit orvosolja. Félhivatalosan jelentik : Székely Ferenc igazságügyminiszter a bírósági fogházaknál és az országos büntetőintézeteknél alkalmazott fogházőrök és fegyőrök nyugdíjpótléka tárgyában rendeletet adott ki. A rendelet utal arra, hogy az 1885. évi XI. törvénycikk 27. §-a a börtönőrök, fogházőrök és fegyőrök állandó nyugellátásaképen az ugyanez törvénycikk 24. §-ában foglalt szabálytól eltérően tiz-husz szolgálati év után beszámítható illetményeik egyharmadában, husz-harminc év után felében, harminc-negyven év után háromnegyedében, negyven éven felül pedig beszámítható illetményeik teljes összegében részesitendők. A törvény e rendelkezése következtében a börtönőrök, fogházőrök és fegyőrök részére megállapítható nyugdíj jelentékeny összegekkel alatta marad annak a nyugdíjnak, amely ugyanakkora beszámítható illetmény után más állami alkalmazottaknak az idézett törvénycikk 24. §-a alapján jár. Avégből, hogy ez az egyenlőtlenség orvosolható legyen, a törvényhozás az 1908. évi L. törvénycikkbe iktatott és az 1910. évi III. törvénycikk második §-ánál fogva az 1910. évre is irányadó 1909. évi költségvetésnek az igazságügyi tárca rendes kiadásait föltüntető XXII. fejezetében a fogházőrök javára a 8. cimen az 1. rovat 6. alrovata alatt az őrszemélyzet nyugdíjbiztosítására megfelelő összegeket engedélyezett. Ennek folytán a részletek szabályozása végett az igazságügyminiszter a következőket rendeli el: Mindaddig, mig a törvényhozás ily természetű összegeket engedélyez, vagy mig máskép nem rendelkezik, a bírósági fogházaknál és az országos büntetőintézeteknél alkalmazott minden fogházőr, börtönőr és fegyőr részére, ha az 1910. évi augusztus 31-ike után kezdődő hatálylyal lép nyugalomba, az 1885. évi XI. törvénycikk 27. §-ában meghatározott nyugdíjon felül nyugdíjpótlék jár. Nyugdíjpótlékul a>z a különbözet fog utalványoztatni, amelylyel az 1885. évi XI. törvénycikk 24. §-a szerint meghatározott összeg meghaladná az e törvény 27. §-a értelmében járó nyugdijat. A nyugalmazáskor kon. A bábos a boltajtóban állott s kígyóbűvölő szemével a lovag arcába vigyorgott. — Malefikusz! — bömbölte a lovag a bábsütő arcába. — Ördöngös, bűvös-bájos néző. ráolvasó! Meg ne ronts! Pusztulj vissza az alvilágba! Kardot rántott. Csak a markolatját mutatta föl a kereszttel. De ez is elég volt, hogy a boszorkánymester visszarebbenjen odújába. — Oh, Szent António! Légy velem! Oltalmazz! — suttogta a lovag babonásan, a hazája szentjét szólítgatva. — Ne hagyd a rontást megfogamzani! A Czobor-házhoz ért. Hangosan kurjongatni kezdett, énekelt; valami egyházi szöveget dúdolt, mintha valami részeg barát ődöngene az utcán. (Titkos jeladás volt ez köztük.) A földszinti ablak kitárult. Kedves leányfej borult ki rajta, piros virággal a hajában. Marietta volt. — Levente! — rebegte ijedten. — Ön megint eljött. Meneküljön ! Nekem gyűrűsöm van, vőlegényem. Gombkötő. Ha meglátna, megölne. Ne jöjjön el többé. Jaj! Nem tudja! Nálunk a mesterlegények nagyon vadak és annyira kegyetlenek. Az olasz mosolyogva vonogatta a vállát. Nem azért volt Anjou Lajos zászlósa, hogy egy hitvány gomkötőtől megijedjen. — Megkapta ajándékomat, a mézesbábot, amit a duennával küldtem önnek ? — kérdé. — Igen. Nagyon kedves volt. Gyönyörű báblovag, francia trapertben. Mintha habból lenne gyúrva az egész. S a fehér cukorral ráhintett költemény is olyan szellemes .volt. De képzelje. A vőlegényem meglátta, elvette, összetörte. Majdnem pofonütött. Azt mondta.