Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)
1910-08-23 / 77. szám
1910 augusztus 23 A szegedi tizennegyedik utászzászlóalj, mely most Hainburgban Végez gyakorlatokat, szintén levélben mondott köszönetet a város adományáért. * Megírtuk már, hogy a király nyolcvanadik születésnapját a pöstyéni fürdővendégek széleskeretü, fényes és lelkes ünnepségek között ünnepelték meg. A helybeli „Rákóczi -Társaság" Erdős István alelnök páratlan buzgalmu vezetése alatt az ünnepet a legmagasabb színvonalra emelte és lelkes hangulatot tudott kelteni még a külföldi vendégek körében is. Tizenhetedikén este nyolc órakor, mintegy ezer ember vonult föl fáklyákkal és lampionokkal zeneszó mellett a gyógyterem előtti remek parkba. Itt Erdőssy Vilmos titkár mondott magasröptű ünnepi beszédet,, amelyben a királyról, mint magyar, nemzetét szerető alkotmányos uralkodóról emlékezett meg. Leírhatatlan lelkesedés követte a költői beszédet, amelynek befejeztével az egész közönség együttesen énekelte a Himnuszt. Kilenc órakor kezdődött a díszvacsora a különben is gyönyörű, de ez alkalommal virágokkal és nemzetiszínű zászlókkal földiszitett gyógyteremben. A középső széles falon nemzetiszínű virágokból volt kirakva a következő mondat: Éljen J. Ferenc József! 80! A főhely — természetesen Tisza István gróf helye —ez alatt a fölirat alatt volt. Kétszázhatvan vendég vett részt, a fényes- vacsorán, amelynek legfényesebb része Tisza István gróf beszéde -volt. Éltette a királyt, níin-t magyar nemzetével égy és ugyanazon szent célért küzdő uralkodót, de hangsúlyozottan emelte ki ázt, ' hogy a király csak magyar nemzetével együttesen lehet boldog. Ezt a király 188.7-ben — szakítva la Habsburg-dinasztia háromszázötvenéves helytelen politikájával— megértette és azóta az a célja, hogy hü magyar nemzete szeretetét ós támogatását trónjának biztosítsa. Tudja, hogy csak hü magyar nemzetére támaszkodhatik és ezért előtte is az a cél lebeg, hogy a magyar haza legyen boldog. — A beszédet a közönség állva hallgatta végig és azt lelkesen megéljenezte. Utána következett a Himnusz és ennek elhangzása után Kraüs prágai gyáros német-, egy amerikai fürdővendég pedig angolnyelven éltette a magyar királyt. Tizennyolcadikán reggel megszólaltak a mozsárágyuk, a templomban fényes istentiszteletek voltak, az összes üzletek zárva voltak. Tizenegy órakor tartotta a RákócziTársaság diszgyülését, amelyen Erdős István mondott beszédet. Tizénkét órakor a parkban zenematiné volt, amelyen kizárólag magyar darabokat játszott a kitűnő fürdőzenekar. Délután négy órakor a zenepavillonban a daloskör énekelte a Himnuszt, énnek befejeztével Drozár Antal szavalt ünnepi. verset és ezt követoleg Hetéssy Viktor református lelkész mondott költői lendületű, lelkesítő beszédet. Este díszelőadás volt a színházban az ,,Obsitos"-sal. • Kedves meglepetés érte a király születésnapja alkalmából a biharmegyei uritársaságok egyik rokonszenves tagját: Fényes Barna volt nagyváradi honvédfőhadnagyot, Fényes Endre székelyhídi járásbiró fiát. A hadseregből önként kilépett tisztet a király jubileumának emlékére visszahelyezte tényleges szolgálatba. Érdekes története van a leköszönt tisztnek. A főhadnagy menyasszonya kezéért vetette le a tiszti dolmányt s a király most egy boldog fiatal párt ajándékozott meg a kaució elengedésével. Fényes Barna főhadnagy a nagyváradi negyedik honvédgyalogezred tisztje volt. Egyéni kiválósága • tiszttársai s a felsőbb parancsnokság előtt is nagyrabecsüléssel találkozott. A csapatnál legutóbb mint zászlóalj-segédtiszt teljesített szolgálatot s tudásával, rátermettségével teljes mértékben megnyerte felettesei elismerését. A kiváló katonának díszes karriérje várakozott a fiatal tisztre. Mintegy másfél évvel ezelőtt azonban Fényes Barna főhadnagy kilépett a hadseregből. Biharmegye egyik legvirulóbb szépsége, Nadányi Rózsíka menyasszonya lett Fényes Barnának. Dúsgazdag birtokos-család leánya volt a menyasszony, de a gavallér katona semmikép nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy a szükséges DÉL-MAGYARORSZÁG kauciót helyette' menyasszonya szülői tegyék ie. ¡Katonásan, gavallérmódra határozott. Megvált a katonai pályától s civilfoglalkozást vállalt. Budapesten, a Hangya-szövetkezet tisztviselője lett. Az ezred tisztjei azonban nem tudtak belenyugodni abba, hogy végkép megváljanak kiváló tiszttársuktól. Jött az alkalom: a király jubileuma. Az ezred parancsnoksága hódolatteljes kérelmet intézett a legfelsőbb hadúrhoz, hogy születésnapjának emlékére ajándékozza vissza rangját egyik kiváló tisztjének, Fényes Barna volt főhadnagynak. A gavallér királynak megtetszett a katonás kérelem: teljesítette. Szombaton már meg is jelent a Rendeleti Közlöny-ben, hogy őfelsége Fényes Barna főhadnagyot a tartalékból a tényleges szolgálatba helyezi át, a nagyváradi negyedik honvédgyalogezred parancsnokságának előterjesztésére. Fényes Barna érdekes visszahelyezésének hírét bizonyára megyeszerte rokonszenvvel fogadják az uri társaságok körében. — Szent István ünnepe. Szokásos fénynyel és kegyelettel ünnepelte meg szombaton az egész ország a mi Ősi nemzeti ünnepünket: Szent István' napját. Budapesten, Szegeden és az ország minden városában és falujában egyaránt zugó harangok, szentmisék, ürmspíS sítvek"- hirdették az első szent király örök dicsőségét. A mi hazánkon kivül Ausztria hivatalos közegei is kivették részüket az ünnepségből. Bécsben, a kapucinusok templomában ünnepi mise volt, úgyszintén Ischlben, ahoi József főherceg és családja is részt vett a misén, amelyet HajdúTibor pannonhalmi, főapát pontifikált. Ezenkívül . minden külföldi városban s fürdőhely en, ahól csak magyarok tartózkodnak, összegyűlt a magyar kolónia és megünnepelte a szent király napját. — Á Jövő évikirálygyakorlatok. Megbízható forrásból arról értesülünk, hogy a királygyakorlatokat a jövő évben, az ország déli részeiben, Temesvárott és környékén tartják. — A szeged—dorozsmai villamosvasút kiépitése 1 ügyében hétfőn délután volt a folytatólagos tárgyalás Lázár György dr polgármester elnöklete alatt, a város, Dorozsma község és a villamosvasut-társaság képviselői között. A tárgyalásról nem adtak ki kommünikét. A financiális megoldás részleteinek. tanulmányozása után szeptember elsején délután folytatják a tárgyalást. — Liechtenstein herceg haldoklik. Bécsből táviratozzák: A keresztényszociáiista párt ősz vezére, Liechtenstein Alajos herceg halálán van. Az agg herceg már régen betegeskedik. Két napja aggasztóra fordult súlyos betegsége. A mult éjszaka morfiumbefecskendezésekkel enyhítették az orvosok , a beteg fájdalmait. A herceg semmit sem eszik. ' — Székely Bertalan meghalt. Mikor vasárnap, este megkondultak a harangok 'és ünnepet ült a főváros," künn, Budapest közelében egy mátyásföldi villában örök alvásra hunyta be álomlátó szemét az ősz festőművész, egyike ama kevés nagyjainknak, akiket kiválóságai közé soroz az egyetemes kultura. Müvei még életében lépték át a klasszicizmus küszöbét és egész világon ismert neve hírt és tiszteletet szerzett a magyarságnak a civilizált népek körében. Székely Bertalan ravatala mellett felénk fordul a gyásza és részvéte .az egész müveit világnak, amely tulájdonképen jobban ismerte es becsülte ezt a nagy . művészünket, mint szűk hazája. Székely Bertalan 1835-ben született lőfőszékely családból. Tanulmányait Münchenben végezte, ahol. a Piloty-iskolában, amely annyi igaz talentúmra" végzetes hatást, gyakorolt, teljesen megőrizte önállóságát és művészetének szabadságát. Megalkotta a magyar történelmi festészetet számunkra, akik megirt történelníet tulájdonképen még ma se kaptunk s anélkül azonban, hogy a történelmi novellisztikában kimerült volna ereje. Nemcsak mesemondó volt, hanem őserejü piktor is, állandó törekvéssel a haladásra és egyre újjászületvén a természet meglátásában. Külön fejezet alá tartozik klasszikus festőmüvészete. Nemcsak alkotó erő volt, hanem bölcselője is művészetének és ugy tudjuk, hogy nagybecsű 7 kéziratokat, találnak majd ... fiókjában,, a festészet szellemére, lényegére vonatkozó' tanulmányokat, amelyek Székely Bertaiarjt*an a művész és esztétikus . oly. ^xitka egyesülését mutatják. Elfogulatlanul, alkotott •és csak azután állapította meg müveibőt mesterségének törvényeit. Már régóta betegeskedett és két hót előtt állapota válságosra fordult. Vasárnap este váltotta meg szenvedéséitől a halál. Temetése szerdán délután félhárom-íórakor lesz a Műcsarnokból, nyugvóhelyét pedig utolsó óhajtása szerint Gödöllő mellett, a szadai temetőben fogja találni. . — Egyházi kinevezések és áthelyezések. Csernoch János dr csanádi egyházmegyei püspök a csanádi egyházmegyében a következő kinevezéseket és áthelyezéseket eszközölte: Adminisztrátorokká neveztettek ki: Márfy József.szegedfelsőközponti segédlelkész Sztancsófalvára, Hemmen János szászkabányai helyettesplébános Silingyiára, Griinn Károly homolici 'helyettesplébános Haulikfalvára, Haák Ede haulikfalvai helyettesplébános Szászkabányára és Tretter György eleki káplán H9molicra,. Fejér Imre kunágotai segédlelkész Ószentivánra külkáplánná neveztetett ki. Kindl Ede János ujaradi káplán nagybecskereki kórházi lelkészszé- neveztetett ki. Kápláni minőségben áthelyeztettek: Neszmer ák Imre Nagybecskerekről Ujaradra, Prokop Sándor Világosról Zichyfalvára, Springer József Zichyfalyáról Hidegkutra, Pálfy János Kisbecskerekről Kunágotára, Badocsay Rezső Orsováról Temesvár-Gyárvárosba, Horrai Ferenc Buziásfürdó'ről Orsovára. Az ujmisések közül: Wéner Péter Világosra, Albert Mátyás Elekre, Szakáll András Kisbecskerekre, Köbler Endre Gyertyámosra, Tóth János Temeskubinba, Niágu Márton Szeg ed-felsőközpontra, Endrődy Dénes JóZ^efszállásra, Fiedler István zárdai lelkiígazgató papnöveldei lelkiigazgatóvá és székesegyházi ünnepi hitszónokká, Kovács István Szent Imre-intézeti tanulmányi felügyelő teológiai tanárrá, Denk Rezső a temesvári józsefvárosi iskolanővérek lelki igazgatójává, Rech Károly Géza székesegyházi karkáplánná neveztetett ki. — II. Vilmos huszárezrede jubilál. Most lesz huszonöt esztendeje, hogy II. Vilmos német császár tulajdonosa a hetedik huszárezrednek. Az ezred tisztikara októberben fényes jubileumi ünnepségét rendez Debrecen városában s meghívja az ezred Nagyváradon levő részét is. A tisztikar küldöttségét szeptember 22-én Schönberger Brúnó báró ezredes vezeti Schönbrunnbct, Vilmos császár elé tisztelegni; A küldöttség egy remekművű diszkardot nyújt át a császárnak. Tegnap egy berlini udvari fényképész Debrecenbe érkezett, hogy a huszárezred beléletéről, gyakorlatozásáról fölvételeket készítsen Vilmos császár hadseregének muzeuma számára. — Meggyilkolt kém. Párisból • jelentik: Chatüíonban: tegnap egy ember holttestére bukkantak, amelyet mint. egy Simán neyü emberét agnoszkálták. Ez a Simán Elszászból származik és' körüibelü.1 egy évvel ezelőtt jött Párisba, ahol egy hordógyárban dolgozott. A csendőrök a holttest Zsebeiben egy német és francia'"nyelven irott jegyzökönyvet találtak, amely több francia erősség leírását és egyéb katonai természetű dolgokat tartalmazott. Azt hiszik, hogy Simán kém volt, akit társai ölték meg, mert nem tudott megférni velük. A meggyilkolt . ernbér kém-voltát igazolja, hogy olyan fényűző életmódot folytatott, amely semmikép sem volt összhangban jövedelmével. — Katonai léghajó-gyakorlatok. A Parseval-reudszerü I. számú katonai motoros-léggömb a légközelebb, alkalmasint még ebben á hónapban, több. havi szünet után gyakorlatait újból megkezdi. A léghajó parancsnoka Berhpsch Ferenc báró .főhadnagy lesz. Arra való tekintettel, hogy az időjárás, vagy más okok következtében a léghajók leszállása oly helyeken következhetik be, amelyeket nem választottak ki előre, vagy nem készítettek elő, a hadügyminiszter rendeletet adott ki, amelynek főbb rendelkezései a következők: Fölmerülhet a szüksége az előre tervezett időközi. Ipszállásoknak, vagy pedig a kényszerű leszállásoknak. E célra lehetőleg a gyakorlótoreket, vagy pedig megfelelő legelőket, erdei tisztásokat, esetlég mezőket kell választani. A robbanás veszélyének elkerülése végett távol kell tartani a léghajótól minden nyitott lámpát, tüzet, égő szí-