Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-31 / 84. szám

I9T0. I, évfolyam, 84. szám. Szerda, augusztus 31 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, [—1 Rorona-utca 15. szám c=i Budapesti szerkesztóség és kiadóhivatal IV.. cs Városház-utca 3. szám e=a ElőPIZETÉSl AR SZEGEDEN: egész évre . R 24'— félévre , . , R 12'negyedévre. R 6-— egy hónapra R 2'Egyes szám ára 10 fillér ELOPIZETESI AR VIDÉKÉN: egész évre . R 28'— félévre . . . R 14'— negyedévre. R V— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 19 fillér TELEPON-SZAM: Szerkesztőség 835 c=3 Riadóhivatal 831 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—11 A salzburgi idill. Olaszország uj külügyminisztere, San Giuliano barátságos beszélgetésre összetalálkozott ma Salzburgban Aehrenthal gróffal, a mi külügyminiszterünkkel. Összetalálkoztak, hogy újra drótozzákfoldozzák és ha lehet ; erőssé kalapálják azt a megrepedezett világtörténelmi közös fazekat, amelynek hármasszövetség a neve. A salzburgi idill azonban korántsem olyan vig, barátságos, sőt szerelmetes, mint aminőnek a félhivatalos jelentések föltüntetik.. Mégis — a béke és polgári munka zavartalansága érdekében kívánatos, hogy a két államférfiú ki tudja tépni a lelkéből azokat az indulatokat, amelyeket az utolsó évek külpolitikai eseményei szítottak. San Giuliano márkinak el kell felednie Boszniát és fátyolt kell borítania azokra az emlékekre, amelyek minden olasz hazafi szivében élnek s amelyek Ausztria fogalmát a reakcióéval egybe forrasztották. Viszont \ehrenthalnak sem szabad Montenegróra gondolnia, ki kell kapcsolnia ércelmeiből Albániát és el kell felednie az olasz agitációt, a heves beszédeket ?s még hevesebb újságcikkeket, amelyeket ellene és politikája ellen az utóbbi időben irtak. Mert a salzburgi találkozásnak nem lehet más értelme és nem ehet más eredménye sem, ha egyáltalán lehet eredménye, mint az, hogy a két államférfíuval képviselt államok szövetsége az érdekkapcsolat alapjáról az érzelmi kapcsolat alapjára is áthelyeztessék. Semmi kétség, hogy az a helyenként és időként visszatérő hangulat, amely Olaszországban a hármasszövetség ellen kiütközik, egyfelől történelmi emlékekből táplálkozik, másfelől azonban nyelvi differenciákból és abból a féltékenységből meríti erejét, hogy Ausztria-Magyarország nem szűnt meg vágyó pillantást vetni a Szaloniki felé vezető útra. A bécsi udvari po'itikának bizonyára nem tartozik legközelebbi tervei közé ez az előnyomulás, Olaszország pedig a montenegrói koronázással kiparirozta az anneksziót, a novibazári szandzsák kiürítésében pedig a békességes szándék jeleit láthatta. A hatalmi erők egyensúlya újból meg van tehát s igy nincs ok arra, hogy a hármasszövetség erejét, imponáló tekintélyét és megbízhatóságát teljesen helyre ne állítsák. Igaz, a dolog nem olyan könnyű, mint aminőnek látszik, mert az olasz nép szivéből a multak emlékeit kitörölni egykönnyen nem lehet. Ott még mindig él az a fájdalom, amelylyel Cavaletto szavait fogadták, amikor azt hangoztatta, hogy Itáliának a Németországgal való szövetségét az osztrák-magyar monarchiával való szövetséggel kell kiegészíteni. Az a lelkesedés, amely e szövetség létrehozásánál hiányzott, ma sem lobog valami nagyon magasan s azok közül a nemzetközi instrumentumok közül, amelyekkel a nemzetek egymás iránti szimpátiáit fokozni szokták, nagyon hiányzik az úgynevezett királylátogatás. Ha már érzelmi alapon akarják visszaállítani a hármasszövetséget, akkor ezt a kérdést nem szabad teljesen figyelmen kiviil hagyni. Egyébként, amit a királylátogatásokkal elmulasztanak, azt a külügyminiszterek találkozásaival iparkodnak kipótolni. San Giuliano márki látogatása régi szokás csupán s nem fog változást előidézni az Olaszországgal fönnálló szerződés körül. Konkrét megegyezésekre nincsen is semmi szükség s a beavatott források biztosítják is a közvéleményt, hogy ujabb megegyezések nincsenek is tervbe véve s legföljebb arról lehet »csak szó, hogy az utóbbi időkben egyre sűrűbben ismétlődő határösszeütközéseknek véget vessenek. Ebben a kérdésben hosszabb idő óta folytak a tárgyalások és minden jel szerint most már csak a tárgyalások eredményeinek véglegesítése van hátra. Ha konkrét föladatok tehát nem is várnak megoldásra, a látogatásnak mindenesetre mégis nagy jelentősége van a hármasszövetség tagjainak érzelmi viszonyára nézve. El kell ismerni, Irta Krúdy Gyula,. Éjjelente az erdő a házuk fölött zúgni kezdett és a holdvilágban a fák közül kilovagolt Korvin János királyfi, E tájon minden róla beszél és emlékezik. A szél a rombadó'lt kastély fölött róla zug és a favágó kunyhójában e szerencsétlen királyfiról mond mesét. A nép, amely itt az erdőket és völgyeket lakja, nem felejtette még el őt, a szegényt és regéket tud róla. A nagy fák egynémelyike talán még látta őt elevennek és ha összezugnak az esti szélben, rengeteg koronáikkal, bizonynyal ó't emlegetik, a Mátyás fiát. Itt lakott és itt vadászott . .. Éjjelente, midőn az erdő zúgni kezd a házunk fölött, a holdvilágban kilovagol a fák közül. Halkan jön, mint az árnyék, halkan tiinik el, mint a szél... A sisakján ragyog a holdsugár és halotti hosszú köpenyege ködfátyolként úszik utána. Az erdő mélyén, a fák között csörtetés hallatszik, mintha hűséges vitézei kisérnék nyomon a halott királyfit, mintha egyik-másik paripa nyerítene is. De a fákon kivül, a holdas tisztáson egyedül csak ő volna ködből, ólomból, éji felhőből szőtt ruházatban. A paripa patkója nem éri a mezőt, fegyvere nem csörög, mozdulatlanul és némán száll el az erdő mélyén, mint a halottak, akik már se jót, se rosszat nem akarnák, csupán aludni nem tudnak. És a halott királyfitól nem is fél itt senki. A szénégető a messzi dombtetőről elgondolkozva néz utána, az erdei csőszök félrehúzódnak útjából és talán egyik-másik tisztességtudóan megbillenti süvegét is. A királyfi tovább lovagol az álomországban — és alakja összefolyik az erdő szélén borongó ezüstfátylakkal, ködökkel. A nép pedig másnap nyugodtan és félelem nélkül beszéli, hogy a királyfi ismét kisértett az éjjel. Az látta, aki csak akarta, mert nem rejtőzködik el senki előtt. Be jó király is lett volna szegény! * Történt, hogy az erdőkoszoruzta vidéken egy igazi, eleven királyfi is megjelent. Vadászni jött a tájra és a Korvin János egykori kastélya falai alatt sátorokat és vadászkonyhákat építettek. Vadászó urak lármájától lett hangos a néma völgy és a cigánymuzsika vígan hangzott még az éjszakában. Az eleven királyfi vidám ember volt. és szerette a mulatságot, a:zenét és a bort. Rudolfnak hivták az eleven királyfit és vadászó kedvében bebarangolta a rengetegeket, hogy estére megpihenni a tanyára térjen. A grófok és a hercegek, akik társaságában voltak, esténkint elfeledték a napi fáradalmakat és vig lélekkel, gyöngyöző kedvvel láttak neki a mulatozásnak. Bizonyos Kisfáinak hivták azt az erdészembert, akit a trónörökös mellé rendeltek egy napon szolgálattételre. E vadász ismeri legjobban a rengeteg szivét, mert örökkön odabenn él az erdő mélyén. Esztendőszámra nem látni, mert nem szereti az embereket. Kisfái már öreg ember volt, de a vénséget könnyedén viselte. Se háta nem görbült meg, válla se rokkant. Az orcája piros volt, mint a téli alkony, a szemében pedig egy húszesztendős ember fiatalsága ragyogott. Egy nyugodalmasan, egészségesen eltöltött élet derűje mosolygott le homlokáról. Kisfái hírből sem ismerte a betegséget. Még nyilteszii ember volt és míg a trónörököst hegyen-völgyön kísérgette a rengetegben, sokszor megnevettette tréfás adomáival. Csakhogy azok az adomák olyanok voltak, amilyeneket a mai emberek már nem tudnak. Csupa avatag, réges-régi tréfák voltak, amelyeken százesztendők patinája látszott. A trónörökös engedelmével a cinkotai kántor esetét mesélte el Kisfái uram, majd az álruhás Mátyás diákról voltak történetei; egyszer meg épen a királynak egy pajkos kalandját szürcsölte hófehér bajusza alatt... Valami leányvári leányokról . . . — Melyik' királyról beszél, Kisfái uram ? — kérdezte szórakozottan a trónörökös. — Urunkról, Korvin Mátyás királyunkról — felelt nagy tisztelettel a vén vadász. A rengeteg szivében jártak akkor, ahol a nagy fák összeborulnak és a napsugártól fösvénykedve ellopják a fényességet és meleget. árnyékba borult itt minden és a meleg csöndben valami forrás mormogása hangzik. A trónörökös megfordult és Kisfái uramra nézett. Csak ekkor vette észre, hogy a vén vadászon sárga csizma és tollas föveg van, a milyent manapság nem hordanak. A ruhája is rövid bőrzekéből és testhez feszülő bőrnadrágból állott. Eddig erre ügyet sem vetett a trónörökös, de most, midőn a sok százesztendős fák alatt látta a hófehér hajú embert, szinte meglepte őt az öreg régimódi külseje. — Ön talán azt sem tudja, — mondta a trónörökös csodálkozó hangon — hogy már nem Korvin Mátyás a király Magyarországon.