Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-31 / 84. szám

4 DÉLMAQYARORSZAQ 1910 augusztus 31 hogy San Giuliano márki e tekintetben mindent megtett, amit tőle várni lehetett. A külügyi tárca elfogadása után első utj a Flórén ebe vezetett, ahol Bethmann-Hollweggel találkozott s most második látogatása az osztrákmagyar monarchiának szól. Nevelése, eddigi politikája és rokonszenve is mindig a bármasszövetségnek szóltak. Azok közé az olasz államférfiak közé tartozik, akik a tiszta helyzetek politikáját kedvelik s akik azt vallják, hogy ami az érdekeknek megfelelő, azt az érzelmekkel is ápolni kell. Látogatásának súlya épen ebben van s mi magyarok, akik Olaszország és az olasz nép iránt nemcsak a nagy és szabadságszerető nemzetet megillető tisztelettel vagyunk, hanem egy régi és nemes kultura munkásainak kijáró bámulattal is, avval a reménynyel vagyunk eltelve, hogy az utóbbi években gyakran megzavart kedvező hangulaton többé csorba nem esik. Bizunk tehát némileg abban, hogy a salzburgi idill mégis testvéri csókkal végződik. A Goíterhálte Fiuuiébau. Nagy föltűnést keltett az a hir, hogy mikor a napokban a fiumei kormányzóság látogatást tett az ott időző orosz hadihajókon, a jzenekar a Gottérhalteval fogadta. Erre vonatkozólag ma a következő félhivatalos cáfolatot adták ki: Az orosz hajóraj fiumei látogatásáról szóló tudósítás azt jelentette, hogy a magyar királyi kormányzóság képviselőjének az orosz parancsnok hajóján tett viszontlátogatása alkalmával kellemetlen incidens történt. Ezzel szemben a hivatalos jelentés alapján irányadó helyen megállapították, hogy az orosz hajók fiumei tartózkodása minden tekintetben a legkorrektebb, ünnepélyes és egyúttal szívélyes módon folyt le és hogy az állítólagos kellemetlen incidensről az illető tudósítón kivül Fiúméban senkinek nincsen tudomása. Tisza — a delegáció elnöke. A delegáció elnökei tudvalevően fölváltva képviselők és főrendek. Az idén főrend van soron és bir Az öreg mély megilletődéssel felelt: — Eljutott hozzánk is dicső királyunk halálának a hire. A trónörökös mindjobban elcsodálkozott: — Hogyan, csak most jutott el ide Mátyás halálának a hire? — Már régen, — felelt nyugodtan Kisfái —- én is már az apámtól hallottam, aki az én elődöm volt itt az erdő mélyén. De azt már nem tudom, • hogy ő kitől hallotta. A királyfi figyelmesen nézett az öreg arcába. Nem látszott azon az őrületnek semmi nyoma. Becsületes, nyilt tekintetű arc állott a trónörökös előtt, amely hűséges tisztelettel fordult feléje. — Hát azt tudja ön, hogy én ki vagyok? — Tudom. A királyfi — felelt a vén vadász. — Talán épen a Korvin János fia. A trónörökös mit sem felelt. Annyi jóhiszeműség, igazság érzett az öreg vadász szavaiból, hogy jobbnak vélte nem bolygatni a dolgot. — Járt ön iskolába? — Nem tudjuk mi errefelé, hogy mi az — felelte nagy nyugodtan Kisfái. — De csak valakitől kapta a kinevezését? — A király vadásza volt az apám, tehát én is az vagyok. A trónörökös mély gondolatokba merült. Leült egy kidőlt fatörzsre és figyelmesen vizsgálta az előtte álló vén vadászt. Szálltakszálltak a gondolatai és vitték tova a képzelet szárnyain. Hátha valóban lehetséges volna, hogy Mátyás király korából itt maradt egy eleven ember, akit a halál elfelejtett itt a rengetegben? Az emberi életnek véghatárát eddig még nem tudták biztosan megállapítani s az öreg vadász különös szerint a delegáció elnöke Tisza István gróf lesz. Külügyi referensül Láng Lajost szemelték ki. Nikita a népéhez. — A cettinjel proklamácló. — Hirül adtuk, hogy Cettinjében tegnap megtörtént ünnepélyes formák között Montenegró királysággá proklamálása. A szkupstina javaslatát szentesítve, megjelent Nikita fejedelem kiáltványa, melyben a „szerbség első hatalmas és elismert királyságának" megújítását jelentette. Ezzel király lett Nikita és királyság Montenegró és az a büszke hang, melylyel a régi dicsőség fölelevenitését hangoztatja a kiáltvány, még sok egyenetlenségnek lehet okozója a Balkánon, Szerbia szomszédságában. Cettinjéből jelentik: Miklós király ma a következő proklamációt bocsátotta ki: Drága népemhez! A nemzeti képviselet kifejezést adva a benne élő gondolatoknak és érzéseknek, azt a büszke kívánságot mondotta ki, hogy uralkodásom 50-ik évfordulójának napját oly cselekvéssel koronázza, amely jó népemet örökös küzdelmeiért, vitézségeért, áldozataiért és emberfölötti erőfeszitéseért kárpótolja. Tekintettel hazánk dicsőségteljes múltjára és arra, hogy hazánk alkotta meg a szerbségnek első hatalmas és elismert királyságát, a nemzeti képviselet mai ülésében egyhangúlag azt a javaslatot tette, hogy a régi királyéig megujittassék, Montenegró a mai napon proklamáltassék királysággá, egyúttal pedig nekem fölajánlotta a királyi méltóságot. Miután a népképviseletnek ezt a javaslatát elfogadtam és aláírásommal szentesitettem, isten ne. vében hazánkat királysággá és magamat, valamint utódaimat isten kegyelméből Montenegró királyává proklamálom. Amidőn ezt hü népemnek tudtára adom, isten kegyelmét kérem országunkra és kérem a mindenhatót, áldja meg cselekvéseinket, hogy azok hazánknak boldogságára, dicsőségére és nagyságára szolgáljanak. 1. Nikita. Zárából jelentik: A Lloyd-társaság Hohenlohe nevü hajóján utazott Pétervárról Temovec Sándor gróf Nikita koronázására. A cár ajándékairemeteségében, szokatlan életmódjával tán egy második Matuzsálem itt előtte. — Hány esztendős vagy? — kérdezte idővel. — Az esztendőt nem tudom. De van itt a forrás mellett egy terebélyes cserfa, amely növendékfácska volt, midőn az apámmal a szarvast hajtottuk a forrásnál. Alom volna-e, vagy valóság? Igazat beszél-e ez az ember? A trónörökös elgondolkozott: — Melyik király vadászott itt az erdőben? — Korvin János urunk. Vadászik mostanában is néha éjszaka és én hajtom neki a vadat. — Hiszen az a király meghalt? Az öreg ravaszkásan rázogatta a fejét. — Dehogy halt meg .. . Csak az ellenségei elől rejtőzködött az erdőbe és holthirét költötte. Bealkonyodott a fák fölött és a homály sötétséggé növekedett a fák alatt. A trónörökös mintegy megigézetten ült a faderékon, eszébe sem jutott visszatérni. — Ma éjjel is vadászik a király ? — kérdezte. — Az éjjel is. És épen ezen a tájon. — Szeretnék vele vadászni. — A hold mindjárt feljön és a király akkor utrakel rejtett kastélyából. Hallani fogjuk a kürtjét . . . Titokzatosan hangzottak a sötétségben a vadász szavai. Olyan csönd volt az erdőben, hogy egy fa tetejére telepedő nagy madárnak a zörejét meg lehetett hallani. A trónörökös figyelmesen hallgatózott, de semmi nesz nem~ütötte meg a fülét. Vájjon messze van-e a vadásztanyától? Keresik-e eltűnése miatt ? nak egy részét vitte a gróf az uj királynak. Trieszt és Spalato között megdézsmálták a podgyászt és számos értéktárgyat, pénzt, többek között a cár koronázási ajándékait is ellopták tőle. Ischlből táviratozzák: őfelsége Miklós montenegrói királyt a tegnapi ünnepségek alkalmából táviratban üdvözölte. Uilmos, az isten megbízottja. — A német császár ujabb beszéde. — (Saját tudósítónktól.) Többszőr megemlékeztünk II. Vilmos német császárnak Königsbergben mondott beszédéről, amely az egész világon, de különösen Németországban a legnagyobb fölháborodást keltette. Abban a beszédben ugyancsak elvetette a sulykot, mondván, hogy ő az ur küldötte és sem parlamentektől, sem népgyülésektől, sem néphatározatoktól nem kapta küldetését. A tiszta abszolutizmust proklamálta. Legfőbb tanácsadói kétségbe voltak esve, mert a császár beszédeiért csak ugy felelősek ők, mint cselekedeteiért. Nem tudták, mit tegyenek azzal a beszéddel és nem tudták, mit válaszoljanak a kérdésekre, amelyekkel ostromolták őket. Most pedig a császár újra beszélt, még pedig Marienburgban. Jónak tartotta, célzásokat tenni königsbergi beszédére. De hogy jóvá tette-e a königsbergi lapsust, az más kérdés. Nem mert szólni lekicsinylőleg a parlamentekről és néphatározatokról, ellenben fönntartotta és újólag hangsúlyozta, hogy ő az isten megbízottja és küldöttje. Marienburgból táviratozzák : A nyugat-poroszországi tartomány tiszteletére adott diner alkalmával Vilmos császár pohárköszöntőt mondott, amelyben a többi között ezeket fejtette ki: — Németország erejének és nagyságának különböző elemei: kereskedelem, hajózás, mezőgazdaság harmonikus együttműködésben virágoztatták föl e tartományt. Ez csak ugy volt lehetséges, hogy a békét azon nagy haditettek következtében, melyeket a német nép negyven év előtt nagy császárunk alatt kivívott, az ország zavartalanul élvezhette. A összes tényezők közös és harmónikus munkálkodása alkotja alapját az ország és a tartomány fejlődésének. Ezt a közös munkát át kell vinni az egész Lehunyta a szemét és visszafojtott lélegzettel élvezte az erdő mélységes csöndjét. .. . Percek multak el, vagy órák? Fölnyitotta a szemét és a hold rézsútosan világított be a fák alá. Mintha valami végtelen ezüstfátyol húzódna befelé az erdőbe a holdsugarak nyomán. A messzeségből különös kürtszó hangzott föl és a fák között csörtetés hallatszott. Most föltűnt a Kisfái alakja, amint kelevézzel a kezében szalad a fák között, nyomában egy királyi megjelenésű fehér árnyék suhan tova és vadászebek ugatása veri föl a csöndet. A forrásnál megáll az erdei árny. Igen, ő az, Korvin János ... Ha nem tudná, hogy ő az, érezné. Megáll és kezével lassan int a rengeteg felé, mintha hívogatná maga után ... A hold eltűnt egy felhő mögött. A trónörökös megdörzsölte a szemét és talpraugrott. A vadászebek csaholását még mintha mindig hallaná a távolból ... A melléhez nyul és vadászsipjába fuj. A sípszó belevisifc a rengetegbe, — Parancsol, fenség? — szólal meg a háta mögött a Kisfái hangja. — Elaludtam, — felelt a trónörökös — de most igyekezzünk a tanyánkra. Sietve megindultak és a vén vadász egy szót sem szólt útközben. * Másnap napfeljötte után a trónörökös kerestette Kisfái uramat, de bizony nem tudták neki előadni. Az öreg elment valamerre a rengeteg mélyére és szokás szerint évekig nem mutatkozik. A trónörökös elmesélte álmát, látományát a vele volt uraknak s innen került e kis történet a krónikás pennájára.