Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-02 / 61. szám

« DÉLM AG YARORS ZAG 1910 augusztus 8 A Délmagyarország tudósítójának a beoltott betegek boldogan mondották el, hogy mennyível könnyebben érzik máris magukat. Mit mond a főorvos. Dóssá Lajos dr, a makói kórház főorvosa a betegek állapotáról a következőket mondotta a Délmagyarország tudósítójának: — Az Erlich-szérum meglepően hatásos. Huszonnégy órája csak, hogy beoltást eszközöltünk és már is szép eredmény mutatkozik. Végleges ítéletet mondani azonban csak néhány nap múlva lehet. Mert a gyógyszer igazi hatása csak napok multán mutatkozik. Betegeim jól érzik magukat, hőmérsékletük rendes és lelkesedéssel hiszem, hogy mihamarabb kigyógyulnak. A napokban uj beoltások lesznek Makón. Még husz adag gyógyszer áll a kórház rendelkezésére. Az eredményről Dózsa főorvos sürgősen értesíteni fogja Ehrlich professzort. A tűzfolt mint öálöok. Az életben akárhányszor sokkal nagyobb furcsaságokat találunk, mint amilyent a burleszk fantázia megteremthet. Az eset helyzetkomikuma és a külső cselekmény mélyén rejtőzködő tragikus lényeg rendkívül megnehezít1 a minősítést. Bajosan lehet tisztán bohózatnak nevezni, mert drámai motívumok is vannak benne, a tragédia jellegét pedig eltörli a komikum. A rég kipróbált tragikomikus jelzőt használhatjuk tehát annál a történetnél, amelyet itt elbeszélek. Az akták a budapesti polgári törvényszéken fekszenek és a férj képviselője Halmágyi Artúr dr fővárosi ügyvéd. A kényes témára való tekintettel neveket nem írhatunk ki. Kőbányán nagyiparos a férj, G. Sándor. Fiatal ember még, vagyonát édesapjától örökölte és néhány áttobzódott esztendő után megcsömörlött a legényélet léha örömeitől és elhatározta, hogy megnősül. A szomszédja volt H. András kereskedő, akinek a leánya, Amália, tetszett a fiatalembernek. Majdnem minden nap találkoztak, a fiatalember arra járt üzletébe és mint aféle világfi, sohasem ment el a leány mellett, hogy egy-két bókot ne mondott volna. Ez azonban nem jelentett semmit. Sándor bohó volt, jobban tetszettek a nyárspolgári kis leánynál a Zizik, Lolák és egyéb furcsanevü órfeumdámák, akikről elragadtatással nyilatkozott : — Ha a szerelmet szabad az ebédhez hasonlítanom, akkor a polgári leány a babfőzelék, az orfeumdáma pedig a kaviár. Egy napon azonban elérkezett a megcsömörlés ideje. Elvégre nem lehet mindennap káviárt ebédelni és Sándor barátunk is gusztust kapott a babfőzelékre. A első gondolata Amáliáé volt. A leány szép, háziasan nevelt, intelligens, kedves teremtés, üzleti szellemet is örökölt, vagyona is van, megfelelőbb házastársat keresve se talál egy nagyiparos. És csakhamar ugy érezte, hogy szereti is a leányt. Most is találkozott vele, sőt később többször is egy nap. Elmaradtak a bókok, de hosszabb ideig tartott a diskurzus. Amig azelőtt blazirtan, közömbös arccal nézett a leányra, most sóvárogva lángolt a szeme, lelkesültség pirossága borította el az arcát és napról-napra ujabb, szebb és szebb tulajdonságokat fedezett föl benne. És mintha Amália is megváltozott volna. Elpirult, ha meglátta az ifjút, sűrűbben állott ki a boltajtóba, mint máskor, remegett a hangja, reszketett egész teste, amikor Sándorral suttogott. Rövid idő telt el ez átmenetben. Egy napon Kőbánya arra a szenzációra ébredt, hogy G. Sándor és H. Amália jegyesek, sőt egy hónappal később, a mult héten pedig meg volt az esküvő. A fiatal pár boldogan sietett uj otthonába. Akik csak látták az ifjú házasokat, mind tartós boldogságot jósoltak nekik. A drámai fordulat a nászéjszakán következett be. Amikor az ifjú férj át akart öltözni, a mellén széjjel nyílott az ing és egy szivalaku tűzfolt lett látható. A fiatal asszonyka épen feléje fordultan állott s amikor meglátta a tüzfoltot, fölsikoltott, majd a pamlagra roskadva, görcsös zokogásban tört ki. — Oh, én boldogtalan ! — sikongott vigasztalanul. A férjet a váratlan esemény valósággal megdöbbentette. Sehogy sem értette ifjú felesége hirtelen változását, aggódva sietett hozzá és meg akarta tudni, mí okozta a bánatát. Sok időbe telt, míg a menyecske fájdalmas zokogása megszűnt. Arca ijesztően sápadt volt és megrendítően hatott rettenetesen komoly kijelentése: — Mi soha egymásé nem lehetünk ! G. Sándort mélyen lesújtotta a nászéjszaka előtti tragikus kijelentés. Amikor magához tért meglepetéséből, gyöngéden kérdezte: — Miért édesem? Az asszonyka most már nyugodtan válaszolt. — Amiatt a tűzfolt miatt, amely a melle, den van. — Hogy érted ezt? — kérdezte fokozott meglepetéssel a férj. ^ A fiatal asszony félig széjjelhuzta keblén a blúzt és rámutatott: — Nézz ide ! Ugyanolyan helyen, mint a férfinek, teljesen olyan szivalaku tűzfolt volt. A fiatal férj megnyugodva nevette el magát. — Mit jelent ez, drágám? — Testvérek vagyunk! — hangzott el a tragikus kijelentés. Elmondotta ezutin a leányasszony, hogy az apjának viszonya volt a fiu édesanyjával. Emiatt botrányok is történtek a famíliában, de ő nem is sejtette, hogy a viszonynak következményei lesznek. — Apámnak is ugyanilyen tűzfolt van a mellén, a testvéreim is örökölték, kétségtelen, hogy te is az én apám fia vagy, — mondotta megtörten az asszonyka. És másnap el is köl'özött, sőt beadta a válöpört. A férj sehogy sem akar beleegyezni a válásba és ügyvédje utján minden követ megmozgat, hogy ífju nejét, aki még a nászéjszaka előtt a faképuél hagyta, visszakapja. A szenzáció azonban megtörtént és most erről beszél egész Kőbánya. Balla Jenő. A féllábú tragédiája. (Saját tudósítónktól.) Az ujszegedi park nyáresti csöndjét ma este nyolc óra tájban revolverlövés zavarta meg. A villamosvasút egyik megállója mellett öngyilkossági szándókkal főbelőtte magát egy féllábú, mankón járó fiatalember. A lövés zajára ijedten sereglettek össze a ligetben sétálók s kíváncsian állták körül a szerencsétlen fiatalembert, aki verbeborultan, nyöszörögve feküdt a puha fűben. Jobb halántékán seb tátongott. Az öngyilkosság után valaki gyorsan az Újszegeden nyaraló Vass Ignác dr orvosért futott, aki az eszméletlen állapotban fekvő fiatalembert első segélyben részesítette. Pár perc múlva az öngyilkosság helyszínére sietett Lengyel Géza rendőrbiztos is, aki épen a ligetben sétált. A mentők megérkezése után bekötözték az öngyilkos fiatalember sebét, aki néhány perc múlva magához tért. Ezután a rendőrbiztos kihallgatta. Pápai Dezsőnek hívják, tizenkilenc éves órássegéd. Weisz J. Hugó órásnál volt alkalmazva, pontos ós becsületes munkás. Valami betegségből kifolyólag az egyik lábát néhány évvel ezelőtt amputálni kellett s azóta mankóra támaszkodva járt. Nyomorék voltába azonban nem tudott belenyugodni s már hónapokkal ezelőtt foglalkozott öngyilkossági tervekkel. De nem tudott megállapodni, hogy milyen halált válaszszon magának. Revolvert mindig hordott magánál. Legutóbb egy fiatal leánynak udvarolt, de félénk, csöndes és szomorú viselkedése miatt nem igen törődött vele az imádottja. A szerencsétlen fiatalember azt hitte, hogy a féllába miatt gúnyolják ki. Ma aztán elhatározta, hogy véget vet nyomorék életének, de az utolsó pillanatig nem tudta megválasztani az öngyilkosság módját. Azzal a szándékkal ment ki Újszegedre, hogy ott, ahol a lejtős ut miatt a villamoskocsit fékezni nem lehet, a kerekek alá veti magát. Elgondolkozva állt és várt a sinek mentén. Annyira magába mélyadt, hogy nem vette észre, amint a villamoskocsi gyorsan elszaladt mellette. Busán nézett a kocsi után s az egyik épen arra menő szemtanú állítása szerint, hirtelen elővette a revol~ veret, a halántékához nyomta és elsütötte. A lövés után lezuhant a földre. A kórházban, ahol rögtön műtétet végeztek rajta, az orvosok megállapították, hogy a golyó a jobb halántéka alatt, a füle porcogójánál hatolt a fejébe s életveszélyes sérülést okozott. Uéres harc a rendőrökkel. (Saját tudósítónktól.) A vasárnapi verekedések sohasem szünetelnek Szeged környékén. A mult vasárnap éjjel történt vérengzés azonban virtuskodás és vakmerőség tekintetében felülmúlja az eddigieket. Néhány ittas legény ugyanis megtámadta a cirkáló lovasrendőröket, mire véres verekedés fejlődött ki a rendőrök és a legények között. Vasárnap éjjel egy óra körül őrjáratra indult két lovasrendőr Röszkén. Amint a nagykorcsma elé értek, egy csapat legénynyel találkoztak össze, akik ittas állapotban iszonyú garázdálkodásokat vittek véghez. Torkaszakadtukból ordítoztak s beverték a lakóházak ablakait, ugy, hogy az álmukból fölriasztott emberek rémülten menekültek ki az utcára. A két lovasrendőr leintette a garázdálkodó legényeket, akik erre kiadták a jelszót: — Üssük agyon a spicliket! Erre közrefogták a rendőröket, hogy valamennyien egyszerre rohanják meg őket. A többieket azonban megelőzte egy Barna József nevü legény, aki kilépett a sorból s Vörös János lovasrendört vastag meggyfa-husánggal oly erősen vágta fejbe, hogy az leszédült a lováról. A legények erre vérszemet kaptak s miután látták, hogy az egész csapattal szemben csak egy lovasrendőr áll, néhányan közülök megrohanták Vöröst. Elővillantak a bicskák, do Vöröst szerencsésen kimentette a veszedelemből a másik társa, aki közben leugrott a lováról, kardot rántott s a legények felé sújtott. A garázdálkodók ekkor meghátráltak. Egy Halász János nevü mezőőr azonban nem hagyta annyiban a dolgot, hanem elkiáltotta magát: — Golyót beléjük ! Ezzel előrántotta a revolverét és négyszer Vörös lovasrendőrre lőtt, aki már talpon állott. Szerencséjére egyik golyó sem találta el. A lövések zajára nagy csődület támadt s a rendőrök védekezését még az is megnehezítette, hogy gyűrűalakban vette körül őket és a legényeket a tömeg. Egy jajkiáltás hallatszott, mire azt hitték, hogy a négy lövés közül valamelyik a tömegben állók egyikét találta. Később azonban megállapították, hogy mind a négy golyó a nagykorcsma falába fúródott. A legények verekedőkedve azonban még nem ért véget. Bőszülten újra meg akarták rohanni a rendőröket, sőt Halász megint lövésre emelte s Vörös felé irányította a revolverét. Vörös erre kirántotta a kardját s Halász fejére sújtott, aki megtántorodott és kiojtetto a kezéből a pisztolyát. A kardvágás Halász koponya' csontját mélyen behasította s nyomban az egész fejét • és arcát elöntötte a vér. A legények erre széjjelfutottak s a harctéren csak a két rendőr és Halász maradt, az utóbbi eszméletlen állapotban. A véres esetet ezekután jelentették a központi rendőrségnek, ahonnan Sass Lajos ügyeletes rendőrbiztos és Pain Kuzman örsparancsnok vágtattak ki lóháton a harc helyszínére. Dolguk azonban már nem igón akadt. Halász mezőőrt a kardvágás olyan súlyosan sebesítette meg, hogy a mentők rögtön a kórházba szállították, ahol valószínűleg megoperálják. Vörös rendőr szintén elég súlyosan sérült meg, őt azonban a lakásán ápolják.