Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-04 / 63. szám

1910 augusztus 4 DELMAGYARORSZAO 5 zugsága helyett az igazság : nagyok emlékét ápoljuk rajongó szeretettel, ám a mának és a holnapnak s az elkövetkező időnek élünk. Igen( ez stílszerű környezet Kossuth szobrához, mert az eszményiséggel egybeolvad igy a praktikusság ... A vendégünk azonban csak csóválja a fejet és nem tud megnyugodni. — Praktikusság, praktikusság . . . Vannak dolgok, amikkel nem fér össze. Hiszen a forradalom sohasem praktikus cselekedet, Kossuth Lajos mégis megcsinálta . . . Erre már mitsem tudunk válaszolni. Tereljük hát másra a beszélgetést. Nézzük a hoszszu sor kosarat, a hosszú sor asszonyt és vegyünk tán gyümölcsöt. — Mennyiért ad egy litert abból a szilvából? — kérdezzük az egyik kofaasszonyt. — Literszám nem eladó, csak az egész kosárral — hangzik a felelet. — Itt csak kosárszám árulnak gyümölcsöt. Csakugyan. Nem akad senki a piacon, aki egy liter szilvát adna. Mindegyik egész kosárral kínálja. — Hát az egész kosárral mennyibe kerül? — kérdezzük tovább. — Nyolcvan krajcár. Ekkor valakinek a társaságban tréfás ötlete támad és odaszól az asszonyhoz: — Adjon belőle egy litert és fizetünk az egy literért két koronát. Az asszony bámulva néz, töprenkedik, aztán konokul, szinte fanatikusan ismétli: — Literszám nem lehet. Mert akkor senkisem veszi meg a maradékot. És vár tovább a vevőre, aki egész kosár szilvát akar és megadja érte a nyolcvan krajcárt. Mert ez itt a Kossuth-szobornál igy szokás. Krajcárban-forintban számítanak, igy fognak talán még harminc év múlva is számítani 6 kínálhattunk volna akár husz koronát egy liter szilváért, akkor sem kaptunk volna. A vendégünk diadalmasan nevetett. És ugyancsak gúnyolt minket: — íme, a hires praktikusság. Hát van-e ennél naivabb nép a világon ? Mi, a szegediek, komorak voltunk. És azon törtük a fejünket, vájjon mit kellene előbb tenni? Virágágyakkal, oszlopokkal körüldisziteni a Kossuth-szobrot, vagy pedig a népet megtanítani a számolásra ós a korona-rendszerre? Hogy tudja meg: két korona, az negyven fillérrel több, mint nyolcvan krajcár. f. á. Gyilkos és öngyilkos anya. (Saját tudósítónktól.) Alsóvároson, a Répás-utca 13. számú házban ma déleiőtt gyilkosságot, majd öngyilkosságot követett el Csala Imréné negyvenhét esztendó's asszony, egy kőmives felesége. A családi tragédiát gyógyíthatatlan betegség idézte elő. Ma reggel Csala Imre kőmivesmester rendkívül izgatott állapotban találta a feleségét. Az asszony szeme könnyes volt, idegesen jártkelt, az ura azonban nem igen faggatta az izgatott állapot okát. Tudta, hogy a felesége hosszú idő óta idegbajban szenved. Mióta házastársak, öt gyermeknek adott életet. A legkisebbik, János nevű csecsemő ezelőtt három hónappal született. Azóta folyton fokozódott az asszony idegessége, arra pedig, hogy gyó. gyittassa a feleségét, nem telt a gondokkal terhelt családapának. Sőt olyan szűkösen éltek, hogy amig birt, az asszony is napszámba járt. Csaláné, amióta nem dolgozott, többször panaszkodott a házbelieknek a betegség és a szegénység miatt. Valószínű, hogy már hónapokkal előbb is foglalkozott az öngyilkosság gondolatával. Ma reggel a férje távozása után, nyolc órakor, a halálba menekült ; a betegség és a szegénység elől. Négy apró gyermekét a szobában hagyta s azt mondta nekik, hogy a városba megy s elviszi magával a Jánoskát is. Mikor a szobából kiment, karján a kis csecsemővel, az udvaron levő kúthoz futott. Az izgatottsága ekkor idegrohammá nőtt s ebben a pillanatban beledobta a kis csecsemőt a kútba s amikor az elmerült, ő is utána vetette magát. A házbeliek nem voltak otthon, az esetet tehát nem láthatták. Délfelé hazajött az egyik lakó, aki benyitott Csaláék lakásába, de csak a négy kis gyermeket találta ott. Előbb azt hitte, hogy Csaláné talán megint munkába, ment. Amikor azonban a kúthoz ment, hogy vizet merítsen, elborzadva vette észre, hogy Csaláné és a csecsemője holtan úszkálnak a viz felszínén. Közben hazavetödtek a többi lakók és a szerencsétlen családapa is s kihúzták a vizböl az asszonyt és a gyermekét, de akkor már mindakettő halott volt. Az előhívott orvos is csak a halált konstatálhatta már, a rendőrség pedig azt, bogy gyilkosság és öngyilkosság történt. A házbeliek szerint a tragikus esetet az asszonynak immár gyógyíthatatlanná vált betegsége idézte elő. Sokan azonban azt tartják, hogy a szegénység kergette az asszonyt a halálba. A holttesteket a kórházba szállították, ahol csütörtökön ejtik meg a boncolást. Balzac párisi lakásai. Reg Etíenne a párisi „Figaró"-ban érdekes cikket közöl a nemrég megnyílt Balzac-muzeummal kapcsolatban a hires regényíróról. Balzac párisi lakásait sorolja föl. Három évtizedig tartózkodott Balzac Parisban és vagy hétnyolcszor változtatta a lakását. Érdekes, hogy mint menekült mindig távolabb és távolabb a város centrumától. Ezt azzal magyarázzák, hogy örökösen a regényeibe rajzolt környezetet kereste és ezt Páris külvárosaiban vélte föltalálni. Mikor Balzac husz éves korában Párisba jött, hogy az apja ellenkezése dacára az irodalommal foglalkozzon, a regényes Rue de Lesdignieriesen vett lakást magának. Szükségleteit az otthonról kapott havi százhuszonöt frankkal fedezte. A szük kis szoba bútorzata egyszerű ágyból, rozoga asztalból ós hiányos lábu székekből állt. „Paon de Chagrin" cimü regényé, ben lefestette ezt a szobát, ahol egyébként három évig tartózkodott. Itt dolgozott éjjel-nappal három sous ára kenyérrel, ugyanannyi értékű tej- és kolbásszal táplálkozva, közben szövögetve a fényes jövő káprázatos álmait. A második lakása a Rue des Marais St. Germainon volt. Ez volt az az idő, amikor mint kiadó kívánta megállapítani a jövőjét. Innen, mivel nem tudta fizetni a házbért, távoznia kellett. Ekkor a Rue de Tournou-ra költözött. Itt együtt lakott egy ideig Henri de Latonclie iróval, de mivel igen nyugtalan környezete volt, elvált a lakótársától és Páris klasszikus negyedében, a Rue Cassini-n vett ki lakást. Itt lakott 1829-től 1838-ig. Itt irta a „Le Bére Goriot", „Eugenie Granclel", „Louis Lamhert", „Les Contes clrölatiques" ós több más müvét. Mikor már a neve ismertté vált, saját lakását előkelő bútorokkal rendezte be. Az éjjelnappal elkülönített és gyertyákkal megvilágított dolgozószobában egy nagy Napoleon-szobor állt. Fehér hálóköntösben dolgozott és mindig szembe állította magával a szobrot. Ezen a lakáson kívül csak a Hoteldes Harricots dicse, kedhetik azzal, hogy a „Vater Geríot" szerzője hetvenkét óráig ott tartózkodott. Később ezt a lakását is elhagyta és Párís egyik legszebb külvárosában, Challiot-ban vett ki lakást. Érdekes, hogy mi módon védekezett a kellemet, len látogatók ellen. A jó barátaival egy jelszóban egyeztek meg, amely elhangzása nélkül senki sem jidhatott be hozzá. A portás csak azt engedte be a kapun, aki igy köszöntötte őt: — Elérkezett a szilvaérés ideje. A szobaleány: „csipkéket hozok Belgiumból.'", a szolga: „Brunet asszony jól érzi magát!" jelszavakra bocsátotta csak be a látogatót a dolgozószob3 előszobájába. Azonban innen is szöknie kellett Balzacnak Ekkor egy olaszstilü, saját tervezete után készített villát építtetett a Ville d'Avray közelében. Ezt a a villát egy pár óv után eladta és Ren Raynouard-ra költözött, abba a házba, ahol most a Balzac-muzeum van. Az utolsó lakása a Champs-Elysées-en volt. Ezt az utcát nevezik most Balzac-utcának. Ezt a lakását pazar fénynyél rendezte be. Itt ismerkedett meg azzal a nővel, akit később oly határtalan szerelemmel becézgetett. Volt pénze, boldog volt, ugy élt, mint egy herceg. Ilyen körülmények közt érte a halál. Risztics főhadnagy áldozata. — Fordulat a bünpörben. — (Saját tudósítónktól.) A lefokozott főhadnagy, Risztics György ügyében — mint megírtuk — szenzációs fordulat történt. A budapesti vizsgálóbíró megidézte a lefokozott főhadnagy apósát és anyósát, mert följelentés érkezett ellenük, hogy a bonyolult csalásban nekik is részük van. Vallomásukból még semmi sem jutott nyilvánosságra. De előreláthatóan ismét nagy szenzáció kerekedik Risztics főhadnagy ügyéből, amelynek áldozata egy csöndben éldegélő, ősz úriasszony, akit Risatics alávaló módon megzsarolt és boldogtalanná tett. Ez a fehérhajú asszony a Szentkirályi-utca egyik csöndes házában, a második emeleten lakik, szép, nyolc szobás lakásban. A berendezés előkelő, nagyúri, minden bútoron meglátszik a régi jólét. Az öreg asszony kiadja ezeket a szobákat, takarít a lakóira és igy éldegél valahogy. A jövedelmének a felét félrerakosgatta, sokat juttatott belőle a szegényeinek, ő maga alig költött valamit. Nincsenek már igényei. Csöndesen, gond nélkül élhetett volna, de a sors útjába hozta Ríszticset. Ez az ember megsejtette, hogy az öregasszonynak ván egy kis pénze s addig zsarolta a magával tehetetlen agg urinőt, míg az utolsó fillérét, is el nem csalta tőle. Egyik újságíró ma fölkereste a galambőszhaju úrnőt. A főhadnagyról beszélt, a vakmerő, aljas szipolyozásokról. — A főhadnagy gyönyörű ember volt és az első föllépése nagyon imponált, különösen akkor, amikor elmesélte, hogy Bakonyi Elek, aki később valóban öngyilkos lett, egy kávéházban pisztolyt fogott magára és ő pedig kicsavarta kezéből az öldöklő szerszámot és lebeszélte borzasztó tervéről. Egy hét múlva ide költözött és még a legbizalmasabb családi titkaiba is beleavatott. Folyton hízelgett, hogy milyen szép vagyok és nem akarta elhinni agg kóromat. Elmondta, hogy neki senkije sincs ezen a világon, csak egy lényt ismer, aki iránt igazán vonzódik. Addig sírt, könyörgött, míg megígértem neki, hogy fiamnak fogadom. Pár nap múlva azonban Risztics a lábam elé borult, keservesen tördelte a kezét és fuldokolva zokogta: — Itt a lába előtt lövöm főbe magam, ha nem segit rajtam ! — Addig sírt, jajgatott, amig kétszáz koronát adtam neki. Amint azonban meglátta, hogy több pénz is van nálam, még egy százast kapott ki a kezemből. A takarékpénztári betétemet is a kezemből kapta ki, beszaladt a másik szobába és egy kitöltött váltóval tért vissza. Égre-földre esküdözött, hogy egy hét alatt megadja. Amikor a pénzt magához kaparitotta, rögtön a legközelebbi vonattal Zágrábba utazott, de másnap már visszatért. Este megismétlődött a je* lenet. Feleségétől kapott ogy levelet, amelyben azt írta, — biztosan az ő megbízásából — hogy kérjen tőlem pénzt, mert különben lecsukják az adósságai miatt s igy én nem látok egy krajcárt sem a pénzemből. Megint adtam nyolc, száz koronát. Amikor már látta, hogy tőlem