Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-20 / 76. szám

1910 augusztus 20 délmaqyarorszAg 17 Az angol események." Irta Schwimmer Rózsa. Az angol nők negyvenéves háborúja befeje­zéséhez közeledik. Asquith beadta a derekát. Az angol nők választójogának t örvénybeik ta­tása már csak hetek kérdése. Az utolsó válasz" tások után a suffragettek bejelentették, hogy juniusig fegyverszünetet kötnek a parlamenttel. Megvárják, a kormány nem oldja-e meg az uj Házzal a nő választójogának a kérdését. Május végére hatalmas demonstrációt terveztek, amely az ujabb harcot indította volna meg. A király közbejött halálára való tekintettel és az An­gliában uralkodó békés hangulathoz alkalmaz­kodva, ezt a méreteiben minden eddigi demon­strációt fölülmúló fölvonulást junius 18-ára ha­lasztották. Közben azonban a legnagyobb csend­ben fontos dolgok történtek. A angol parlament suffragist tagjai fürgén kihasználták a politikai szélcsendet: megalakították a Conciliation Com­mittee-t, a békéltető, egyeztető bizottságot, amely titokban előkészített tervével junius ele­jén lépett a nyilvánosság elé. Törvényjavaslatot dolgoztak ki a nők választó­joga érdekében, amelyhez az összes pártok előzetesen hozzájárultak. Megegyeztek benne. A javaslat az angol képviselőházba eddig be­nyújtott javaslatoknál kevesebbet indítványoz: ezzel egyezteti össze a különböző pártok kiván­ságait. A niai angol parlamentnek 400 tagja hive a nők választójogának, csupán 70 tag ellenzi. Azonban ez a hatalmas többség eddig maga som egyezett meg a kiterjesztés méreteiben. A liberális és a munkáspárt az összes választó­jogi egyesületek követelését, a nő teljes egyen­jogusitását tette ugyan magáévá, de e pártokon belül voltak, akik sokalták első lépésnek a férfiéval teljesen egyenlő választójogot. Az Unionista-párt meg egészében sokalta az „as it js or may be for men" mértékét. A Conciliation Committee valamennyi párt tagjaiból alakult. Javaslatához a pártok vezető­emberei és a kormány legtöbb tagja hozzá­járult. A bizottság elnöke Lord Lytton, titkára a nagynevű liberális ujságiró Brailsford, a ja­vaslatot aláirt tagok közt van Sir Charles Mac Laren, Sir John Randles Kettle, Lardner, Keir Hardie, Philip Snowden, D. J. Shackleton és a különböző pártok sok más jelentékeny tagja. Sir Edward Grey, Lord Alfréd Lyttelton, Mr. Barnes a munkapárt elnöke és más vezető po­litikus pedig vállalta, hogy Asquith-t rábirja a hozzájárulásra. A törvényjavaslat lényege az, hogy az angol cenzus négy fajtája közül csak egyet alkalmaz a nőkre, ez az egy azonban a választók kilenc­ven százalékát foglalja magában. E javaslat alapján a nők csak mint occiipier-ek kapják meg a választójogot. Ez a kvalifikáció magába foglalja a householdereket, mindazokat, akik saját vagy bármilyen csekély házbér mellett bérelt házban élnek. Egyetlen egy szoba bér­lése már jogcim a választójogra. Sőt választó ezen az alapon az is, aki munkaadójától ingyen lakást — akár csak egy szobát is — kap. Ugyancsak occupier cimen választp az, aki évi tiz font bérösszegért bérel földet, üzletet, iroda­helyiséget vagy más, nem lakásra szánt helyi­séget. Községekben annyi társbirtokos szavaz, hat egy bérlet alapján, ahányszor évi tiz font a bérlet összege, a grófságokban azonban ket. *A Nő és a Társadalom-ból. tőnél többen nem szavazhatnak ilyen társbérlet alapján. A férfiak számára érvényben lévő három más választási jogcímet nem terjesztik ki a nőkre. Minthogy azonban occupier cimen kilencven százalékjuk választójogot kap, a választójogi egyesületek méltán kérdezik, a tiz százalék jo­gának megtagadásáért érdemes-e az egyenlősí­tés nagy elvét meghamisítani. A nők teljes egyenjogúsításának hivei, akik az egyeztető-bizottságban többségben vannak, azzal nyugtatják nieg a nőket, hogy csak ennek az engedékenységnek az árán tudják az összes pártok hozzájárulását biztosítani. Ők maguk restellik a dolgqt, de első lépésnek azért fo­gadják el ezt a megszorítást, mert ezl gyorsan tudják keresztülvinni. A parlament az őszig el­halasztotta a vitás politikai kérdések tárgya­lását, alig van dolga, Asquith tehát most nem élhet azzal a kifogással, hogy függőben lévő kérdések miatt nem adhat időt a nők választó­jogának tárgyalására. Az angol közvélemény nagy helyesléssel fo­gadta a bizottság terveit. Az összes hírlapok, a legkülönbözőbb testületek, a közvéleménynek minden orgánuma kifejezi ezt a helyeslést. Né­hány nap alatt a különböző foglalkozások leg­tekintélyesebb képviselői — férfiak és nők — számos petícióban fordultak Asquith-hez hozzá­járulásaért. Nagy súlyt kölcsönöz az akciónak az a tény, hogy csak nagyon fontos események idején egyeztek meg előre a pártok egységes eljárásra. Ilyen eset volt 1828-ban a katoliku­sok emancipációja, 1846-ban a Corn-Law meg­semmisítése, 1867-ben a választójog reformja stb. A Concilitation Committee javaslatát Shack­leton képviselő junius tizennegyedikén nyúj­totta be. A Ház első olvasásban elfogadta a ja­vaslatot. Azóta Asquith — miniszterelnöksége óta először — fogadta a választójogi szövetség küldöttségét és kijelentette, hogy megengedi a törvényjavaslat második olvasását. Ezen az olvasáson is föltétlenül elfogadja a parlament a javaslatot s azután néhány nap alatt törvény­nyé válhat. Az angol felsőházban ugyancsak többségben vannak a suffragistek. Az uj király politikai nézetei közül pedig csak azt az egyetlen egyet ismeri az angol közvélemény, hogy határozott hive a nők választójogának, miképpen a fele­sége, Maud királyné is. Ennyi barát közt Asquith tovább nem is ellenkezhetett már, annál kevésbbé, mert nagy érdeke, hogy szépszerivel kimásszék abból a hínárból, amelybe a nők választójoga elleni makacskodása révén jutott. Most megvan az arany híd: a suffragettek fegyverszünetet tar­tanait, az indítványt pedig a politikailag nagy­súlyú bizottság készítette elő. A gyász és béke idejének hangulata átsegíti majd Asquith-t azon a kényes helyzeten, hogy mégis csak az ő nevéhez fűződjék a nagy reform. OGAK Lukács Imre fogmüterme a berlini fogtechnikán oki. képesítve Síéchenyi-lér sorok. Prosnilt-hói. „Együtt a halálba." Irta Szász Zoltán. „Mire vonatkozólag számomra mellesleg megmagyarázhatatlan, hogy azok, kik köl­csönös szerelmük tudatában, ennek élvezé­sétől a legtöbb üdvösséget várhatják, nem vonják ki maglikat inkább a legvégsőbb lépések által az összes ellenséges körülmé­nyekből s nem tűrnek el inkább minden viszontagságot, mint hogy az életükkel együtt egy oly boldogságról mondjanak le, melynél nagyobb számukra el nem gondol­ható." így ir Schopenhauer „A szerelem meta­fizikája" cimü tanulmányában, a rendőri krónika egyik leggyakoribb, de gyakorisága dacára mégis mindig megdöbbentő esetéről, két szerelmes kölcsönös elhatározásából folyó és együttes halálba-meneteléről. Nos, ha egy bölcsész valamit megmagyarázhatat­lannak tart, ez már a legsúlyosabb állapot; ha pedig pláne Schopenhauer, aki a nagy elmeerőt ehez méltó önérzettel, sőt hiúság­gal egyesitette, egy ilyen szerény nyilatko­zatot tesz, akkor az imigyen kiemelt pro­bléma megoldhatatlansága valóban aggasztó rémként lép az emberi elme elé.. De valóban, alig is van társadalmi jelen­ség, mely annyira próbára tenné a mindent megmagyarázni és megérteni igyekvő modern krónikást, mint egy ilyen kettős öngyilkos­ság. Már maga az a tett, melylyel az ember ennen életét kioltja, szinte félelmes titok­zatossággal mered az olcsó szólamokkal, könnyed elintézésekkel meg nem elégedő elmék elé. A lét és nemlét problémája lép itt fel: minden bölcsészet kezdete és vége. Kétségtelen persze, hogy az öngyilkosság rejtelmét eléggé meg lehet világítani az ön­gyilkosok élettani és társadalmi tanulmá­nyozásával s az ebből levezethető elmélet, hogy ez a gyászos embertípus az elfajultak dánteszk csoportjának egyik különösen meg­bélyegzett tagja, szerintem nagyjában helyes is. Ha azonban az okoskodó ész meg is haj­lik a tények eme felfogás felé hajtó magya­rázata előtt, a bennünk levő élni akaró s a haláltól irtózó érzés mindig bizonyos bor­zongó idegenkedéssel fog az öngyilkossággal szemben állani. Kinos és nehezen felfejthető gomolyaga az okok és okozatok láncolatának szüli az ön­gyilkosság szörnyű tettét. Még bonyolódot­tabb s ezért még nehezebben megérthető a páros öngyilkosság, két szerelmes ember­együttes önkivégzése. Itt ugyanis olyasvalami idézi elő, vagy legalább is kiséri a keresett és előidézett halált, mi lényegénél fogva az élet erősítője és teremtője. Az egész szere­lem, helyesebben szólván: a nemi élet, nem egyéb, mint sürüsitett, tömöritett élet, mint életkivonat. Ha talán az átöröklés jelensé­geinek megmagyarázására nem is alkalmas Darvin pángénézise, amely szerint a csira­anyagok a szervezet minden részének ele­meiből körülbelül ugy rakódnak össze, ahogy egy parlament az ország különböző részeinek követeiből jön létre, képletes, a szerelmet jelképező értéke van ennek az elméletnek. Egy ilyen, az egész élet összes értékeit, összes hajlamait, összes erőit magában sii­rüsitő érzés a szerelem. Nos. épp ezért cso­dálatos, hogy mikor egy élő lényben jelent­kezik az élethatványozódás e nagyszerű for­mája, a lelki kovász e fölpezsdítő malasztja, ez maga ellen az élet ellen forduljon s a gazdagodás hatása alatt sóvárogja az elkép­zelhető legnagyobb szegénységet, magát a halált. Bármily csodálatos azonban ez, még sem

Next

/
Oldalképek
Tartalom