Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-19 / 75. szám

1910 augusztus 19 DÉLMAQYARORSZAQ 13 ÜZLETHELYISÉGÜNK KIADÓ. Mélyen leszállított árban vásárolhat férfi fehérnemüeket, zsebkendőket, nyakkendőket, kalapokat, ernyőket, férfi-, női- és gyermekharisnyákat stb. TERflI és KOCSIS reskedőknél SZEGED, DUGONICS-TÉR 1. SZ. Mindennemii tüzelőanyag legolcsóbb beszerzési forrása Jutkovics Géza '- SIéa№"! KOSSUIH UHttl 41. • ÍÍLEfi: №. Ára 1 és 2 kor. HA ŐSZÜL A HAJA ad Ara 1 és 2 kor. Ára 1 és 2 kor. használja a FRANKL-fólo ad Ara 1 és 2 kor. Ára 1 és 2 kor. HAJIFJITOT ad Ara 1 és 2 kor. s íiajöí em festi, lám oiLik ereöeti fiatal síinél ad a vissza. Kapható era®: FRANKL ANTAL oyssysierfóréban. Felsőváros, SZEGEDEN, Szt. György-tér. REGÉNYCSARNOK. A Nikita huszonöt rubele. Irta Henry Gréville. I. Nikita Vlaszjev még Katalin cárnő idejében született, de emlékei nem terjedtek tovább 1812-nél. Különben az emlékei nem voltak valami gazdagok. Látta újra meg újra, hogy a télre tavasz következik, hogy azután később megint csak beáll a tél és igy tovább, anélkül, hogy az ő élete sorjában akármilyen változás állana be... és ez majdnem minden volt, amire emlékezett. De egy nagy esemény emlékezete mégis csak megmaradt a fejében. A francia invázióé. Nikita a szmolenszki kormányzóság egyik legnagyobb uradalmának a jobbágya volt. Élete ép olyan egyhangúan és köznapiasan folyt le> mint a többi paraszté. Megházasodott, született vagy fél tucat gyereke, akik majdnem mind elhaltak s derék termete idejekorán görbült meg a munkában: ez volt az ő élettörténeteRendesen végezte a robotját, pontosan szolgáltatta be az adót s nem részegedett le jobban, mint más, akkor se, mikor elterjedt a hir a környéken, abban a rég mult időben, hogy a muzulmánok megtámadták a szent Oroszországot. A muzulmánok, azaz hogy: az idegenek. A Törökországgal való hosszú háborúskodás óta az orosz parasztnak minden idegen musulmán. Az invázió hirére mindnyájan, akik csak fegyvert foghattak, kerítettek valami kaszát, bárdot, vagy efféle kezdetleges öldöklő szerszámot s elszántan várták a pogányokat. A hódítók utja nem vezetett keresztül a Nikita faluján: a parasztok dühösen, morogva tértek vissza kunyhóikba s várakoztak. Nem vártak sokáig. Mikor beállott a havazás, az idegen csapatok elkezdtek visszafelé szállingózni s a sereg utja ekkor már nem biztos terv szerint történt, hanem csak ugy, ahogy lehetett. Mert bár a sereg zöme még ebben a szánalmassá vált helyzetben is látszólagos rendben vonult vissza, egyes csapatok, melyek a rövidebb utat keresték, eltévedtek; s e csapatok közül egy sem került vissza a sereg zöméhez. A parasztok az erdőben elrejtőzve várták őket. Ugy védték hazájukat, ahogy tudták. Már nem volt szükség rá, hogy védekezzenek, de meg akarták bőszülni magukat. Nikita, aki se a házasságára, se a fiai születésére nem emlékezett tisztán, negyven év multán is sokat tudott beszélni erről az időről. — Azelőtt sohasem láttam puskát — mondogatta. — De hamar megtanultam vele bánni! És mikor elmentek, akik még el tudtak menekülni — mert a nagyját eltemettük — roppant sok puska maradt utánuk. Meg kard, meg töltény-tartó, meg minden! Tele raktuk velők a szekereinket: s aztán eladtuk a városban a holmit. A pénzen pedig megosztoztunk. Igen, pénzt kaptam értök! Sohase hittem volna, hogy annyi pénz is van a világon! . . . Azt mondják, hogy ebül szerzett jószág ebül vész el. Nikitának azonban szerencséjét alapította meg a fegyverekből szerzett pénz. Vagyonra tett szert ezzel a pénzalappal. S végre is, hogy a hóditóktól elragadott fegyverek árát (tulajdon vérük diját) rossz uton szerzett pénznek lehet-e mondani, — erre a kérdésre csak a gondviselés felelhetne. A Nikita vagyona nem volt kolosszális vagyon. Azzal kezdte, hogy két tehenet vásárolt s vajat árult. Majd tűvel, öt kopekes tükrökkel s hasonló luxus-tárgyakkal üzérkedett. A faluból a városba s a városból a falubajárva, szerzett egy nagy köszvényt, meg huszonöt rubelnyi kerek összeget. Mikor Nikitának a vagyona fölszaporodott a mondott huszonöt rubelre, elkezdett gondolkozni, mit tévő legyen a pénzével. Ezt a huszonöt rubelnyi ezüst- és rézpénzt akkor még egy falrepedésben rejtegette, melynek titkát semmiféle halandó sem ismerte. De azért nem érezte biztosságban a vagyonát. Féltette. Nikita, mint osztályos társai általában, olyan kunyhóban lakott, melynek csak egyetlen lakható szobája volt. Télen át az egész nemzetség: gyermekek, szülők, nagyszülők, ebben a kis fészekben húzta meg magát. Nyáron, a nagy melegekben, a családtagok közül egy páran — azok, akik kevésbbé féltek a meghűléstől, — kimentek ugyan aludni a szénás csűrbe, mely valóságos menedéke volt a léghuzamnak, — de ez olyan luxus volt, amelyet csak aratás elöt engedhettek meg maguknak; mert mikor a csűr telni kezd, nincs többé benne hely az alvók és a heverők számára, aztán meg az állatok nem Szeretik azt a szénát, melyet már emberi test tiprott s egy kis kényelemért nem lehet pusztítani az ilyen drága dolgot. A Nikita huszonöt rubelje tehát nem volt valami nagy biztosságban. Sarjadókai közül azoknak, akiket föl tudott nevelni: a fiainak meg a leányának volt egy sereg gyereke. Ezek közül egyik vagy másik, korábban vagy későbben, okvetlenül nyomára kell, hogy jöjjön a rejteknok s akkor isten veled, szép kincs, az ezüst grívennik-ek lassacskán el fognak tünedezni a rézkopekek után s utoljára semmi sem marad belőle! . . . A vén paraszt elhatározta, hogy még egyszer bemegy a városba. Kölcsön kérte az öregebbik fiától a lovát meg a szekerét, felöltötte a vasárnapi tulup-ját, — s másnap megkönnnyebbült szívvel, fölélénkülve ós egy kicsit becsípve került haza. Az unokái, tiz-tizenötéves gyerekek — elbámészkodva fogadták. — Bizony, kedves kis galambjaim, az én huszonöt rubelem most már csak egy darab papiros! Szép lilaszinü papiros, egy kis papírzacskóban! Nagyapó vele fog aludni s tudjátok, hogy nagyapónak könnyű álma van! Most már vége, kedves magzataim, a jó életnek, most már csak nagyapóé a pénz! Eh, eh! A fiuk, akik bizonyosan el-elloptak már egyegy fél kopeket a rejtekből, nem osztoztak a nagyapó elragadtatásában, amit az észre véve, egy pár szelid rúgással adott kifejezést érzelmeinek s megráncigálva a haját a két legkisebbiknek, lefeküdt a boglya-kemence mellé, hogy mámorát és örömét kialud-ja. Attól fogva a vén Nikita, mikor körülötte a többiek majd agyon dolgozták magukat, nem csinált semmit, csak sütkérezett a napon. — Most már rajtatok a sor, kedves báránykáim — mormogott a fogai közül, mikor a többiek robotolni mentek — én már leróttam tartozásomat. Megszereztem a vagyonkámat, világra hoztalak és fölneveltelek benneteket . . . Csak tartsátok el a nagyapót. Majd ha öregei, lesztek, titeket is el fognak tartani a gyermekeitek! . . . S ilyenkor kivette a kebeléből a borítékot, melyben a 25 rubelről szóló elismervény volt, megtapogatta, megforgatta, s hosszasan pattogtatta ujjai között a finom papirost. Egyszer hirtelen rémület szállta meg. . . Előkeresett egy hegyes kést, leült a ház elé, a napra, s félénken kezdte bontogatni a borítékot. Rettentő gondolat járta be az agyvelejét... Ha valami gonosz ármány következtében a lilaszinü papiros értéktelenné vált! Ha kicserélték fehér papirossal, közönséges, értéktelen fehér papirossal! A keze reszketett, s kétszer Is megszúrta magát a kés hegyével, mig föl tudta bontani a vékony borítékot. Aggodalmas tekintettel nézett belé .. . Még mindig lilaszinü volt, a drága bankjegy! Még mindig 25 rubel értékű volt. Szerető gyöngédséggel vette ki kincsét a borítékból, boldogan csillogtatta a napon, keresztül nézett rajta, majd végig jártatta ujját a kétfejű sas körvonalain ; aztán lassankint meg" részegedve tőkéjének látásától s egy kissé a tavaszi nap kellemes hevétől is, hízelgő szókat kezdett suttogni, s áldást rebegett. . . Egyszerre árnyék állott közéje és a nap közé. Nikita rémülten nézett föl, s félig vak szemének gyanakvó, gonosz tekintete ijedten meredt arra, aki gyönyörködésében megzavarta. De aztán eltűnt arcáról az ijedt kifejezés, s levette a süvegét. A pópa állott előtte. — Nem szégyelled magad, Nikita, — szólt a pópa szigorú hangon — nem szégyelled magadat, hogy igy bálványozod a pénzt! Gyermekeid izzadnak és verejtékeznek, mert nem tudnak még egy lovat szerezni, te meg itt kuporgatod a pénzt, amivel segíthetnél rajtuk s áldást szerezhetnél magadnak! Te nagyon rossz ember vagy, Nikita! — Gyermekeim dolgoznak, Jakim atya -Szegeden a főraktár Mérey-utca 3. sz. a. van Serfőzde Részvénytársaság Temesvár, az ország egyik legelőkelőbb sörgyára. Gyárt: Ászok, udvari, márciusi, dupla márciusi, korona, bajor, szent Erzsébet és másfajta Söröket kiváló minőségben, a A sörök rendkívül jóizüek, zamatosak és ezért több kitüntetést is nyertek