Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-06 / 38. szám

1910 július 6 D É L M AGYA RORSZAG 7 — Amerikai párbaj? — (Saját munkatársunktól) Három héten belül két kiemelkedő, csöppet sem közönséges szenzáció. Épen eiég Nagykikindának. Nagyobb városok is büszkén verhetnék a mellüket érte, De Kikinda közönyös. Nincs semmi uj ^ nap alatt. Vlachovits óta hozzá szokott ahoz, hogy néhány órára bűnügyi központ legyen. Ez a második eset már nem is olyan izgató. Egy fiatal huszárönkéntes, csinos és snájdig, golyót ereszt a mellébe. A fekete golyó miatt egy szürke acélgolyót. Rendben van. A Vlachovits-szenzáció rekordját nem éri el. Annyira nem, hogy tudomásul se veszik. Illetve nem is tudnak róla. A nagykikindaiaknak ma Nagykikinda •volt a földgolyóbis legmesszebb fekvő pontja. Mintha valahol a Borneo-szigetek környékén történt volna az eset. És ki tudia Nagykikindán, mi történik a Borneo-szigetek környékén ? Legföljebb, ha a helyi lap borneói tudósitója megírja. De a Szacsvay-esetet még nem irta meg, nem tudták róla tehát a legbeníentesebb emberek sem. Se a kávéház pikkolója, se a cukrászkisasszony, senki, talán maga Szacsvay Zsigmond sem. A Délmagyarország munkatársa vitte hirül Nagykikindának, mi történt Nagykikindán. — Amerikai párbaj ? Mi az ? -— kérdezte kedves szláv kiejtéssel a kocsis, miközben befelé robogtunk a városba. És a „Nemzeti Szállodában11 se tudták, hogy Szacsvay Zsigmond huszárönkéntes állítólag amerikai párbaj miatt lőtt magába. A „Városi Szállodában'1 épenséggel nem tudták. Elővettem egy fővárosi lapot: — Itt van, olvassák! — Érdekes, — mondták. — De a Vlachovits-eset érdekesebb. — jessz. Mit tudnak az urak? — Semmit. Két héttel ezelőtt mellbelőtte magát. Már gyógyul. Amerikai párbaj ? Lehet . , . Nagyon közönyösek. Mi várhat rám a kaszárnyában V A vidéki garnizónban épenséggel hallgatagok az emberek. Ujságiró átlag minden száz évben téved oda, de a legutóbbi ezer év óta talán nem is volt. A tiszt urak zárkózottan élnek, a nyilvánosság képviselőjével aligha állnak szóba ... Elindultam a kaszárnyába. A városon kivül van. A tényállást valahogy sikerült kihúznom egy mogorva őrmesterből: — Szacsvay Zsigmond huszárönkéntes három héttel ezelőtt golyót röpített a mellébe. Browninggel akart megszabadulni az élettől. Nem sikerült neki. Kevéssel az öngyf^s-kisérlet után Szacsvay Zsigmond édesanyja: özvegy lécfalvi Szacsvay Béláné született Königsegg Alice grófnő, leányával, lécfalvi Szacsvay Alice-zel az aradmegyei birtokáról Nagykikindára utazott, az önkéntes betegágyához, de a fiu már akkor tul volt minden veszélyen, sőt egyáltalán nem volt veszélyes a lövés, amit mi sem bizonyít inkább, mint az, hogy az édesanyja és a nővére a kórházból egyenesen a Szalay-féle képkiállitásba mentek képet vásárolni. — És hogy történt az amerikai párbaj ? — Nem tudok róla. Tessék lefáradni az irodába. „ Tiele Gerüchte". Az irodában — alacsony, nem épen barátságos helyiség — egy káplár fogad, hiányos nyári öltözékben. Egy perccel előbb aludt még. Almqsaajargatjaa szemét. Nem nagyon tetszhetik neki a cibil megjelenése. Kissé mogorván néz rám és morogva viszonozza a köszönést. Az őrmester, aki az asztalnál ül, inkább civilbarát. A sétapálcám nyomban megtetszik neki és ezzel indul meg a társalgás. Már bizalmaskodik. Ez kedvező pillanat. Kirukkolok a kérdéssel. Az őrmestert mintha villámcsapás érte volna. Már nem tetszik neki a sétapálcám sem. A káplár végigfekszik a lócán és svábosan motyogja : — Viele Gerüchte . • Ezzel az audiencia véget ér. A káplár ur útnak bocsát : — Ich sag ja . . . Viele Gerüchte . . . A tiszteknél. Viele Gerüchte ... A tiszt urak talán közlékenyebbek lesznek. Már ott vagyok a századparancsnok lakásán. A puccer fogad: — Kit jelentsek be? — Szegedi ujságiró vagyok .., Csakhamar visszajön. — A százados ur azt izeni, hogy egy újságot már járat, többre nincs szüksége. Még egyszer megpróbálom. Nem lehet. Tovább az alezredeshez. Itt is a szolga fogad: — Az alezredes ur azt izeni, hogy most alszik. Majd később. A mindig udvarias, előkelő modorú tisztek ilyen módon adták tudtomra, hogy nem engedik meginterjúvoltaim magukat. Szóval, lehet valami a dologban, különben miért-e titkolódzás. Szacsvay elutazott. Következik az utolsó lépés. Szacsvayval szeretnék beszélni. — Nem lehet — mondják — nagyon beteg. — Beteg? — Életveszélyesen . . . Pedig tudom, hogy teljesen jól érzi magát. Már szabadon jár-kel. Három heti szabadságot kapott. De nem lehet megtalálni. Végre kiderül, hogy már el is utazott édesanyjával az aradmegyei Silingyiára. — Mért mondták hát, hogy nem lehet vele beszélni, életveszélyes beteg? Rejtélyes mosoly. Itt minden rejtély. Valami föltétlenül van. Talán nem amerikai párbaj. Vagy meglehet, hogy az. A hír forrását sem tudom kipuhatolni. Nagykikinda polgári társadalmában nem akad gazdája, A tisztek bizonyára nem kürtölték világgá, a legénység pláne nem. Hogy került hát a lapokba a hir? Mert nem egészen kacsa, annyi bizonyos. A nagykikindai kaszárnyában történik valami. Lehet azonban, hogy nem történik semmi. Nincs az az államtitok, amelynek könnyebben nyomára ne lehetne jutni. Nagyon furcsa: az önkéntest szabadságoltákÉs vizsgálat folyik nélküle ? Mégis csak kacsa. De ha kacsa, miért izente a százados ur, hogy jár már neki egy lap és miért izente az alezredes, hogy alszik ? Mégse kacsa. — Viachouils mini polgármester-jelölt. — (Saját tudósitónktól.) A nagykikindai rendőrség volt tisztviselője: Vlacliovits János rendőrségi alkapitány még most is a nagykikindai törvényszék fogházának a lakója. Ügyében eddig semmi változás nem történt, semmi fordulat nem állott be. Déván Ottó királyi ügyész indítványára Schernhardt János dr vizsgálóbírónak azt a határozatát, hogy Vlachovits előzetes letartóztatásban tartandó, a törvényszék vádtanácsa jóváhagyta s ennélfogva Jankó vits udvari tanácsos holttestének megrablója a fogházban marad. A védők: 1 ürk Marcell dr, Dus Sándor dr és Jankovits Miklós dr nagykikindai ügyvédek a szegedi királyi Ítélőtáblához fölfolyamodást nyújtottak be az előzetes letartóztatás ellen, de a tábla még nem döntött s igy a halottrabló egyelőre jogerősen fogvatartott rab. Vlachovits János egyáltalán nem érintkezik a külvilággal, amióta a fogházban van. Vlachovits felesége, Jankovits Melanie, aki kis fiávalKúronaherceg-utcai saját uriházában él, nem látogatta meg eddig a férjét, aki csak a védőkkel és Ghózsy János fogházfelügyelővel érintkezik. A fogházfelügyelőtől értesül akikindai közönség, hogy Vlachovits a fogházban nagyon rendesen,.türelmesen viseli magát és sorsát, egyáltalán nem panaszkodik és nem érdeklődik senki, semmi, még a felesége iránt sem. Nem él rabkoszton, mert megengedték neki, hogy hazulról étkezhessék s naponta hazulról viszik neki a szükséges élelmicikkeket. Naponta két órát sétál; délelőtt ós délután egy-egy órát. Annakidején, mikor nyilvánvalóvá lett, hogy Bogdán Zsivkó dr kikindai polgármester föllép a törökbecsei kerületben, Vlachovits János hangulatot csinált Kikindán a saját polgármestersége mellett, Voltak is hivei és komoly ellenfele lett volna bárkinek, de mikor a polgármesteri állást illetőleg az irányadó vélemények kialakultak (Majinszky Lukács mellett), akkor az adóügyi tanácsosi állásra emlegették Vlachovits nevét. A halottrablás kiderülése azonban eleiét vette mindenféle további kombinációnak s most már csak mint szomorú rabot emlegetik a kétségtelenül jobb sorsra érdemes, megtévelyedett rendőrkapitányt. Egy festőművész tragédiája. — Papp Henrik öngyilkos lett. — (Saját tudósitónktól.) Tragikus sorsra jutott életének javakorában a magyar festőművészet egyik kiváló mestere, Papp Henrik, Papp Elek pénzügyminiszteri államtitkár öcscse. A minap eltűnt lakásáról s most már a Duna hullámsírjában pihen holtan. A szerencsétlen festőművész maga temetkezett a vizbe, mert egy váratlanul jött csapás megrázta egész idegzetét s megfosztotta józan gondolkozásától is. A sors mindent megadott Papp Henriknek, hogy boldogan élhessen. Nem mindennapi tehetséggel indult a művészi pályára. Tanult a müncheni akadémián, ahol két éremmel is kitüntették. Később Benczúr Gyula mesteriskolájába lépett be és élénk résztvett a Képzőművészeti Társulat kiállításainak a rendezésében. Évek sorával ezelőtt megházasodott. Egy budai polgárcsalád leányát vette feleségül, akivel szép hozományt kapott. A házasságból két gyermekük született, egy leányka, aki most öt esztendős. A családi élet gondoktól zavartalan boldogságot, a művészi pálya babért és szép jövedelmet hozott Papp Henriknek, akitől nem irigyeltek semmi^ mert a művészvilágban őszintén szerették, mint hűséges szívű barátot és nagyra hivatott pályatársat. A derűs harmóniában telő életnek váratlanul vetette végét a katasztrófa. Azt kell hinni, hogy a művészt egy barátja halála nyomán fakadt bánat vitte a végsőre, az orvul lecsapott heves fájdalom, amire csodálatosképen nem birt vigasztalást találni még a szerető családi körben sem. Az öngyilkos festőművész esztendők óta tanára volt az iparművészeti iskolának. Amióta Morelü meghalt, Fittler Kamillal, a minap elhunyt igazgatóval együtt dolgozott. Ő végezte az adminisztratív igazgatói teendőket. Fittler Kamillhoz régi barátság fűzte, amely idővel, hogy együtt dolgoztak, csak erősödött. Ami. kor aztán Fittler Kamill néhány nappal elköltözött az élők sorából, barátja kétségbeesetten siratta, pedig egyike volt azoknak, akiket a legnagyobb valószínűséggel jelöltek a megüresedett székbe. De Papp Henrik vigasztalhatatlan volt. Neki kellett volna barátja koporsójánál a búcsúztatót mondani, de oly fölzaklatott lelkiállapotban volt, hogy nem tudott rá vállalkozni. Másnap, hogy Fittler Kamii meghalt, benn járt az iparművészeti iskolában, ahol rémes erővel lobbant föl benne a fájdalom. Mintha egész idegzete megbomlott volna, Keservesen sírt, a hozzá intézett kérdésekre zavaros választ adott, majd nevető görcsöt kapott. Kartársa, Mátrai tanár és Pataki Elemér dr titkár vették gondjukba. Kocsira ültették és elkísérték a Várba, az Uri-utca 24. számú házában levő lakására. A negyvenöt éves, erőteljes ember napokig feküdt betegen. Szeretteinek ápolása mégis lábraállitotta valahogyan. Tegnapelőtt reggel fölkelt és látszólag nyugodtan ment el ugy kilencedfél óra tájban. A feleségének azt