Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)
1910-07-07 / 39. szám
1910 julius 5 DÉLMAGYAR ORSZÁG 11 azonnal főnőkké nevezte ki és az éjjeli szolgálat Jól fölmentette. Most pedig az összes amerikai ¡apók lelkesen ünneplik a tizennégy éves távjrófőnöknöt. KÖZIGAZGATÁS x Szeged város csatornázása. Farkas Kálmán miniszteri osztálytanácsos elnöklésével juníus huszonhetedikén tartott ülésében tárgyalta le a kiküldött nagybizottság Szeged város általános csatornázási munkáinak azokat az elveit, melyeknek szemmeltartásával a csatornázás kiviendő lesz. A miniszteri szakértő indítványára a bizottság •azt a javaslatot hozta, hogy a városi mérnökségen szérveztessék egy külön csatornázási osztály. A bizottság üléséről fölvett jegyzőkönyvet a mérnökség szerdán beterjesztette a tanácshoz. Bokor Pál helyettes polgármester, ennek az ügynek az előadója, sürgősen a sservező-bizottság elé utalja a Jcétáést; a szervező-bizottság jövő hétfőn délután összeül ós letárgyalja az ügyet. A tanács a szervező-bizottság javaslatát a magáévá tévén, a mérnökség csatornázási osztályának szefvezésére vonatkozólag érdemi és sürgős előterjesztést tesz a julius tizenhatodikán, szombaton délután összeülő rendkívüli városi közgyűlésnek. x Számonkérőszék. A szegedi számonkérőszék, melyet Lázár György dr polgármester, helyettes főispán ülésre hivott egybe, csütörtökön és pénteken megvizsgálja a közigazgatás 1909. év második félévi állapotát. A szánionkérőszók tagjai Kúszó István dr és yégman Ferenc dr. Az egyes hivatalok tevékenységi kimutatása a következő: A polgármesteri hivatal elintézett 4210 ügydarabot. Az I. tanácsi ügyosztály 3652. A II. ügyosztály 1664.{mint bűnügyi osztály 3149, a kapitányi hivatal 19177, a rendörbiróság 3948 darabot). A III. ügyosztály 2450. A IV. ügyosztály 2728 tanácsi, 438 kihágási ügyet. Az V. ügyosztály; 7742. A VI. ügyosztály 927 (mint adóhivatal 20942). A VII. ügyosztály 35. A VIII. ügyosztály 46 (a tiszti ügyészi hivatal 1770). Az árvaszék 73-75. (a közgyám 3292). A számvevőség 9767. A mérnökség 5GS9. A főorvos 700 (tiszti orvosi hivatal 1760). A könyvvivőség 8758. A gazdász 1475. A községi bíró 2926. A leltárbiztos 2228. A levéltár 24927 tanácsi, 761 közigazgatási bizottsági, 324 közgyűlési, 487 kihágási, 159 szerződési, 1695 határidői, 528 anyakönyvi bejegyzést. A mérnökségen az építési, lakhatási és használhatási engedélyekről vezetett törzskönyvbe az 1909. év második felében 341 ujabb bevezetés történt. Az összes szám 14412. A mult évben 489 építési engedélyt adtak ki. x Teinésmegye közgyűlése. Temes vármegye törvényhatósági bizottsága Jocinovics Nándor főispán elnökiésével tartott közgyűlésén négy lelkesedéssel fogadta el Ferenczy Sándor alispán ama javaslatát, hogy a király nyolcvanadik születése napiának évfordulója alkalmából augusztus 18-án a vármegye méltó ünnepséget rendezzen. A születésnap előestéjén a vármegyeházát kivilágítják, másnap testületileg vesznek részt a székesegyházban tartandó hálaadó istentiszteleten. Az istentisztelet után díszközgyűlés lesz, amely hódoló feliratot intéz a királyhoz. A vármegye közönsége az évforduló emlékére a király nevét vieelö jótékonycélu nagyobb alapítványt tesz. Az emléknapon, a vármegye területén valamennyi templomban ünnepi istentiszteletet tartanak. 2 A tanyai artézi kutak. Lázár György dr Polgármester kedden kiutazott Röszkére és Szentmihálytelekre és megszemlélte az ott furt két artézi kutat. A polgármester hosszasan értekezett a- gazdákkal és a külterületi kapitányokkal, akik az uj ártézi kutakat nagy kincsnek tartják, mert most van bőven vizük a Paprikapalánták öntözésére. Röszke-Szent®ih|íyteleken most már négy ártézi kut és több kifolyó van, meg egy kiválóan jól szolgáló" vízlevezető árok. A tanyai polgárok a h<?lyszinén is hálás köszönetet mondtak a Polgármesternek, hogy a tanyák érdekében oly hathatósan dolgozik. * .'Helyettesítések Szeged városánál. Lázár György dr. polgármester, mint helyettes •jispán, Szentessy Gusztáv könyvvivő lielyettesitöjéül szabadságidejére Varga, Józsefet, K, Jákábffy Lenke könyvvivő helyettesítőjéül Bózsó Antal segédadótisztet, ennek helyettesítőjéül Hintzinger Gusztáv napidijast küldötte ki. x A városi szolgák lakáspénze. A szegedvárosi hivatalszolgák nem kaptak az államsegélyből semmit s a most megszavazott negyvenötezer koronából sem jut nekik semmi. A most esztendeje megállapított lakbérroadezés még nem nyert miniszteri jóváhagyást s igy a szolgák mindeddig a régi lakbért kapják. A polgármester, már csak a hivatalszolgák érdekében is, ki fogja sürgetni a lakbérrendezés jóváhagyását. x Fegyelmi ügyek a torony alatí. A nyári szünet csendjét élvező szegedi városházán mostanában nyárra utalt ügyeket intéznek délutánonként. Ma délután a fegyelmi választmány tartott ülést a polgármester elnöklete alatt és két városi hivatalnok, meg két tanitó kisebb fegyelmi ügyét fejezte be. TUDOMÁNY. IR0DAL0 • A Kossiitls-album. Kovács Dénes dr fővárosi szerkesztő abból az alkalomból, hogy Kossuth Lajos hamvait áthelyezték a Kerepesitemető Kossuth-mauzoieumábíi, Kossuth-albumot szerkesztett és adott ki. Ennek az értékes műnek egy díszpéldányát a főváros közönsége nevében Bárczy István budapesti polgármester ma megküldötte Szeged város hatóságának. A diszalbumot a Somogyi-könyvtárban fogiák elhelyezni. + Női iparostaiioac-oííliOH Szegeden. A Szegeden létesítendő női iparostanoncotthon ügye egyre közeledik a megvalósulás felé. Buffy Pál miniszteri tanácsos, a gyermekvédelem magyar apostola, a gyermekmenhelyek országos főfelügyelője, ma is tárgyalást folytatott a szegedi női iparostanonc-otthon létesítése kérdésében Lázár György dr polgármesterrel. A tárgyalás eredménye az, hogy az otthon részére a város ad telket, illetve helyet, tanerőkről és minden egyébről pedig a kereskedelemügyi miniszter gondoskodik. A város a nyugdijalaptól megvásárolt Dugonics-utcai házat fogia átengedni az otthon céljára, melynek az nagyon megfelel. A női iparosfcanoncotthonnak ötven bennlakója lesz, de lesznek természetesen kintlakó növendékei is. A növendékek téli kézimunkát, csipkeverést és egyéb hasznos női ipart sajátítanak el, vagyis az otthon igen sok leánynak van hivatva kenyérkereső pályát biztosítani. Épén ez sietteti az otthon mielőbbi létesitesét s a szép terv még az idén kivitelre kerül. + Az iparostanonc-iskola értesítője. Hat sűrűn nyomtatott oldalon számol ba Firbás Nándor igazgató a szegedi iparostanonc-iskola 1309—1910-iki tanév történetéről. A mult tanévi létszámot ezernyolcszázharhúnchat tanulóval zárták le, százötvennégy tanulóval több volt, mint az előző évben.. Ehez képe3t az osztályokat kettővel szaporították, ugy, hogy tavaly már huszonhét osztályban tanítottak. A tantestületben a következő változások történtek: Andrássy Péter és Csákg Özséb római katolikus hitoktatók Szegedről eltávozlak, Fenyvessy János, az intézetnek évek hosszú során át buzgó és lelkiismeretes tanítója a mult nyár folyamán elhunyt, K[ss István kegyesrendi főgimnáziumi tanár a hittani óráról lemondott, Szappanos Péter állami főgimnáziumi rajztanár raizóráit nem vállalta e!, Bcdla Mihály tanító akadályozva volt óráit ellátni. Ujabb tagjai lettek a tantestületnek : Burt/harát Lajos, Jahocla Ferenc, Krachtusz Gusztáv tanítók, Lengyel István, Mátyás Béla és Tizedes Tóbiás római katolikus hitoktatók, Révész László és Szabó Mihály dr kegyesrendi főgimnáziumi tanárok, mint hitoktatók. Hivatalos látogatást tett az intézetben Kohányi Gyula királyi segédtaníelügyeiő. A rajzszertár az idén is gyarapodott több értéke3 munkával. A tanulók önképzéséről az idén is gondoskodott az intézet. A segitőegyesületmég mindig az alaptőke-gyűjtésnél tart. Az iskoláztatás az elmúlt évben kielcgitö volt, A jómagavíseletü és előmeneteli! tanulók könyvjutalmakat kaptak, örvendetes tény gyanánt említi meg az igazgató beszámolójában, hogy nagyobb iskolázottsággal biró ifjak mindaagyobb számmal lépnek az ipari pályára, így például polgári, gimnáziumi és reáliskolai négy osztályt végzett fia volt negyven (tavaly huszonkilenc); három osztályt végzett huszonegy (tavaly tizenhat); két osztályt végzett hetven (tavaly hatvanegy); egy osztályt végzett hatvanegy (tavaly ötvenkilenc). Az 1909—10. tanévi költségvetés, szerint az iskola fentartása 20,884 koronába került s így egy tanulónak .iskoláztatása tizennégy korona, hatvannégy fillérbe került. Államsegély ezidén ia tízezer korona volt, Az „Iparostauonc-Otthon'' kitűnően bevált s tetemesen hozzájárul iparosnem.zedékünk minél intenzivebben való neveléséhez. ~f A szegedi községi iskolaszék szerdán délután Farag'> Ödön dr városi tiszti főorvos iskolaszéki elnök vezetésével ülést tartott. Az iskolai év befejeztével ez volt az iskolaszék utolsó ülése, amely tisztán folyóügyeket intézett el. + Bélvidéki óvónők kitüntetése. Lőcsén az idén országos óvókiállítást rendeztek. A kiállítás zsűrije Kacskovics Mihály dr vallás- és közoktatásügyi miniszteri tanácsos elnöklete alatt e hó elsején tartotta Ítélkező ülését. A zsűri döntéséből a délvidéki kitüntetéseket itt közöljük. Aranyozott ezüstérmet nyertek: A Csanádmegyei Óvókör, a Délmagyarországi Tanitóegylet óvónői szakosztálya, Bács-Bcdrogmegye óvónői. Ezüstérmet nyertek: Rpncaay Mária óvónő Kiskunfélegyháza, Állami Óvónőképző Intézet Hódmezővásárhely. Bronzérmet nyertek: Vagán Stengl Eleonóra óvónő Újvidék, Pichler Gabriella óvónő Fehértemplom, özvegy Fiedler Sándorné Temesvár, D. M. K. E. kisdedóvó intézete Városlöd, Kisdedóvóintézet Fiume. Elhatározta a zsűri-bizottság, hogy hódoló távirattal fölkeresi őfelségét és' á kiállítás védőjét, József királyi főherceget, valamint hathatós jóindulatába ajánlja az óvónői kart Zichy János gróf vallás- és közoktatásügyi miniszternek és ugyancsak megemlékeztek még üdvözlő távirattal a kisdedóvóí törvény megalkotójáról, Csáky Albin grófról, a főrendiház elnökéről. Szegediek a délmagyarországi atlétikai viadalon. Az Aradi Atlétikai Klub által e hó tizedikén rendezendő nemzetközi bajnoki versenyre a Szegedi Atlétikai Klub két bajnokát küldi el. Kcry József, az ismert súlydobó, aki Temesvárott az idei országos versenyen a sulydobásban első dijat nyert és Felsőbüki Nagy Miklós, országos ugróbajnok vesznek részt a versenyen. Felsőbüki Nagy Miklós a magasugrásra és a távolugrásra, Kéry József a súlydobásra, a gerelydobásra, a diszkossvetésre és a kalapácsvetésre nevezétt be. Klubközi mérkőzés Szegeden. A Szegedi Atlétikai Klub és az Aradi Atlétikai Klub e hő tizenhetedikén Szegeden klubközi mérkőzést tart. Férfi és női cipőt a raktáron leyő jőminöségü bőrökbői szolid árakon vállal. Érzékeny lábakra glpsz-modell vagy ^s rajz után készít eszií Irii-ili, KordosElsőrendű művészies kivitelű fényképek II ám Ilii ™te™ébfn lOMÉMia l szil!!. Tanuló felvétetik.