Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-06 / 38. szám

12 D £ L M A G YA R O R S Z AG julius 0 nem előkelő, de eredeti volt, a Scarron lényé­hez hozzátartozó és nem az ö hibája, ha még ennek a zsánernek is utánzói akadtak, akik banálissá tették Scarron tréfáját. Eletében sok üldözés érte és az ellenségei között alig volt kérlelhetetlenebb, mint Cyrano de Bergercic. Cyrano, aki önmagára olyan kényes volt, a nyomorék költőt vérforralóan gúnyolta ki. És Scarron ? A szegény, boldogtalan költőben volt erő, hogy a csúfságot humorosan fogja fel ós 1648-ban megjelent müvei előszavában olyan élesen, olyan kíméletlenül irta le önmagát, a szerencsétlen külsejűt, hogy ehez képest Cyrano gúnyolódása szinte becéző simogatás. Önsanyargatás, öncsufolás, a szenvedés volt életén át osztályrésze: müvein nevettek és a mélyebb értelmet nem vették észre benne sohasem. Ez volt a tragikuma. A kis- és küzépkereskcdők táncestéig. A „Szegedi Kis- és Középkereskedők Egyesü­lete" szombaton este kilenc órai kezdettel segélyalapja javára táncestéiyt rendez az uj­szegedi Vigadóban. A személyjegyeket két, a családjegyeket négy koronáért árusítják a ren­dezőség agilis tagjai. SPORT Szegedi footballisták Kecskeméten. A Szegedi Atlétikai Klub footbalicsapata e hó 10-én, vasárnap délutáu Kecskeméten, a Kecs­keméti Atlétikai Klubbal footballmérkőzésttart. legolcsóbb beszerzési forrása * - —i fa- és szántcl?.D9 int ÛÛU1H RH 41. O 1 FI ÎM x A má sod a I* városháza. Nem sok olyan öreg tisztviselője van Szeged városának, mint amilyen öreg a második városháza építésének a terve. Egész könyvet lehetne írni azokról a készülődésekről, munkákról rajzokról, költség­vetésekről, amiket az ui városháza épitése érdekében eddig végeztek. A második város­háza azonban még mindig nem épül pedig az adóhivatal szűk és egészségtelen, a rendőrségi levéltár lehetetlen helyzetben van és alig akad hivatal, amelynek ne lenne föltétlen szük­sége ujabb helyiségre. Gaál Endre dr tanács­noknak van a legújabb ötlete, amelylyel. sze­rinte, a bajon provizórikusan segíteni lehetne. Azt javasolja ugyanis Gaál tanácsos, hogy a városháza padlásszobáit, alakíttass» út a város hivatalhelyiségekké ós itt helyezze el a segéd­hivatalokat. x Jt'jjyzó-juliili'inn Törökbecsén szombaton ünnepelték Beodra község nagyérdemű jegyző­jének, Firigyházky Mihálynak harminceszten­dős jegyzői jubileumát. x A Széchenyi-tér. Érdekes hivatalos ak­tus volt kedden Szegeden. A középitószeti ta­nács tartott ülést, még pedig nyílt helyen, a szabadág alatt, a Széchenyi-téren. Szeged iga­zán monumentális közterének, a Széchenyi­térnek a rendezéséről volt szó. Most már tel­jesen aszfaltozva lesz ez a tér, a polgármes­ternek gyönyörűséges tervei vannak az egész térnek szobrokkal való benépesítéséről, ezek­nek a céloknak megfelelően kell ,-t városnak ezt a legszebb területét rendezni. A középitó­szeti tanács minden részletébon hozzájárult a tanács javaslatához és így a teret a legköze­lebbi időben ugy alakítják, a kertészet akként díszíti, amint azt a jövendő nagy cél kívánja. A városháza elé, a Széchenyi-térre jön a király hatalmas lovasszobra, amelynek költségeire a juniusi közgyűlés szavazott meg százezer ko­nát. -Ezen a téren emelnek szobrot Deák Fe­rencnek, a haza bölcsének. x Áthelyezések Torontálmcgyénél. A vár­megye főispánja Szópffy Elemér alibunári tb. főszolgabírót szolgálattételre a központba, Cso­lakovics Milivo], jelenieg Antalfalvára kirendelt­szolgabírót pedig az alibunári főszolgabirósághöz helyezte át. § honvédség szégyenfoltjai." Tíisztics Györgye budapesti honvédszázados nővérei, Risztics Anasztázia és Oiga, valamint- *» sógor­Szirmák Imre között szakadatlanul folynak i pörök, mert o Risztics-nővérek honvédszázados batyuikat azzal vádolják, hogy kiforgatta őket minden vagyonukból. Nemrég a törvényszék folyosóján Risztics Anasztázia és Olga ezt kiál­tották oda Risztics kapitánynak és vele levő bajtársának, Boclics Hermannak: — Gazemberek! Ti vagytok hadsereg szé­gyenfoltjai ! Risztics százados és társa a becsületsértésért följelentették a Risztics-nővéreket s ez ügyben Bauman járásbiró előtt ma volt a tárgyalás. A vádlott nővérek elismerték, hogy a sértő kité­teleket használták és a bizonyítás megengedé­sét kérték abban az irányban, hogy a százados és társa fosztották ki őket minden vagyonuk­ból. Minthogy a Risztics-nővérek ezen vádjával a katonai bíróság is foglalkozik, Bauman járás­biró az eljárást fölfüggesztette addig, mig a ka­tonai hatóság a följelentések tárgyában nem dönt. § Egy ügyvéd bünporc. Vogcl Károlyné született Winkler Aranka szerajevói magánzónő 1906. év nyarán megbízta Singer Ármin dr fővárosi ügyvédet, hogy járjon el egy hagyatéki ügyében. A megbizónőnek nagybátyja, Glückselig Gusztáv ugyanis 1904 junius 9-én végrendelet hátrahagyásával meghalt. Végrendeletében fivé­rének, Glückselig Simonnak tízezer koronát, a budapesti Chevra Kadisának pedig ezerötszáz koronát hagyott, vagyona többi részéről pedig ak'épen intézkedett, hogy azt nővérei. Glückselig Róza, férjezett Winkler Sámuelné, Glückselig Fanny, férjezett Hódi Ignácné és unokahuga. Winckler Aranka, férjezett Vogcl Károlyné kap­ják Készpénzben Glückselig Rózának három­ezer, Glückselig Fannynakpedig hétezer korona volt kifizetendő. Az örökség többi részére vo­natkozólag meghagyta a végrendelkező, hogy azt értékpapírokba fektessék és az értékpapí­rok kamatjövedelmét haszonélvezetképen Glück­selig Róza és Fanny bírják halálukig, azután pedig Winkler Arankát illesse meg. Amikor Singer dr átvette Vogelnétői a megbízást, mind­járt eljárt ebben a hagyatéki ügyben és részint készpénzben, részint értékpapírokban összesen 45,783 korona 85 fillért vett föl 1908. és 1907 években. Ebből az összegből 190ö április 4-én 17,453 koronát küldött el felének, a fennmaradó összegek megküldését azonban hiába sürgette Vogel Károlyné, Singer dr folyton halogatta. Végre megunta Vogel Károlyné « várako­zást és megtette az ügyvéd ellen a büntető­feljelentést sikkasztás miatt, Az ügyvéd ekkor azzal védc'-ctt, hogy ezt az összeget négy éven kereszt"! teljesített ügyvédi munkái­nak dija fejében í :-.rtotta meg magának. Ugyan­csak büntotőföFelentést tett Singer Ármin dr ellen Müllor Matild tescheni magánzónő, aki 1807. julius havában megbízta, hogy tescheni ingatlanaira 23.CC0 koronás jelzálogkölcsönt szerezzen a régi terhek konvertálására. Singer Ármin dr időközben megtudta, hogy ügyfelének részvényei és egyéb értékpapírjai vannak. El­határozta, hogy ezektől megszabadítja ügyfeléi . Sikerült is neki 2279 korona értékű részjegyet, könyvet és két darab 1000—1000 korona név­értékű cukorgyári részvényt megszereznie. ket azután egy lembergi banknál érté: ,i­tettc, a pénzt pedig Sekulesz Henrik i-t v:i segédjével beváltotta és a pénzt a tnagá céljaira fordítatta. Müller Matild feljelen­tésére szintén sikkasztás büntette miatt indult meg Singer dr ellen a büntető eljárás, amely­nek folyamán az ügyvédet a mult óv szeptem­ber 21-én le. is tartóztatták és október 12-ig vizsgálati fogságban is volt, Ekkor tízezer ko­rona óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A kétrendbeli sikkasztás bűntettében megin­dított vizsgálat most nyert befejezést és az ügyészség vádiratot adott be ellőne. Singer a vádirat ellen kifogásokkal élt, amelyeket ma tárgyalt a vádtapács. A mai tárgyaláson a vádtanács érdemben még nem határozott, ha­nem a terhelt kifogásai alapján elrendelte a vizsgálat kiegészítését abban az irányban, hogy alapos-e a terheltnek az elszámolási viszn nyal való védekezése. Csakis e pótvizsgái lefolytatása után fog a bíróság a vádalá i lyezés kérdésében érdemileg dönteni. le~ ZI 5 H (—) Biulajjests zálogházak forgalma. ^ magyar királyi zálogházak igazgatóságának ki­mutatása szerint budapesti zálogházak for­galma * mult hónapban a következő volt: ­körponti intézetben felvettek 23586 ékszer- és 27960 ingótételt, összesen 439937 korona bees­ertéküen; kiváltottak 270S7 ékszer- ós 27368 ingótételt, összesen 48058'l korona becsérték­ben A belvárosi intézetbea felvettek 12482 ékszer- és 27724 ingótételt, összesen 29897<) korona becsértékben; kiváltottak 12626 ékszer­es 25572 ingótételt, összesen 286592 korona becsértékben A terézvárosi intézetben felvet­tek 8673 ékszer- és 11558 ingótételt, összesen 237071 korona becsértékben; kiváltottak 11384 ékszer- és 12873 ingótételt, összesen 275362 korona becsértékben A II. kerületi fióküzlet­ben felvettek 3192 ékszer- és 2989 ingótótelt, összesen 79898 korona becsértékben; kiváltot­tak 3545 ékszer- és 3274 ingótételt, összesen 86421 korona becsértékben. A VII. kerületi fióküzletben felvettek 5342 ékszer- és 3509 ingótételt, összesen 143297 korona becsérték­ben; kiváltottak 5519 ékszer- és 3337 ingété­telt, összesen 139397 korona becsértékben. A felvétel a mult hónapban 5570 tétellel volt kisebb, mint az előző hónapban. (—) A Kobrak-gyúrból részvénytársaság lett. Magyarország és Ausztria legnagyobb cipőgyára a Kobrák-féle cipőgyár. Ez a gyár a minap 2.500,000 korona alaptőkével részvény­társasággá alakult át. Az igazgatóság tagjai lettek: Kobrák Mór Neugebauer Sándor és Güttentag Lajos. (—) Az aradi ipartestület nj titkára. Az aradi ipartestület elöljárósága tegnap válasz­totta meg az uj titkárt. Az összes szavazato­kat Kaszab Géza kapta és így ö lett m ipar­testület, titkára. (—) (¿aztlák a tcrmésbécsíésrői. A gazdák hivatalos lapja a földmivelésügyi miniszter legutóbbi termésbecsléséről a következőket irja: „Amint előre­látható volt, a földmiyelésügyi minisztérium megje­lent termésbecslése igazolta azokat az elterjedt híre­ket, melyek az idei rekordtermésről már hónapok éta forgalomban vannak. Nemcsak a szorosan vett belföldön, a külföld részéről is óriási érdeklődés nyilvánult a miniszteri termésbecslés iránt és nem csalódtak azok várakozásaikban, akik beleélték ma­gukat abba a tudatba, hogv ezidén valóban bö ter­mésünk lesz. Kétségtelen, vannak egyes vidékek, ahol máris megállapíthatjuk, hogy a termés jól sike­rült, határozott véleményt azonban az össztermést il­letőleg csak később lehet mondani, amikor a próba­cséplésekkel és a termés legnagyobb részének be­hordásával már készen leszünk Az időjárás minden­esetre javított a helyzeten, az esőzések, ugylátszik, szüneteiben vannak s az aratásra olyannyira kívána­tos. meleg száraz idő köszöntött be. A gabonatőzsdén a miniszteri termésbecslésre rohamos árcsökkenés ' -vetkezett. Ugy vélik, hogy ezidén a gabonakeres­kedelem súlypontja a készárugabonák adásvételére helyezkedik s a határidőtizletben. vagyis a papiros­buza íorg&lmában nem lesznek olyarányu üzletköté­sek, mint az elmúlt esztendőben voltak. .Ha beiga­zolódik, hogy valóban oly termésünk lesz, mint ami­1 ven hirek erről forgalomban vannak, mindenesetre na „v előrelátást kell tanúsítani a piacrahozatallal, nenógjr a túlkínálat árdevalváciét idézzen elő. A tűid-dón siránkoznak, hogy a hő aratás kereset szem­fontjából nem fog hozni semmit, persze azoknak, akik' csak papirosbuzáva! kereskednek. A gazda, az már bizonyos,' nem látja hasznát a jobb termésnek s-e, móri alacsony árak mellett nem találja meg szá­mítását". (—) A „Ildi«»" tőkét emel. A Helios auto­mobüforg-almt részvénytársaság igazgatósága elhatározta, hogy a vállalat részvénytőkéiét kétszázötvenezer koronáról fölemeltet! ötszáz­ezer koronára. A tőkeemelés kimondását az a hónap 13-án összehívott rendkívüli közgyűlés napirendjére tűzték. (—) A yyó'r—sopron—ebenlurti vasid vezetése. A győr—sopron—ebenfurti vasút elnöki teendőit Gerhardt Gusztáv halálával ideiglenesen egy külön bizottság intézi. A bi­zottság tagjai: Sonnenberg Imre és Horánszky Dezső dr igazgatósági tagok. <

Next

/
Oldalképek
Tartalom