Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-06 / 38. szám

1910 juliua ti ÜÉLMAGYARORSZAQ 13 Lukács Imre íogmüterme a berlini fogtechnikán oki. képesitva Csehortiís-uíca 1. Síértienyi-íer sarok. Prosniíi-hóz, Biztos hatású szer a Franki-féle HAJSZESZ ellen. A hajkorpát el­távolítja. Kis üveg 1 kor., nagy üveg 2 kor. Kapható egyedül: Kitűnő szeplő stb ellen a Frankl-féís SERJUL-CRÉHE | ARCZSZfPITOj Ártalmatlan ! 1 tégely árai K. Hozzávaló szap­pan 70 fill. Pouder 1 kor. gyógyszer­tárában. Felsőváros, SZEGEDEN, Szt. György-tér. REGÉNYCSARNOK. Téli sport. Irta Ambrus Zoltán» I. Január hónap közepén az Engadin leghíresebb, legszebb és legmagasabb helyén, Saint-Maurice­ban, gondtalanul, vigan — olyan vidám lélekkel, mintha mindannyian gyermekek volnának — mulatoznak a föld urai. Már december eleje óta folytonos a fejedelmi családok jövése-menése. A szálló-tulajdonosok régóta nem láttak ilyen szapora „királyna­pok"-at. De a nagyúri társaság most sokasodott el a legjobban. Mióta valamivel bővebben hull a hó, az élni siető előkelők nem költöznek to­vább, vándor fecskék gyanánt, hanem heteket, a legtöbben hat-nyolc hetet töltőnek a hó Eldo­rádójában. Európának majdnem mindegyik udvarát kép­viseli egy-egy fejedelmi család. Gyermekeikkel és sok emberből álló kíséretükkel szinte szá­mosabban vannak, mint a többi vendég, mint a kisebb rangú előkelőségek és a pénzvilág con­quistadoras Ott van a legújabb királyságnak, Albániának első uralkodója, Theodor (régebben Hohenstauf­fen Egon herceg). Ott van, inkognitóban, Solfe­rino gróf néven, a nagy-illyriai trónörökös, fele­ségével, aki most a Montblanc hercegnője cimet viseli. Ott van: Nikolájevics Athanáz nagyherceg és felesége, Aglája nagyhercegné, egykoron Lippe-Detmold legszebb virága, akinek királynői szépségét még nem kezdte ki az idő. Ott van: Asztolf porosz királyi herceg és felesége, Emanuela királyi hercegné, meg Arvid dán ko­ronaherceg és felesége, Mária Immaculata ko­ronahercegné ; ott van a norfolki herceg, egész családjával, a barcellonai gróf és leánya, Diana hercegnő; ott van Frithiof svéd herceg és fele­sége, Gunda hercegassfcony, Erich, a gerolsteini nagyherceg és ott van végül két Reuss herceg is, akiket az újságok most csak így szoktak emlegetni: „stb." vagy „és még mások is". A nagyrangu uraságok délelőtt tizenegytől Bgyig és délután háromtól hatig mindig sport­dresszben vannak; nemcsak az urak, hanem a hölgyek is. És a saint-maurice-i sporttér majd­nem egész nap hangos az utolsó félistenek vig lármájától. Saint-Maurice-ban külön pálya van a bobsleigh 3 külön pálya a skeleton-ok számára. Amig vi­lágos van, akárhonnan nézelődöl ós akárhová tekintesz: mindenütt gondtalanul játszadozó, felnőtt gyermekeket látsz ; egyfelől a bob-ok ós toboggan-ok, másfelől a skeleton-ok indulnak útnak ; emitt korcsolyázókat és hockey-játéko­sokat látsz, amarra a ski hiveit. Sokszor a késő est se csöndes s kisebb-na­íyob társaságok még éjfél tájban is vigan szán­káznak a kitűnő utakon. Annak, akinek a tüzelő nem ad gondot, nincs szebb, mint a tél. Semmi se szebb ós semmi se sgészségesebb a télnél. S a föld urai, az utolsó félistenek, vigan ját­szadoznak. Örülnek az életnek. II. Ebéd után, este nyolctól kilencig, a kis her­cegek közül a nagyobbacskák találkozni szok­ik a „Bob"-klub egyik nagytermében. Legfelső elhatározásokból történik igy. Hadd barátkozzanak össze egy kicsit, amig minden utógondolat nélkül barátkozhatnak. Ké­sőbb ugy is egyre jobban elválasztják őket az érdekeik. Tanufják meg idejekorán, hogy össze kell tartamok, ha nem akarják, hogy a népeik sorra megegyék őket. Most még abban a korban vannak, amikor a legkönnyebben megérthetik egymást; amikor kevés kell hozzá, hogy az ember barátságot kössön. Különböző korúak, de a legnagyobbik sem érte el még a tizenhatodik évét; s a legkiseb­bik éppen tizenkét esztendős. Az volna a ren<% hogy sohase maradjanak felügyelet nélkül. De a különböző rendű és rangú felügyelők is emberek. Végre is, nincs unalma­sabb és kellemetlenebb társaság, mint egy nagy csapat kamasz, — akárhonnan keltek ki. Aztán ez a legkedvezőbb idő, amikor a bármily cimii és rangú felügyelő ur egy kis kaland után járhat. Ha sorra megszökdösnek, van rá egy és más mentségük és ürügyük persze még több. A kis hercegek most is magukban vannak, mint rendesen, Nem bánják, sőt jobban szeretik igy. Már vannak közölni valóik, amelyeket nem szívesen kötnek a felügyelők orrára. A kisebb fiuk egyelőre diavolót játszanak. A néha táncteremnek is használt nagy klub-szoba igen alkalmas erre a célra. Az egyik sarokban, belesüppedve egy roppant karosszékbe, tizenöt-tizenhat éves, görnyedt mellű fiu ül. Az ölében nyitott könyvet tart; olvas. Ezt a fiút nem szeretik a többiek s a háta mögött az Ember-nek csúfolják, Miért ? Ez a fiu Pál nagyherceg, Nikolájevics Athanáz nagyhercegnek első házasságából született har­madik fia. De a többiek ugy tudják, hogy Pál nagyherceg az életét egy orvosnak köszönheti; s a nagyúri fiuk minden effélét kitűnően tudnak. A gúnyos elnevezés azt akarja mondani, hogy ez nem olyan, mint ők; ez csak ember, egészen egyszerűen ember. Pál nagyherceg közelében négy nagyobbacska fiu beszélget. Tizennégy-tizenöt esztendősök. — Hogyan van az, — kérdezi Amadeo her­ceg, a barcellonai gróf fia, a kis svéd hercegtől, aki mindössze három nappal ezelőtt érkezett, — hogy te csak most tanulsz meg korcso­lyázni ? — Azért nem tudok korcsolyázni, — felel a kis svéd — mert mi eddig minden telet Can­nesban töltöttünk, amióta csak megszülettem. És tudod, hogy ott soha sincs jég. — Pedig nálatok, otthon — szól Albert her­ceg, a norfolki fia — van jég és hó elég. De talán havat is csak most látsz először? A görnyedt mellű felnéz a könyvéről és oda­szól a kis svédnek: — És egyáltalán láttad-e már valaha a ha­zádat? Vagy folyton csak költöztök, amerre jobb, a szezon szerint? Nem felelnek neki. Már megszokták rossz­akaratú, szúró szavait és nevetésének gúnyos rikácsolását. A kis svéd helyett az egyik diavolo-játékos, aki éppen arra ugrál, akar értekezni a gör­nyedt meliüvel. — Micsoda könyv van előtted? — szólitja meg. — Ne nyúlj hozzá; kinaiul van. Valami Marx irta. A diavolo-játékos odább áll. Kiderül, hogy a kíváncsiság nem gyötörte valami túlságosan. A négy nagyobb fiu ezalatt tovább beszélget. — Rossz esztendőben jöttél ide először. — Miért? — Mert nem akar esni. Már három hete, hogy nem kaptunk havat. — A tavalyi is rossz esztendő volt, de az idei még rosszabb. — Messziről kell hozatni a havat, mert kü­lönben lehetetlen volna fentartani a pályát. — És mire idehozzák, a hó nagyobb része elolvad. — Persze. Megolvasztja a nap. — Éjjel kellene szállítani. A görnyedt mellű megint megszólal: — Ne féljetek. Van ember, aki szállítsa. És ha a kilenctizedrésze elolvad, van munkáskéz elég. Majd hoznak tizannyit mindenfelől. Annyi az ember, mint a nyü. A norfolki fia nem állhatja meg, hogy oda ne szóljon neki: — Mi bajod mindig a munkáskezekkel?! Neked nem kell havat szállítanod. Mi közöd a dologhoz és mit törődöl velők?! Az Ember gúnyosan nevet: — Hát persze, akkor nem kell törődnöm velők ! A kis svéd elbeszéli, mennyire gyönyörköd­teti őt ez az uj mulatság s a másik három vi­tatkozni kezd, hogy melyik sportjára legtöbb élvezettel. — Nekem az első a bobsleigh — Nekem a skeleton. — Én nem tudok a sportok közül választani. Csak sport legyen. Nekem minden sport egy­formán kedves. Amadeónak a sportról a sportsman-ek jutnak eszébe s magasztalni kezdi azt a ízséget és hidegvért, amelyet Arvid, a dán .onaher­ceg tanusit. — Annyi bizonyos, — mondja a norfolki fia — hogy nincs a klubnak egy tagja se, aki ne cso­dálná az ő halálmegvetését, de . . . És vitatkozva dicsérgetik, mindegyik azt, akiről igy emlékeznek meg: „nekem ő az ide­álom a sportban". — Én is szenvedélyes sportsman leszek — buzdul fel egyszerre Ernő, a kis porosz herceg. — Nincs szebb, mint szenvedélyes sportsman­nek lenni. Ez a leggyönyörübbb foglalkozás. Ebben fejtheti ki az ember legjobban az erejét és az ügyességét; ezzel vívja ki a nők bámu­latát és mindenkinek a tiszteletét; és ha az ember kiváló tud lenni a maga sportjában, kü­lönösen, ha több sportban tud kiváló lenni, ez a legdicsóretesebb dolog a világon. — Hát mi ördög lennél egyéb, mint szenve­délyes sportsman! — szól közbe Pál nagyher­ceg. — Valamit mégis csak kell csinálni! Hi­szen nem fekhetel a hátadon egy egész éle­ten át! — Világos, — vág vissza Albert herceg — nem lehet mindenki orvos. Még vannak, akik addig találják az életet a legszebbnek, amig az ember az életével játszhatik. És alighanem ezek a legkülönbek. A görnyedt mellű nem felel. — Igen, — veszi át a szót a norfolkitól a barcellonai — a legszebb az életben az élet­veszedelem, és ezt a szépséget sohase érzi át jobban az ember, mint ilyenkor, amikor a ter­mészet a legridegebbnek látszik, amikor hó takarja a veszedelmeket, amikor a csípős hi­degben, az éles, tiszta levegőn az ember meg­kettőzött erőt érez magában, amikor ha egész nap odakinn vagyunk a szabadban, gyorsabban kering a vérünk . .. — Az élet mindig nagyon szép! — lelkesedik a fiatal svéd. — Igen, nagyon szép, — morog a görnyedt mellű — de csak addig, ameddig amazok meg­engedik, hogy ilyen életet élj. Hanem, ha majd azok nem fogják engedni 1 . . . Nem kérdezhetik meg tőle, hogy kiket gon­dol, amikor „amazok"-at emlegeti; valaki belép a terembe s azonnal magára vonja a figyelmet. A valaki: András, balkáni herceg, egy tizen­ötéves fiatalember, az albán király másod­szülött fia. III. — Hallottátok, mi újság? — szól a balkáni herceg. — A nagypapát ma délután, mikor autóján haza igyekezett, bombával fölrobban­tották és megölték. Ugy szedték össze a holt­testét, nem tudom, hány darabban. A balkáni hercegnek a teste nem remeg az izgatottságtól. Az arca meg éppen tökéletesen nyugodt. Néha jó, ha az embernek aranyból van az állkapcája. A „nagypapa" délelőtt még Macedónia koro­nás királya volt. A meglepő hirt senki se akarja elhinni. A balkáni herceget kérdésekkel rohan­ják meg ifjú barátai. — Honnan tudod? — Ki mondta ? — Hiteles értesítés érkezett? — Bizonyos, hogy nem hazugság az egész ? — Nekem Gusztáv mondta, — feleli a bal­káni herceg, — Gusztáv, az öreg komornyik. Látta a sürgönyt. Különben már mások is be­szélik. Ugy látszik, illetékes helyről jött a sür­göny. Valamelyik kis diavolo-játékos Gusztáv nevé­nek hallatára elneveti magát. Máskor a töb­biek is nevetnének. Gusztáv, az öreg komor­nyik, szakasztott mása Erichnek, a fiatal gerol­steini nagyhercegnek, leszámítva azt a csekély különbséget, hogy nem őszült meg annyira, mint a fiatal nagyherceg — és ez a bámulatos hasonlatosság a derűnek olyan kiapadhatatlan forrásává lett, amelyet a Saint-Maurice-ban időző fiatalság nem győz elégé méltatni. A diavoló-játékosokat különben ez a nagy újság se zavarja ki mulatságukból. Csak a nagyobb fiuk bújnak össze egy kissé tanakodni. — Szegény nagypapa, — szól a balkáni her­ceg, — neki talán jobb igy! . . . Mikor az embert üvegcsővön táplálják, mikor az ember üvegcső nélkül már nem tud élni . . . bizony Isten, jól járt. De nekünk most hirtelen haza kell utaznunk a temetésére. És éppen most, amikor a legjobban mulatunk! Micsoda malőr! Alig egy félórája, megint kövér pelyhekben hull a hó . . . három hót óta először! . . . Milyen gyönyörű napunk lett volna holnap ! Kár I — És éppon most, — szólal meg Pál nagy­herceg, — amikor otthon olyan kedélytelen állapotok vannak I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom