Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-28 / 57. szám

6 DÉLMAG YARORS ZÁG 1910 julius 26 folyólag, mire felesége Amerikába utazott. Dew elkíséri Crippent Hilldrop-Crethenbe. Julius 9. Láng, Crippen alkalmazottja gazdájának megbízásából fiuruhákat vesz. Crippen és miss Neve délután egy órakor eltűnnek. A fogorvos bucsuzólevelet hagy Langnak, hogy végezze teendőit. Julius 11. Dew rendőrfőnök a hilldropi házba jön és tapasztalja, hogy Crippen a gépiró-kisasszonynyal elutazott. Julius 13. A ház pincéjében emberi csontvázakat ásnak föl. Julius 14. A „Scotland Yard" nyilvánosságra hozza az eltűnt párnak a személyleirását. Julius 19. A „Scotland-Yard" dijat tűz ki Crippennek és kedvesének megtaló.-.sára. Július 20. Crippen és miss Neve mint Robinson pap.és fia elhagyják Antwerpent a Monterosehajón. Julius 21—22. Drótnélküli távirat érkezik a Monteroseröl, amelyben a hajó kapitánya jelenti, hogy a szökevények a hajón vannak. Julius 23. Dew Liwerpoolból Montreal felé a menekülők üldözésére indult. A kanadai rendőrséget értesitik, hogy Robinsont és fiát tartóztassa le. Crippen elfogatása alkalmából a figyelem újra a drótnélküli távíró felé terelődött. A szisztéma ma már annyira megjavult, hogy a legkisebb hajó- és vasúti állomásokkal is lehet érintkezni négyszáz-nyolcszáz kilométer távolságra 0'5—2 5 kilovatt segítségével. Mulatott a csendőrörsvezető. — Leütötte a fürdöbérlőt. — (Saját tudósitónktól.) Egy késmárki csendőrörsvezető vasárnap ugyancsak megfeledkezett hivatásáról és Szepesbélán, ahová mulatni ment, olyan botrányt és garázdálkodást rendezett, amelynek több ember lett az áldozata. Az alaposan berúgott ember kardjával, folytonos hadonázás közben, azokat, akik megakarták fékezni, össze-vissza verte és szúrta. Ennyivel sem elégedett meg, hanem a falu birájának a feleségén erőszakot akart elkövetni. Lapresko János késmárki csendőrörsvezető vasárnap délután mulatni ment a szepe6bélai fürdőbe. Miután egynéhány pohár bort fölhörpintett, átment egy asztalhoz, amelynél szepesbélai legények mulatoztak. Hangos volt a jókedv és a legények a csendőr kedvenc nótáját: „Már én többé csendőrlegény nem leszek . . ." énekelték. A csendőrörsvezető — ugylátszik — meg is feledkezett ebbeli minőségéről, mert egyszerre minden indok nélkül kardo'tt rántott és az összes poharakat és üvegeket leverte az asztalról, majd pedig neki. rontott Galgon Mihály fürdöbérló'nek, akinek jobb arcára egy tizenkét centiméteres vágást mért. Azután az ottlevök közül is többeket megsebesített. Mikor a fürdőbérlö föltápászkodott, hogy az orvoshoz menjen, a brutális csendőr még egy vágást mért a fürdőbérlő hátára. Ezek után az örsvezető kereket oldott és a szomszédos Nagyőr faluba szaladt. Itt az egyik házban lakodalom volt. Odament és egy pár korty pálinka lehörpintése után ott is garázdálkodni kezdett. Összetörte a zenét szolgáltató gramofon lemezeit, majd kirántotta a kardját és azzal vagdalkozni kezdett, miközben egynéhány legényt ismét megsebesített. De még oz sem volt elég. Beállított a falu birájának feleségéhez és azt szerelmi ajánlatával ostromolta. Az asszony sikoltozására a szomszédok és a közellévő lakodalmas ház vendégei összegyűltek és most már bátorságot vettek maguknak, hogy a megvadult csendőrörsvezetöt megfékezzek. A dolog nehezen ment, mert Lapresko János folyton vagdalkozott a kardjával, amelyet azonban végre sikerült a kezéből kicsavarni. Azután megkötözték, felrakták egy szekérre és bevitték Késmárkra, ahol letartóztatták. Másnap Mózes Emil csendőrszázados kiszállt Szepesbélára és Nagyőrre, ahol eddig mintegy husz tanút hallgatott ki, akik megegyezően erősítették meg a történteket. Galgon Mihály fürdőbérlö állapota igen súlyos. Egy játékos levele. Osztende, julius 27. Mikor a rendőrség berontott a játékterembe és lefoglalta a bankot, én, akit szintén kizavartak a teremből, elmentem a tengerpartra sétálni. A nagy palota aljáról még visszanéztem az elsötétült ablakokra. Ott fekszik az asztalon az utolsó százfrankosom, amelyet élet-halálra megkockáztattam. Nagyon meleg volt. A szmokingos urak plasztronjai behorpadtak az izzadtságtói. A nők arcáról csúnyán, illuziórontóan levilágítottak a lemosott pudersávokFényes világosság volt a teremben és mi olyan gyűröttek voltunk. Sohasem fogom ezt az estét elfeledni. Vesztettem. Mindig vesztettem. A végén már arra gondoltam, hogy a banktól kérek kölcsönt a hazautazásra. És föltettem az utolsó százfrankost. Akkor jött a rendőrség. Lefoglalta a pénzeket s a termeket örök időkre bezárta. Kár volt a százfrankért. Kimentem sétálni a tengerpartra. Hűvös volt és fujt a szél. Jaj, milyen szegény voltam. * ... Az apám nem volt kártyás. Becsületes, öreg ember volt. Én sem kártyázom. Csak itt! Mikor idejöttem pihenni, nagyon fáradt voltam. És most még fáradtabb vagyok. Olyan helyre kellett volna mennem, ahol nem lehet kártyázni. Én nem vagyok kapzsi ember. Milyen szépen tudom elszórni, ha van ! Mindenkit szeretek és mindenkinek adok. De szeretem a pénzt. Szerelmes vagyok a gondtalanságba, az éjszakába és az álmaimba, amelyekben állandóan szerepel egy kis, könnyüvérü leány, akit ugy szeretnék öltöztetni, mint egy nyugati hercegnőt. Olyan jó a pénz. Ezért még kártyázni is érdemes. Én szegény vagyok, de kártyáztam. Most nem tudom, hogyan fogok hazautazni. .. * ... A' tengerparton beszéltem egy hullával. A viz odasodorta a partra és a holdfény nagyon barátságosra, szépre ezüstözte az arcát, amely felpuffadt volt, de én ugy képzeltem, hogy kövér a boldogságtól, mert már meghalt. — Te is kártyáztál — mondtam neki és nem mertem sírni, mert fujt a szél és barátságtalanul belefujt a kabátom alá és féltem. Egyedül voltam a nagy, szomorú tengerparton. Nekem akkor barátom volt az a halott. És szerettem, mert bátor volt és meg tudott halni a kártya miatt. Itt nagyon sok ilyen halott van. Majdnem annyi, mint Monte-Carloban. A temetőben egymás mellett vannak az ön. gyilkosok sirjai. Én nem mernék kimenni a temetőbe. Jobb itt a tengerparton, ahol most olyan szomorú minden. Holnap délelőtt felkelnek a fiatal asszonyok és kijönnek ide kacagva, nagyon vidáman és kegyetlen mosolygással és játszanak a vizben, amely felett szállnak a párisi parfümök illatai. És lubickolnak a napsütéses, langyos vizben, ott, ahol most egy halott kártyás fekszik. Holnap itt megint vigak lesznek és sütni fog a nap. Utálatos! Megrúgtam a halottat. Belerúgtam erősen a fejébe és az én barátom néhányat forgott és begurult a vizbe, ahol már vitte tovább az ár .. • * . . . Ugy gondoltam, hogy haza megyek. Nekem nincs revolverem, pedig nem vagyok gyáva. De elszánt vagyok, nem a halálra, hanem az életre. Levettem a kalapomat és sirtam. Holnapután otthon leszek. Küldjetek száz koronát útiköltségül. Csak az utolsó százfrankos tétemet sajnálom. Azt sajnálom, hogy miért nem lehetett azt a tétet lejátszani. Miért nem jött be két perccel később a rendőrség ? Talán avval a száz frankkal nyertem volna V Akkor nem rúgtam volna meg azt a hullát. Kár értem ... * Azt hiszem, egy osztendei szálloda asztalán találtak egy ilyen, vagy ehez hasonló, nagyon búbánatos, ottfelejtett levelet. Ott sokan voltak és mióta bezárták a játékbankot, nagyon kevesen vannak. Az elutazottak közül kellett, hogy valaki egy ilyen levelet is hagyjon hátra. Balassa Emü. Az aranykereskedők. — Leleplezett orosz csalók. — (Saját tudósítónktól.) A varsói rendőrség egy hollandi újságíró segítségével két veszedelmes orosz csalót tartóztatott le, akik igen sok külföldi kereskedőt nagy összeg erejéig megkárosítottak. Olcsó áron aranyport Ígértek, ravaszságukkal megtévesztették a legóvatosabb kereskedőt is, aki csak otthon látta be szégyenkezve, hogy csalók áldozata lett. (Az aranybányák.) Az utolsó időben számos külföldi, különösen hollandi kereskedő egy Petrovics Sándor nevü orosz embertől levelet kapott, amely elmondta, hogy Petrovicsnak Kelet-Szibériában nagy kiterjedésű aranybányái vannak,amelyeket az orosz kormány teljesen kizsarol. Szerződést kellett ugyanis kötnie a kormáuynyal, hogy az összes aranyat, amelyet bányái termelnek, az orosz államnak adja el. A szerződés nemsokára lejár s ezért elhatározta, hogy kijátsza az orosz kormányt azzal, hogy jóelőre olcsó áron leköti aranytermelését külföldi cégeknek. Ha valaki reagált az ajánlatra, akkor Petrovics titkára, egy Selmer nevü ember vette át a levelezést, aki német nyelven magyarázgatta az üzlet kedvező voltát. Hangoztatta, hogy az üzlet nem jár semmiféle kockázattal. Mivel az aranypor teljesen vámmentes, a magyarázó levéllel együtt egy kis aranypor-mintát is küldött. Az aranytartalom kilencvenkét százalék volt és Petrovics kötelezte magát, hogy évenkint háromszáz kilogram aranyat szállít. Egy kilogram kilencvenkét százalékos aranyért pedig csak ezerhétszázötven koronát követelt. Az aranynak valóságos értéke azonban kétezerötszáz korona volt s igy az üzlet nagyon kecsegtetőnek látszott. Az évi nyereség körülbelül 22.5.000 koronát tett volna ki háromszáz kilogram aranynál. A titkár arra is figyelmeztette a vevőket, hogy személyesen kellene néhányszor egy évben Oroszországba utazniok az aranyért. Csak öt-hat kilométernyi utat kellene megtenniök tul az orosz határon. Természetesen ott vennék át az arany árát is. . A vevők esküdt szakértőt hozhatnak magukkal; de tanácsosabb, hogy minél kevesebb embert avassanak a dologba, mert esetleg elárulnák az egész dolgot a kormánynak, amely megsemmisítené az üzletet. Azután megmagyarázta a titkár, hogy az arannyal való próbát a laikus is igen könnyen megtanulhatja. A próbához szüksé^tes savakat és eszközöket azonban a vevőnek kell magával hoznia, mivel Oroszországban ilyesmit nem lehet nyiitan vásárolni, mert gyanút keltenének. Az arany helyett a levélben teát vagy zabot írtak, ezt is csak óvatosságból tették, nehogy a levél avatatlan kezekbe jutva, árulóvá legyen. (A becsapott cég.) Egy hollandi cégnek nagyon tetszett az Orosz ajánlat. Mielőtt azonban üzleti összeköttetésbe lépett Petrovicscsal, előbb tudakozódott felőle. A legjobb információt kapta róla s arról is meggyőződhetett, hogy a levélben tett kijelentés az arany vámmentességéről és áráról teljesen megfelel a valóságnak. Most már bizalommal fordult az orosz aranybánya tulajdonosához. Levélben aztán megállapították, hogy Varsóban találkoznak. Petrovics Sándorban egy tiszteletreméltó komoly kereskedőt ismert meg a hollandus cég főnöke. A tárgyalást azonban nagyon megnehezítette, hogy az orosz nem tudott se németül, se hollandusul, csak a saját hazája nyelvét beszélte. Helyette titkára, Selmer beszélt. Az arany-próbát a szálló egyik udvari szobájában végezték. A szoba közepén a padlón ujságpapirosra rászórtak kis halmaz aranyport; a szoba egyik sarkában asztalka állott, amelyen aranyporon kivül a próbához szükséges mindenféle eszköz és vegyiszer volt. Az ajtót gondosan bezárták, a redöket lebocsájtották s a kulcslyukat kalappal sötétítették el. Azután fölszólitották a hollandi kereskedőt.