Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)
1910-07-24 / 54. szám
B DELMAQYARORSZAQ 1910 Juliua 24 neve Posa Roca és tizennyolcéves kereskedősegéd. A merénylő apját és fivérét is letartóztatták. A délután nyomban megtartott házkutatás nem vezetett eredményre. Maura miniszterelnök a jobb lábán és a bal karján sebesült meg. Sérülései nem súlyosak. A miniszterelnök betegágyához ma csak a vizsgálóbírót engedték. Buzogányiné rohamai, — A váratlan visszatérés. — (Délután hat óra. Buzogányi izgatottan sétál föl-alá a nap heve miatt elsötétített lakásában. A szép táncosnőt várja. Ma adott neki először randevút.) Buzogányt (már vagy tizedszer nézi meg az Óráját és igy monologizál) : Még mindig késik ? . . . Rettenetes. Csak nem ültetett föl ? Hisz nyütan megmondta, hogy ich bin kein idealischer Seele, ich brauch Geld ; az pedig lesz. Megígértem neki. Kocsi áll meg a ház előtt.) Itt van. Feltétlenül ö lesz. Nincs szebb élet a szalmaözvegységnél. (Boldogan siet ki a csengetésre és nyitja ki az ajtót.) Buzogányiné (vésztjósló tekintettel bblep.) Buzogányt (hátratántorodik a meglepetéstől, de mindjárt visszanyeri az önuralmát) : Drágám, te itt ? Milyen meglepetés 1 ? Igazán ki sem mondhatom . . . Buzogányiné (kérlelhetetlen szigorral) : Nekem ne smoncázz most! Gyerünk csak beljebb. Egy-kettő ; előre ! Buzogányt: Mi van veled pofám ? Tedd legalább lé a kalapodat, meg a porköpenyt. Buzogányiné : Mondtam már, hogy ne beszélj annyit. Buzogányt: De kérlek szépen . . . Buzogányiné: Előre ! (Bemennek a szalónba.) Buzogány iné : Ülj le. Buzogányi : Mi van veled ? Nem ismerek rád ! Buzogányiné (dühösen) : Ülj le, ha mondom. Buzogányi: Igazán nem értelek. (Leül), Buzogányiné (két levelet vesz elő a ridiküljéből és átadja). Olvasd el és majd mindjárt megérted. Buzogányi (bambán) : Mik ezek ? Buzogányiné (kitörve) : Hogy mik ezek ? Te aljas gazember, van pofád még kérdezni is ? Nem sülyedsz el ? Levelek, amiket nekem Írtak Abbáziába. Most már tudok mindent. Te házasságtörő, te ! Pezsgőzni táncosnőkkel, azt tudsz, mi? Az egész város nevet engem, temiattad. Tönkretetted az ekszisztenciámat. Megöltél. Te, te . . . (Sírógörcsöt kap). Buzogányi (egy pohár vizet hoz neki): Nesze. Csendesedj drágám, ne izgasd igy fel magad. Buzogányiné : Hogy ne izgassam fel magam ? Hogy még én hallgassak ? Soha. Holnap megyek az ügyvédhez. Elválunk. Feltétlenül elválunk. Oh, hogy is jutott eszembe hozzád menni feleségül. Buzogányi (kérlelve) : Nézd édesem, az egész csak félreértés lesz. Én mindent meg fogok magyarázni . . . Buzogányiné: Nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra, nekem nem fogsz többet hazudni. Én már beteltem veled. Buzogányi: Az Isten szerelmére kérlek, hágyj már engem is szóhoz jutni. Az egész csak egy ízetlen tréfa lesz, amelynek te felültél. Ki irta ezeket a leveleket? Buzogányiné: Egy névtelen jóakaró. Buzogányt: Látod? Mondtam ugy-e? Ha igaz lenne, hát oda merte volna az illető irni a nevét. Buzogányiné (kissé csendesedett hangon): Ez-, igaz. De ez még nem elég bizonyíték. Buzogányi: Nem voltam-e mindig kedves hozzád? Minden kívánságodat teljesítettem. Becézgettelek, mint egy menyasszonyt. Nem elégszer bizonyítottam be a szerelmemét ? . Buzogányiné (engesztelődve): Hát azt épen nem mondom, hogy nem voltál jó hozzám, de ... Buzogányi (látja, hogy nyert ügye van) : No, ugy-e? Minden második nap írtam neked. Ha pénz kellett, küldtem . .. Buzogányiné (közbevág): Hisz nem is kértem? ! Buzogányi: De ha kértél volna, biztosan küldök. Ostendébe akartál menni és elengedtelek. Később Abbáziába kívánkoztál és nem ellenkeztem. Kell-e még több bizonyíték? Buzogányiné: Kész volnál most is minden áldozatra értem ? Buzogányi (készséggel): Feltétlenül. Buzogányiné : Akármilyenre ? Buzogányi (rosszat sejt, de azért megmarad a szavai mellett): Igen. Buzogányiné: Akkor elküldsz engem a Lidóra, Jó ? Buzogányi (ijedten): A Li . . . lidóra ? Most ? Buzogányiné: Igen drágám, a Lidóra. Csak három hétre. Megegyeztünk? Nos? Buzogányi (látja, hogy máskép mem menekülhet): Jó, elmehetsz! Buzog ány iné: Igy, látod?! Most pedig bizonyítsd be, hogy a levelek csak rágalmak és ismét szent lesz a béke. Buzogányi : Hát . . . hát, hogy bizonyítsam be ? Buzogányiné (szigorú arccal): Azt te tudod . . .?! Buzogányi (félve, hogy ismét kitör a zivatar. Zavartan): De é ... én igazán most . . . Buzogányiné (megkönyörül rajta): Tudod mit ? Esküdj meg, hogy az egész hazugság. Buzogányi (azt gondolja magában, hogy utóvégre egy hamis eskü még nem a világ, különösen akkor, ha ezzel kinn lehet avizből): Esküszöm, hogy nem csaltalak meg ! Buzogányiné: Rendben van. Mindent megbocsátok neked. (Csengetés.) Buzogányi (elsápad és reszketni kezd.) Buzogányiné: Mi van veled? Nyisd ki az ajtót, csengettek. Buzogányi (hebegve): Tu . . . tu . . . dom. (Ülve marad.) Buzog ány iné: Miért nem nyitod ki az ajtót? Azt akarod, hogy talán én menjek ki? Buzogányi (fölugrik): De . . . dehogy. Buzogányiné: Hát mi lesz ? Buzogányi (végső kétségbeesésében): Add be fiam a válókeresetet. Buzogányiné (sikoltva Buzogányira rohan): Te gazember ! (Hogy mi történt ezután, az eddig még titok, de tény, hogy Buzogányit három napig nem látták az utcán és Buzogányiné még mindig Szegeden tartózkodik.) —oga. A íalálka-heiy. — Egy szobaúr panasza. — Két ágy, egy asztal, két szekrény, néhány szék, egy mosdó, egy heverő kanapé és kész a legénylakás. Olyan szobaberendezés ez, amelyet ugy hirdetnek a kapu alatt, hogy: Egy bútorozott, tiszta szoba kiadó. Szeged sem szűkölködik ilyen hirdetésekben, noha aránylag kevesebb a „kiadó szoba," mint más hasonló városokban. Ám, ha kevesebb is, kárpótolhat bennünket az a tudat, hogy van némelyikökben valami különös báj, amint azt egy szerencsétlen szobaúr az alább közölt levélben elpanaszolja: • Valahol a Klauzál-utcában vettem az első lakásomat. .Beköltözködtem, egy öreg, szívélyes asszony minden reggel, amikor még alig hajtottam álomra a fejemet, felzörgetett, hogy nincs-e szükségem valamire. Alvásról persze többé szó sem lehetett már. És ez igy ment vagy két hétig. Végre aztán egy ujabb eset megadta nekem az alkalmat arra, hogy felszedjem sátorfámat és tovább menjek. 'Valami hivatalos ügyben elutaztam Makóra és csak másnap jöttem haza. Éjszaka érkeztem meg és fáradtan vánszorogtam haza. Kinyitottam az ajtót és áz ágyambán gyanús zizegóst hallottam. Amikor végre kicsudálkoztam magamat, gyufát gyújtottam. Erre egy ijedt női sikolyban tört ki az ágyam bitorlója és felemelkedik egy fehér lepel és mielőtt megakadályozhattam volna, kifutott a szobából. Természetesen szállodában voltam kénytelen aludni és másnap, amikor bejelentettem a háziasszonyomnak, hogy elköltözöm, csak ennyit mondott: — Azért, mert a leányom befeküdt egy kicsit az ágyába, azért nem érdemes olyan nagy kravált csinálni, megesett ez már más lakómmal is. Áthurcolkodtam ezután a Jósika-utcába. Itt sem volt nagyobb szerencsém. A szoba gyönyörű volt. Valósággal szalónbutorzat volt benne. Rézágy és milyen isteni, ruganyos ágy. Minden, mint a patyolat. Leírhatatlan volt a boldogságom, de szomorú volt a felébredés. Az első nap, sőt egy hétig minden jól ment. De aztán megkezdődött a hurcolkodás. Kivittek mindent, ami szép és jó. Végül, amikor látták, hogy nem szólok egy szót sem, kivitték az ágyat is. A harmadik lakásom piszkos volt és két nap múlva tovább álltam. A negyedik, hát kérem, ez egy kicsit furcsa eset, A Laudon-utcában történt. Rendes, jó és kényelmes uri szoba volt. Mindennel meg voltam elégedve, de tegnap baj történt. Egy B. G. nevű fiatalember mesélte," hogy a Laudon-utcában egy találka-helyen volt. A Laudon-névre fölemeltem a fejemet és megkértem, hogy vezessen oda engem is. Hát kérem, a saját szobám volt. Ez még semmi. A háziasszonyom másnap reggel síró arccal állított be hozzám, arról panaszkodott, hogy fölemelték a házbérét. Arra kórt, hogy én is adjak többet a szobáért. — Pofám, ez nem lehet, — mondám ridegen és most lakás nélkül vagyok. Kérem azokat a háziasszonyokat, akiknél ilyen esetek nem szoktak előfordulni, írjanak nekem. Tisztelettel szj. A Haverda-vagyon eredete. A szabadkai gyilkosság hősnője, Haverda Mariska, bűntársaival együtt a budapesti kir. törvényszék fogházában várja ügyében az uj esküdtszékí ítéletet. A Haverda-ügy részletei ismeretesek. Nem is erről akarunk most itt megemlékezni, hanem arról, hogy Haverda Mariska anyai öregapja beszálló vendéglős-korcsmáros volt valamikor Szabadkán. Szukupnak hivták ezt a nagy, Vörös embert és nem tanult korcsmáros, hanem hentessegédből csapott föl annak. Földszintes szállókorcsmája volt ott, ahol most a Szabadkai Népbank palotája van és ebben volt hentes- és mészáros-üzlete is. Ekkor még nem igen volt vasúti összeköttetés Szabadka felé, de a szabadkai vásárok híresek voltak. Eljöttek arra nemcsak a Délvidékről, Erdélyből, hanem még Szerbiából, sőt Törökországból is a gazdag ló- és marhakereskedők. Ezek rendesen a Haverda Mariska öregapjának, Szukupnak vendéglőjében szállottak meg. De ott adtak egymásnak találkát az akkori idők összes vásári sipistái, félkézkalmárjai és lókötői is. S akkoriban bizony megesett, hogy ekkor is, akkor is eltűnt egyegy gazdag ló- vagy marhakereskedő, akinek eltűnésére az akkori utazási viszonyok közt a távollakó családtagjai csak nagy későn, hónapok multán jöttek rá. Akkor azután már hiába keresték. A szabadkaiak a fejüket . csóválva suttogtak, mert Szupuknak hatalmas arányú meggazdagodását ezekkel az eltűnésekkel hozták kapcsolatba, de bizonyosat senki sem tudott. Közben meghalt Szükup is, meg a felesége is, hát leányukra több százezer korona vagyont hagytak. A korcsmát Haverda ügyvédné, Mariska megg3 Ílkolt édesanyja örökölte és tovább fenntartotta, de később eladta annak épületét a Szabadkai Népbanknak. Hát mikor ezt a korcsmát lebontották, megdöbbentő dolognak jöttek nyomára. A pincében elásva negyven hatalmas testű einbernek csontvázára találtak. A vizsgálat megállapította, hogy ezek a szerencsétlenek