Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-21 / 51. szám

4 DÉL-MAGYARORSZÁG 1910 julius 21 A bűnös „aviatikusok", — A repülőgép, a gyakornok és a géplakatos. — (Saját tudósítónktól.) A repülőgép konstruálá­sára társult két kalandos embernek: Bleier Sándornak, a Szegedi Kereskedelmi és Kiviteli Részvénytársaság volt gyakornokának és egy szabadkai géplakatosnak bűnügyében ma dél­után nem egészen váratlan fordulat történt. Amint ugyanis azt már ma megírtuk, a Kivi­teli Részvénytársaság igazgatójának följelen­tésére Bleiert Alapfy István szabadkai rendőr­kapitány letartóztatta és előzetes letartózta­tásba helyezte. Bleier a szabadkai rendőrségen olyan vallo­mást tett, hogy a repülőgép megkonstruálá­sára általa linánszirozott géplakatos is tudott a csekklapokkal űzött manipulációkról. Ennek következtében a géplakatost még tegnap ki­hallgatta a szabadkai rendőrség. Az aviatikus­nak készüiő iparoslegény azonban mindvégig tagadba, hogy tudott arról, hogy Bleier a pénzt bűnös uton szerezte. Az inas-aviatikust tehát egyelőre szabadlábon hagyták, a nyomozás azonban tovább folyik annak a megállapítására, hogy a különös társascégnek mindkét tagja tudott-e a csekklapokkal való bűnös üze!­mekről. A megkárosított részvénytársaság igazgatója tegnap Szabadkán járt és tárgyalt a bűnös útra tévedt Bleier Sándor szüleivel annak ér­dekében, hogy a háromszáznyolcvan korona kárt térítsék vissza a részvénytársaságnak. A szülök erre nem voltak hajlandók, noha a v ­szonyaikkal ismerősök állítása szerint töbl­ezer korona vagyonuk van. A háromszáznyolc­van korona megtérítéséül végre is fölajánlottak havi huszkoronás részletet, amit azonban a részvénytársaság nem fogadott el. Minthogy a ma délig kapott határidőig Bleier szülei a kárt nem téritették meg, a részvénytársaság igaz­gatója értesítette a szabadkai rendőrséget, hogy a panaszát nem vonja vissza. így a pályája legkezdetén lévő Bleier Sándort ma délután átkísérték a szabadkai ügyészség fogházába. A négyszázharmincnyolc koronáról hamisított csekket nem sikerült Bieiernek kiutalványoz­tatni. Ézt a szabadkai postahivatal visszaküldte Budapestre a postatakarékpénztárnak. Gyulai Pál háza. Szép nagy palotája volt a fővárosban Gyulai Pálnak. A vörös téglákkal kirakott három­emeletes palotát a Sándor-utca 13. szám alatt Gyulai Pál építtette még öt-hat évvel ezelőtt s mikor a ház egészen készen volt, 1906 vegén Baross-utca 13. számú lakásáról ide költözött pihenni és ahogyan ö mondotta : a halálra el­készülni. Itt is halt meg Gyulai Pál. Ebbe a házba, augusztus hó elsején, Üllői-ut 58. számú telepéről a VIII—X. kerületi járásbíróság fog költözni. A VIII—X. kerületi járásbíróság már régebben kerestetett alkalmas épületet hivatalai számára. Amig Gyulai élt, a bérletet nem lehetett meg­kötni, mert az öreg kritikus kényelmét nem akarták hozzátartozói megzavarni. Halála után azonban aktuálissá vált az ügy, miután az üllői-uti biróság számára ez az épület mutat­kozott a legalkalmasabbnak. A ház jelenlegi tulajdonosa, Gyidai Fodor Dániel és neje, szü­letett Gyulai Aranka ekkor megkötötték a bírósággal a szerződést, mely egyelőre tíz évre szól. Ugyanekkor a lakók nagyrészének május elsejére fölmondták. A javítások és átalakítá­sok már hetek óta folynak s a munkások most épen a Gyulai Pál volt lakásában dolgoznak, melyet a biróságí iktatóhivatal céljaira alakíta­nak át. Az uj lakók beköltözésével az érdekes épület stilszerüségéből mitsem fog veszíteni. Amig Gyulai élt benne, ő sem tett egyebet, minthogy Ítéleteket mondott irodalmi kérdé­sekben. Most legföljebb az fog történni, hogy a törvény nevében Ítélkeznek maid házában. A Sándor-utcai házhoz Gyulai Pált más te­kintetben is kedves emlékek fűzték. Újjáépítése előtt egyemeletes, szürke épület állott a he­lyén, mely még a régi Pest maradványa volt. Ez a ház a Szendrey Ignác tulajdonához tar­tozott s lakott benne egy ideig Petőfiné Szendrey Júlia is. Az öreg Szendreytől aztán örökség révén ment át a Gyulai és felesége birtokába s tőlük örökölte, illetőleg Gyulai Pál­tól még életében a leánya, Fodorné-Gyulai Aranka. Világos, tágas, kitűnően épített laká­sok vannak benne s a lakók mindössze csak azt kifogásolták, hogy a ház száma 13-as. Az udvaron egy öregedő fa is van még, ezt, mint kegyeletes emléket, a régi Szendrey-féle ház lebontásakor Gyulai és leánya óhajára men­tették meg a pusztulástól. — Egy régi szegadi háziurról. — Rövid időn belül hatalmas, romboló munka kezdődik meg Szegeden a „palánkban". Egy egész kis városrész, a palánki templom körül sorakozó, negyvenegy házból álló tömb tűnik el nemsokára a föld színéről. Enyhítsünk hát a romboló munka kíméletlenségén azzal, hogy az egyes, ma még fönnálló házak rég porladó urainak eredeti alakjait néhány emlékező sorban megörökítsük. Akik ezidő szerint azokat a házakat lakják, talán nem is sejtik, hogy mennyi régi, kedves emlék fűződik a süppedékes udvarokhoz, az ócska, düledező falakhoz, az alacsony, nyirkos szobákhoz. A legtöbb régi házat ugyan ma is leginkább első gazdájának a neve után nevezik, arról azonban mitsem tudnak már a benne lakók, hogy ki volt hát az a régi, nagyon régi háziúr. A Sobay-ház egyike a legrégibb és legismer­tebb házaknak. Sobay-ház ... Ki volt hát tu­lajdonképen az, a bizonyos Sobay, akinek a nevét alkalomadtán annyiszor halljuk. Egy-két jó öreg ember tud róla csak, azoknak is akkor elevenedik meg az emlékezetében, ha téli idő­ben a meleg kandalló mellé szorulnak . . . A Sobay-ház . . . Földszintes, ódonfalú épü­let magas, lejtős háztetővel. A régi gazdája az ötvenes évek előtti időkben szerepelt. Akkor közismert alakja volt az egész város­nak. A Somogyi-utca hatodik és Révay­utca tizenkilencedik számú, a régi szerb templommal átellenes sarokház tulajdo­nosa abban az időben Sobay György, doktor medecinae volt. Sok esztendő nyomhatta a vállát már az ötvenes években is, alakján és arcán azonban nem hagyott nyomot az idő vasfoga. Ezekből az évekből emlékeznek rá legjobban az öregek. „Bélorvos"-nak hivta a nép az öreg doktort, így különböztették meg a kirurgusoktól. Nem volt sebész, szemész, fogász ós mi egyéb, még „belgyógyász" sem, hanem csak bélorvos. Ex offo fő fizikus volt a titulusa, Vácról származott Szegedre, ősi magyar családból. Nagyon sze­gény gyerek volt. A maga erejéből nevelődött föl. Kora fiatalságában már nagy hajlandóság mutatkozott benne a tudományok iránt. Eleinte ugy járogatott be az elemi iskolákba, a tanítók aztán hamarosan megszerették a tudomány­szomjas, de különcködő fiút s rendes tanulóvá tették. Tanulgatott is Sobay szorgalmasan mindaddig, mignem végül mint kész orvos ke­rült vissza Szeged városához. A különcködő fiúból különcködő emberré nőtte ki magát. Magyar ember létére borotválta a bajuszát, egyáltalában semmiféle szőrszálakat nem tiirt meg az arcán, ami akkoriban nagy visszatetszést keltett. Ezt tulajdonképen azért tette, hogy a többi rangú és rendű emberektől megkülönböztesse magát, hasonlóképen igyeke­zett különbözni másoktól ruházat dolgában sőt beszédben is. Régi divatú, feliil keskeny, úgynevezett olasz cilindert viselt. Emiatt sokat mulat rajta egy­két öreg még ma is. Az ilyen formájú cilinder­ben ugyanis: csak a csizmadiák jártak. Télen rókaprémes kozáksüveget hordott. Fatermörder gallérja volt, télen tarkaszinü sállal kötöti még körül a nyakát. Különösen büszkélkedett szépen kidolgozott, csipkékkel díszített ^tász lis" ingére. Mindig ugyanazon hosszú, francia szabású, kéngyertyaszinü mellényben és „Reeh­farb" őzbőrszinü kaputrokkban járt. „Latzos" (egyenes) elejü szarvasbőrnadrágot és térdin­érő szarvasbőr-csizmát viselt. Egyik kezében mindig elefántcsontgombos bambusznád-botot a másik kezében pedig a „pajdlit" vitte ma­gával. A pajdli (Beutel, zacskó) a mai bőrből ké­szült ridikülökhöz hasonló, de sokkal jelentő­sebb hivatásu holmi volt. Ebben hordta ma­gával a „kedélyes doktor" azt a szert és szer­számot, amely a tudományát közvetítette. A szer és szerszám épen belefértek a pajdliba­az előbbi ugyanis nem volt egyéb, mint „her­baié", az utóbbi pedig a gyorsfőző spiritusz­szal. Ilyen hiányos műszerek mellett is nagyon szerették a páciensei. Sőt épen ezért, amint mindjárt kiviláglik. Emiitettük, hogy beszédben is különcködő volt. Született magyar volt, de az akkori kör­nyezet belé oltotta a német nyelv iránti haj­landóságot. Svábosan beszélt németül, de sze­rette utánozni — és kitűnően tudta is — a zsidók német dialektusát. Általánosan „kedé­lyes doktornak" nevezték. A páciensei különösen amiatt szerették, hogy sohasem irt recepteket. Nem kellett tehát drága pénzt fizetni a patikai orvosságokért. Ha valamelyik betege erő~en köhögött s elhi­vatta magához, ezzel a szólás-mondásával nyi­tott be: — So lang ma' hust, ist ja gut! Akkor aztán elővette a pajdliból a gyors­főzőt, a herbatéát s maga főzte meg a páciense teáját. Pár főzés után jobban is lett töle a beteg. A patikusok azonban természetesen nem szerették a kedélyes doktort, érthető okból. Volt egy kedvesen furcsa szokása a kedélyes doktornak. A pácienseitől való távozás után sokszor negyedórákig tartotta a kezét az ajtó külső kilincsén. Azért volt ez, mert nem áll­hatta, ha utána sompolyogtak a családból kér­dezősködni, vagy hogy kikísérjék. A Somogyi- és Révai-utca sarkán levő házban egyedül lakott. Feleség-e, gyermekei nem voltak soha. Istállót, benne lovakat is tartott, de maga nem ment másképen, csak gyalog. Halála után a házat vég rendeletileg a város­nak hagyta. Iskolai alapítványt is tett a saját nevére. Erre főképen a szegénységben eltöltött diákévek emlékei indították. A ház ma is ugyanabban a stílben áll még) mint a régi háziúr idejében. Alacsony, boltíves tornácai roskadozófélben vannak már. Csodá­latos, hogy eddig még nem dőltek be az ódon falak, pedig nagyon megviselte őket az idő. A háznak azóta különben csak a tetejét javít­gatták. A szobák és a melléképületek ma is ugyanazok. Igaz, hogy az istállót asztalos­mühelylyé alakították át, de még ennek is megjárja. Sobay idejében kert is volt az udvarban. Ma már ez nincs meg, csupán két terebélyes fa virágzik. Az egyiket, az eperfát, harminc esztendővel ezelőtt ültették el. A másik sok­kal fiatalabb. Négy lakó lakik a Sobay-házban. Két asztalos és két vámőr. Valamennyi me? van elégedve a lakásokkal. — Jobban tartják ezek a lakások a meleget, mint sok modern ház szobái, — mondja az egyik öreg lakó. Később, amint körülnéz, elgondolkozva teszi hozzá: — Kár is lebontani még ezt a Sobay-házat. Hanem hát a sopánkodások nem használ»»14 semmit. A ház el fog tűnni a föld színé1'1''; Sobay doktor nevét azonban nem felejti el senki, őrzi az emlékedet. H. GH­\

Next

/
Oldalképek
Tartalom