Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)
1910-07-20 / 50. szám
918 DÉLMAGYARORSZÁQ 1910 Jullus 19 hogy lemondásához a végletekig ragaszkodjék. Ennyit kell konstatálni a bánválsággal kapcsolatosan, annál is inkább, mert rosszindulatú ellenzéki oldalról szivesen tüntetik föl Tomasich lemondását veszedelmes bonyodalom kezdetének. Nos hát, kellemetlen tévedésben vannak. Az uj politikai rendszer személyi kérdéseken fönn nem akadhat, mert a politikusai olyanok, hogy szivesen föláldozzák a maguk pozícióját béke és nyugalom érdekében. Tomasich távozni fog, ha távoznia kell, de ebben a bukásban akkora az önzetlenség, hogy kétségkívül azok is megbecsüléssel illetik, akik megbuktatták. A jó viszony pedig továbbra is fönn fog maradni a magyar kormány, a horvát kormány és a horvát-szerb koalíció között. Mert Magyarország és a társország érdekei igy kívánják és mert ezek az érdekek mindennél szentebbek és becsesebbek. A néppárt eüers. — fi képviselőház ülése. — (Sájdt tudósítónktól.) Ha a néppárt támad, a néppárt bánja, A maroknyi reakciós frakció a fölirati vitában túlságos tűzzel vesz részt, nem csoda hát, hogy csuíos vereséget szenved. Ma Béla Henrik intézett támadást a néppárt ellen, majd pedig Richter János papképviseló', aki ugyancsak éles gunynyal bánt el a néppárttal, annyira, hogy a jelenvolt néppártiak, mind a hárman, tüntetőleg kivonultak az ülésteremből. Szüzbeszéd is volt, nem nagyon értékes. Nadányi Gyula mondott elcsépelt ellenzéki frázisokat. Az ülés végén Holló Lajos beszélt. Részletes tudósításunk itt következik: Folytatják a vitát. Berzeviczy Albert elnök negyedtizenegykor nyitotta meg az ülést. Bemutatta Niamesny Mihály, Slezák Lajos és Bogdán Zsivkó képviselők leveleit, melyben jelentik, hogy összeférhetetlen helyzetüket megszüntették. A bíráló-bizottság tagjai esküt tesznek. II. Péternek mindinkább kellemetlenné vált a helyzete. Klára anyja folyton bent ült a szobában, minek következtében a fakó tanító rendkívül kellemetlenül érezte magát. Péter a pokolba kívánta dühében az öreg Kovácsnét, aki miatt egy percig sem maradhatott együtt a leánynyal. — Csak egyszer menne el legalább sétálni, — sóhajtott elkeseredetten a kopott tanító, — csak egy negyedórára hagyná egyedül az embert. — Akkor legalább megtudnám, hogy Klára szeret-e, vagy nem szeret'? Legalább biztos lennék benne, hogy igaz szerelmet érez-e irántam, vagy csak kacérkodik ? ... Hiába, hiába! Kovácsné napról-napra szigorúbban őrizte a leányát. Az alkalom sehogysem akart megjönni. Péter csak jelekbö'l táplálkozott. Egy . elejtett szó, egy-egy tekintet vigasztalta csak néha. Ezekről ábrándozott Péter a holdvilágos éjszakákon. Napról-napra soványabb lett s csak a haja lett rövidebb, mert egyszer — bujában — levágatta. A leánynak ideálja volt a müvészhaj, de nem szolt semmit. Egyszer azonban, — mikor kint esett az cső s az öreg Kovácsné ültében elaludt a diványon — erről beszélgettek. A leány kérdezte : — Levágatta a haját. Miért tette ezt'? — Csak azért, — hebegte a tanitó, — bubánatból. — Ez gyávaság. Bizonyára a kollégái guElnök: Bemutatja Szivák Imre táviratát, melyben rendkívüli családi körülményekre való tekintettel kéri, hogy biráló-bizottsági tagsági esküjét julius 28-ikáig elhalaszthassa. A Ház ehez hozzájárul. Ezután rátérnek a fölirati javaslat tárgyalására. Az első szónok Béla Henrik, a fölirati vita meddőségéről és színvonalának sekélyességéről szól, majd Szmrecsányi tegnapi beszédének annak a részére reflektál, melyben személyes támadásokról van szó. Szmrecsányi négy évig volt Trencsénben képviselő, be is választották a megyebizottságba. Egf) hang jobbról: De oda is törvénytelenül ! Béla Henrik: . . . Es most ennek a vármegyének a tisztikarát, amely nem utolsó az országban, támadja. (Zaj. Elnök csenget.) Foglalkozik Szmrecsányinak a mult ciklus utolsó ülésén e tárgyban beterjesztett interpellációjával és az abban megtámadott tisztviselőket védi. Mikor a Szmrecsányi által panaszolt állítólagos visszaélések történtek, még szó se volt választásról. Azután meg a törvényhatósági tisztviselők is résztvehetnek politikai gyülekezetekben, ami annyit jelent, hogy Szmrecsányi heves támadása némileg indokolatlan volt. Szmrecsányi a visszaéléseket összefüggésbe hozza azzal, hogy a vármegye uj főispánt kapott Szalavszky Gyula_ személyében. — Éljen ! Éljen ! — kiáltják a jobboldalon. Az ellenzék gúnyosan nevet. Béla Henrik: Saját tapasztalatai alapján mondhatja, hogy se a főispán, se a tisztikar nem szolgált rá a támadásokra, mert sehol kitűnőbb tisztikart nem látott. (Zaj. Ellentmondások.) Csak igy magyarázható, hogy Trencsén vármegye meg tudja tartani vérválasztó helyzetét az északi és déli tótság közt. (Ügy van ! a jobboldalon.) Nem szabad elfelejteni, hogy ennek a tisztikarnak kulturmissziója is van . . . Haller István: Minden tisztikarnak van! (Zaj. Elnök csenget.) Béla Henrik: ... és ezt a misszióját teljesíti is. A megye nyolc kerületében négy egyhangú választás volt. Molnár János: Ez az! Farkas Pál: Szmrecsányit is egyhangúan választották ! Béla Henrik: ... az egyik kerületben pedig két munkapárti lépett föl. Petícióval két választás van megtámadva, ami azt bizonyítja, hogy nem lehetett olyan nagy vigalom a vármegyében. A gyűlölködő ősztön az, amely lehetetlenné teszi itt a komoly munkát. Nagy dolgokban — áll ez az egész közéletre — alul maradunk, de marjuk, tépjük egymást és megforgatjuk egymás szivében a tört. Ebbe a kategóriába tartozik Szmrecsányi támadása is. Szalavszkyt kimagasló egyéniségnek tartja nyolták a haja miatt. Maga pedig megijedt, aztán szépen levágatta a haját. — De kérem, — dadogta Péter, — ne higyje ezt rólam. . Én csak el voltam keseredve, azért nyirattam le. Hanem most már nem vágatom le többet, egy fél év alatt meg fog nőni. — Meg hagyja nőni r — Meg. — Köszönöm szépen. Ezt a rózsát magának adom érte. Itt van. — Köszönöm, — mondta rákvörös arccal Péter, aztán hirtelen megragadta a leány kezét és szenvedélyesen suttogta: — Szeretnék magával egyszer egyedül lenni, Klára! — Minek? — Beszélni akarok önnel valamit. Kérem, adjon alkalmat, hogy egyszer egyedül lehessünk. Nem bánom, akárhol, ahol önnek tetszik. — Jól van, — mondta elgondolkozva Klára, aztán egy biztató, meleg tekintetet vetett a kis, fakó, reszkető tanítóra, sőt a kezét is gyengéden visszaszorította, Péter még valamit szólni akart, de az öreg Kovácsné ébredezni kezdett s nem lehetett tovább beszélgetni. Klára buzgón ütni kezdte a zongorát és harsogva számolta a taktust. Péter vidáman ütenyezett a ceruzával, a kövér Kovácsné pedig ismét szigorúan nézett keresztül a lorgnonján. — Egy-kettő, — számolta Péter, —gyorsabban, gyorsabban. — Frissebben tessék játszani, — mondta rejtett mosolylyal s vidáman ingatta nyírott fejét, amelyet azelőtt hosszú haj fedett. Meg akkor is igen vidám volt Péter, mikor hazafelé ment az utcán. (Helyeslés a jobboldalon) és kalapot emel személye előtt. (Taps a baloldalon.) Jegyző': Bikády Antal! — Nincs itt! Jegyző: Nadányi Gyula! Nadányi Gyula (Kossuth-párti): Tisztelt képviselőház ! (A munkapártról sűrű rajban vonul, nak ki a képviselők a folyosóra.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Nadányi Gyula: Várady Zsigmond minapi beszédét támadja, a választási visszaélésekről szól. A választási visszaéléseknek nem az uriosztály, hanem egyes úriemberek az okai. Fölkiáltások a baloldalon : Ugy van ! Helyes! Nadányi Gyula: A bárándi kerületben előfordult választási visszaélésekről szól. A kerürületben két főszolgabíró volt, az egyik becsületes ember, a másik hallatlan terrorizmust fejtett ki. Elmond néhányat az untig ismert visszaélések közül, többek közt a tápéi verekedést, a bihartordai kudarcot, a bakonyszegi összeütközést. Mindezt derültséggel hallgatják, mert a szónok lassan, vontatottan és fölösleges apróié kossággal beszél. Nadányi Gyula : A Kossuth-párt fölirati javaslatának elfogadásával fejezi be szavait. Ríchtsr beszéde. Richter János: Magyarázza tegnapi közbeszólását, mintha ő Szmrecsányi György megboldogult édesapjával szemben akart volna kegyeletsértést elkövetni. (A néppárt kivonul a teremből. Rakovszky a bejárat függönye mögül hallgatja a beszédet.) Kegyeletet sérteni nem akartam. Maga Szmrecsányi volt az, aki a legnagyobb kegyeletsértést édesapjával szemben elkövette. (Nagy zaj. Elnök csönget.) Az idősebb Szmrecsányi volt ugyanis annakidején annak a bizottságnak az elnöke, amely mindent rendben talált. Felkiáltások jobbról: No lám! Helyesí Richter János: Áttér a fölirati vitára, amelynek nívója a néppárt miatt sülyedt le. Mindennel lehet szólót játszani, hegedűvel, fuvolával, csak nagydobbal nem lehet, már pedig Szmrecsányi azzal akar. (Zajos derültség és taps a jobboldalon.) Szmrecsányi az első tévedést akkor követte el, mikor azt mondta, hogy 1895-ben éretlen gimnazista volt. Konstatálni kívánom, hogy akkor harmadéves jogász volt, de saját bevallása szerint éretlen. (Zajos derültség jobbról.) Jelen voltam 1905-ben tartott első programbeszédén, szinte még most is fülemben cseng, mikor mondotta: „Tiszával élek, Tiszával halok!"' Nem élt, nem halt, minden haláltusa nélkül három nap múlva felébredt a néppárt karjaiban. Ő maga mondta azután, hogy a választás negyvennyolcezer koronába került. (Zaj. Elnök csenget.) Mikor pedig este — a szobájában — belebujt az ágyba, nem húzta szokás szerint egész a fejére a takarót, hanem sokáig nézte a holdat, amely romantikusan besütött az ablakon. III. Az alkalom nem is késett soká. Egy áprilisi alkonyaton Péter ölébe hullott a boldogság. Kovácsné megint aludt a diványon, kint pedig — az ablakon — mosolyogva vibrált a tavaszi napsugár. Az utcáról orgonaszag áradt be, szóval tavasz volt, tavasz... Ilyen volt a környezet, mikor a kövér Kovácsné lehunyta a szempilláit, mire — következő pillanatban — Klári kezei már a sovány tanitó kezei közt voltak. — A múltkor megígértem magának — suttogta Klári lesütött szemmel — hogy egyszer egyedül leszünk. Most valószínűleg alkalom lesz erre. — Hol, istenem, hol? — Mindjárt megmondom. Nekem később el kell mennem a nagymamához. Maga azonban ne menjen haza lecke után, hanem várjon lent a kapu alatt, Aztán együtt megyünk a nagymamához. — Jó — mondta elfehéredve az örömtől Péter, mialatt a szive szinte hangosan kezdett dobogni,- Reszketve játszott egy operát a zongorán, de most már csillogtak a szemei a nagy örömtől. Alig tudta Péter végigtanítani az órát, Aztán kezet csókolt Kovácsnénak, magára kapta a felöltőjét, a hóna alá fogta az esernyőjét és leszaladt a kapu alá. Az események ettől fogva vágtatva rohantak.