Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-20 / 50. szám

19ÍÖ. 4 I. évfolyam, 50. szám Szerda, julius 20 KSzponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, 1' ca Korona-utca 15. szám a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., ca Városház-utca 3. szám c=j ,, ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24 — félévre . . . R 12 — negyedévre. R 6-— egy hónapra R 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDÉKÉN: egész évrs . R 28— félévre . . . R Í4'— negyedévre. R 7— egy hónapra R 2'40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAM: Szerkesztőség S35 cm Kiadóhivatal S3t Interurbán S35 Budapesti szerkesztőség telefon-száma (28—11 A bánválság. Tévedés azt hinni, hogy Tomasich lemondásával az egész horvát helyzet fölboralt és hogy a horvát-szerb koalí­ciónak a bán ellen való állásfoglalása egyszersmind azt jelenti, hogy a koalí­ció a magyar kormányt és a horvát országos kormányt nem fogja tovább támogatni. Egészen másként áll a do­log. Ez a váratlanul kitört válság, amelyet szándékosan nevezünk bán­válságnak, tisztán és kizárólag sze­mélyi vonatkozású. Elveket és meg­állapodásokat nem érint. És ámbár Magyarország szempontjából rendkívül fontos, hogy ki tölti_ be a báni méltó­ságot és ámbár Tomasichnál alkalma­sabb politikust erre a célra találni nehéz, a mostani válság, épen a horvát­szerb koalíció józan magatartásából következőleg, nem éles, tehát nem is veszedelmes. Az ok, amelynek révén Tomasich meg a horvát-szerb koalíció ellentétbe kerültek, egyszerű és világos. A január­ban kötött paktum föltételei szerint a bánnak bizonyos tisztviselőket állásuk­tól föl kellett volna mentenie, illetve át kellett volna helyeznie. így első­sorban Araniczky horvát igazságügyi osztályfőnököt, akit a horvát képvise­lők a zágrábi felség'áruiási pörrel kap­csolatos hajszák értelmi szerzőségével vádolnak. Araniczky ügyében csucsosod­Az alkalom. irta Gábor József. L Péter segédtanító volt a fővárosban. A jö­vedelme bizony nem volt valami sok és ez okból olyan sovány volt, mint egy pipaszár. Péter máskülönben rendkívül pontos em­ber volt. Soha nem késett egy percet sem, ellenben pont nyolckor megjelent az isko­lában. A ruhája olyan tiszta volt, mintha skatulyából vették volna ki. A cipője olyan fényes volt, mint egy lakkcipó', a kabátja pedig simára ki volt kefélve. Péter minden reggel görbén ráhajolt a szúette katedrára, megsuhogtatta a nádpál­cát, aztán szigorúan elkezdett tanítani. A gyerekeknek meghúzta a fülét, miközben ha­ragosan villámlottak a szemei. Néha az asz­talt is csapkodta a pálcával. Közben délidő lett és Péter bement a szemközti korcsmába ebédelni. Itt már ismerték, mert előfizetésre evett. Mindennap ugyanahoz az asztalhoz ült, még a pecsét is ugyanaz volt mindig az asztalteritőn. Péter megivott egy korsó sört, elolvasta az újságot, aztán rágyújtott egy rossz ötfilléres szivarra. Ilyenkor urnák érezte magát, sőt a mellét is kidüllesztette. De egy félóra múlva kénytelen volt megint visszaballagni az iskolába. Két órakor már ismét ott gubbaszkodott a tintapöttyös ka­tedra mellett, mialatt a pápaszeme mögül haragosan villogtak a szemei. Most már el is náspágolt egy-két rossz nebulót, akik ug­rándoztak a padban. Négy órakor azonban vége volt a tanításnak. nak ki a személyi kérdések. Tomasich vállalta a dolgot. Kötelesség megálla­pítani, sőt a horvát-szerb koalíció tagjai is elismerik, hogy a bán több izben, a legbecsületesebb szándékkal megkí­sérelte a paktum e pontjának végre­hajtását. Máról-holnapra azonban Ara­niczkyt nem menthette föl hivatalától. Végre is, olyan köztisztviselőt, aki politikai ellenfeleinek beismerése szerint is kiválóan, szorgalmasan és közmeg­elégedésre tölti be állását, nem lehet és nem észszerű csak ugy egyszerűen eltávolítani. Tomasich mindent megkí­sérelt, hogy az igazságügyi osztályfő­nöknek más, alkalmas helyet csináljon. Nem sikerült. A körülmények olyanok voltak, hogy Araniczky nyugdij ctZciSct ¿1 szolgálat és az anyagi nézőpontok miatt egyre ké­sett, áthelyezésére pedig gondolni sem lehetett. Jól tudta ezt a horvát-szerb koalíció is. És hallgatólag beleegyezett abba, hogy Araniczky továbbra hivata­lában maradjon. Ezen a réven a januári paktumnak Araniczkyrevonatkozópontja természetszerűleg semmissé vált, hogy ugy fejezzük ki: a megszokás jogának alapján. Tomasichot annyival is inkább nem szabad paktumszegéssel vádolni, mert hasonló sors érte a januári meg­állapodás egyéb pontjait is. Maradt tehát minden a régiben. Már ugylátszott, hogy sem a paktum békés lebonyolítása, sem a bán csöndes kor­Ekkor nekivágott Péter a városnak, mert magántanítványai is voltak. Egy kan­csal fiiszerkereskedó'nek a fiát tanította. A füszeresnének udvariasan kezet csókolt, a gyerekkel mérgelődött egy kicsit, aztán to­vább loholt lélekszakadva egy másik tanít­ványához. Péter zongorázni tanított ezen a másik helyen, még pedig egy fiatal leányt, aki nem volt több még, mint tizenhét éves. Klári — akit Péter zongorázni tanított, — nemcsak fiatal volt, hanem előkelő is. Az apja osztálytanácsos volt a minisztériumban, de általában az egész család roppant elő­kelő volt. A mama, aki a család feje volt, már kövéredésnek indult ugyan, de még mindig erősen fűzte magát. A tanítás ideje alatt állandóan bent ült a szobában, mint egy öreg sárkány, amely kincseket őriz a barlangjában. Kövér kezeivel kecsesen illesztgette a lorgnont a szeméhez, mialatt —• titokban — óriásikat ásított. Mindazonáltal türelmesen végighallgatta a leckéket, sőt időközönként — némely hamis hangnál — szigorú pillan­tást is vetett a leányára. Klára ilyenkor elpirult, ami még jobban kiemelte arcának hamvas fehérségét. Izgatot­tan az arcát rágcsálta, amely friss-piros volt, mint egy ketté harapott eper. Egyébként az egész ajka tiszta és üde volt. A szemei melegen, nedvesen csillogtak. Két oldalt, a halántékára volt fésülve egy-egy kagyló­szerű frizura. Mindezek fölé pedig — mint egy fényes korona borult az aranyos­vörös konty. Péter önfeledten nézte. mányzása elé nem gördül akadály. Mégis, jött aztán váratlanul a horvát­szerb koalíció ismeretes vasárnapi ha­tározata, amely miatt Tomasich ért­hetőleg távozni akar. Bizonyos, hogy Khuen-Héderváry Károly gróf minisz­terelnök nem szívesen válik meg To­masichtól. Csakhogy politikai okokból mégis kénytelen a bán lemondását az uralkodó elé terjeszteni. Ennyivel tar­tozik a Magyarország és Horvátország között helyreállott jóviszonynak, ennyi­vel Tomasichnak és ennyivel a horvát­szerb koalíciónak, amelynek tagjai el vannak szánva arra, hogy kormányát tovább támogatják. A válság kitöré­sével egyidejűleg határozták ugyanis el, hogy a fölirati vitában nem vesz­nek részt, ami annyit jelent, hogy a vita obstrukciós színezetű elnyujtását helytelenítik. A horvátországi képvise­lők és horvát lapok is kifejezik kü­lönben azt a megnyugtató igazságot, hogy politikai differenciákról szó sem lehet. Mivel pedig az egész bánválságnak ilyen békés az alaphangulata, az sem lehetetlen, hogy Tomasich távozása nélkül sikerül megoldani. A megértésre való törekvés mindkét részen mutat­kozik. A horvát-szerb koalíció bizo­nyára talál is majd megfelelő formát arra, hogy inkonzekvencia elkövetése nélkül közeledjék a bánhoz, viszont Tomasichnak sincs súlyos oka arra, -Egyet-kettőt! —számolta automatikusan a taktust, miközben majdnem elnyelte szemeivel a leányt. Zavartan törülgette a szemüvegét, só't a füle is elpirosodott. Péternek valami álmos, me'ankólikus vágy lopódzkodott a szi­vébe. Szeretett volna hirtelen gazdag em­ber lenni, hogy, mint egy erős faun, fölkap­hassa karjaiba a habtestü nimfát, aztán el­száguldjon vele hegyen-völgyön keresztül. Később arra gondolt Péter, hogy venne egy automobilt., azon mennének a nászuta­zásra. A fiatal asszony szemérmes pirulással nyújtaná oda az ajkát, amely sziizibb, mint a frissen leesett hó. 0 megcsókolná hófehér vállát, de a fiatal asszony húzódozna, erre ő átölelné a derekát, rászorítaná az ajkát az ajkára, mire az asszonyka — a bizalmas homályban — lángvörös arccal adná vissza a csókot . . . Péter hirtelen fölrettent álmodozásaiból. A mama, aki mindig bent ült a szobában, szigorúan nézett a lorgnon-ján keresztül. Klára csupa hamis hangot játszott. A kopott szürke tanitó rekedten mondta : — Hamis, hamis Klára kisasszony. Ön — ugylátszik — megint nem tanult semmit. Vigyázzon a taktusra. Egyet-kettőt . . . Pé­ter kopogott egy ceruzával Az öreg Ko­vácsné helyeslően bólogatott a fejével, a fiatalember pedig rosszkedvűen iitenyezett tovább. Péternek különben rossz kedve volt az egész lecke alatt. Még akkor is borús volt a homloka, mikor fölvette a felöltőjét, az esernyőjét a hóna alá szorította és szo­morúan ballagott hazafelé . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom