Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-13 / 44. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁG 1910 Julius 16 ugy látszik, ő is : sunt ut sint, aut non sünt. A nemzetiségi föliratban is a régi, elkopott nóták vannak, mint a vak ember kintornájában. Választási atrocitások emlegetése ; a jognélküliség és elnyomatás sebeinek mutogatása, meg — hogy Justhék állásfoglalását akarva nem akarva hirbe hozzák : az általános, egyenlő, titkos. Sehol semmi, ami a hibák elismerésére, egy kis magábaszállásra, a magyar állameszméhez való közeledésre mutatna. A választási viszszaélések fölpanaszolásában sok a képmutatás. Három millió román csak öt képviselőt választhatott s az is nyolc ember életébe került, mondja Mihályi epigramatikus éllel. Ahány szó, annyi megtévesztés. Hol a három millió román, ha csak nem a holdban? S a nyolc ember életéért ki felelős? Ki felelős érte, hogy egy oly vármegyében, amely még 48-ban is csendes maradt, amelylyel közhatóságnak, törvénynek nem volt semmi baja, ahol jólétben él a nép, ahol egyetlen koldus sincs kimutatva: a nemzetiségi politika ugy felizgatta a népet, hogy minden ok nélkül megrohanta a csendőrséget. Az a vér, ami ott kiomlott, vájjon kinek a lelkén szárad ? Attól tartunk, a románság mostani vezetői későn fogják belátni, hogy egyetlen nép sem élhet meg puszta gyűlöletből s hogy a nemzetiségi programra, amely egy ezer esztendős nemzeti államnak az életére tör: még keservesebb csalódások várnak, mint eddigelé. Ha élni akarnak s népük ügyét előre vinni: meg kell barátkozniok a megmásithatlan ténynvel, hogy itt a magyarok nemzeti állama él. fó'nöke, aki épen szolidságáról volt ismeretes, mint az üzlete. Életét az üzlete és családja : felesége és három leánya, két fia körében megosztva töltötte el. Még kávéházban sem látták, nemhogy holmi éjjeli mulatóhelyen. Épen azért teljes képtelenségnek tünt föl előtte a színésznek az a mondása, hogy talán az orfeumban látta valar mikor azt a hölgyecskét. De hát hol látta ? De hát az ördögbe is — nem mindegy neki, látta, vagy nem látta? Nem, nem mindegy. Bizonyos, hogy belebolondult. Bizonyos, hogy utána fog járni. Költeni fog rá. A családjától, a vállalataitól fogja megvonni a pénzt, csakhogy neki kedvében járhasson . . . Bébi aztán megmondta neki, hogy hol látta. III. Ez a vallomás pedig a tornyos kastélyban esett meg egy ragyogó nyári délután, amikor a nagykereskedő látogatóban volt a szép asszonynál. A forrón perzselő' napsugarakat kicsukták a szobából: az ablakok vasredőnyei mind le voltak bocsájtva; csupán az erkólyajtót hagyták nyitva, azon keresztül nyilt kilátás a tengerre, amelynek tükre most olyan volt, mintha millió meg millió színes, mozgó cserépből volna összerakva. Az asszony, aki igen könnyű pongyolában volt, a hencseren ülve, jobban mondva heverészve, odahajlott vendége felé és megint azt a különös nevetést hallatta, amit a bemutatkozás alkalmával. — Maga mindig oly fürkészően néz rám, édes barátom. Hát én kitalálom az okát, miért ? Maga az emlékezetében kutat: hol találkoztam én már ezzel a nővel? Nos, hát én megmondom magának, hogy ki vagyok. Tisza beszéde. — A képviselőház üléss. — Tikkasztó forróságban folytatta ma a képviselőház a fölirati vitát. Óriási érdeklődés mutatkozott mégis a mai ülés iránt, a képviselők padsorai s a karzatok megteltek egyaránt. Tisza István gróf mondott ugyanis nagy és tartalmas beszédet a nemzeti munkapárt fölirata mellett. Beszédének gerince a nemzetiségi kérdés volt, Energikusan, de a tudós nyugalmával bizonyította be, hogy mennyire a magyarságnak a joga az uralkodás a magyar földönTiszát rendkívüli figyelemmel hallgatták, szavait meg-megszakitotta a tetszés s mikor leült, vége-hossza nem volt az ünneplésének. Az ülés elején különben Bakonyi Samu beszélt, a végén pedig Györffy Gyula szólalt föl. Megemlítjük itt, hogy az ülés ideje alatt sok vitára adott alkalmat a Borromeus-enciklika ügye; amelyről lapunk más helyén emlékezünk meg részletesen. Az ülésről szóló tudósításunk itt következik: A fölirati wíta. Berseviczy Albert elnök egynegyed tizenegykor nyitja meg az ülést. Vermes Zoltán jegyző fölolvassa a mult ülés jegyzökönyvét, amelyet hozzászólás nélkül hitelesítenek. Bakonyi, Samu: Issekutz Győző tegnapi beszédével foglalkozik. Főleg a választói jog kérdését teszi szóvá, amelynek radikális irányban való kiterjesztését nyiltan hirdeti a kormány nem egy tagja is. És akkor akadnak olyanok, akik az úgynevezett nemzeti szupremácia hangoztatásával a radikális kiterjesztés ellen küzdenek. Az ellenzék a legnagyobb energiával fog sorompóba lépni, hogy a választói jog ilyen kiterjesztése testet öltsön. Az ellenzék munkáját nem fogja befolyásolni semmi. Utal a Tiszakormány idejében lefolyt házszabályvitára, amikor a házszabályreviziót csak azért akadályozta meg a vezető párt, hogy a katonai kérdésben ne szállhasson kellő erővel szembe az ellenzék a kormánynyal. Most a végsőig harcolni fognak. Hosszasan foglalkozik a szabadelvüséggel és a liberális politikával. Szerinte nem lehet szabadelvű .az a kormány, amely ellene van az általános és titkos választói jognak. Az egész ország óhajtásíval, a magyar nemzet egészével helyezkedik szembe ezek szerint a kormány, amikor ellene van az általános választói jognak. S a férfi vállára tették a kezét: — Hát a Borcsa vagyok. A Boriska, Az édes, aranyos Boriska. Emlékszik már reám ? Halász arca sötétvörösre gyuladt, mint a bazsarózsa. — A Boriska, aki szobaleány voltam maguknál. Tudja, egészen jó házból való gyerek vagyok : Csak nem tudtam tovább nézni azt az életet, ami odahaza folyt ; a garázdálkodást, amit apám, a részeges szabó — isten nyugosztalja — müveit. Inkább beállottam cselédnek. Aztán a nagyságos ur kikezdett velem. Aztán meg a nagysága egyszer rajtakapott bennünket és kidobott . . . Bebi olyan, de olyan mulatságosnak találta most ezt a dolgot. — Tudja, nagyságos ur, ettől a perctől fogva megindultam és gurultam a lejtőn fölfelé. Annál a háznál, ahová aztán szegődtem, nem a nagyságos asszony küldött el, de a nagyságos ur, — azonban csak azért, hogy egy külön, csinos szobácskát rendezzen be a számomra. A szobácskából mindig nagyobb és fényesebb lakás lett — az igazi karriéremet azonban az a szegény heptikás orfeumi karmester teremtette meg, aki ugy találta, hogy bennem van az isteni szikra és oríeumaivát akart belőlem csinálni. Igaza volt: csakugyan bennem volt az isteni szikra. Ami lobbot is vetett, amikor az orfeum színpadáról észrevettem, hogy egy gazdag börzespekuláns szemet^et rám. A szegénykarmester aztán elpusztult — ebbe, vagv a heptíkájába, mit tudom én ? De mit magyarázzam hoszszasan: ma már itt vagyok, egy vasutkirály ideálja, aki valóban vasutkirályhoz illő fejedelmi bőkezűséggel vesz körül ; . . Halász egészen megzavarodva hallgatta az asszonyt, aki diadalmas, dicsekvő mosolylyal nézett rá: látod, mivé lett a te egykori csitri, buta kis szobalányod, a Borcsa? Különös, hogy amikor mindenfelől hano-. zik a kívánság, akkor állandóan a nem" zeti szupremáciáról beszél. Sokan azt kérdhetik, miért akarja a függetlenségi párj ^ választói jogot, hisz Bécs is azt akarja? Nem foglalkozhatnak Bécs titokzatos politikájával nem kutathatják az okokat, amelyek Ausztria politikáját irányítják. A nemzet dolgozni akar s mi dolgozni fogunk, de gy ül öljük a rabszolgamunkát. Tartós munkát csak az fog produkálni aki ki fogja vívni az általános és egyenlő választói jogot. (Éljenzés balról.) Tisza beszél. Most nagy figyelem közt emelkedik szólásra Tisza István gróf: A nemzetiségi kérdésről beszél, amely még a határokon is tulcsap. Me» kell találni a határokon tul lakó kis nemzetek^ kel is az egyetértést, mert ezek a magyar állam erejétől várjuk fönnállásuk biztosítását. Nincs állam a világon, amely a nemzetiségeknek olyan jogokat biztositana, mint a magyar. (Ugy van!] Pop Cs. István : Papiroson ! Kelemen Samu : A chlopy-i parancs is magyar érdek volt ! (Nagy zaj. Halljuk !) Tisza István : A keleti kérdésben addig csak a nagyhatalmak terjeszkedő vágya és a státuskvó fentartásának törekvése küzdtek egymással. Meg van minden tárgyi előfeltétele annak, hogy megérthessük egymást a nemzetiségekkel! Pedig ehelyett állandóan rágalmaznak bennünket. Szomszédainknál ki vagyunk kiáltva zsarnokoknak s még azoknál is, akik követik a mi külpolitikánkat, hihetetlen a magyargyülölefi Nem magyarajku polgártársainknak bele kell törődniök abba, hogy egy nemzeti államhoz tartoznak. Ez a határ, amelyen tul nem mehetünk. Hü polgárai legyenek az egységes magyar nemzeti államnak. (Helyeslés.) A nemzetiségek igazi vezéreire hárul a föladat, hogy ragadják ki a vezetést az agitátorok kezéből. A mi föladatunk, hogy őket ebben támogassuk. Mi sem állottunk föladatunk magaslatán. Nem elnyomni kell a nemzetiségieket. Hiszen egyenesen élhetetlenek vagyunk. Nagy hangon nyilatkozunk, de nem teszünk semmit. Végül nyomatékosan fölszólítja a mérsékelt románokat, hogy álljanak elő nyiltan kéréseikkel és a magyar nemzet áldozatokat is hoz a belső békéért. (Nagy taps a jobboldalon.) Az elnök az ülést tíz percre fölfüggeszti. Szünet után. Györffy Gyula Justh-párti a szünet után Tiszával polemizál. Tiszának nagyon fáj — úgymond — a Balkán államok függetlensége, közben pedig megfeledkezik a magyar állam függetlenségéről. A többség föliratát nem fogadja — Maga persze haragszik ránk, — dadogta, — hogy akkor... Bébi fölugrott fektéből s hevesen kiáltott föl: — Ó, a világért sem! Sőt: ellenkezőleg. Én nagy köszönettel tartozom maguknak: a nagyságos asszonynak is. Lássa, én akkor jegybenjártam egy közönséges csizmadialegénynyel. Ha maga akkor ki nem kezd velem, ha a felesége akkor ki nem lök: hozzámegyek a csizmadiához, lesz belőlem közönséges csizmadiáné, aki azzal töltöm az életemet, hogy egymásután szülöm világra a gyerekeket és rabja leszek azoknak, meg az uramnak, mint . . . mint — a maga felesége . . . Halász nem értette, vagy^ nem is akarta érteni ezt a csípős vágást. 0 csak a nőt látta, amint újra. elégülten hevert le a kerevetre, átengedve magát a tétlen élet gyönyörűségének, mint egy háreméletre született gyönyörű macska. S azzal sem törődött, hogy a mellén felbomlott a pongyola : hadd járja át a keblét a tenger felől beáramló hűvös légáramlat. A férfi lihegve monda : — Maga oly szép, Boriskám, oly isteni szép . . . Tudja, én akkor nem akartam hagyni magát . . . Gondoskodni akartam magáról ... De tudja, akkor nem tehettem ... De most ... Az asszony kiszámított, kínzó kacérsággal csúszott oda hozzá : — És most ? A férfit egyszerre elöntötte a vér. Derékon kapta az asszonyt és oda akarta tapasztani a száját a világító, puha nyakára. A nő egyszerre eltaszította. Nem erőszakosan, de határozottan, kiábrándítóan. Es komoly szemrehányással nézett rá : — Usrvan. us-vaa I Hová gondol ?