Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-10 / 42. szám

2 DÉLMAGYARORSZÁGi 1910 július 10 igazi forradalom szimbóluma a rongy, piszkos szobában lámpafény mellett gör­nyedő diák és az a munkás, aki haza­tér este a robotjából s ahelyett, hogy valamely lebujban pálinkázna, alkohol helyett nagyszerű könyvek eszméivel ringatja álomba magát. Ne bántsuk hát a forradalom hozzánk menekült verebeit. Helyes: üldözzük ki közülük a léhát és értéktelent, de a többit segítsük a fészekrakásban. Őrköd­jünk forró szeretettel a ragyogó álmaik fölött. Magyar erény sötét foltja volna, ha kiűznénk a szenvedés tépettszárnyu, sebzettlábu vándorait. Fehér Árpád. Uj törvény a városokról. Értesülésünk szerint a kormány, illetve a belügyminisz­térium megkezdte a városokról szóló tör­vényjavaslat elkészítését. A tervezet átala­kítja az önálló törvényhatóságok adminisz­tratív szervezetét s a polgárság befolyását erősen megvédelmezi. Minden ezer lakos után egy bizottsági tag fogja képviselni a közönséget s eszerint Szegednek százhúsz törvényhatósági bizottsági tagja lesz. A bizottsági tagok fele az összes polgárok, felé pedig a legtöbb adót fizetők közül ke­rül ki. A kisebb jelentőségű ügyeket az uj törvény szerint nem a közgyűlés, hanem az úgynevezett „városi választmány" fogja in­tézni. De legfontosabb és legérdekesebb újí­tása a tervezetnek, hogy a várasok főispáni állását megszünteti és a mindenkor hat évre megválasztott polgármestert a király erősiti meg. A tanács élére igazgatót helyez az uj törvény. A tanács tagjai lesznek az ügyosz­tályt vezető tanácsosok, a szakhivatalok főnöke és a törvényhatóság tagjainak sorá­ból a közgyűlés még a tanácsosokkal egyenlő számú tiszteleti tanácsost választ. A tanács tagjait a közgyűlés választja, a főorvost, főkapitányt és főmérnököt a polgármester előterjesztésére a belügyminiszter nevezi ki. A tanács vezetője a jövőben is a polgár­mester marad, de ő csak irányítani fogja a dolgokat. A tanács rendes elnöke a tanács igazgatója lesz. A tanács semmiféle ügyben nem lesz fölebbezési fórum s a városi szá­monkérőszéknek függetlennek kell lennie a tanácstól. A törvénynek ilyként való meg­alkotása nem lesz Szeged előnyére, mert hogy örökségre igényt tarthat a családnak minden egyes, kimutatható rokonsági tagja, azonban a pénz kor szerint osztódik széjjel, számtani haladvány szerint. Ez aszó: halad­vány, nagyon tetszett akkoriban a familli­áris gyülekezetnek s elfogadta. A számtani haladványnak véget vetett Sántha bátyánk okadatolt indítványa s Ottó bácsi megbíza­tást nyert a jogigények minémüségének a kimutatására. Ez szépen van mondva, de igy mondta ki a határozat, ami ellen nem lehe­tett felebbezni, még Biri nénihez sem, aki­nek különben aligha volt fogalma arról, hogy micsoda megbeszélések folynak itt a medve bőrére. Ez a családi konferencia ütötte a második sjüget a fejembe s folytattam a kutatásokat. Kételyeimet kérdések alakjában foglaltam össze. Megszereztem az egyenesági rokonok névsorát, kilencvenheten voltak. Kinyomat­tam a kérdéseket, beküldtem mindegyikük­nek, várván a feleleteket. Én magam semmi egyebet nem tudtam a milliomos néniről, mint amit fentebb elmondtam. Hogy mikép­pen néz ki Biri néni, azt az Ottó bácsi bir­tokában levő, kopott, berámázott szénrajz­ból kellett kikombinálnom. Öreges, középen elválasztott hajú, mérges arcú hölgynek mu­tatkozott be. Talán abban a pillanatban ve­hették le, amikor valaki egy milliót kért tőíe kölcsön egy félórára. Gonoszkodó arc­kifejezése mintha azt felelte volna: Nincs apróm, ma nem váltok. A beküldött kérdések ilyenek voltak: Honnan tudja ön, hogy nekünk egyáltalában van egy Biri nevü milliomos nénénk? Ki látta, ki beszélt vele? Ha a családi tradi­Szegednek most kétszáznyolcvannégy tör­vényhatósági tagja képviseli a közönség ér­dekeit, az uj törvény pedig csak százhúsz városatyát engedélyezne Szeged részére. A szegedi országos kiállítás. — Az ipar és mezőgazdaság versenye. — (Saját tudósítónktól.) Az árviz pusztításának harmincötödik, a kereskedelmi és iparkamara fönnállásának huszonötödik évfordulóján orszá­gos kiállítás rendezésére készülnek Szegeden. Az eddigi előkészületek szei'int az összes érde­keltségek, Szeged és az állam anyagi támoga­tásával létesülne a kiállítás, amelynek rendezé­sét a törvényhozásnak külön törvény alkotá­sával kellene előkészíteni. A kiállítás rendezésének terve persze még csak a legtágabb keretekben van meg. Bizo­nyos, hogy a mezőgazdaság és ipar minden ága képviselve lesz a magyar alkotó munkának ezen a diadalmas tárlatán, amely az 1914. év juniusá. tói októberig lenne nyitva. A kiállítás helyéül eddig három terület jött szóba: a fogadalmi templomtól a Tisza felé eső telektömb, amelyet kisajátítás utján szereztek volna meg, a rókusi állomás mellett lévő hatalmas tér és a Mars-tér. Ma annak van legnagyobb valószínűsége, hogy a Mars-téren lesz az egész kiállítás, csak az állatkiállitást rendezik UjszegedeD. A kiállítás­ban egy nemzetközi osztályt terveznek, amely­ben az összes találmányokat mutatják be. Külön pavillonja lesz a többi között a repülésnek, az alkohol ellen való küzdelemnek. A budapesti milléniumi kiállítás, tehát tizen­négy óv óta nem volt Magyarországon nagy­arányú nemzeti kiállítás. A legutóbbi pécsi ki­állítást az állam nem támogatta. Szegeden 1876-ban volt országos ipari és 1899-ben or­szágos mezőgazdasági kiállítás. A most készülő nagy nemzeti kiállításról ezeket mondta a „Bélmagyarország" munkatársának a kereske­delmi és iparkamara egyik vezető embere: — Kelleténél talán korábban került nyilvá­nos tárgyalás alá- a közeljövőben Szegeden rendezendő nagyszabású országos ipari és me­zőgazdasági kiállítás kérdése, mert az ügy a tervezgetés legelemibb stádiumában van még és egyelőre Lázár György dr polgármester a szegedi kereskedelmi és iparkamara vezetősé­gével folytat tárgyalásokat, hogy az akció mily mederben induljon meg. cióknak hinni lehet, kerek kilencvenkilenc esztendősnek kell lennie. Honnan tudja, hogy pénze van? Kapott-e tőle valaha is levelet? Hát engem elsősorban is családi határo­zattal ki akartak tagadni. Egy vakmerő ol­dalági fiu, aki kételkedni mer a kert nap­jában ! S micsoda szemtelen hangon adja fel kérdéseit. Végül mi köze hozzá annak a fiúnak egyáltalában? Voltak azonban józan rokonok is és éppen elégszámu válaszlevelet kaptam ahhoz, hogy megállapítsam belőlük a megközelítő valóságot. írni nem irt a, néni senkinek sem, mert nem szeretett írni. Látni, senki sem látta, mert nem szerette, ha meglátogatják. Hogy pénze van s hogy egyáltalában létezik, azt Frici bácsitól tud­ják. Frici bácsi, aki hetven éves, határozot­tan kimutatta a rokonságnak, hogy Biri néni az unokatestvére dédapánk második feleségének első férjétől származó leánya sógornőjének, aki mostoha testvérének anyai - ágon való nagybátyjának fogadott gyerme­kétől rettentő nagy vagyont örökölt. Amikor kiástam ezt a rokonságot, ugy éreztem magamat, mint Paprika vagy Vitéz János, amikor kint a ligetben érzékeny dráma közben főbe kollintják. Belekábultam a rokonság kimutatásába s arra gondoltam: ha ez a nő valóban létezik, ha pénze van s ha meghal, olyan bonyodalmas örökségi pörre lesz kilátás, amibe beleőrülnek Európa legkiválóbb kriminalistái is. De létezik-e egy­általában ? E szavakkal ébredt fel bennem a szunnyadó detektív. A titokzatos családi la­birintusban Ariadné fonala Frici bácsihoz vezetett. Ott kell tehát kezdenem és végez­nem. Éreztem, hogy finom feladatra vállal­— A dolog nem nagyon könnyű. Óriási ál dozatkészségét igényli a város közönségéneké' magának az ipari és mezőgazdasági érdekelt1 ségnek, amely még emellett is csak akkor ve" zethet sikerre, ha az ügy támogatására me«" nyerhető lesz minden illetékes tényező, ezelí között elsősorban a kormány, a törvényhozás a kereskedelmi és iparkamarák, az orszá""^ magyar gazdasági egyesület és mindazok az országos szövetségek, amelyek ipari és mező­gazdasági érdekek szolgálatában állva, a kiál" litókat részvételre buzdítani vagy elhatározá­sukban irányítani tudják. — Hogy ily irányban az illetékes tényező­ket kedvező elhatározásra lehet birni, ez való­színű, mert a körülmények kedvezők. Minden esetre attól függ a dolog, vájjon nemzeti ér­dek szempontjából kivánatos-e a kiállítás ren­dezése, amelynek gazdaságpolitikai és nem­zetgazdasági érdekeket szolgáló célja az volna hogy ami az 1896-iki milléniumi kiállítás óta' tehát már jóideje nem történt: mutassuk be országos tárlaton ipari és mezőgazdasági ter­meléseink legjavát, a nemzet gazdasági életé­nek erőforrásait és vonjunk ezekből tanulsá­gokat ott is, ahol a haladás önbizalmat nyújt ott is, ahol a fogyatékosság az illető terme­lési ág fokozottabb gondozását igényli. Egy ily kiállítás a haladásban való vetélkedés nagy eredményét idézné elő és különösen most illetőleg az előkészülethez szükséges három­négy év múlva volna ennek nagy jelentősége mert a nemzet gazdaságpolitikájában forduló­pontot képező 1917. év előtt magunknak is, elleneseinknek is, értékes tanulságokat nyúj­tana haladásunk erőteljes és imponáló meg­nyilatkozása. A kiállításnak tartalomban meg­nyilatkozó sikere kedvezően befolyásolná a közhangulatot és eléggé nem is értékelhető módon nyújtana biztatást a haladásra. Ily szempontból általános nemzeti érdekkel is indokolható az egész mozgalom, amely a ki­állítás érdekében megindult és amennyiben az ezirányu törekvés érvényesül, az is könnyen keresztülvihető, hogy az ország közhangulata rokonszenvével támogassa Szegedet, amely a kiállítást magának reklamálja. Az okok ugyanis, amelyek ez érdekből fölhozhatok, igen figye* lemreméltók. Nevezetesen 1914-ben lesz a sze­gedi árviz harmincötödik évfordulója, amely al­kalommal méltó keretet szolgáltatna egy kiállí­tás ahoz, hogy a hullámsirjából föltámadt Sze­ged ország-világ előtt mutathassa be haladásá­nak nagy arányait, amelyek a harmadik egye­temért való küzdelemben is előtérbe helyezik. E dátum összeesik még a szegedi kereskedelmi és iparkamara fönnállásának huszonötéves jubi­leumával is, ami szintén kedvező abban a te­kintetben, hogy ez a rendezés körül elsősorban buzgólkodni hivatott testület a társkamarák részéről kollégiális támogatásra találjon. — Szeged azt is felhozhatja a maga javára, hogy áldozatkészségével és agilitásával eddig koztam. Leginkább ahhoz az eljáráshoz ha­sonlítható az én munkám, mint amikor a mübarát elkezdi vakarni a rekonstruált ké­pet, hogy megnézze mi van alatta, miféle klasszikus piktornak müve rejlik a patina alatt. Persze a nyomozásban évek teltek el. Már egyetemi polgár voltam, amikor Frici bácsi megközelítése forgott az agyamban. Pokoli tervet eszeltem ki. Szép gyászkeretes halá­lozási tudósítást nyomattam, de csak egyet­lenegy példányban. Mélabúsan tudatta benne a prágai rokonság, hogy Pracsics Borbála elköltözött az élők sorából. Meg volt benne nevezve az összes magyarországi gyászoló rokonság, kik siratják a megboldogultat. Az egyetlen példányt elküldtem magamnak pos­tán. Miután kézhez kaptam, leutaztam Frici bácsihoz Nánásra. — Mi az ördögnek vagy olyan mélabús? — faggatott az öreg. Én a te korodban fel­forgattam az egész világot. Oda nyomtam a zsebkendőt a szememre, de rásandítottam Frici bácsira és zokogva mondtam : — Hogy is lehessek én vig, amikor elköl­tözött közülünk az, akit annyira szerettünk. — Elköltözött ? Kicsoda ? Hova ? — tuda­kolta Frici bácsi. — Hát nem tudja? — Nem én ! bökte oda az öreg a pipája mellől. — Meghalt a Biri néni, — sóhajtottam s elejébe tártam a gyászcédulát. Megkaparta a pipaszárral a fejét, nyugodt maradt, mintha nem is érdekelné az ügy. Ravaszkodva rám pislantott s rávágta, hogy;

Next

/
Oldalképek
Tartalom