Délmagyarország, 1910. július (1. évfolyam, 34-60. szám)

1910-07-10 / 42. szám

1910. f. évfolyam, 42, szám Vasárnap. Julius 10 .jj,Mti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, " " Korona-utca 15. szám tm Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., i-- Vérosház-utca 3. szitu c=3 ELŐFIZETÉSI AR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— félévre . . . R !2 — negyedévre. ft 6— egy hónapra ü 2'— Egyes szám ára 10 fillér ELOFIZETESI AR VIDÉKÉN: egész évre . R 28— félévre . . . R 14 — negyedévre. R V— egy hónapra R 2-40 Egyes szám ára 10 fillér TELEFON-SZAH: Szerkesztffség 835 c=a Riadóhivatat 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon-száma 128—ÍJ A forradalom verebei A véres hó birodalmából csapatonkint szállnak nyugatra lefosztott, üldözött vándormadarak. Egész Európát, de különösen a liberális államokat, Svájcot és Franciaországot lepik el az orosz menekültek, akiknek túlnyomó része munkát, becsületes kenyeret keres és csak kevés van közöttük dologtalan s veszedelmes. Az igazi anarchista, a tett őrültje meg nem telepszik, lángoló szemmel, összevicsorított foggal és reszkető ököllel járja a világot. Ő a forradalom keselyűje, a többiek, szegények, csak verebei annak s boldogok, ha valahol meghúzódhatnak és szedegethetik az élet elhullott morzsáit. Budapestre is jöttek, több mint tiz éve tanyáznak a fővárosban rongyos orosz verebek. A legtöbbjük primitív iparos és álmodozó diák, meg diákleány. Itt éheznek és várnak csöndben, pogromok emlékeinek kegyetlen sajgása a szivükben s félénk remény a tekintetük. Hogy kalandor és gonosztevő akadt köztük, nem lehet fölróni valamennyi bűnéül. A magyar földre menekült oroszok kolóniájára igenis örömmel, részvéttel s némileg büszkeséggel is nézhetünk, mert hogy járnak köztünk szerény, bizonytalan lépésekkel, ez annak a bizonyítéka, hogy biznak bennünk, hiszik a magyar vendégszeretetet, elismerik a fölvilágosodottságunkat. Ne bántsuk hát őket! Sőt támogassuk s legyünk hazája a kiüldözötteknek. Most a fővárosi államrendőrség két orosz menekültet, egy leányt meg egy férfit kitiltott. Hát bizonyára nem ok nélkül tette ezt. Szerencsétlen gyanuokok valószínűen amellett tanúskodtak, hogy a szépnevü Trojanska Anna meg a társa a terrorista szervezethez tartoznak. Azt pedig csakugyan nem lehet kívánni, hogy bármilyen rendőrség megtűrje őket. Ám föl kell emelni szavunkat a többi orosz menekült érdekében s védelmeznie kell azokat a liberális érzésnek még akkor is, ha résztvettek a két kitiltott propagandista összejövetelein. Leírhatatlan szégyenünk volna, ha orosz-üldözés törne ki Magyarországon. Ha közéje csapnánk a forradalom ártatlan, rémülten csipogó verebeinek. A cárnak és az „igazi orosz férfiak szövetségé"-nek, a reakció e gazainak csakugyan nem szegődhetünk cinkostársaivá. Épen mostanában, már irtunk erről, rabolják el ők történelmi, faji és kulturális igazság ellenére a finnek függetlenségét — a magyarság testvéreinek brigantii mellé sem a magyar állam, sem a magyar királyi államrendőrség, sem a magyar társadalom nem állhat. Ismét csak arra kell hivatkoznunk, ami a külföldön történik. A francia bíróság nemrégiben fölmentette a párisi orosz titkosrendőrség főnökének megölőjét. A köztársaság igazságának taláros papjai dokumentálták ezzel, hogy lelkük mélyéből tiltakoznak az, orosz menekültek üldözése ellen, a humanizmus és a szabadság nevében. Meg is bukott ennek az ítéletnek a révén a Párisban szervezett titkos orosz policia, a cár becstelen intézményei között talán a legbecstelenebb. Már most, valóban hihetetlen volna, ha a tisztességes magyar hatóságok a bitang, a gyilkos, a kancsukás oroszokat támogatnák. Nem is akarjuk föltételezni a lehetetlent egyetlen pillanatra sem. És célunk inkább a megnyugtatás : Magyarországon ártatlanoknak tudatosan nem eshetik bántódása. Tisztán és kizárólag a cárnak és az abszolút uralmát szolgáló politikus s bürokrata tolvajoknak a baja, hogy az oroszországi agresszív mozgalmakat külföldről irányítják. Hogy minden menekült összezúzott szivét egy véres szál fűzi oda a szabadságot takaró hóhegyekhez. Európa haladó népei önmaguk ellen vétenének, ha segítenének ezeknek a szálaknak az eltépésében. Avval sem lehet tehát érvelni a budapesti orosz kolónia tagjai ellen, hogy sokan közülük forradalmi iratokat járatnak. Az anarchizmusnak e fajtája nem veszedelmes. Sőt kulturális szempontból dicsérni lehet, mert tudáson alapszik s a folyton való tanulást föltételezi. Fanatikus emberek robbantanak, vagy revolvermerényleteket követnek el, ez tulaj donképen nem is forradalom. Az A néni milliói. Irta Falk Richárd. Károly bácsi egyszer szivarszó közben igy magyarázta el a család fogalmát: a család az egy nagy kert, tele napraforgókkal. Az öreg napraforgók az idősebb családtagok, az ifjú hajtások pedig a fiatal csemetéknek felelnek meg. Minden napraforgós kertnek megvan a maga napja, a familia szemefénye, e körül hajladoznak a napraforgók. Régi fakadásu virágok elhullanak, jön helyette uj. Elmúlik a családi kert napja is, felkél helyette más, de a családi elrendeződésben megmaradt az ősemberből ránk öröklődött napimádás és örökkön fenn fog maradni abban az alakban, hogy mindig igazodunk ahhoz, aki a családból valami különösebb tulajdonságok vagy érdemek folytán kitűnik. A mi napraforgós kertünk napja Biri néni volt. Ha a családfa valamelyik oldalhajtása uj rügyecskével szaporodott, a boldog szülők első sóhajtása az volt: Istenkém, ha Biri néni láthatná ! Hogy ez némileg lehetővé váljék, siettek az újonnan érkezett kis rokonnal a fényképészhez. Csörgettek a szegényke uj honpolgárnak, mókáztak, még a komoly nagyapa is táncra perdült, hogy legalább egy másodpercnyi nyugodtságot lopjon le a sirva kapálózó gyerek arcáról. A sajnálatraméltó áldozatnak szalagos főkötőben, széttakart Pólyában s javarészt születési bőrkosztümben kellett megjelennie a fényképezőlencse előtt. Csak azért, hogy Biri néni valahol Csehországban meggyőződjék róla, milyen jó teje van a dadának. Én is találtam egyszer egy ilyen, személyemet erősen kompromittáló fényképet. Szemrehányással illettem mindazokat, akik nem törődve egy három hónapos férfi önérzetével, pőrére vetkőzötten, fején horgolt zsokésipkában hurcolták annak idején a nyilvánosság elé. Biri néni miatt. A gyerekek altató dalába is belefoglalták nevét. Az iskolába járókat azzal buzditották a rokonok : csak tanuljatok.-Ha jó bizonyítványotok lesz, megírjuk Biri néninek. Mikor aztán valamelyikünk pályaválasztás elé ért, a szülők előbb hosszas levélváltásba bocsátkoztak Biri nénivel s csak azután dőlt el: ki lesz jogász, ki orvos vagy bankhivatalnok. Családunk felnőtt leányai különösen sóhajtozva gondoltak a nénire. Majd ad a néni hozományt, mondogatták s a kiszemelt vőlegényjelöltnek siettek beadni az édes titkot: van egy milliomos nagynénénk Csehországban. Örökölni fogunk utána, sokat. Amikor gondolkozni kezdtem, értve alatta a nyomozó elmélkedést, kezdett nekem a Biri néni dolga tetszeni. Tizenhat éves voltam. Ugy ismertek, mint mindent kíméletlenül kigúnyoló, éleseszü fiút, akinek nem lehetett minden ostobaságot bebeszélni. Végig gondoltam elmúlt gyermekkoromon s emlékezetembe jutott minden, kezdve a kényszerfényképezéstől a kierőszakolt születésnapi gratulációig. Amikor a família apraja-nagyja csomószámra irta a leveleket abból a szempontból, hogy Biri nénit az Úristen valahogy el ne felejtse száz évig éltetni. Igazságérzetemet ez is bosszantotta. Mi az ördögnek kivannak neki hosszú életet, amikor mindenki örökölni akar tőle. Elkezdtem kérdezősködni: melyik egyetemre járó fiu kapott a nénitől ösztöndijat? Ki kapott tőle hozományt a férjhezment unokahugok közül ? Igaz-e, hogy ő rendezett be üzletet Béla bácsinak ? Ő adott üti költséget Lacinak, amikor Amerikába ment'? Bosszantott, hogy egyenes feleletet nem tudtam kapni. Mit gondolsz ? — mondták a rokonok. — Azt hiszed, Biri nénit lehet vagy szabad minduntalan zaklatni? Miért alkalmatlankodnánk, amikor ugy is minden a miénk lesz. Ez a „mienk" állott éppen kerek száztizenhat tagból. Szegény Ottó bácsi volt a számontartó. Hallottam, hogy husz év óta ő vezette a családi nyilvántartást. Egy nagy könyvbe pontosan bevezette : kik tartoznak a családhoz, nehogy az osztozkodásnál baj legyen. Ha valaki kidőlt az élők sorából, melléje tett egy keresztet s ujabb szaporodás alkalmával fejét vakarva jegyezte be az állománynövelő kisdedet. Ugy gondolom : Ottó bátyánk egyebet se tehetett, mint folyton vakarta a fejét, mert családunk betegsége a szaporodás volt. Ijesztő módon szaporodtunk. Annyira, hogy a legutóbbi népszámlálás után családi közgyűlést kellett egybehívni. A közgyűlésen, akárcsak uralkodó házaknál szokás, szótöbbséggel megváltoztatták az öröklés sorrendjét. Kimondták, hogy Biri néni vagyonára csak a legközvetlenebb egyenes leszármazók tarthatnak igényt. Ellentétben a Lex Miska bácsival, amelyet a család tizenöt év előtt hozott. A Miska bácsi ötletéből származott családi törvény kimondl a.