Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-17 / 22. szám

1910 Junius 17 DÉLMAGYARORSZAQ 5 TÁVIRATOK Hercegi keresztelő. Cettinje, junius 16. Jtfaximovics tábornok, a cárnak Oroszország­ból tegnapelőtt ideérkezett képviselője, tegnap » Kruseval-kastélyban a fejedelmi család jelen­létében kiemelte a keresztvízből Mirkó herceg legfiatalabb gyermekét, akit Pál névre keresz­teltek. A bécsi orosz követ lemondása. JPétervár, junius 16. Informált körökből eredő hir szerint Ürusszov herceg, a bécsi orosz nagykövet uiból beadta lemondását. A cár megkérte Urusszovot, hogy egyelőre maradjon meg állásában. Serbatov athéni orosz követ helyébe, ki családi viszonyok miatt' mondott le, Sverbejev követségi taná­csost fogják kinevezni. Auguszta főhercegnő repülőgépen (Saját tudósítónktól.) Auguszta főhercegasz­üony ma délelőtt lovászmestere kíséretében sétalovaglást tett, miközben kiért az avia­tikus versenypályára, A zsűri páholya előtt leszállott lováról; ott időzött épen War­chalowski Adolf bécsújhelyi aviatikus 37. sz. Vindabona - biplánjával. Auguszta főherceg­asszony megszólítással tüntette ki War­chalowskit és annak az óhajának adott ki­fejezést, hogy szeretne fölszállni. Warchalowski azonnal készséggel tett eleget a főhercegasz­szony kívánságának, felült a gépre és a ver­senypálya hosszában végigrepült Warchalows­kival mintegy hat méter magasságban. A gép szépen megfordult és visszatért a kiindulási helyre, ahol 6imán leszállt. A főhercegasszony leszállása után megköszönte Warchalowskínak előzékenységét és megdicsérte a gép nyugodt, egyenletes járását. Auguszta nem győzte dicsérni azt a gyönyö­rűséget, amit neki ez a hétperces utazás szerzett: — Azt hiszem, nincs ennél nagyobb élvezet! — mondotta, — Az automobilok föltalálása a rö­pülőgép mellett igazán jelentéktelen most már. Valami csodálatos érzés, mikor a gép zakatolva halad a levegőben és az ember semmit sem érez, csak az erős légáramlatot, mikor nekicsap az arcunknak ... Nagyszerű, nagyon szép, cso­dálatos dolog! Warchalovszki boldogan hallgatta az elismerő szavakat ós megkérdezte: — Ha fenséges asszony még egyszer föl akarna szállni ... Auguszta főhercegnő megköszönte az ajánla­tot, de azért — még egyszer fölszállt a repülő­gépre. A pályán volt tudniillik Gömöri Béla mérnök, fiatal amatőr-fényképész, akit az udvari főlovászmester megszólított: — Őfensége kéreti, fotografálja le Warcha­lovszki úrral a repülőgépet. Gömöri Béla örömmel vállalkozott a fölvé­telre, Auguszta hercegasszony Warchalovszki Adolffal újra fölült a pihenő gépre, a kodako­kat beállították és egy perc múlva készen volt a fotografia: Auguszta főhercegnő a repülőgépen. A hercegasszony megköszönte a fölvételt, kérte, hogy küldjenek neki a képből néhányat, azután szívesen vett bucsut és ellovagolt a Rákos-mezőről. Tanárok a kereskedelemügyi minisz­ternél. A középiskolai tanáregyesület igazgató­ága holnap, pénteken délután négy órakor Révy Ferenc alelnök vezetésével küldöttségileg jele­nik meg a kereskedelemügyi miniszternél s le­hetőség szerint ugyanakkor az államtitkárnál Is, egyrészt, hogy megköszönje a nem állami tanárságnak nyújtott vasúti kedvezményt, más­részt^ hogy kérje a kedvezménynek az állami szolgálatban levő helyettes tanárokra való ki­terjesztését is. (Mikor üres lett a hosszú, széles korzó és lassan bealkonyodott, akkor két ijedt arcú, furcsa kis leány sompolygott elő a bokrok kö­zül. A karosszékek fölött még ott szállt a dél­utáni asszonyok parfümje, az alacsony Tiszán szétfeküdtek a kompok és a délutáni, leányos kacagások itt-libegö emlékei bántották, keserí­tették azt a két kis leányt, aki most leszökött ide, hogy elbújjék az esti árnyakkal benépesí­tett, nagyöblü karosszékek közé. A szomszédos kávéházból ide szállt a zene és a leányok, — az egyik púpos, csúnya, a másik nagyon piros, egészséges és szép — összebújtak és sug­dolóztak.) .í szép: Nehéz volt ideszökni. A papáék ven­dégségben vannak. A Marinak adtam öt kraj­cárt, hogy ne szóljon a mamának. A gouver­nante alszik. A csúnya: Nekem mindent szabad. A papáék itt ülnek a kávéházban. Azt mondtam, hogy Jejövök ide egy kicsit sétálni. Itt voltál dél­után? A szép: Igen. Itt volt a széleskalapos is. Udvarolt a nőknek. Én csak néztem őt. A csúnya: Miért nézted? A szép: Mert utálom! Nagyon szeretik a nők. Azt mondják, szép fiu. Azért utálom­A csúnya: Én szeretem. A szép: Nem fog feleségül venni. A csúnya: Hiszen nem is ismer. A szép: Nem az a baj. Csak az, hogy ő szép, te pedig púpos vagy. Most már lejövök ide mindennap a korzóra, hogy őt lássam. A csúnya: Megszerzed nekem? A szép: Igen. Megismerkedem vele és be­szélni fogok neki rólad. Mennyi hozományod is van neked? A csúnya: Tizenötezer. A szép : Forint ? A csúnya: Forint! De a papa megtoldja, ha kell. Mert most ő sokat keres. De a mult hé­ten nagyon megijedt. Agyonlőtte magát egy önkéntes, aki szintén tartozott a papának. De a váltót a család kifizette. A szép: A széleskalapost is igy kellene megfogni. Sok pénzt adni neki kölcsön ós az­tán kényszeríteni, hogy elvegyen. A csúnya: Azt nem lehet. Én szerelmet akarok. A szép: Az nincs ! Hiszen látom. Minden dél­után udvarol a tenniszpályán a szőke asszony­nak. Aztán idejön és belemosolyog annak a piszeorru leánynak az arcába és szerelmet vall neki. Aztán hazamegy vacsorázni és vacsora után elmegy egy nőhöz, aki a városház mögött lakik. Én már érdeklődtem. Ő már nem tud szerelmes lenni. A csúnya: Pedig nekem hamar kell. Én ti­zenhét éves vagyok, csak kevesebbnek lát­szom, mert púpos vagyok és kicsi. Éjjel min­dig vizes a homlokom és fáj a hátam. Nem is lennék sokáig a felesége. A szép: Meg kellene alkudni vele. Két évre ! A csúnya (szomorúan): Többre ! A szép (szigorúan): Többre nem lehet ! A csúnya: Miért nem ? A szép: Mert nem lehet! (Nagyon elszán­tan.) Hát megmondom ! Aztán én leszek a felesége ! A csúnya: Mikor? A szép: Ha te meghaltál ! (Hallgatnak. A csúnya arra gondol, hogy ilyen nagy szerelemben két év is több, mint semmi.) A szép: (Most már nagyon bátor lett és to­vább mondja.) A nevelőnő is ezt tanácsolta. Előbb téged, aztán engem. A csúnya-. Hát elmondtad neki a titkot? A szép-. Elmondtam. A csúnya-. Hát én nem bánom! (sirni kezd.) A szép: Hát ne bőgjél! Hiszen már ő is be­leegyezett. A csúnya: Ki? A szép: A széleskalapos' A csúnya: Hát te már beszéltél vele? A szép: Igen! Megismerkedtünk. Tegnap egye­dül mentem haza és találkoztam vele. Nevet­tem rá és erre ő megszólított. Elmondtam neki mindent, ő mosolygott és beleegyezett. Neked van tízenötezer és nekem tizenkétezer. Ez ösz­szssen huszonhétezer. Ő azt mondja, hogy ennyi elég. Ha nem lehet egyszerre, akkor két részletben szerzi meg. A csúnya: Nem baj! A szép: Én most elutazom nyaralni. Ti addig intézzétek el magatok közt az első részletet. A csúnya: És ha ő mégsem akarja? Akkor a szeretője leszek I A szép (nevet): Az nem lehet. Mert te azért leszel előbb a felesége, hogy ón a szeretője le­hessek. Azt hiszem, ebbe beleegyezel. Hiszen te úgyis meghalsz. Neked mindegy. Aztán majd elvesz engem. (A fák közt megjelenik a nevelőnő. „De ké­rem kisasszony, nem szabad megszökni! Mit szólna a mama, ha megtudná?" A két leány a nevelőnővel megindul az éjszakában. A pú­pos a kávéház felé megy. A szép leány és a nevelőnő ellenkező irányban. A púpos egy ki­csit sir. Meglát a holdfénynél a földön egy délutánról ottfeledett, elvesztett kék selyem­szalagot. Valakinek a válláról eshetett le. Szomorúan megrúgja és megy a kávéház felé. Ott szól a zene.) —lassa. A mai napon Ene kisasszonynak, aki Schöne­beckéknél nevelőnő volt, tanúkihallgatása van soron. A gyilkosság előtt és után történt ese­ményekről beszél. Azt állitja, hogy a lövést a kritikus éjjelen nem hallotta. Még a követke­zőket vallotta : — Másnap reggel a szakácsnő a szobámba jött. Mikor tudtomra adta, hogy az őrnagy ön­gyilkos lett, nagyon megijedtem. Sietve felöl­tözködtem és a vádlott szobájába siettem. így szóltam hozzá: „Nagyságos asszonyom, valami rettenetes dolog történt!" Az elnök: Mélyen aludt a vádlott, amikor hozzá bement? A tanú: Igen. Azután Schönebeckné felugrott az ágyból ós igy szólt: „Az lehetetlen Igye­keztem őt megnyugtatni és ezeket mondtam : „Nem, nem az, nem igaz, az őrnagy vadászni ment!" Schönebeckné azonban mindig izgatot­tabb lett, sirt és verdeste az ágytakarót. Az elnök: Sokáig volt ily izgatott a vádlott? A tanú: Körülbelül egy félóráig. Az elnök: És az egész idő alatt sirt, meg csapdosott ? A tanú: Igen. Az elnök: Tudomásunk szerint tágranyitott szemekkel meredt a távolba. A tanú: Ekkor egy kocsi ment el a ház előtt és Schönebeckné fölkiáltott: „Ez az uram lesz!" Alig értem az ajtóig, Goeben lépett be. Kimért léptekkel tartott az ágyhoz és igy szólt: „Nagy­ságos asszonyom, legyen nyugodt, én mindenről gondoskodni fogok, minden rendben van!" A következő tanú Dentjen kapitány, aki hu­szonöt évig szolgált Schönebeck csapatánál. El­mondja, hogy ugy ő, mint a neje, Schönebeckné viselkedése miatt nem érintkeztek a családdal. Az őrnagy ez ellen semmi megjegyzést sem tett. Elmondja még a tanú, hogy egy alkalommal egy tisztet, aki csak nemrég jött az ezredhez, felelősségre vont azért, mert Schönebecknével meg nem engedett módon viselkedett. Ezt meg­tudta az őrnagy és megkérdezett, hogy mért tettem ezt. Én megmondtam neki és ő egy-két szó után másra terelte a beszédet és igy abbama­radt a dolog. Egyébként — igy folytatja — igen szerettem Goebent. A gyilkosság utáni reggelen, mint utána következő legidősebb tiszt, ellátogat­tam a Schönebeck-házba. A hulla még mindig ugy feküdt, amint a lövés után elesett. Mi vissza­vonultunk és ekkor láttam, hogy Goeben a

Next

/
Oldalképek
Tartalom