Déli Hírlap, 1991. április (23. évfolyam, 75-99. szám)

1991-04-30 / 99. szám

Van még mit tanulni Jó második félidővé!... MEAFC-BÉKÉ5CSABA 105-68 (46-33) Hazai környezetben, az egyetemi körcsarnokban lé­pett pályára szombaton dél­előtt a MEAFC NB íl-ben I szereplő férfi kosárlabda- csapata. A fiúk a Békéscsa­bai ÁFÉSZ együttesével mérték össze tudásukat, s elsöprő győzelmet arattak ellenük. A találkozó első percei érdekesen alakúnak. Mind­két oldalon sorra kimarad­tak a jobbnál jobb helyze­tek, s egyik csapat sem tu­dott nagyobb előnyt szerez­ni. Próbálkozások ugyan vol­tak, de a labda egyik háló­ba sem esett. Tíz perc eltel­tével 13-19 volt az ered­mény. A hazaiak kezdőötö­se — Kakas, Lörincz, Szun­di/, Szeghalmi és Kovács — eleinte ide-oda szaladgálva kereste a labdát, majd foko­zatosan belejött a játékba. A Békéscsaba azonban a vártnál keményebben küz­dött, s egy lélegzetvételnyi időt sem hagyott az egyete­mieknek. . A. félidő felén túl Szőke, egy szerenosétlen üt­közés következtében megsé­rült, ezért a korábban lecse­rélt Kakas került vissza a pályára. Ekkor a MEAFC fokozatosan elkezdte növelni előnyét, kevesebb ziccer maradt ki, s egy-egy három pontot érő kosarat is meg­kockáztattak a fiúk. A ven­dégeket; megzavarta az „új helyzet”, s ennek köszönhe­tő, hogy 46-33-as hazai ve­zetéssel zárult a félidő. A második játékrész már sokkal egyértelműbb volt. A MEAFC végig vezetett, és lendületes. jó játékkal 105-68 arányban nyerte a találkozót. A vártnál köny- nyebb, de értékes győzelmet aratott a miskolci gárda. A MEAFC pontjait Szun­di/ (18). Barnóczki (15), Szeghalmi, Lörincz, Szőke, Töczik (10), Kovács, Deák, Kakas (9) és Szabó (4) sze­rezte. VÁLLALKOZÁSOK BEINDÍTÁSA! AZ „ÖTÖS” KFT. VÁLLALKOZÁSI IRODÁJA VÁLLALJA cégek: ♦ bejegyeztetését ♦ alapítását ♦ átalakításai ♦ szervezeti és működés: szabályzatának készítését Emblémák, cégnevek, termékek védjegyeztetését. CÍM: MISKOLC. DÉRYNÉ U 16. I. EM. TELEFON: 44-927 Nem kedvezett az időjárás a mutocross országos baj­nokság gesztelyi fordulójá­nak, különösen tegnap, hi­szen a hajnalban esett eső sárossá, csúszóssá tette a pályát. 4c Mátyus Csaba, a hazaiak versenyzője a százhuszonöt köb­centiméteresek versenyében összesítésben a hetedik helyem végzett a gesztelyi fordulóban. dötte végig a távot. Az eteő futamban a huszonnégy roo- tocrosszozó körül a hatodik helyen ért célba. Nem volt viszont sikeres számára a máso'rik futam. Itt már. lát­szottak erőnléti hiányossá­gai. Mátyws a hetedik kör után ki is álK. Ebben a ka­tegóriában végül a nagyká- tai lvánfy Róbert állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Mindent egybevetve: a né­zőknek kellemes szórakozást, a versenyzőknek pedig hasz­not hozott a kétnapos via­dal. ók ugyanis felmérhet­ték azt, hogy bizony, van még mit tanulniuk. Különö­sen, ha csúszik a pálya ... F. P. Zs. Röplabda HCM-KANDÓ FSE 1-3; GANZ-MÁVAG—HCM 3-1 múlt hét végén. Először, szombaton délelőtt, a HCM- sportcsarnokban fogadták a Kandó Kálmán Műszaki Fő­iskola együttesét. A hazaiak közül hiányzott Kolláth és Rázván. A HCM egv játsz­mát nyert, így a vendégek vihették magukkal a bajno­ki pontokat. A hejöcsabaiak vasárnap a Ganz-Mávag otthonában léptek pályára. Ez a nap sem volt éppen sikeres számuk­ra, hiszen — csakúgy, mint szombaton — 3-1-re kaptak ki. Miskolc, Klapka u. 17. telefon:64-000 a bajnokság Állása: 13. Kaposvár 14. Tatabánya 3 5. Ganz-M. 16. Hcjőcsaba 17. Veszprém 38. Kandó FSE 19. ZTE 20. Dokuplast 28 18 10 64:48 46 27 16 11 62:47 43 27 15 12 56:46 42 28 13 15 47:60 41 27 11 16 49:56 3« 28 9 19 43:68 37 27 7 20 36:67 34 24 3 21 19:67 27 A hejőcsabai férfi röplab- j dázók kettős fordulóban pró- j háltak pontot szerezni az el- ; Változatlan áron! Flóra virágdiszkont nyílik az M3-as út mellett, a Sárga Csikó fogHó szomszédságában. Várjuk a termelők, a forgalmazók és az alkalmazottak jelentkezését! Ajánlatunk virágüzleteknek; mindenfajta kötészeti kellék, vágott és cserepes virág, szaporítóanyag, dohány, édesség és ajándék. MINDENT EGY HELYEN, NAGYKERESKEDELMI ÁRON! A vásárláshoz kellemes a környezet, parkolási lehetőség van. Részletfizetési és fizetési határidő-kedvezmény. DH SPORT <§» DK SPORT \ DH SPORT fa Motocross, magyar bajnokság Sárdagaszíás Gesztedben 9 Szombaton délelőtt bajnok: vízilabda-mérkőzést játszottak az Augusztus 20. strand úszóme­dencéjében, A házigazda Miskolci Vi/rr. vek SC 11-9 arányban bizonyult jobbnak a vendég Békéscsaba gárdájánál. A miskolciak góljait Tóth Tamás (5), Tóth lióor (1), Ltr.árt György (2), Kelemen, Attila (1), Nagy Roland (1) és a képünkön kapura lövő Éder Zsolt (1) szerezte. (Juhász Emese felvétele) ' 3- _____________________________________________________________ Labdarúgás9 IX B Hl, Tissa csoport Peches népkertiek A rekamazi vendégszerep­lés előtt a Borsodi Építők Volán -SC szakvezetése ki­egyezett volna az egy pont­ban. A Tisza-parti kirándu- lás azonban nem hozott si­kert, hiszen vereséget szen­vedtek a népkertiek. Petiig ők vezettek, rúgták az első gólt, ss .alakították >ki a ve­szélyesebbnél veszélyesebb helyzeteket. Ügy látszik azonban, hogy mindez nem volt elég, de ez nem rajtuk múlott. Az el­ső félidei kitűnő, fegyelme­zett, szervezett játék után, a negyvenedik percben sze­rezte meg a vezetést a Ke- rényi — Oláh. Balogh, Mi- halovszki, Sverla. Szobóczki, Farkas, Szoboszlai, Vidin- czei, Lehóczki. Nemes (Ra- daksz) összeállítású Volán. Vidinczei beadását lőtte Le­hóczki az elalvó rakamazi kapus mellett a hálóba. (0-1). Négy’ perc múlva akár még egy találatot is elérhe­tett volna a BÉV SC. Sver­la kapott jó átadást Lehócz- kitól, lövését azonban a ha­zaiak portása hatalmas bra­vúrral védte. A második félidőben a rakamaziak kezdtek jobban. Ennek ellenére ismét a Vo­lán lephette volna meg el­lenfelét. Az ötvenedik perc­ben Vidinczei adott vissza Nemesnek, 'aki Viszont nyolc méterről,’ a kapust táláfta-^fel. Eredrríéhyteien' . t'áTríád'ij^b -'" kát vezetett ezután a Raka- maz, amikor Hidegh feldob­ta magát a hetvenötödik percben. A játékvezető álta­lános meglepetésre a tizen­egyes pontra mutatott. A büntetőt Hidegh értékesítet­te. (1-1). A nyolcvanadik percben állították be a ha­zaiak a végeredményt Vo- nyigás révén, aki a vendég­védők és Farkas díszkísére­tében fejelte Béres átadását a hálóba. (2-1). Kőrössy Pál, a BÉV SC technikai vezetője: — Az utóbbi időben gyen­gén játszó Volán csak já­tékvezetői segédléttel hagyta Rakamazon a két pontot. A vasárnapi teljesítmény biz­tató volt a hátralevő talál­'toawáfcra nézrxe. J6S játeaotti Kénén yi, Oláh, Biidagh,-Szér­ia és Lehóczki. TOVÁBBI EREOrtTáNYEfC- Sajóbábony—Hajdúböször­mény 2-0, Olefin SC—Lege­lek 0-0, Edelény—Balmazúj­város 1-0, Debreceni Kini­zsi—Kisvárda 14, Ózd—Sze- nencs-Hé-gyaljá SE 3-1. Haj- * dúnánás—Tisza vasvári 0-0, Püspökladány—Mátésaatea 4-2. A BAJNOKSÁG ÁTXASA: 1. Mátészalka 23 13 6 4 41-21 JZ 2. Kakamaz 23 13 4 6 36-21 30 3. H.-nánás 23 13 4 6 36-22 30 4. Ózd 23 11 8 4 26-13 30 5. T.-vasvári 23 10 9 4 31-20 29 6. B.-újváros 23 11 5 7 30-28 27 7. Kisvárda 23 10 6 7 27-21 M 8. BÉV SC 23 10 5 8 23-19 25 9. D. Kinizsi 23 9 6 8 24-26 24 lö. Edeléúv 23 7 8 8 18-17 22 11. Olefin SC 23 8 4 11 27-23 20 12. S.-bábony 23 5 8 10 21-35 18 13. SZHSE 23 6 5 12 24-34 17 14. Levelek 23 5 6 12 20-39 16 15. P.-ladány 23 4 4 IS 18-4? 12 16. H.-böszörm. 23 3 4 16 18-39 10 A kétnapos viadalra az egész országból érkeztek má­sodosztályú versenyzőik, akik nevezésükkor még nem tud­tak az embert próbáló fel­adatiól. Szerencsére a leg­fiatalabbak versenyén még kitűnő volt a terep. Az el­ső napon pályára lépő nyolc- és tizenkét évesek a nyolc­van köbcentiméteresek me­zőnyében indultak. A legfia­talabb a Hernádkak színei­ben motorra ülő, szlovákiai Lutko Hronszky volt. Öt úgy kellett feltenni a motorra, mivel a lába nem ért le a földre. Heten szálltak nye­regbe ebben a kategóriában. A győzelmet a Budapesti Ve- ga színeiben rajtoló Kovács Attila szerezte meg. A ha­zatok keovence az ötödik helyen végzett. A százötven köbcentiméteres motorok fu­tamában tízen indultak. Itt“ is volt hazai versenyző: Li- pusz Mihul-.;. Ö a két ösz- szesitett futam után is csői­két pontot gyűjtött össze. Ez. viszont - csak a nyolcadik helyre volt elegendő. A győ-. •/elmet végű: a keceli Győri József szerezte meg. A juniorok tegnap szán­taik nyeregbe. A nyolcvan-, köbcentiméteres kategóriá­ban indultak a versenyzők. Tizenegyen álltaik rajthoz. Elkezdődött a sárdagasztás, a csúszkálás ... Az össze­csapás nehézségére jellemző egy adat: az öesBasábósben- csupán hórom motorost te­hetett értékelni. A győztesi ifj. Kökényem György (Bwm? dapest Vege) veftt. Az rs-:- mert, egykori motoerosszozól fia -itt is bizonyította tehet - »égét. Nagy érdéklbdés kí­sérte a százhuszonöt köb­centimétereseik viadalait, hi­szen itt indult a hemádka- ki Mátyus Csaba, Bállá Ta­más. Lipusz Csaba. Ketten közülük már az első körben kiesték. .Csaik Mátyus küz­liosárlabda, iVB II. M. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom