Déli Hírlap, 1991. április (23. évfolyam, 75-99. szám)
1991-04-30 / 99. szám
Labdarúgó Előselejtező Sültei és Oaggio még tó® Holnap este Európa-baj- noki selejtező la'Ddarűgó- mérkőzésen szerepel a magyar válogatott Olaszországban a házigazdák ellen. Néhány héttel ezelőtt a mainál nagyobb esélyeket adtunk volna csapatunknak — a spanyolok elleni siker, és a ciprusi győzelem után eufórikus volt a hangulat —, ám a Szovjetuniótól elszenvedett hazai vereség bebizonyította, hogy még csak az út kezdetén vagyunk. A holnap esti összecsapáson a világbajnokságon szerepelt kiválóságok lépnek pályára itáliai színekben. Vicini mester előreláthatólag a Zenga, Pagliuca, Bergomi, Ferrara, Maidini, Barcsi, Ferri, Era- nio, De Napoli, Crippa, Vierchowod. Donadoni, Gian- nini. Lombardo, Mancini, Vialtí, Baggio, Schillaci összetételű Keretből választja KI a kezdő tizenegyet. Sokak szerint azonban Baggio és Schillaci nem kap helyet a Csapatban. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány terveit kissé keresztülhúzta, hogy a tatabányai Szalma Achillesín-sérü- lés. a kispesti Vincze István pedig húzódás miatt nem tárthat a csapattal Salemó- ba. A kezdőcsapat összeállításáról ellentmondásosak az értesülések, a kapitány csak holnap mond biztosat. A keret: Petry, Brockbauser, Lim- perger, Nagy, Marozsán, Pa- laczky, Gregor, Détári. Martos, Garaba, Kozma, Lőrincz, Bognár, Disztl, Kiprich, Kovács, Koszta, Bérczy, Rugó- vics és Duró. Az összecsapásról a Magyar Televízió 2ö.l5-kor közvetítést ad. i Közepes forgalmú presz- j szóba eladóhölgyeket kere- I sek. Érdeklődni a déleid!!: i órákban a 20-608-as telefonon. ApróíunleléseH cafSs»ss-iieler Gyermekszobabútor. 2 darab nagyméretű heverő és 1,5 méteres szobafenyő eladó. érdeklődni: Gl-387-es telefonon. h/chz warn Büfékocsi elárusítóhellyel bérbe adó. Érdeklődni: du. 4—7 óráig. Sajóecseg, Széchenyi u. 20. sz. Salakmotor 9 Postabank Kupa fingéi profik a Képkerten Megjött Chris Morion, Kelly Moran. Max Schofield A háromfordulós salakmotoros viadalra vasárnap éjszaka érkeztek meg az angol profi liga tavalyi harmadik helyezett csapatának, a Manchester Béllé Vuenak a tagjai. A szigetországiak először járnak Magyarországon, és Nyíregyházán, ma délután fél öttől a Népkertben, holnap pedig Debrecenben mérik össze tudásukat a magyar vaspapucsosok legjobbjaival. A legnagyobb ász a vendégek közül kétségtelenül Chris Morton, aki hétszer volt ott a világbajnoki fináléban. A sportág szurkolói előtt nem ismeretlen Kelly Mórán. Shaw Mórán testvére neve sem, akinek érkezése kétséges volt még az elmúlt héten, ám végül is eljött, és pályára lép. Rajtuk kívül Nigel Leaver, Dave Walsh, Cári Stonehewer és Max Schofield is itt lesz. A Manchester Béllé Vue tehát a legerősebb összeállításban küzd meg a magyarokkal. Csak néhány eredményét soroljuk fel a vendég versenyzőknek. Nigel Leaver: mindig jelen volt a Wimbledoni Nemzeti Liga versenyeinek. Találkozóként átlagosan öt és fél pontot szedett ösz- sze az elmúlt esztendőben. Dave Walsh: pályafutását jelenlegi csapatában kezdte. A világversenyen a hatodik helyen végzett két évvel ezelőtt, a németországi Münchenben. Cári Stonehewer: a telet Ausztráliában töltötte, ott edződött meg erre az évadra. Kelly Mórán: a csapat showmanje. Versenyzésen kívül műsoraival rendre elszórakoztatja a közönséget. Amerikai lévén, tagja volt az USiA világbajnoki címet szerzett 1990-es együttesének. Max Schofield: a nagy reménység, akit elengedett a manchesteriekhez a Middlesborough. A magyar gárda is neves versenyzőket állít ki az angolok ellen. Adorján, Hajdú, Nagy Róbert, Petrikovics, Bódi és Tihanyi mellett a miskolci viadalon hetedikként Újhelyi állhat rajthoz. « , >fc Cris Morton Egy-egy futamban csapatonként . kétrkét vaspapuesos motorozik. A miskolci szurkolók így tizennyolcszor izgulhatnak, hogy kinek sikerül elsőnek elrugaszkodnia a rajtjelzésre. Az angol—magyar versenysorozat miskolci fordulóját rendező Borsodi Építők Volán SC még ma is árusítja elővételben a belépőket a népkerti sporttelep portáján, valamint a Zsolcai kapui Borsod Volán Utazási Irodában. A klub veztése kéri az autóval érkezőket, hogy a BÉV SC környékén lévő utcákban parkoljanak, ne a székház előtt, mert a Budai utcában hatalmas lesz a forgalom. Sz. P. Labdarúgás, megyei L osztály Ez élen nincs itt A hétvége mindkét napjára jutott mérkőzés a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában. A tabella élén álló, két nagy rivális közül először, szombaton az MVSC lépett pályára. A vasutasok kapták a nehezebb ellenfelet: Sajö- szentpéteren kellett pontot, vagy pontokat gyűjteniük. Az üveggyári gárda nemrég a hejőcsabaiakat is meglepte, így nem mehetett biztosra az MVSC sem. Az első félidőben nem bírtak egymással a csapatok, bár a vasutasoknak lett volna lehetőségük akár a meccs sorsát is eldönteniük saját javukra, am a helyzetek kihasználatlanul maradtak. A második félidőben, a négy - venheíedik percben aztán Lengyel révén sikerült meg4 Déli Hírlap Kh. és a ScM-inatíon közös sporllombolája Fődíj egv videomaonó Sorsolás: szombaton elvkor az egyetemen Figyeljék a ma megjelenő Böngésző riuszt, illetve a csütörtöki Déli Hírlapot. A SeM-to lation és a Déli Hírlap Kft. közös sporUoniíao- láján videomagnót, autónye- rernény-betétkönyvet. tíz ! üveg egri bort és pezsgőt [ valamint kerékpár-felszerelé- ' sekeí nyerhet. Nem kell I mást tennie, mint az entlí- J tett lapokból az ott megjelenő tombolaszelvényt kivágni és kitöltve bedobni szom - baton délelőtt tizenegy óráig az egyetemi körcsarnok melletti versenyközpontban elhelyezett urnába. Figyelem: a szelvényeket csak szombaton lehet bedobni. Sorsolás aznap délután egy órakor, ugyanott. Idén már hatodik alkalommal rendezi meg a miskolci egyetemi Triatlon és Kerékpárklub , a korábban. Bolyai-triatlonként ismert . versenyt.. Ezúttal azonban a SeM Kereskedelmi Kft. lett az esemény fő szponzora, ezérí SelVl-triaüon néven jegyzik.. A küzdelemben bárki elindulhat, aki kepesnek érzi magát 1500 méter le- úszására, 40 kilométer leke- rékpározására és 10 kilométer lefutására, természetesen folyamatosan, megállás nélkül. A győztesek és helyezettek pénz- és tárgyjutalomban részesülnek. - A nagyszabású sporttombola díjait az Elektron Extra Kft., az OTP Borsod Megyei Igazgatósága, az Egervin és az Excelsior kerékpárszalon ajánlotta fel. Fontos a tombolajátékban részt vevők részére, hogy ajándékát csak a sorsoláson megjelent szerencsés . nyertes, vagy közvetlen hozzátartozója viheti el. Személyi iga- , zolv-án-yt mindenki vigyen magával. szerezni a győztes gólt, így az MVSC folytatta a hagyományt: ismét 1-0-ás győzelmet aratott. Kezd magara találni a Hc- jőcsaba. Óvatos jóslássad, de mindenképpen a győzelmet kitűzve célul utaztak vasárnap Karosára. Nos, a produkció - jól sikerült: Bódi kétszer; Székely és Bohán egyszer-egyszer talált a házigazdák. hálójába. Az élen a helyzet tehát nem változott, a HCM két ponttal lemaradva követi az MVSC-1. , TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Abaüjszántö.—Mád 4-3 (2-2), G-önc—Mezőkövesd 4-1 (1-6), Fúthok—Főnix SE 1-0 U-Ö), Felsőzsolea—Miskolci Üveggyár 3-1 (l-l),. Mezőcsát— Sárospatak 1-0 (0-0), A&só- zsolca—Miskolci EAFC 1-4 (1-0). : ? a bajnokság Állasa : 1. MVSC 21 35 S 1 37-10 35 2. Mejőcsaba 21 35 3 3 52-14 33 3. Mezőesát 21 14 3 4 58-27 31 .4. SÜMSE 21 13 1 7 37-20 27 5. A.-szántó 21 12 2 7 32-30 26 6. F.-zsolca 21 9 3 9 34r34 21 7. Sárospatak 21 8 5 S 23-27 21 8...* Gönc 21 8 4 9 29-34 20 9. Mád 21 8 3 10 36-32 19 10. M.-kövesd 21 8 3 IC 30-32 19 11. M. Uveggy. 21 6 7 8 27-30 19 12. Harcsa 21 8 fi 9 32-39 18 13. Putnok 21 6 2 13 23-37 14 14. Főnix SF 21 3 fi 12 23-46 12 15. Alsózsolca 21 3 5 13 20-5S 11 16. MEAFC 21 3 4 14 17-39 10 Szurfcolóbusz Bajára A Borsod Volán Utazási Iroda >smét indít szurkolóbuszt a DVTK következő idegenbeli mérkőzésének helyszínére, Bajára. Az utazási díj 100 forint. Az autóbuszok vasárnap délelőtt 11 órakor indulnak a Búza téri Pályaudvarról. Jelentkezni lehet a Borsod Volán Zsolcai kapuban levő Utazási Irodájában. yy Dave Walsh Holttest az ágyneműtartóban A lánya napokig éít vele egy lakásban A gyereklány a hét elejétől semmit sem tudott az anyjáról. Amikor hétfőn hazament az iskolából, otthon már nem lelte, s aztán bárkit is faggatott róla, senki sem tudta útbaigazítani. így telt el még egy hosszú nap, majd még egy és még egy. Csak a negyediknek a délutánján derült fény mindenre. Akkor, amikor valaki felnyitotta az ágyneműtartót... A mezőkövesdi kétszintes kis bérházban, ahol az ajtók a szomszéd ablakára nyílnak, s ahol egy kicsit mindenki belelát a másik életébe, szinte pontosan ismerték az áldozattá lett fiatal- asszony éleiének történetét. A szomszédok úgy beszéltek róla. mint rég megszokott lakóról. Pedig alig múlt néhány hónapja, hogy a csonka család, az anya és a gye- rekiány az első emeleti másfél szobás lakásba hurco.l- kodott. — Hát úgy igaz, hogy szegényke még meg sem melegedhetett itt — kezdi mesélni az egyik szomszédasz- szony, s először egyedül, majd pedig egy másik lakásbeli asszonyt is segítségül híva. együtt idézik az asszonyka nehézre mért életét. Szólnak a volt férjről, a durva, nagyhangú emberről, aki gyakran megkeserítette a fiatalasszony napjait. Mondják. azért zaklatta, mert nem tudott beletörődni abba. hogy a volt felesége nélküle is boldogult... Aztán mesélnek a kéí gyerekről. a kislányról, aki anyjával élt és a kamaszkorú fiúról, aki apja családjánál laivott. Majd szóba jön a gyanúsított; a házbelíek epak jó szóval idézik, új emberként emlegetik őt, a;: új kedvest, aki csendes volt, dolgos és segítőkész. — Hinni sem tudjuk, de hát mégis ezt a Sanyit, az új embert, az élettársát vették őrizetbe — szörnvülköd- nek az asszonyok, ás hogy magukat is és a világot is meggyőzzék az ártatlanságáról. folyton csak azt ismételgetik: áldott egy férfi volt. egy aranvember. Takarított, mosott rájuk. De hát most mégis bent ül.'őt vádolják a gyilkossággal — mondják, s i> 1:11 lilKLAP — a nusKolciak napilapja - Kiadja: s Del Hírlap Kft. Miskolc Bajcsy-zsilinszky út is. S521. — Felelős kiadó ílKKüS DEZSŐ fósierkesztó-ügyvezeiő — szerkesztő ség: Miskolc, Bajcs.v-Zsilínszky út 15. S527 Postacím: Mis kóTc, 3501 pf.t 35. Titkárság: 42-6V: Bel- és városponto rovat: 45-888. Gazdaságpolitikai rovat: 42-664 Levelezési ív vat: 4**666. Kultúrpolitikai rovat: 42-866 sportcovat; 42-686 Gazdasági ügyintézés: 42-845 Telex: 62-345 Telefax: 42-84. Hiríeiésfelvétel: Miskolc Széchényi út 15— H Telefon 41- ev: terjeszt; « Magyar Posta. Előfizetheti oarmely hlrlapkézhe iitfi postahivatalnál, a nirlapkezbesltőknél e posta biriapti? eteiben és a HirlapeJőflzetést és tápellátási Irodánál HELIR Budapest. V„ József nádor tér 1 1908 közvetlenül vagy pt autalványon. valamim átutalással a Postabank Rt 219-986.'*' .íénzfurgalmi leizőszámra Előfizetést ült egy hónapra M5 ' ■int. egy negyedévre 435 rorlnt -gy évre H4t forint Inóes >? 951 — Készül! s Borsodi Nyomdában Felelő*: * HORVÁTH FERENC - TSSN 0133 0909-•í- .* í. látszik rajtuk, hogy nehezen hiszik el a valóságot. Majd bő szóval mesélik azt a szőr. nvűséges múlt hetet. — Én még hétfőn reggel láttam hazaérkezni az asz- szonykát. Munkából jött, takarított a közelben, egy cégnél. Aztán déltájban jöhetett haza a lánya. Beszélőviszonyban voltam, mindkettőjükkel. Marika, az anyja, eok búját-baját' megosztotta velem, úgyhogy a kislány nem idegenhez csengetett be, amikor hozzám jött. Engem kérdezett, nem láttam-e az anyját, nem tudom-e, hova ment. Semmit sem tudtam, csak annyit, hogy Sanyi, az élettársa járt otthon délelőtt. Még azt is láttam, hogy kulcsra zárja az ajtót... Aztán teltek-múltak a napok, Sanyi is, meg a kislány is többször érdeklődött nálam az asszonyka felől, Vé- gül is már mondtam nekik, hogy forduljanak a rendőrséghez, s azok majd köröztetni fogják. Csakhogy aztán csütörtökön hallom, hogy mekkora lárma van kint. Kimegyek, s látom, hogy összesereglett a család, ott volt a volt férj is, meg annak a rokonsága. És akkor hallom, hogy mi történt. A volt férj bent járt a lakásban és ő találta meg. Észrevette, hogy egy láb kilóg az ágyneműtartóból. A volt felesége lába volt... Aki látta, úgy mondja, hogy a holttest már meg volt feketéd ve, a nyakán pedig foj- togatás nyomai látszódtak, és a feje is csúnyán szét volt verve ... Ebbe még belegondolni is szörnyű. A kislány meg ott élt, tudatlanul, napokon át, a halott anyjával. Sőt, mivel félt egyedül, Sanyi. az éiettárs, még fel is ajánlotta, hogy ott marad vele és állítólag a férfi így épp azon az ágyon aludt, melynek az ágyneműtártójá- ba pontosan 6 rejtette el a nő holttestét... Egyébként még kedden, vagy talán szerdán a kislányhoz átment az egyik barátnője, hogy tanuljanak együtt, s akkor az a lány mondta is neki. hogy; te,, itt .olyan szörnyű büdös van ... De hát gyerekek még, most ballagnának az általánosban, nem gondolhattak semmire... A múlt heti mezőkövesdi rémtetí részleteiről a környékbeliek bizonyára újabb adalékokkal is szolgálhatnának. De talán elég ennyi is ahhoz, hogy a kívülálló is átérezze a tragédiát, amely a kis lakásban lezajlott. Aki pedig a találgatások helyett konkrét tényekkel szolgálhatna, a gyanúsítottként őrizetbe vett élettárs. jelenleg fogdában ül. Öt is megpróbáljuk majd a történtekről kifaggatni — ha a vizsgálat eredméuve ezt lehetővé teszi. (fázold)