Déli Hírlap, 1991. április (23. évfolyam, 75-99. szám)
1991-04-20 / 91. szám
legfrissebb . .. legfrissebb ... legfrissebb .. . leg Gyors munka a miskolci közgyűlésben A szociális intézményrendszer reformjáról is döntöttek Népszavazásról majd legközelebb • Emelkednek az üdülőhelyi díjak Eddig szokatlan tempóban, •valószínűleg rekorddöntő idő atett lezárult a miskolci közgyűlés tegnapi ülése. Igaz, hogy a helyi népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló rendeletjavaslatot némi vita után levették a napirendről, a többi témát azonban sorra vették a délelőtti ülésen a képviselők. Mellesleg elég foghíjasok voltak az ülésterem széksorai: mindössze a képviselőik 67,6 százaléka volt jelen, elsősorban az SZDSZ és a Fidesz képviselőinek székei maradtak üresen. • KIBÉKÜLT A KÉT BIZOTTSÁG Napirenden kívül először dr. Berkessy Sándor (MSZP) képviselő kért szót, mintáz egészségügyi bizottság vezetője. Ahhoz fűzött kommentárt, hogy a legutóbbi közgyűlésein —, amelyen 6 szakmai eWogteütsága miatt nem volt jelen — élesen ütközött a szociális és aeegész- ségügyi bizottság álláspontja a költségvetési vitában, (Az VTV ttesárnap reggel ismét sugárzott adásával jelen tke- a*k a Miskolci Városi Televízió az QIRT 9-es csatornán. A televíziósok ezúttal ellátogattak a Polgármesteri Hivatal fogadóórájára. Arra vofterk kíváncsiak, hogy milyen. ügyben fordulnak oda a polgárok, és miiyen segítséget kapnak. Utánajárnak annak, hogy a miskolci utcanév táblák és számozások alapján hogy találják meg a mentősök a keresett címet? A héten érdekes nyeremény«; játékot rendeztek az Iparcikk-kereskedői mi Áruházban. Erről a játékról is felvétel készült. Szó lesz eaerikívül még az MHB alapítványáról, a Tavaszi Fesztivál eiőkészületeirői. de ta- táBkaznak majd a képernyőn mester „pecsenyesütőkkel” fc. Ezúttal is lesz „Szerencsejáték: Rt.” számítógépes játék. Érne a játékra háromnegyed 7-től fogadnak el jeientkezőteet. a furcsa helyzet alakult ki, hogy az egészségügyi bizottság a szociális pénzekből kívánt elvenni az egészségügy támogatására.) A vita ráadásul széles sajtónyilvánosságot kapott. Dr. Berkessy elismerte, hogy a bizottsága nem állt a helyzet magaslatán, de elmondta azt is: a szociális szféra ma is ösz- szeíónód ik az egészségügy- gyei. Olyannyira, hogy meggondolandó, nem kellene-e két bizottságot — a szociálist és az egészségügyit ösz- szevonni. Az együttműködés mellett tette le a voksot a szociális bizottság nevében dr. Sutóczky Zoltán is (SZIDSZ) —, de az összevonási javaslatra nem reagált. Dt. Förster Gyula (Zöldek) szintién napirenden kívül mondta el: fa- és bo- korüitetésre várják a közgyűlés tagjait. A Holocén egyesület ugyanis hétfőn, a Föld napján fél ötkor a Széchenyi út 8. szám alatti udvart parkosítja, ötkor pedig If júsági úton. az AvosoműH— tét fát • TÖL SZŰKSZAVÚ A köagyűlós a heíyi nép-' szavazás és népi kezdeményezés szabályozásáról szóló nemdeietja va start megtárgyalásával folytatta a munkát. Mái* az ütés etet l hallottuk ® folyosón: a városháza ál- tufl javasok kikomkus tömörségű rendelettervezetet.-a jogi hMottság „lesöpörte” a» asjúateöi, Bonn a teremben i kiderült, hagy valóban .nem * támogatja a javaslatot ebben a formájúban a bizottság — tűi szűkszavúnak tarára, — és ezt a nézetet pártolta Tóth Pál, az MSZP képviselője, valamint Párkányi Zsolt, az MSZMP képviselője is. Az új jegyző, ár, Szádeczky Zoltán már a bevezetőjében hangoztatta: nagy szükség lenne mihamarabb a jogi szabályozásra. Végül is a jegyző javaslata rrt r • lanan hangverseny Az Egres&y Béni Zeneiskola tanárai adnak hangversenyt ma délután 5 órai kezdettel a Bartók-terem- ben. A zeneiskola működési feltételeinek javítása érdekében a pártolók szíves támogatását a koncert pénztáránál elfogadják. Lottónyeremények A Szerencsejáték Rt. közlése szerint a héten nem ▼ott öttalálatos a lottón. A következő hétre átvitt nettó jutalom alapösszege 78 533 609 forint. A 90 darab négyesre egyenként 307 712, a hármasokra 2701, a kettesekre pedig 105 forintot fizetnek. A nyertes számok: 32, 41, 51, 65 és 77. Télies tavasz A hét végén is folytatódik a szokatlanul hideg idő, ám szombaton néhány órára napos időre számíthatunk. A délutáni óráktól jelentősebb csapadék várható. A reggeli órákban változóan felhős volt az ég az országban, s volt ahol mínusz 1 fokot is mértek. Napközben esőre, havas csőre, a hegyekben hózáporokra számíthatunk. A hőmérséklet csúcsértéke még jóval az átlag alatt marad, 5 fok körül alakul. alapján a rendelettervezetet további átdolgozásra utalta a közgyűlés. • MAMUTSZERVEZET HELYETT ÖNÁLLÓSÁG A közgyűlés tegnap döntött az üdülőhelyi díjak felemeléséről. Ez átlagosan 30 százalékos emelést jelent — átlagosan ennyivel fizetnek többet az idén a miskolci kiemelt üdülőterületekre érkező vendégek. Jóváhagyta a közgyűlés a vasgyári kórház névváltoztatását — ezentúl diósgyőrinek hívják a város patinás kórházát. Nevet változtatott a Miskolci Dolgozók Általános Iskolája is. Az új név: Martin János Dolgozók Általános iskolája és Speciális Szakiskola. A 100- as számú Pataki István Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola pedig ezentúl a Diósgyőr-Vasgyári Szakmunkásképző és Szak- középtekóte. néven szerepelhet. Rábóíimtott némi vita után a közgyűlés a szociális intézményrendszer átalakításának tervére js. Megváltozik ezzel a szociális intézmények felosztása, irányítása; nő az önállóság, megszűnik az egyesített szociális intézmények néven ismert ma- mutszervezet. A vezetői állásokat ebben a körben megpályázhatják. Megtoldottak ötmillióval a tegnapi ülésen az ápolási díjakra fordítható költségvetési tételt. Ez a támogatás azoknak jár, akik súlyos állapotban levő beteget gondoznak, ápolnak, s emiatt ttom tudnak dolgozni, tanulná. Végezetül döntött a közgyűlés Fajkó János és családja — hat gyermek —elhelyezéséről. Fajkóékat sok viszontagság után a Szeta miskolci irodájába fogadták be, hogy ne kerüljenek az utcára. A iroda helyett a közgyűlés most ideiglenesen egy alacsony komfortfokozatú lakást juttatott Fajkó- éknak. (kiss) Szerződésekkel (is) kellene védeni határfolyóinkat Élővízzé váll a Sajó Sajópüspöki határába invitálták tegnap délelőtt a sajtó képviselőit az Eszak- magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség munkatársai. Gavallér István igazgató a Föld napja alkalmából e szokatlan helyen örömhírről számolt be határvizeink minőségéről. Jelentősen tisztábbak a megyébe érkező, és megyénket átszelő vizek mára. mint akár néhány évvel ezelőtt. Bár, mint az igazgató elmondta, ezt nagyrészt a gazdaságban bekövetkezett, kedvezőtlen változásoknak köszönhetjük, hiszen elavult technológiával működő gyárak álltak le sorozatban. Ez sok-sok embernek okoz napi gondot, állástalanságot, ám, ahogyan minden rosszban van valami jó, életterünk, környezetünk állapota javult. Éppen ezért a jövő iparát már csakis új, korszerű technológiákra érdemes építeni. Ennek ellenére nemcsak nekünk vannak tennivalóink folyótokkal kapcsolatban. Hiszen jó részük eleve szennyezetten érkezik a szomszédos Szlovákiából, s eddig semmiféle kötelezettségekkel járó szerződés nem védte vizeinket a felelőtlen szennyezésektől. Ma sincsenek még ezek a kérdések rendezve, csupán az információcsere javult valamelyest, illetve a szomszédban is bekövetkeztek már az említett kedvezőtlen gazdasági változások,.. ezért kicsit tisztábban érkeznek a határra folyóink. így például a Sajó is, mebr1 városunk alatt csendese» csobog tova, s melyet egy- időben Európa legszennyezettebb folyójának kiáltottak ki. Szlovákiából, pontosabban a gömörhorloai papírgyárból nagymennyiségű ligninszot- fon-sav szennyezte a vénet az elmúlt hónapokig. Lényegében a gyár ötvenes években való beindulásához köthető a Sajó halála, amikor tonnaszámra feküdtek a haltetemek a parton, s a víz természetellenes, fekete-lilás színével inkább csak csatornára hasonlított. Januártól tapasztalták a magyar vízügyi szakemberek, hogy valami történhetett. A vízmintákból ugyanis megállapították, valamennyi komponens alapján első osztályúnak minősül a folyó. Az érdeklődést követően derült ki, hogy a MAXI TAXI Magyar-Osztrák Bt. Telefon: 66-211 Lakossági hívásra ingyenes kiállás! Vidéki fuvaroknál 15 százalék kedvezmény Szeretne többet keresni? Árusítson Déli Hírlapot a munkahelyén! Egy kis mellékkereset mindig jól jön! Kiegészítheti jövedelmét, ba Déli Hírlapot árusít a munkahelyén. A lapot helybe visszük, s Önnek nincs más dolga, mint hogy szétosztja munkatársai között. Ha érdekli ez a pénzkereseti lehetőség, jelentkezzék szerkesztőségünkben (Bajcsy-Zsilinszky út 15., III. emelet) Dobrosl Dezső terjesz- tésszervezőnéi, hétfőtől péntekig, reggel 9 és déli 12 óra között. Telefonon is megkereshet bennünket, a 42-845-ös számon, b időben. ^ gömörhorkai papírgyárat leállították. Ez a kedvező változás az igazgató szerint reményt adhat az egykori miskolci csónakház felélesztésére, a fürdésre, a horgászatra, tehát mindarra, ami egy élő folyó partján és környékén lehetséges. Mindehhez azonban az is kell, hogy tovább szigorítsák a Sajó menti üzemek határértékeit, s az eddigi „kedvezményeket” eltöröljék. Hogy a Tiszába is hasonlóképpen érkezzen a víz, a miskolci biológiai szennyvíztisztító beindítása is szükséges. Ez év végére, a jövő év elejére várható a Phare-programból támogatott, napi 70 ezer köbméter szennyvíz tisztítására szolgáló telep beindítása. N. Zs. 4 felvonókat nem indítják el 1\ iízhett Báni Ma hajnalban kapott információink szerint az éjjel fagyott Bánkúton, s reggelre síkossá vált a körülbelül 10 centiméteres hóréteg. Miután ebben az időszakban már nem számítottak hóra Bánkúton, az ÉMÁSZ lekapcsolta az áramot a sífelvonókról. Ezért már nem á!t ■ módjukban ezeket beindítani, ennek ellenére van még lehetőség hétvégi sízésre, szánkózásra Bánkúton. A. sízőknek elsősorban a síházzal szembeni műanyag pályái; ajánlják. Román ellenzékiek véleménye A román ellenzéki vezetők szerint Mitterrand francia köztársasági elnök látogatása erősítette a jelenlegi kormány hatalmát. Véleményük szerint a látogatás nem ,ió időpontban történt, merte az a jelenlegi hatalom támogatásának tűnik, és az el. lentmond a román nép aka. rátának. a outlet Tegnap este K) óra etóU néhány peeceel halálos kimenetelű közúti bateset történt a 37. sz. főút bekecs i elágazásának közelében. Egy 31 éves építészmérnök, budapesti lakos nem a látási viszonyoknak megfelelően vezette gépkocsiját, s elütött egy, az úton arra haladó 25 éves, alsódobszai lakost. Az illető a kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe. Miskolcon tegnap 17 alkalommal tartott helyszíni szemlét a rendőrség. Tizenkétszer történt lopás, három hétvégi házat és egy gépkocsit törtek fel. Ezenkívül elloptak egy gépjárművet, de az au totóivá jókat még aá éjjel Görömbölyön elfogta a rendőrség. Júniustól emelik a háztartási energia árát Hazánkban várhatóan június 1-től emelik á háztartási energiaárakat. A gazdasági kabinet ugyanis tegnap elfogadta a testület elnökének, Kupa Mihálynak erre vonatkozó javaslatát. Felhívás a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségéhez, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájához, a Munkás- tanácsok Országos Szövetségéhez, a Munkásszolidaritás Szakszervezethez, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumához. az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörüléshez, az Autonóm Szakszervezetekhez! A Tiszai Vegyi Kombinát, Borsodi Vegyi Kombinát. Észak- magvarországi Vegyiművek vegyész szakszervezetéinek vezetőségei felhívással fordulnak a magyarországi szakszervezeti konföderációkhoz. Tagságunkat élénken foglalkoztatja a munkavállalók érdekképviseletének alakulása, ennek meghatározó részeként az országos szintű szakszervezeti szerveződések sorsa. Aggodalommal figyeljük azt a hosszan elhúzódó vitát, amely a vagyon, a legitimitás kérdésében kialakult. Messzemenően tiltakozunk az ellen, hogy az érdekképviseleti struktúraváltás és a piacgazdaság bevezetésének időszakában a szakszervezetek egymással vannak elfoglalva,' miközben a munkavállalókat érintő alapvető kérdésekben nem tudják biztosítani országos szinten a munkavállalói érdekek egységes képviseletét. Nyomatékosan felhívjuk a figyelmüket, hogy sürgősen kezdjenek tárgyalásokat az össz-munkavállalói érdek, ezen belül a szakszervezeti tagság érdekeinek összehangolása céljából. Tegyék félre politikai és egyéb indíttatású vitáikat.' A tagságuktól kapott megbizás alapján biztosítsák a magyar munkavállalók érdekeinek védelmét és képviseletet. TVK, BVK. ÉMV vegyész szakszervezetek vezetősége