Déli Hírlap, 1991. március (23. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-18 / 63. szám
a miskoSciaké a szó Postacím■ Déli Hírlap Miskolc. 3501 PL: 39 — Telefon: 42-6fifl. — Kérjük olvasóin. kai levelezőinket. hiiRy panaszaikkal, észrevételeikkel hétfőtől péntekig, lehetőleg 8—14 óra között keressenek fel bennünket. Lakásigényükről is lemondtak Szégyenlős koldusnak üres a tarisznyája — a hajdani néphit szerint. Am napjainkban az elszegényedés már olyan réteget is érint, amelyik még nem tanul! meg kérni, ök a szégyenlős koldusok, azzal a bizonyos iircs tarisznyával. Akik nap mint nap olvassák a sajtót és benne a már szin('> felhívásnak tűnő cikkeket a lakásépítési, illetve vásárlási OTP-kö!csönökbőI adódó knmathitetek igényelhető támogatásáról. Sokan nem az OTF-t vették igénybe, de tartozásuk bőven van. Tudok olyan kétgyermekes fiatalról, akik négy testvérnek, két szülőnek, unokatestvérnek, sógornak tartoznak. Ügy hogy ha jól megnézzük, lennének a városban éppen elegen arra a bizonyos 40 milliónyi szétosztható összegre. Akik fülig vannak az adósságban, s mindössze azért, hogy egy 55 négyzetméteres lakás tulajdonosai lehettek. fis ha ezekre a gondterhelt fiatalokra gondolok akik legszebb éveikben kedveskedő, szerelmes, becéző szavak helyett a tartozásuk csökkentésének az összegét suttogják egymás fülébe, duplán sajnálom uket. fis valahogy nem hagy békén az a gondolat sem, hogy tisztázni kellene : jár-», vagy sem az a bizonyos visszatérítés mindazoknak a fiataloknak, akik igényükről lemondva, saját erőből oldották meg lakásgondjukat. .Mert ezt annak idején agyonhallgatták. S itt nem munkahelyi javaslatokkal, kérvényekkel. környezettanulmánnyal kellene kivédeni az igénylők hadát, hanem minden megalázkodó kérvényezés nélkül egy egységesen megállapított összeget kellene azok számára kiutalni, akik lakásigényükről lemondtak. Hogy kik ezek? finnek megállapítása végtelenül egyszerű. Azok. akiknek a befizetett 12 ezer forintot visszafizették, és ezzel egyidejűleg az igénylők listájáról törölték őket. Mert szerintem legalább a duplája az eladósodott fiatalok száma az ellen- őrizhetőnek. Egyébként ellenőrizhctetlennek tűnik még számomra a szociális támogatást igénylők környezettanul- mányozásának a formája is. Mert ahol tiszta a lakás és a gyerekek mellett könyvek is sorjáznak a polcokon, ott nem jogos az igény? ! Viszont ahol üres és teli borosüvegek váltakoznak a piszkos és elhanyagolt lakásban, a még elhanyagoltat^ lakásban, ott úgy látszik, jogos a keres es a segítség. Pedig sokszor a különbség csak annyi, hogy az egyik helyen elherdálják a sokat is, a másik helyen beosztják a keveset. Szóval ne hagyják az embereket lepcen- nyomon megalázkodni, hajlongani, kérni, keregetm, hanem : ami jár, az jár ! P.-né A hó már elolvadt... ;:.s ami utána maradt, sajnos szomorú képet mutat. A fehérség jótékonyan betakarta a sok szemetet, amit most lépten-nyomon látunk. A bokrok alja, a játszóterek pihenősarkai, a homokozók hulladékgyűjtő helyekké váltak. Tejcszacskók, cigarettásdobozok, újságpapír mindenfelé. Egy biztos: tetemes ösz- szegbe kerül majd a városnak, ha rendesen ki akarja takaríttatni az utcákat, tereket. Ha egyáltalán lesz miből. Mondjuk, hogy lesz. És akkor mi a biztosíték arra, hogy tiszta is marad? Ugyanis a fák tövébe, a bokrok aljába, a homokozókba nem maguktól kerültek a csúfító hulladékok. Mert az ember már nem veszi a fáradságot, hogy ha megitta a tejet, az üres zacskót, vagy cigarettásdobozt a legközelebbi szeméttárolóba dobja. Nem. Otthagyja, ahol éppen a legkényelmesebb. Úgyis jönnek a takarítók és tiszta lesz a környék. De meddig? Felszállók a villamosra. Két fiatalember társalog mellettem. Közben a közkedvelt pirított makitka héját a markukba gyűjtik. Melegszik a szívem. Azért mégis tudunk mi. emberek vigyázni a tisztaságra. Örömöm pillanatokig tart csupán. A fiúk leszálláshoz készülődnek. De előtte még gyorsan a villamosülés alá szórják az összegyűjtött makukahé- jat. És ki mer nekik szólni? Atléta termetüket nézve, aligha akad vállalkozó. Majd a közlekedési vállalat takarítói tisztára sikálják a kocsi padlózatát. De kinek a pénzén? Sietek a Széchenyi úton. Aztán lassítok. Azt nem mondhatom, hogy a földbe gyökerezik a lábam, bár a látvány megdöbbent. A szép, formatervezett kővázákban több a szemét, mint a növény. Villamosjegy, cigarettacsikk, árcédula, papírzsebkendő ... A hó itt is elolvadt, előtűnt a szemét. Hápy dolgos kéz kell majd hozza, hogy kiszedjék onnan úgy, hogy a növényeket ne sértsék meg. Éppen ezt számolgatom, amikor egy hölgy lassítja mellettem a lépteit és a cigarettavéget elegáns mozdulattal pöccinti a virágok közé. Talán, ha saját zsebből kellene fizetni a takarítást, körültekintőbb lenne. .. Szóval itt a tavasz. Eltűnt a hótakaró. Szemünk előtt a múlt őszi szemét. S mérgelődünk. Mikor lesz már tiszta a város? Miért nem takarítanak rendesen? Bezzeg máshol... Előbb saját házunk táján kellene sepreget- ni. Mondjuk úgy, hogy nem dobáljuk szét a hulladékot, hanem a legközelebbi szeméttárolóba visszük. H.-né Köszönet az olvasnivalókért A Vesebetegek B.-A.-Z. Megyei Egyesülete ezúton fejezi ki köszönetét mindazoknak, akik részükre könyveket, folyóiratokat juttattak. A Társadalmi Egyesüléseik Szövetsége helyi szervezete felhívására és szervezésében adományaikkal segítettek többek között a Szabó Lőrinc Könyvtár, az Észak- magyarországi MÁV Vállalat, és sok magánszemély: Buzafalvi Józsefné, Darázs Lászlóné, Gál Kálmánná, Bodnár István. Sarvajcz Tamás. dr. Hartai Ferencné, és további névtelenül maradtak. Hozzájárulásukkal lehetővé tették hasznos és szórakoztató időtöltésünket. Amennyiben volna még adakozó, kérjük jelezze a 28-737-es telefonon, vagy a Megyei Kórház Műveseál- lomására juttassa el. Köszönettel: Kovács Károly az egyesület elnöke Nváridéző Közeledik a melegebb évszak, jutott eszembe a reggeli tejeskávé készítésekor. S miért éppen ekkor? Mert úgy jártam a tej forralásakor, ahogy nyáron. Pedig a naptár még csak március 12-ét mutatott, a tejet előző este vettem egy miskolci ABC- áruházban, és azonnal hűtőbe is tettem. Ki gondolta volna, hogy reggelre megsavanyo- dik? Hiszen a minőségéi a zacskóra nyomtatott dátum szerint március 12-ig szavatolják. Igaz, lehettem volna körültekintőbb. és még akkor este felforralhattam volna. De úgy kell nekem. Miért nem kóstoltam meg? Miért hiszek én a szavatossági határidőnek? Egy biztos: szoktatom magam a nyári meleghez. Legalább js, ami a tejet illeti. Jóllehet n „tanulópénzt” már megfizettem. Ma reggel 9 forint 40 fillért. Fél liter összement tejet kiöntöttem. H.-né Szétszaggatott lánc, kopott kockakövek Sokszor szóvá tették már olvasóink, hogy a Marx téri körforgalomban a villamos- megállóban még a várakozás is balesetveszélyes. A kockakövek kopottak, felületük egyenetlen. Olyannyira, hogy ha. válakinek beszorul a cipósarka a kövek közé. nem biztos, hogy megússza bakatörés nélkül. Annak idején azt kérték olvasóink, hogy legalább egy vékony aszfaltréteggel borítsák be a teret. Akkor az illetékesek úgy nyilatkoztak, hogy ha sor kerül a Marx tér rekonstrukciójára, eltűnnek a veszélyes kockakövek is. Ügy tűnik, pénzszűke világunkban aligha várhatjuk a felújítást. Botladozunk továbbra is a villamosok között. Az viszont már nem írható az illetékesek rovására, hogy szintén ezen a téren, a posta közelében a földön hevernek a gyalogosok biztonságát védő. lánckerítés darabjai. Visz- szaszerelésük azonban mégiscsak szakember dolga lenne... (Sz. G. felvételei) Kapni totói! Kislereckeffl! f Jáíékhörze1 HONGKONGBÓL, KÍNÁBÓL ÉRKEZETT JÁTÉKOK BÖRZÉJÉT TARTJUK MISKOLCON, AZ AGROBER-SZÉKHÁZBAN. Robotok, átvóltozós játékok, Candie-babák óriás! választékban, mérsékelt árakon, azonnali szállítással megrendelhetők, megvásárolhatók. Készpénzes számla esetén további számlaengedmény! Az áívéteii ár alku tárgya! Hívjuk és várjuk 1991. március 20-tól 28-ig (24-e kivételével), 8-tól 15 óráig. CÍM: MISKOLC, VOLOGDA U. 4. Telefon: 58-211 212, a JÁTÉKBORZE időtartama alatt. WAWEL BUCÓ Mit intéznek? 1988. április 7-én vásároltam az Ucekaj völgyben lévő Híd utcában egy telket. A volt tulajdonos tagságát is átvállaltam ekkor, igaz, nem volt kötelező. Tagja vagyok tehát az Unió Áíész keretében működő Fekete Gyémánt Kerthasznosító ‘ Szakcsoportnak. Viszont nem tudom mit hasznosít, erre három év alatt sem sikerült rájönnöm. Azt viszont tudom, hogy velem szemben olyan udvariatlan magatartást tanúsított, ami minősíthetetlen. 1990. augusztus 6-án ugyanis írásban fordultam a szakcsoporthoz, s bizonyos kérdésekre választ kértem. A hasznosítás ebben az esetben úgy jelentkezett, hogy ezt egyszerűen figyelmen kívül hagyták. Még az év szeptemberében sürgettem válaszukat. Ezt is figyelmen kívül hagyták. Ekkor írtam a Déli Hírlapnak, annak reményében, hogy a nyilvánosság talán segítségemre Kulcscsomót találtak! Kulcscsomót találtak március 9-én, szombaton, a Széchenyi úton, a villamosvágány mellett, a Sötétkapu előtt. Jogos tulajdonosa szerkesztőségünkben, A miskolciaké a szó rovat szobájában átveheti. lesz. Meg is jelent a panaszom. viszont a szakcsoport részéről elmaradt a válaszadás. Ezek után nevetségesnek tartom, hogy intézőbizottság működjön egy szakcsoportban a hasznosítás ürügye alatt, amikor a tagoknak semmit nem intéznek, jóllehet fizetünk bizonyos képviseletekért. S ami most foglalkoztatja a telektulajdonosokat, az a vízórák felszerelése. De hogyan fogja ezt megoldani egy fiktív intézőbizottság? Mivel — véleményem szerint — csak neve van, de intézni aligha intézi a tagok dolgát. Andrássy László Miskolc, Kun Béla út 148. íszt. 1. Szerdán: díjtalan jogtanácsadás Legközelebb március 20- án, szerdán délután 4 órától 6 óráig lesz díjtalan iog- tanácsadás a Sajtóház III. emeletén, A miskolciaké a szó rovat szobájában Tanácsot ad dr. Szarka Sándor egyetemi tanársegéd.