Déli Hírlap, 1991. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-10 / 8. szám
SPORT ■ Alberto Tarantini 3fí évesen a Buenos Aites-i Racing együtteséhez szerződött. Az 1978-as világbajnok argenti a váloga tott 'oal- hátvéje hazájában a Boca Juniors a River Piate és a Talieres Cordoba együtteseiben rúgta a labdái. Tarantini legújabb szerződése fél évre szól, aztán nyáron végleg elbúcsúzik a labdarúgástól,■ Brémában a nemzetközi sakk junicrversenyen tizenkét ország tizennyolc indulóval képviseltette magát. A kilencfordulós, svájci rendszerű viadalon nagy fölénnyel szerezte meg a győzelmet a Statisztika Petőfi 17 éves sakkozója, Csőke Adrienn. H Az angol együttest fogadja a magyar asztalitenisz-válogatott január 16- án. a Nemzeti Sportcsarnokban, az Európa Liga ! elődöntőjének első mérkőzésén. ■ Perthben, a műúszók páros világbajnokságán, az Egyesült Államok két kiváló múúszónöje szerezte meg az első helyei. A Sarah Josephscn. Karen Josephson testvérpáros fölényes győzelmet aratott. A második helyen a japán Mikako, Aki kettős végzett, míg a kana- | dot Glen, Alexander duó harmadikként állhatott dobogóra. ■ Az éoz-atk-amerikai profi kosárlabda -bajnokságban újabb fordulókat bonyolítottak le. A mérkőzések eredményei: Dallas Mace- ■ricks—New Jersey Nets 88-87, Oriando Magic—Sacramento Kings 111-83. San Antonio—Spurs Philadelphia 76 ers 111-102, Phoenix Suns —Minnesota Timberwolves 119-106. H Sydneyben, a nemzetközi teniszverseny férfi egyesében a csehszlovák Ivan Lendl 2-6, 6-4-es állás után vállsérülése miatt visszalépett a versenytől, így a mérkőzést az ausztrál Masur nyerte. Lendl a sérülés miatt nein vehet részt az Ausztrál Nemzetközi Bajnokságon sem, amelynek védője. ■ Brazíliában az Év felfedezettjévé választották Ca- fut, azaz Marcos Evangelista de Moraes-t, a Sao Paulo FC középpályását, aki mindössze húszéves. Az Év edzője a Bragantio mestere lett, akii nem más, mint Wander- ley Luxem burgo. ■ Balogh Imre, az 1989- es év legjobb jégkorongozó- ja a másodosztályú Hunyadi SE csapatában folytatja pályafutását. Mint'ismeretes, a kiváló hokis tavaly megpofozott egy játékvezetőt, ezért december 31-ig eltiltották. A büntetés lejárt, ám Balogh nem tér vissza csapatához, a Fradihoz. ■ A Svéd Kézilabda-szövetség megalakulásának 54. évfordulója alkalmából, Stockholmban, lépett pályára a női és a férfi világ- válogatott. Mindkét nemben volt .magyar csapattag Szántó Anna (DVSC) és Iván- esi'k Mihály (Rába ETO) személyében. A férfiak lván- csik vezérletével és hat góljával biztosan nyertek a házigazdák válogatottja ellen. A nőknél ugyancsak a világválogatott diadalmaskodott. A? ausztrál vízilabda-váló gatott az elmúlt év nyarán vendégeskedett városunkban. A tapolcai strand verseoymede ncéjében hivatalos nemzetek közötti mérkőzést játszcttak a ;,kenguruk” a magyar csapattal Akkor az ausztráloknak ment jobban és legyőzték fiunkat. A legjobbkor sikerült a visszavágás ... (Szabó István felvétele) lávozik-e a menyei labdarúgó-szövetség főtitkára? Az elnökség hétfőn dönt Néhány napja kelt szárnyra a híresztelés: változások lesznek a Borsod Megyei Labdarúgó-szövetség vezetésében. Múlt hét csütörtökön a Miskolci Rádióban hallhattuk, hogy Gál Zoltán megválik főtitkári tisztségétől, helyét Losonczy Árpád I foglalja el, aki eddig a titkári teendőket látta el. A tegnapi Észak-Magyarország megerősítette a hír első felét: Gál Zoltán nem liosz- szaöbitotta meg szerződését a Sportszövetségi és Rendezvényirodával és lemondásáról az elkövetkezendő napokban kívánja tájékoztatni a labdarúgó-szövetség elnökségét. Megpróbáltuk mi is megkeresni az illetékeseket, hogy kiderüljön, mi igaz és mi nem a híresztelésekből. Az egyik, személyében is érintett, Gál Zoltán, a Borsod Megyei Labdarúgó-szövetség főtitkára a következőképpen kommentálta az eseményeket: — A hír igaz, valóban távozni kívánok szövetségbeli funkciómból. Jelenlegi munkahelyemen az utóbbi időkben a korábbinál sokkal többet kell dolgoznom, így egyszerre teljes értékűen nem tudnék helytállni mindkét pos7.ton. Nem vagyok fiatal, sokkal hamarabb elfáradok. Biztos, hogy akad olyan rátermett labdarúgó-szakember, aki jobban el tudja látni a főtitkári teendőket. Véglegessé vált a magyar labdarúgó A-válogatott idei tavaszi programja. Először az indiai Nehru Kupán lépnek pályára legjobbjaink, igaz, az idegenlégiósok és a Ferencváros, valamint az 0. Dózsa játékosai nélkül. Aztán Dél-Amerikába utaznak Mészölyék. A Rivel Plate stadionban töltenek el kilencven percet az argentinok új válogatottja ellen. Horvátország csapata lesz a következő ellenfél március 13-án. Két hét múlva Spanyolország gárdája ellen mutathatják meg a magyarok, hogy nem volt hiábavaló a téli, más kontinenseken töltött felkészülés. Európa- bajnoki selejtező mérkőzés a következő program, Cipruson, április 3-án. Két héttel később a szovjetek jönnek a Népstadionba. Az, Olaszország—Magyarország válogatott találkozót május 1-jén Döntésemről hamarosan értesítem az érintetteket. Ezek után Losonczy Árpádhoz fordultunk, hiszen a híresztelsé szerint ő lesz Gál 1 Zoltán utódja a főtitkári munkakörben: — Nem tudok semmit a dologról. Én is az ismerőseimtől értesültem arról, hogy azt híresztelik: Gál. Zoltán lemond és én leszek az utódja. Ennek nem ilyen egyszerű a lefolyása. A főtitkár vagy lemondhat, vagy leválthatják. Tisztségét átadja ekkor az elnöknek, és később egy elnökségi ülés kinevezhet valakit a teendők ellátására. Ezek nem történtek meg. Ha egyéb elfoglaltsága miatt elnökségi tagságáról lemondana, akkor csak a júniusi közgyűlés választhatna helyette új tagot az elnökségbe. Ügy véltük. Pesti Györgytől, a Borsod Megyei Labdarúgó-szövetség elnökétől többet tudhatunk meg: — Gál Zoltán nem mondott le, legalábbis hivatalosan nem. és, hivatalosan nem is váltották le. Eddig még lemondólevél sem érkezett hozzánk. Ugvanakkor az elnökség a jövő héten, hétfőn foglalkozik az ügyével. — Milyen ügyről van szó? — A novemberi elnökségi ülésen már foglalkoztunk az ügyével,- akkor azonban még nem hoztunk határozatot. Gál Zoltán néhány dologban „önrendezik meg, de még nem lehet tudni, melyik itáliai városban. A két utolsó tavaszi találkozó ugyancsak EB-selejtező lesz. * A Mészöly-legénység ellen egyébként keretet hirdetett Alfio Basile, az argentinok szövetségi kapitánya. Kapusok: Goycochea, Lanari. Védők: Basualdo, Altamirano, Enrique, Vazquez, Caceres, Gamboa, Fabbri, Ruggeri, Unaii. Középpályások: Ast- rada, Zapata, Latorre, Villarreal, Franco, Bisconti, Martino, Medina, Zarate, Boldrini, Mohamed, Spon- ton, Ferreyra, Moreno. Érdekessége a keretnek az, hogy csupán hárman maradtak az olaszországi világbajnokságon szerepeltek közül, köztük Goycochea,, a kiváló kapus. állósította magát,”, és nem a megyei labdarúgó-szövetség érdekeit képviselte különböző területeken. Novemberben eléje tártuk mindazokat a dolgokat, amik terhelik, ő egyetlenegyre sem tudott konkrét választ adni. — A hír szerint Losonczy Árpád fogja betölteni Gál Zoltán tisztségét. — Szó sincs róla. Losonczy Árpád titkár, és már hosszú idő óta a főtitkár munkáját is végzi, mert a főtitkár nem sokat dolgozott az utóbbi időben. Nagy a valószínűsége, hogy főtitkári ppsztot a jövőben nem fogunk létesíteni. Van egy titkárunk, aki becsületesen dolgozik, teljesen mindegy, hogy titkárnak, vagy főtitkárnak nevezzük. — Nem lesz így túl koros a vezetőség? — Ezzel nincs semmi különösebb gond. Dolgoznak fiatalok a szövetségben,Urnán Lajos, Nagy József, Bodnár János. Sőt, szeretnénk, ha minél több fiatal dolgozna velünk együtt. Az utóbbi egy évben nagyon sokukkal beszélgettem és megpróbáltam rávenni őket, hogy jöjjenek és segítsenek a szövetségben a munkákban, de hajthatatlanok voltak. — Elképzelhető, hogy Gál Zoltán mégis lemond? — A jövő héten kiderül. Hajlottam, hogy a főtitkára SPORI-ban leadta a postaláda és az iroda kulcsát, de semmit nem hagyott részemre, vagy az elnökség részére. amiből megtudhattuk volna szándékát. * Ezek után azt mondhatjuk. a jövő héten talán okosabbak lehetünk. Volt azonban egy apróságnak tűnő dolog, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Az elnök azt mondta, hogy a fiatalabb labdarúgó-szakemberek nem szívesen vesznek részt a szövetség vezetésének munkájában. Ez elég lehangoló, hiszen elöbb- utóbb valakinek át kell venni a stafétát a kiöregedettektől. Sokak szerint már most itt van az ideje az őrségváltásnak. Kérjük, jelentkezzenek lapunknál azok, akik szívesen seeítenék a szövetség vezetősávét munkájában. és mondják el véleményüket, így talán a magunk módján mi is segíthetünk. is# ikMíc 6. Úszó- és Vízilabda VB Kil map if a #o?ón Ausztrál verő pólósok Folytatta aranyos szereplését a magyar csapat az ausztráliai úszó-világbajnak- ságon. Az előző két napon Rózsa Norbert és Darnyi Tamás szállította az aranyérmeket. Tegnap Egerszegi Krisztina következett. Ami talán ennél is nagyobb meglepetés: Szabó Tünde személyében magyar lány állt a dobogó második fokán is. Az előfutamok során Egerszegi Krisztina bizonyította, hogy jó formát fogott ki. nagyszerű idővel bérelte ■ ki a döntő négyes pályáját. Ekkor még nem sokan gondolták, hogy a másik magyar lány fogja megszorítani őt a döntőben. Bár az előjelek már sejtették ezt, hiszen Szabó Tünde a második idővel kvalifikálta magát a fináléba. Ott aztán a rajt után rögtön Egérke állt az élre. Szabó Tünde a második-harmadik helyen viaskodott az ellenfelekkel. Az utolsó húsz méteren sikerült lerázni riválisait, és fokozatosan megközelítette Krisztinát. Utolérnie ugyan nem sikerült, de mindössze kéttized másodperccel később csapott a célba. Mindkét lány kitett magáért, ám talán egys kicsit értékesebb tje Egérke ismét bizonyított. a nyíregyházi úszólány teljesítménye, hiszen ő nem a Széchy—Kiss jól szponzorált úszóiskola tanítványa. Edzője, Vajda Tamás nem mindig a legjobb körülmények között készítheti fel védencét. Férfi vízilabdázóink folytatták győzelmi sorozatukat, és 12:11 arányban legyőzték a házigazda ausztrál válogatottat. A végeredmény szoros meccset sejtet, ám csak a végére vált szorossá. Az első három harmadban csodálatos játékot produkáltak a mieink. Ha így megy tovább, valóban nincs megállás a döntőig. Sok múlik a ma délben kezdődő Magyar- ország—Egyesült Allamok- összecsapáson. FEKETE SAROK Egy hegedű miatt: szóváltás, késelés Majdnem elhúzták az utolsó nótáját... Jókora csetepaté keveredett kedden este, a MÁV egyik Miskolc felé tartó személyvonatán. A perpatvar az állomáson folytatódott, majd a kórházban végződött. A végeredménye pedig: egy súlyos, két könnyebb sérült, valamint egy súlyos testi sértés miatt indított rendőrségi eljárás ... Az egész úgy kezdődött, hogy a kisebb zenekar egy Csobád községbeli temetésre volt hivatalos. Itt, ahogy illik, el is húzták egy megboldogult községbéli utolsó nótáját. Csakhogy azután, feledve, vagy éppenséggel feledtetve a gvász;t, bizony nagyokat koccintottak. Így aztán kapatosán szálltak fel a Miskolc felé tartó személy- vonatra, s már csak kevés kellett egy nagy szópárbajhoz. Idősebb G. Ferenc és H. József szólalkoztak össze, állítólag nem kevesebben, mint egyikük hegedűjén. Szó szót követett, és végül is G. Ferenc a H. Józsefnek adott két jókora fülessel a maga részéről lezártnak tekintette volna az ügyet. Nem így H. József. A pofonoktól haragra gyulladt és elhatározta; majd ő elhúzza az öreg utolsó nótáját. így aztán, alighogy a vonatuk befutott a Tiszai pályaudvarra, és a zenekar lekászálódott, H. József máris cselekedett: késsel nyakon szúrta G. Ferencet. Ezt meglátta az áldozat fia, és nem tűrte tétlenül a történteket. A keze ügyébe eső, még szinte ki sem ürült sörösüveggel alaposan fejbekólintotta apja támadóját, ő maga pedig nagyot esett, mégpedig úgy, hogy — valószínűleg saját késével — sebet ejtett a térdén. Talán még újabb felvonásai is lettek volna a véres színjátéknak, ha még lett volna épkézláb támadó és védekező. Csakhogy már nem volt: valamennyien iiyen-olyan sérüléseiket fájlalták. Végül is a nyakon szúrt, idősebb G. Ferenc súlyos, de nem életveszélyes sérülések!« I került kórházba. Támadóját, H. Józsefet tegnap még szintén kórházban ápolták, és ugyancsak orvosi kezelésre szőrűit az apját védelmező, fiatalabb G. Ferenc térdsebe is.. A majdnem tragédiáról a Tiszai pályaudvaron már csak egy ott felejtett nagybőgő árulkodik. . Az üggyel a Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya foglalkozik. F— DÉLI HÍRLAP — A miskolciak napilapja. — Kiadja: a Dél) Hírlap Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsllinszky út 15. 3527. — Felelős kiadó: BÉKÉS DEZSŐ főszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Postacím: Miskolc, 3501. Pf.: 39. Titkárság: 42-594. Bel- és várospolitikát rovat: 42-888. Gazdaságpolitikai rovat: 42-666. Levelezési rovat: 42-666. Kultúrpolitikai rovat: 42-866. Sportrovat: 42-688. Gazdasági ügyintézés: 42-845. Telex: 62-342. Telefax: 42-845 Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széclienyi úl 15—17. Telefon: 41-893. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely nfrlapkézbe- sttő postahivatalnál, a nlrlapkézbesitőknéi. a posta nírlapüz- ietelben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). Budapest. V., József nádor tér 1. 1908 közvetlenül vagy postautalványon. valamint átutalással a Postabank Rt 2i9-9Rfi3f pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 130 forint, egy negyedévre 390 forint, egy évre 1560 forint. Index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVATH FERENC. — ISSN 0133 0209. (szaniszló)