Déli Hírlap, 1990. december (22. évfolyam, 279-300. szám)

1990-12-19 / 294. szám

legfrissebb ... legfrissebb ... legfrissebb ... leg Megalakult a megyei önkormányzat lés elnöke Váro8tiirténet9 népművészet Karácsonyi ajándék Miskolcnak Szabó Györgyöt, a megyei [ tanács eddigi elnökét vá­lasztották a megyei önkor­mányzat, a közgyűlés elnö­kévé. A testület tegnap dél­előtt tartotta alakuló ülését a megyeházán. A hatvanta­gú közgyűlésből csak 59-en jöttek el. A korelnök. Antal László ugyanis kisebb bal­esetet szenvedett, heiyette a testület második legidősebb tagja, Takács István elnö­költ. A képviselők először meg­választották az ügyrendi bi­zottságot, majd döntöttek a megválasztandó elnök fize­téséről. Azért szavaztak er­ről a választást megelőzően, mert nem a személyre, ha­nem a tisztségre kívánták szabni a fizetséget. Mivel az érvényes szabályok szerint a közgyűlési elnök fizetésének felső határa — akárcsak a polgármestereké — nem ér­heti el a mindenkori minisz­teri fizetés 80 százalékát, ami jelenleg 52 ezer forint, ezért Borsod-Abaúj-Zemplén közgyűlésének elnöke 51 999 forintot kap majd. A jelölés következett. Ju­hász Béla dr. Tóth Andrást, a megyei tanács elnöki hi­vatalának vezetőjét ajánlot­ta. Mint mondotta, olyan je­löltet szeretnének támogatni, aki ismeri az aprófalvas te­rületek gondját-baját, van ezzel kapcsolatos elképzelé­se. Dr. Csontos Jánosáé kér­déssel kezdte az ajánlást. Milyen legyen az elnök? A választ is megadta rá: a hozzáértést, a szakmai fel- készültségeit említette. Kí­vánatosnak tartotta, hogy a jelölt ismerje a megye, a városok és a vidék gondja­it, legyen elképzelése a tér­ség jövőjével kapcsolatban. A személyes emberi tulaj­donságai közül a tiszta múl­tat, az emberi tisztességet, a becsületet, a határozottságot emelte ki. Mindezek alap­ján dr. Szabó Györgyöt, a megyei tanács elnökét java­solta jelölni. Dubicsánv kép­viselője, Csikász Zoltán azt hangsúlyozta, az elnöknek fel kell vállalnia, hogy vég- hezviszi a polgári forradal­mat. „Népem kívánságát tol­mácsolom” — így beszélt a képviselő úr. Majd azt ja­vasolta, Sejfer Ferencet, Özd polgármesterét jelöljék elnöknek. A három jelölt közül csak az első kettő vállalta a meg­méretést. Sefíer Ferenc azt mondta, neki most Ózdon van dolga, hiszen ott vá­lasztották nemrég polgár- mesterré. Szabó György és dr. Tóth András röviden be­mutatkozott, és vázolta, mit Nyugdíjasok karácsonya Tisztelettel és szeretettel hívja és várja a nyugdíja­sokat ma délután 2 órára a nyugdíjasok karácsonyára a Társadalmi Egyesületek Szö­vetsége B.-A.-Z. Megyei Szervezete. A rendezvény a Rónai Sándor Művelődési Központ klubhelyiségében lesz. A „Csipogó” gyermek- tánccsoport karácsonyi mű­sora után a BÁÉV művelő­dési ház ifjúsági színjátszó- csoportjának bemutatója kö­vetkezik, majd megvendége­lik a résztvevőket. Zárt ülésen döntött a törvényhozás Magyar önkéntesek az Öbölnél A magyar Országgyűlés az éjjel zárt ülésen jóváhagyta, hogy7 kizárólag önkéntes ala­pon, 35—10 fős, lényegében te­hát jelképes egészségügyi kü­lönítmény indulhat az öböl térségébe, ha a körülmények úgy kívánják. A zárt ülést sajtótájékoz­tató követte. Itt Szabad György, a képviselőház el­GYASZJELENTÉS Mély fájdalommal tu­datom. mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető feleség, anya. nagymama SUSZTER 1MRÉNÉ sz.: Vajké Mária életének 62. életévében, hosszas betegség után el­hunyt. Temetése decem­ber 21-én (pénteken) 12.30 órakor lesz a Városi Te­mető Nagy ravatalozójá­ban. A gyászoló család. CSEREAKCIÓ! December 20-án, Minden férfi fél- és edzőcipő vásárlásakor 1 db használt cipőt 400 Ft értékben beszámítunk a vételárba. Várjo Ont a MISKOLCI ARUHAZA nöke a következőket mond­ta: — Az Országgyűlés hosz- szan tartó vita után úgy döntött, hogy alkotmányos lehetőséget biztosít arra, hogy kizárólag önkéntesek­ből álló, jelképes méretű, magyar egészségügyi külö­nítmény jelenjék meg a vál­ságövezetben. A vita jól tükrözte az Országgyűlés és a kormányzat felelősségtel­jes magatartását. Katona Tamás, külügyi államtitkár így fogalmazott: — Ügy készültünk, hogy ezt a 35—40 főnyi küldött­séget — amennyiben szük­ség van rá — a térségbe kiküldjük. Ehhez sok dolgot előzetesen el kellett intézni. A fogadókészség biztosítása érdekében jártam Szaúd- Arábiában és Londonban. Itt meg is állapodtunk a brit kormányzattal, hogy ez a magyar egység — ha a ma­gyar Országgyűlés megsza­vazza — brit alárendeltség­be kerül. tenne, ha megválasztanák. A képviselők valószínűleg Szabó Györgyöt találták meggyőzőbbnek. A szava­zásnál 44-en voksoltak rá, dr. Tóth Andrást 13-an tá­mogatták. Vagyis Szabó György már az első nekifu­tásra megkapta a megvá­lasztásához szükséges két­harmados támogatást. A tes­tület előtt letette az esküt. Érdemes röviden felidézni, hogy a közgyűlés elnöke — aki Miskolcon született, kohász csa­ládban, közgazdász végzettségű, nős, két gyermek apja és Her- j nádnémetiben él -- miket mon- I dott a jelölése előtt megtartott beszédében. A megyei önkor- j mányzat és a települések viszo­nyáról szólva például azt fejte­gette, hogy a megyének semmi köze nem lehet a települések belügyeihez, a megyei önkor­mányzat ügyeibe viszont igenis bele kell szólnia a települések ónkormányzatainak. A megyei közgyűlés feladata legyen, hogy megerősödjenek a településszö­vetségek. Elképzelhetetlen, hogy pártszempoiitok szc:;int működ­jön a megyei önkormányzat, Állandó kiállítás nyílik a Papszeren 1985-ben zárták be a Her­man Ottó Múzeum Papsze­ren lévő épületét. A felújí­tás befejeződött, és igazi ka­rácsonyi meglepetésként az ünnep előtt két állandó ki­állítással várja a látogató­kat. Miskolci évszázadok cím­mel várostörténeti és Szép tárgyak dicsérete — elneve­zéssel népművészeti tárlat­tal nyitnak pénteken. Mint megtudtuk, a század eleje óta nem volt bemutató, i amely olyan jól reprezentál- | ná a város múltját, mint ez a mostani. A XI—XII. szá­zadtól követi nyomon sző­kébb pátriánk fejlődését, rengeteg olyan tárgy, emlék bemutatásával, amelyeket a nagyközönség még eddig so­ha nem láthatott. Hiánypót­lónak szánják a rendezők a megye népművészetével fog­lalkozó másik állandó kiál­lítást is. A 100 liter egri bor és a tíz ezres bankó nyertesei m,«urn.anyzai, A miskolci Deli Hírlap amelynek legfontosabb feiada- 1 Kft. CS az egri Tempó Ke- tait a kővetkezőkben foglalta ____—__- ,r .r. . össze: bizonyos regionális köz szolgáltatásokat kell ellátni?, és i segítséget kell nyújtania néhány j kérdésben a helyi önkormány- j Zároknak. így például jogi és I gazdasági ügyekben tanácsadó j szolgáltatást kell szervezni a ! részükre. Részt tud-e vállalni & i megyei önkormányzat az itteni válság menedzselésében? — tet­te fel a kérdést. El nem tudja képzelni, hogy ölbe tett kézzel nézné, ahogyan elmenekül a tő­ke, s ahogy elmenekülnek az emberek a megyéből. Jó szolgá­latot tehetne ebben az ügyben a kereskedelmi központ, amelyik a volt MSZMP megyei bizottságának székhazában kap­hatna helyet. Egy további kér­désben azt firtatja, érdekkép­viselet legyen-e a megyei ön­kormányzat. Nincs ütőképesebb szervezet, amelyik fel tudná vállalni e térség specifikus gondjait — mondta Szabó György. A megyei közgyűlés ala­kuló ülésén egyébként dön­töttek a főjegyzői állásra szóló pályázat kiírásáról, s megválasztották az öttagú pénzügyi ellenőrző bizottsá­got, melynek elnöke Varga Lajos Endre lett. Aleínököt egyelőre nem választottak, de azt elhatározták, hogy főállásban kell betölteni ezt a hivatalt. (bujdos) reskedelmi Kft. közös játé­ka, amely a Böngésző Plusz című észak-magyarországi kereskedelmi és hirdetési lapban jelent meg, több tíz­ezres olvasóközönség fantá­ziáját mozgatta meg. 100 liier egri bort — le­ánykát, vagy bikavért — nyerhetett az, aki beküldte arra a kérdésre a helyes vá­laszt, hogy hol található a Tempóker Kft. egri központi irodája. A helyes megfejtés: Eger, Maczki Valér utca 2. szám volt. A bort nem kell messzire törni, mert egri lett a nyertes, Czibere lg- j nác, Karaszek Mihály tér 1. i szám alatti lakos, aki a le- • ánykát választotta. A következő héten arra a kérdésre kellett választ ad­niuk olvasóinknak, hogy mi­lyen lapokat ad ki a Déli Hírlap Kft.? Helyesen azok válaszoltak, akik három új­ságcímet soroltak fel: Déli Hírlap, Borsod Expressz és Böngésző Plusz, ök tíz ez- j rés bankóban reménykedhet- j tek. A szerencse Ipacs Tűn- ! Ködös, borult idő Ma borult idő várható, is­métlődő havazással. Helyen­ként megmarad a köd. A keleti szél gyakran megerő­södik. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet plusz 3 fok körül diákul. MINŐSÉG, A LEGJOBB RECEPTEK ALAPJÁN: A világhírű német cég tartós süteményeit kínálja, elegáns csomagolásban országrészünk vásárlóinak a „BÜRO-RATIO” KFT. minden készítmény tübb hónapig friss! A kft. várja viszonteladók, kereskedők jelentkezését is: Bajcsy-Zsilinszky út 17. sz. TELEFON: 40-211/45-ös mellék. TELEFAX: 40-700 Az ínyencek, az édes meglepetések kedvelői keressék a süteményeket országrészünk élelmiszerboltjaiban, és a miskolci sportcsarnok vásárán! Az 1990-es év meglepetése, az 1992-es év nagy slágere: KUCHENMEISTÉR-SUTEMÉNYEK AZ IZ, AMELY RABUL EJT! dének kedvezett, aki Szomo- lyáról, a Bem utca 2. szám alól küldte be a megfejtést. A múzeum munkatársad külső segítség nélkül, a ma­guk munkájával hozták lét­re ezt a két bemutatót. A szakmai munkát dr. Fügedi Márta, a Megyei Múzeum igazgatóhelyettese koordinál­ta. A művészeti kivitelezés Valent Ede nevéhez fűző­dik. A Herman Ottó Múze­um történeti és néprajzi osztályának munkatársai közel háromezer eredeti em­léktárgyat választottak ki a két kiállításra. A tervekről elmondták, hogy már dolgoznak egy át­fogó régészeti tárlaton, ame­lyet két éven belül szeret­nének megnyitni. Remélik, hogy egyszer majd a pincé­től a második emeletig min­denki talál érdeklődésének megfelelő kiállítást. A két tárlatot mindennap (hétfő kivételével) 10 és 16 óra között lehet látogatni. H. Sz. ■ «5 Ünnepség Nyékládházán Nyékládháza képviselő-tes- tülete karácsonyi ünnepsé­get rendez a nagycsaládosok részére december 20-án (csü­törtökön) 17.30 órától a he­lyi művelődési házban. Min­denkit szeretettel várnak. A Merkur jelenti ■Wi Az ezüstvasárnapi autó­piaci kínálat körülbelül 300 autóból állt. A szeles, kelle­metlen időben a szomszédos területen levő karácsonyi vá­sár vevőit vitte át a kíván­csiság, a puszta érdeklődés. A Merkur Lorántffy utcai telephelyén valamivel száz darab fölött van a kiállított személygépkocsik száma. Még mindig ott láthatjuk az aranyszínű szép Ford Gra­nadát — akinek van 474 900 forintja, már is viheti. Aki kevésbé tőkeerős, az is talál magának reális áron, hasz­nálható autót. Wartburg 353 Special, tolóíetős, UU betű­jelű (1988-as évjárat) 159 800 forintért; egy másik DB (1986) 127 900-ért; Trabant Special, VV (1989) 83 900 fo- j rintért; Lada 2107, DY (1988) 321 800-ért, körülbelül 20 ezer forintot érő. utólag be­szerelt plusszal együtt; Da­cia Break, JJ (1989) 159 800 forintért: tolótetős Wartburg Special, DV (1987) 114 300 forintért; Lada 21013, GH (1985 144 300-ért; Trabant Special. MM (1988) 73 500 fo­rintért; Trabant Special Combi, DL (1987) 79 600-ért; Polski Fiat 126, TP (1981) 63 100-ért: Lada 21013. KL (1983) 104 500-ért; Skoda 105, KL (1983) 104 500-ért. Akinek utánfutóra van szük­sége, most háromféle közül választhat; mindhárom va­donatúj, az egyik 500 kg-os teherbírású, 47 800, a máso­dik 300 kg-os 37 800, a har­madik pedig 250 kg-os, 35 és fél ezer forintért. A HASZNÁLT autó Típusa Év­járata Betűjele Szabad­piaci ára Merkúr eladási irányára Lada 2105 1984 KP 165 000 140 000 Lada 2107 1987 ADB 275 000 265 000 Lada 2104 1990 AGY 400 000 280 000 Skoda 120 L 1982 TZ 90 000 70 000 Skoda 120 L 1982 KC 100 000 83 000 Skoda 120 L 1987 DH 200 000 180 000 Wartburg 353 1988 ZZ 150 000 135 000 Wartburg 1,3 1989 JJ 273 000 253 000 Trabant Special 1982 TX 43 000 38 000 Trabant Special 1984 KY (iO 000 55 000 Trabant Special 1990 EO 106 000 90 000 Dacia TX 1984 KY 105 000 85 000 Dacia TLX 1990 AAC 190 000 175 000 Polski Fiat 12G 1986 GX 105 000 90 000 Zastava 1100 1985 GE 175 000 135 000 A LEGUTÓBBI GEPKOCSIATVÉTELI SORSZÁMOK: es ^ öj •O tn u fl s 4) £5 a) ca a ü O 3 flj cű a t a £ V 4- O C Trabant Lim. i,l 4 542 3 449 Lada Combi 2 885 1 635 Trabant 1,1 Univerz. Wartburg Standard 3 496 2 312 Polski Fiat 12G 17 531 9 18G 9 568 G 517 Dacia Combi 10 382 5 917 Wartburg Special 8 920 6 796 Dacia 1310 TLX 23 298 14 367 Skoda 10j L 19 399 13 099 Moszkvics 1 809 — Skoda 120 L 39 998 20 326 Yugo íoi Skala 587 — Lada 1200 S 54 498 40 934 Opel Kadett 1 809 — Lada 1300 S Lada Samara 2108 26 099 11 797 21 799 8 029 Volkswagen Golf 832­Lada Samara 2109 1 427 1 533 Maruti 2 725 Lada 1500 L 28 396 33 502 BMW 316 I 28 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom