Déli Hírlap, 1990. december (22. évfolyam, 279-300. szám)

1990-12-19 / 294. szám

Mi nem hangzott el a városi televízió vasárnapi adásában? Az önkormányzat működé­sével kapcsolatban megkeres­te a Szabad Demokraták Szö­vetségét is a városi tévé. Ez a nyilatkozat, amit felvetet­tek. mégsem került adásba 16-án reggel, pedig a vá­lasztóknak tudniuk kell a problémákról is. Az önkor­mányzat működését nemcsak a hiányzó törvények teszik nehézkessé, hanem a kiala­kult helyzet is. A nyilatko­zat szövege: Az SZDSZ az önkormány­zatokban áldozatul esett a Fidesz nagypolitikai tervei­nek. Amikor a választás éj­szakáján megszűnt az a vá­lasztási szövetség, amit a Szabad Demokraták Szövet­sége és a Fidesz kötött, még senki sem gondolta, hogy az SZDSZ-tagok és szimpati­zánsok szavazataival beke­rült Fidesz-kepviselők a kor­mánypártokat fogják támo­gatni. Ha a választók őket szerették volna támogatni (tehát a kormánypártokat), akkor rájuk szavaztak vol­na. Ez a helyzet országosan így alakult, ahol az SZDSZ győzött. A választ az Orbán Viktorral készült interjúban találjuk, arni a Beszélő 44. számában jelent meg. „Ügy vélem, jobban rá tudjuk szo­rítani a kormánypártokat a konstruktív cselekvésre, ha vékony többség helyett, ki­sebbségben hagyjuk a sza­baddemokratákat.” Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy pl. Edelényben azért nem leit SZDSZ-es polgár- mester, mert a Fidesz az MDF-et támogatta, Miskol­con pedig az SZDSZ-nek az az indítványa, hogy legyen elég egy alpolgármester, mert a három túlságosan költséges és meglétük ese­tén az eddigi tanácsi me­chanizmus működik tovább, nem került érdemben meg­vitatásra. Budapest problé­mája pedig országosan is­mert. Tehát félő. hogy az az „ellentételezés nélküli” poli­tikai alku, amit a Fidesz és a kormánypártok kötöttek, időzített bombaként ketyeg, nem lehet tudni, miben szü­letett alku. mert ezt nem hozták nyilvánosságra. Ez azzal jár együtt, hogy a vá­ros érdekében tett módosító javaslatainkat esetleg párt- politikai szempontok miatt elvetik, vagy a nyilvános­ságra nem hozott alku ré­sze. és így a döntés formá­„szövetségesünk” miatt, ez lehetett volna rosszabb is. A baj az, hogy így a választá­sok során kialakult erővi­szony jelentős mértékben módosult. Ha a magát libe­rálisnak mondó Fidesz a li­berális táborban marad, ak­kor a kormánypártok és a liberálisok közel egyenlő arányban vannak jelen az önkormányzati testületben, és a döntések csak közös megegyezés eredményeként születhettek volna. Ez az egyensúly borult fel a Fidesz és a kormánypártok egyez­ségével. Petheő Lászlóné, az SZDSZ önkormányzati képviselője Borjadzanak a gleccserek Tengerek vándorai, a jéghegyek Ismeretes, hogy a tenger- j lességek félelmetes vándorai, víz sótartalma elég nagy, ezért nem nulla fokon fagy meg. Nagyobb hidegben azonban a tengervíz Is meg­fagyhat, de mielőtt a fagyás beálíana, a tengervízből a só nagyobb része kicsapódik. A tengeri jég kezdetben külön­álló táblákból álló jégme­zőkben jelentkezik, és az áramlásokkal úszik: ez az uszadékjég. A hatalmas területet el­borító uszadékjég tábláinak összefagyásából keletkezik a jégtakaró. Tél végére egye3 tengereken 3—3,5 méter vastagságú a jég, de hófel­halmozódással, a felszínre való ráfagyással 4—5 mé­terre hízhat. A jégnyomás­sal egymásra tolt jégtáblák 10 méteres vastagságot is el­érhetnek. A tenger felszínén kelet­kezett jégen kívül sok édes­vízi eredetű jég is bejut a sarki tengerekbe. Behordják a folyók, főként az Északi­sarkvidéken, Szibériában. Sokkal nagyobb mennyiségű édesvízi jeget termelnek a sarkvidéki gleccserek. A tengerbe nyúló gleccserekből töredeznek le a magas szé­Pályázati hirdetmény Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése PÁLYÁZATOT HIRDET Pályázati feltételek: 4- cselekvőképesség, büntetlen elöelet, + állam- és jogtudományi egyetemi, vagy igaz­gatás-szervezői képesítés, 4- legalább 2 éves szakmai gyakorlat. A pályázatnak tartalmaznia kell: 4- a pályázó legfontosabb személyi adatait, 4- részletes szakmai önéletrajzát, eddigi munka­köreit, 4- jelenlegi munkahelyét, beosztását, jövedelmét, 4- a képesítést igazoló dokumentum másolatát, 4- a polgármesteri hivatal felépítésére és műkö­désére vonatkozó szakmai elképzeléseit, 4- erkölcsi bizonyítványt. A kinevezés határozatlan időre szól. A pályázatok elbírálásáról a közgyűlés dönt, erről a pá­lyázókat írásban értesíti. A pályázatokat a felhívás megjelenésétől számított 15 na­pon belül Miskolc megyei jogú város polgármesterénél (3501 Miskolc, Tanácsház tér 8. szám) lehet benyújtani. a jéghegyek. A jéghegyek nek az északi szélességeken Grönland, délen az Antark­tisz a legnagyobb termelője. A jégnegyek a tengerbe nyúló gleccserek sokszor igen meredek és magas hom­lokfaláról töredeznek le, amikor a víz felhajtó ereje nagyobbra nő a vízbe nyúló jég szilárdságánál. A letö- redezést borjadzásnak neve­zik. A rendesen szűkebb fjordos öblökben a jéghe­gyek leszakadása nagy hul­lámveréssel jár. Ezért tele­pednek az eszkimók a víz- szinttől bizonyos távolságra és magasságra. A jéghegyek télen és nyáron egyaránt le­törhetnek, de csak a nyári fél évben, amikor a fjord nincsen már befagyva, úsz­nak el az áramlással. Az Északi-sarkvidékről szárma­zó jéghegyek, mert völgyi gleccserekből szakadnak le, erősen csipkézetíek, szabály­talan alakúak. Magasságuk 60—130 méter, de ez a jég­hegynek csak a víz feletti része, és az egész jéghegy magasságának csak körülbe­lül egynyolcada, mert a többi a víz alatt van. A délsarki jéghegyek vi­szont tábla alakúak, mert ezek nem vögyi gleccserek, hanem a nagy belföldi jég­takaró töredékei. Friss álla­potban meredek falak szegé­lyezik, a fal magassága 50 —60 métert is elérhet, de a legtöbb alacsonyabb, köze­pes magasságúkat 30 méter­re becsülik. Akad olyan dél­sarki jéghegy, amelyiknek kiterjedése néhány négyzet- kilométer. Amíg a jéghegy a magas szélességekben tartózkodik, j különösebb veszedelmet nem í jelent. Bajt csak az alacso- i nyabb szélességeken, a jár- I tabb tengereken okozhat A j jéghegyen a hullámzás úgy- : nevezett abrázíós peremet • váj, maga a jéghegy a me- i legebb környezel levegőjét > lehűtve, ködbe burkolódzik, j és így ködköpenyegbe bur­kolva megtörténhetik, hogy Ggy-egy gyorsjárású hajó rá­fut a padkára, és összeüt­közik a jégheggyel. így járt például, Amerikába vezető első útján. 1912. április 15- én éjjel a Titanic óceánjáró. Orvosok és papok a miskolci szociális otthonról (3.) Súrlódásuk családon belül is vannak Válaszok kérdőjelekre A 460 lakót befogadó miskolci szociális otthonban évek óta működik a lakók önkormányzata. Három bi­zottság — az élelmezési, a kulturális és a beteglátogató bizottságok — titkáraiból és jegyzőiből alakult ki az a testület, amelynek nemcsak kezdeményezési, de vélemé­nyezési joga is van az ott­hon irányításában, életében. Az élelmezési bizottság például részt vesz a 2 hétre előre megtervezett menü összeállításában, a főnővér­rel, az élelmezés-vezetővel, és a főszakáccsal közösen. A diétások élelmezését az intézmény főorvosa hagyja jóvá: a cukorbetegeknek és májkímélésre kényszerülők­nek külön főznek, ezenkí­vül van még úgynevezett könnyű-vegyes koszt, amely a nem beteg emberek ellá­tását szolgálja. A betegláto­gató bizottság tagjai ugyan­akkor — önkéntességi alapon — házon belül részt vesz­nek. a súlyos betegek eteté­sében, s fígyelmességi cso­magot visznek a kórházak­ban fekvőknek. Akik rendszeresen talál­koznak a szociális otthon lakoma], különösen pedig, ha evek óta és rendszere­sen látogatják az otthont, azokban — mindezek isme­retében — döbbenetét kel­tett az Űj Hírnök című he­tilapban megjelent, egy otthoniaké panasza alap­ján feltett kérdés: arra tö- rekszenek-e a miskolci szo­ciális otthonban, hogy „el­tegyék láb alól” az örege­ket? A kérdőjelekre — mint sorozatunk eddigi cikkeiben is leírtuk már — kívülálló orvosoktól és az idősek lel­ki gondozását vállaló pa­poktól kértünk választ. Nemcsak azért, mert elfo­gulatlanságuk kétségbevon­hatatlan, de azért is, mert orvosaikhoz s papjaikhoz nyíltak és őszinték az em­berek. Sárkány Tibor, a Borsod- hevesi Evangélikus Egyház­megye esperese, a Miskolc belvárosi lelkészi hivatal lelkésze 5 éve jár rendsze­resen az evangélikus hí­vőkhöz a szociális ott­honba: — Szeretem az időseket, hiszen magam is éltem egy évig egyházi szeretetotthon­ban. S tudom, hogy 460 ember között akad nem egy idegi, vagy lelki sérült, aki nagyon nehezen viseli el az ilyen közösséget, ha még oly lelkiismeretes gondos­kodással is van körülvéve. Van. hogy valaki nem állja a másikat, vagy éppen problémát okoz neki, ha azt látja, hogy asztalszom- szédjának 1 em-rel nagyobo kenyér jutott. Az érzéke­nyebbek esetleg abból is gondot csinálnak maguknak, hogy valaki rájuk nézett, vagy éppen nem nézett. De hát súrlódások családon belül is előfordulnak. Hogy Az Arbatra csak valutával? A moszkvaiak belvárosi sétálóutcáján, az Arbaton mindig nagy a tömeg. A já­rókelők figyelmét az utóbbi időben mind jobban felkel­tik a vásározók portékái. A jólöltözött eladók a festett dobozoktól a húsvéti tojásig mindent kínálnak. Van itt festmény, rengeteg iparmű­vészeti tárgy, a képek között több olyan is előfordul, amelyet a múltban tiltott­nak minősítettek. Az árusok azonban csak valutát fogad­nak el. De még a taxisok is csak valutáért hajlandók el­vinni az utasokat a kért címre. így azután, akinek csak rubel van a zsebében, meglehetősen kényelmetle­nül érezheti magát ma az Arbaton. 4 Az otthonban találkozott, s egy éve kötötte össze sorsát ez a külön szobában élő házaspár is. (Szabán Gabriella felvétele) azonban az otthonban az ottlakóknak a halálát segí­tenék elő, ilyesmiről én sem a híveim körében, sem másoktól soha nem hallottam. Azt azonban hadd mondjam el: egyhá­zunknak 96 esztendős híve is van az otthonban... Dr. Farkasdy József, a Bőr- és Nemibeteg Gondo­zó Intézet vezető főorvosa karitatív alapon látogatott el néhányszor a szociális otthon fekvőbetegeihez. Az intézetben pedig a bőrpama- szokkal jelentkező szociális otthonban élőkkel találko­zik: — Sem az otthonban, sem máshol nem hallottam róla, még pletyka szinten sem, hogy az euthanáziát alkalmaznák az öregekkel szemben az intézményben. Igaz, különösen a beteg- részieg nyomasztó érzéseket keit az emberben. De hát ide, amennyire én tudom, többnyire már betegen ér­keznek a nagyon idős em­berek. S noha nem szívde­rítő a látvány, mégis az a véleményem, hogy sokkal több ilyen otthonra volna szükség, hiszen a panelhá­zakban a többgenerációs család még ilyen körülmé­nyeket sem tud biztosítani idős, különösen pedig be­teg hozzátartozójának... Szilágyi László, a refor­mátus egyház felsővárosi lelkésze. Az otthon meg­nyitása óta — 20 esztende­je — tart kapcsolatot az ott élő református hívek­kel: — Elsősorban a felsővá­rosból odakerült időseket látogatom rendszeresen. Nem egy alkalommal volt lehetőségem bepillantani az otthon életébe ebéd, vagy vacsora idején is. Hogy éneztetnék őket, azt a leg­rosszabb indulattal sem ál­líthatja senki. Két évtize­des tapasztalataim szerint mondhatom, hogy ez az in­tézmény nyugodt öregkort biztosíthat az ott lakók ré­szére. Egy-egy kirívó eset persze előfordulhat, hiszen az ápolók, gondozók sze­mélyétől is függ, hogy ho­gyan érzik magukat itt az öregek. De azt is tudom, hogy az oda nem valók a személyzetből hamar kipe­regnek. Az euthanáziáról pedig csak annyit: a har­madik emeleten még olya­nok is hónapokig gyógysze­reket és kezelést kapnak, akik tulajdonképpen már I csak vegetálnak. Az ott I dolgozók véleményem sze­rint a legteljesebb mérték­ben védik az életet... Dr. Sótonyi Gábor, a me­gyei kórház nyugalmazott patológus főorvosa és dr. Minnik Károly, a patológiai osztály vezető főorvosa azokról az elhalálozottak- ról szóltak, akik az elmúlt 5 évben osztályukra kerül­tek. Mindketten állítják: nem volt példa rá, hogy euthanáziára utaló jelensé­get észleltek volna náluk. Hangsúlyozták: ha bármi­lyen orvosi műhibával ta­lálkoztak volna az elhuny­taknál, ezt kötelességszerű* en jelentették volna a rendőrségen. Mosolygó Marcell, a gö­rög katolikus egyház főes­perese : — Minden hónap első csütörtökén látogat el egy­házunk káplánja híveink­hez. Magam évente két- szer-háromszor keresem fel őket, s beszélgetek el az idősekkel. Az a vélemé­nyem, ha nem gondoznák őket lelkiismeretesen, nem lobogna a hosszú évek óta fekvő betegekben is az az életvágy, amit jómagam tapasztaltam náluk. Sedom László, a római katolikus egyház hejőcsabai plébánia-hivatalának pap­ja: — Nagyon jó barátom az intézet főorvosa, dr. Szántó Béla is, akit a legszelídebb embernek ismerek. Még a nyári vakációja idején is özönlenek hozzá az öregek, s magam is csodálom, mek­kora megértéssel, türelem­mel hallgatja őket. Lelkiis­meretességéért, emberségé­ért a magam részéről akár garanciát is vállalok ... Az eddig leírtakhoz ha­sonlóan nyilatkozott Benke György, a tetemvári refor­mátus iexkészi hivatal lel­késze, dr. Szigeti Jenő, a Semmelweis Kórház I. sz. belgyógyászatának osztály- vezetője, s dr. Boros Géza, a tüdőszakkórház főorvosa is. S nem akadt egyetlen orvos, vagy pap sem, aki az Új Hírnökben megjelent panasz kapcsán az eutha­náziáról felvetődött kérdé­sek jogosságát erősítette volna meg. (Vége) t. lis. mert a Fidesz által tá­mogatott kormánypártok többségben vannak és min­denképpen megszavazzák. Fontosnak tartom azt is, hogy mi megpróbálunk fe­lülemelkedni a pártpolitikai csatározásokon, s megpróbá­lunk érdemben dolgozni a város érdekében, mert az, hogy a város a szabadde­mokraták közül küldött leg­több képviselőt az önkor­mányzatba, erre kötelez bennünket. Eddig a nyilatkozat, amit emlékezetből jegyeztem le, s remélem, nincs benne túl sok pontatlanság. Annyit még hozzá kell tennem: az elmon­dottak nem azt jelentik, hogy siránkozunk elvesztett I

Next

/
Oldalképek
Tartalom