Déli Hírlap, 1990. augusztus (22. évfolyam, 177-202. szám)
1990-08-13 / 187. szám
liövuiesen elszállítják Őrzik a papírbálákat Jelkép, jeles ünnepekre Saját címer Tapolcának % Nem gördítettek akadályt elé, hogy Tapolca használhassa a saját címerét. íme, a címer .,. A tengeralattjárókat védték A7, elmúlt években sokszor az okozott gondot, hogy a gyártás során felhasználható papírhulladéknak nem voll becse. Nem tartottuk érdemesnek, hogy az érte kapott néhány forintért ci- pekedjünk. Most az Észak- magyarországi MÉH Nyersanyag-hasznosító Vállalat a tárolással bajlódik. Nekik okoz átmeneti nehézséget, hogy akadozik a gyártás a papírgyárakban. Mint Szűcs Ferenc, a vállalat igazgatója elmondta, hazánkban a papíripar technológiája a hulladékpapír feldolgozása során igényli a cellulóz-alapanyagot, amelyet eddig szocialista importból szereztek be. A megváltozott körülmények miatt ezek a csatornák elzáródtak, és mivel deviza- (dollár-)fedezet pillanatnyilag tőkés importra nincs, a papírgyárak átmenetileg szüneteltetik a papírhulladék átvételét. A MÉH Vállalat eddig zökkenőmentesen begyűjtötte, feldolgozta és értékesítette a hulladékot. Ezután is átveszik a lakosságtól, és nagyobb tételben a közületek- től is. Azért mert egyébként felhalmozódna, károsítaná a környezetet, és jelentős érték menne veszendőbe. Ám a már felhalmozott és bebálázott papírhulladékot nem tudják 1. számú telephelyűSziámi ikrek Az ikreket születésüktől halálukig érdeklődés övezi, különösen ha nagyobb számban jönnek a világra (például négyes- vagy ötös ikrek), vagy ha valamilyen különleges fejlődési rendellenességek hordozói. A löbbpe- téjü ikreknél általában nincs probléma: ők lényegében néhány pere időeltolódással született testvérek. Az egypetéjűeknél, akik megszólalásig hasonlítanak egymásra, már gyakrabban lehet valamilyen különlegesség. Az egypetéjű ikreknél a fejlődő pete valamilyen okból bekövetkező szétválásáról van szó, tehát tulajdonképpen torz fejlődésről beszélhetünk. Szerencsés esetben a kettéválás tökéletes, szerencsétlen esetben azonban a pete szétválása nem tökéletes. Az ilyen összenőtt torzóknak számos típusát különíthetjük el aszerint, hogy milyen testrészeik függnek össze. Így előfordulhat, nogy fejük vagy íarcájékuk, vagy esetleg az egész törzsük és fejük nem válik szét. Természetesen az ilyen torzók életképtelenek. A kisebb mértékben összefüggő torzók közül azonban mintegy 300 pár néhány órától akár 63 évig is élt. Az ilyen, összenőtt ikreket sziámi ikreknek nevezik, az első híres esetről. Eng és Chang 1812-ben született Sziámbán. A két testvér a mellkas elülső felének középső részén volt ösz- szenőve egy szövetköteg által. Csecsemőkorukban ez Olyan szoros volt, hogy csak egymással szemben feküdhettek. Később — a felülés, falállás, járkálás időszakában - ez a szoros összeköttetés kön, a Sajó-parton levő központjukban tárolni; kevés a hely. Ezért született az a döntés, hogy a Lorántffy Zsuzsanna úton levő 2. számú telepen tárolják. A telephely zárt, és a báláknak még ezen belül is a kerítéssel körbevett sportpályát jelölték ki. Éjjel-nappal őrzik, idegenek és gyerekek nem kerülhetnek a közelébe, és hogy a lakosság nyugalmát és biztonságát is szem előtt tartsák, engedélyt kértek a tárolásra a Miskolc Városi Tűzoltó-parancsnokságtól. A tűzvédelmi előírások maximális figyelembevételével az engedélyt megkapták, a pa- pírbálák rövidesen megérkeznek. * Mindezt a múlt héten körlevélben is megfogalmazták, a környéken lakókat értesítették, a biztonságot nyilvánvalóan garantálják. A magunk részéről csak annyit tennénk hozzá, hogy nyár van, iskolai szünet és rengeteg a gyerekek szabad ideje, akik nyilván elsőként veszik észre, hogy megnézni való van a környéken. Ha soha máskor nem teszik is, amíg a papirbálák ott vannak, az itt lakó családok tiltsak meg a gyerekeknek a felesleges kiváncsiskodást. nagy akadályt jelentett, és I ezért egymástól független mozgásaik „megnyújtották” a szövetköteget. Ez annyira ment, hogy felnőtt korukban még futni, sőt evezni és úszni is tudtak. Egyik vizsgálójuk szerint mozgásuk olyan harmonikus volt, mintha egy agy irányította volna őket. Nem voltak tökéletesen egyformák: Eng, a jobb oldali iker erősebb, egészségesebb és barátságosabb volt, Chang egy kicsit nagyothallott. A pulzusuk nem volt szinkronban, és ha egyikük lázas lett, a másik szívműködése nem fokozódott. Az egyikük által megevett anyagok nem jelentek meg a másik vizeletében, tehát anyagcseréjük független volt. Az éhség, szomjúság és szükségleteik Csuklás, másnaposság ellen ül ecet enyhíti A végtagok ecetes vízzel történő bedörzsölése érerősítőként hat. Ha 15—20 percig langyos, ecetes vízben áztatjuk a fáradt lábat, kellemesen felfrissülünk. Dagadt végtagok fájdalmát enyhíti a néhány óráig tartó hideg ecetes-vizes borogatás. Csökken a bőr viszketése, ha a viszketés helyét ecetes vízzel bedörzsöljük. Minden esetben, amikor bőrfelületet kezelünk ecettel, meg kell győződni arról, hogy a kezelendő felületen nincs nyílt seb, sérülés, és figyelembe kell venni az esetleges bőrallergiát is! Ilyen esetekben ne alkalmazzunk ecetes kezelést! Csuklás ellen általában segít, ha néhány csepp ecetet cukorra csepegtetünk és ezt lassan elszopogatiuk. Szúnyogcsípés okozta viszketés ellen hasznos ecettel bedörzsölni a csípés helyét. Ecetes vizes borogatás alkalmazása a csuklón és a lábon csökkenti a beteg lázát. Egy száraz törülközőt tegyünk a borogatás tetejére. Ha megszárad a borogatás, nedvesítsük be újra. Fáradtság, másnaposság ellen használ a meleg fürdő, amelybe kevés ecetet öntünk. Nátha ellen használ, ha naponta többször néhány csepp vízzel hígított almaecetet csepegtetünk az orrunkba. Az orrvérzés csökkenthető, ha ecetes vízzel átitatott vattát dugunk az orrba. Ka az orrvérzés gyakran előfordul, természetesen nem elég a házi gyógymód, orvoshoz kell fordulni. A fogfájást enyhíti, ha ecettel vagy alkohollal átitatott vattát szorítunk a fájós fogra. érzése általában egy időben jelentkezett. Néha összekülönböztek, sőt tettlegességre is sor került köztük, ezért kérték szétválasztásukat, de az orvosok akkor nem vállalkoztak erre. 42 éves korukban megnősültek, egy virginiai pap lányait vették el. Hamarosan — 4 nap különbözette! — megszülettek első gyermekeik is. Ezt Eng esetében még 11, Chang esetében 9 gyermek követte. Az idillikus családi életnek az asz- szonyok torzsalkodása vetett véget: külön költöztek és három napot töltöttek egyikük, majd három napot másikuk otthonában. 1872-ben, 61 éves korukban Chang agyvérzést kapott és megbénult. Ettől kezdve Tapolca a jövőben használhatja a saját címerét. Ezt lehetővé teszi számukra az a döntés, amely a városi tanács végrehajtó bizottságának legutóbbi ülésén született. A tanács elnöke, dr. Kovács László onnan indította gondolatait, hogy nem sikerült megalkotni azt a tanácsrendeletet, amelyikkel felválthatták volna a kohászalakos miskolci címert egy másikra, amelyik jobban illett volna a város történelmi hagyományaihoz. De nemcsak Miskolcnak van címere, hasonló jelképpel rendelkeznek pátriánk különböző városrészei is. így tudjuk, hogy van címere Hejőcsabá- nak, Szirmának, Diósgyőrnek és Tapolcának is. S akinek van jelképe, érthető a szándéka, hogy használni is szeretné. A közelmúltban éppen Tapolca jelentette be az igényét, hogy használnák saját jelképüket — hallottuk dr. Kovács Lászlótól. A tanácselnök ugyan nem említette meg, hogy pontosan ki is kérte ezt Tapolcáról, de az igény feltehetően találkozik az ott élő emberek többségének akaratával. A kérést végül is méltányolta a végrehajtó bizottság. Lényegében vita nélkül úgy foglaltak állást, hogy ha az ottani lakosság ezt akarja, jeles eseményekkor használhassa a saját települése, városrésze történelmi jelképét. Az ilyen szándékot támogatni kell. Természetesen a saját címerük mellett a városénak is ott kell lennie. B. A. Engnek kellett bénult testvérét hurcolnia. 1874-ben Chang tüdőgyulladásban szenvedett, és egy reggelre meghalt. Eng csak ennyit mondott: „Akkor én is megyek”. Két órával később meghalt, noha nem volt szervi baja. Boncolásukkor derült ki, hogy az összeköttetés megszüntetése még az akkori sebészeti színvonal mellett sem jelentett volna nehézséget. A történelem során még más, életüket együtt leélő ikerpár volt, köztük egy magyar is. Ma már, természetesen, ha csak egy mód van rá, szétválasztják őket, mint a képen látható ausztrál ikerpárt is, akiket 7 és fél órás műtéttel választottak szét. Hasfalukon voltak összenőve. Veterán Ha a delfinek beszélni tudnának, verset mondanának az amerikai állatvédők dicséretére. De nem tudnak beszélni, így nyilván magukba fojtják örömüket, és sértetlenül szemlélik a tétlenséget, amely egyik pillanatról a másikra rájuk szakadt a San Diego-i Haditengerészeti Központ utasítása nyomán. Leállították ugyanis a delfinkiképzést. Az USA ezentúl nem kívánja „gyilkos” delfinekkel védeni támaszpontjait és tengeralattjáróit. Mint a Washington Post megírta, szó sincs a fegyvernem elavulásáról — a delfinek okos szolgálatkészsége az ember folyton korszerűsödő ölési szándékához naprakészen igazítható —, a „A herceg őrülten szerelmes”. A bejelentés tulajdonképpen csak azokat a gyér számú uralkodócsaládokat érinti Európában, ahol az eladó lány arról ábrándozik, hogy jön egy királyfi tán, hófehér paripán ... A spanyol trónörökösnek kétségkívül jó sajtója volt az elmúlt hetekben, hónapokban. Először is, lefénykéKamion gurul Előzés előtt győződjön meg arról, hogy milyen hosszú az a jármű, amely mellett el akar majd menni! Ha a jármű hátfalán „Long Vehicle” feliratot lát: biztos lehet abban, hogy kamion halad ön előtt. Főként ködben, sötétben figyeljen erre a jelzésre, amikor az előzés különösen sok veszélyt rejt magában! delfinek tény a civilek számára örvendetes: az US Navy, a haditengerészet csatát vesztett az állatvédőkkel szemben. Az ütközet régóta tartott, gyakorlatilag azóta, hogy kísérletezni kezdtek a tanulékony delfinekkel; eleinte élő torpedóként vetették be őket, hiszen óránként 50 kilométeres sebességgel is képesek úszni a cél felé. Aztán a kísérlet olyan jól sikerült, hogy a vietnami háborúban már delfinek is védték a tengeralattjárókat. Ezek óvták később, az iráni—iraki háború idején a Perzsa-öböl egyik helikopterbázisát. Hogy eközben mennyi pusztult el közülük, nem tudni. Az viszont már biztos, hogy a jelenleg hadra fogható 141 delfin — megúszta. pezhették egy csinos, szőke hölgy társaságában, félreérthetetlen közelségben. Aztán nyomozhattak, hogy ki lehet az a boldog hajadon, akinek sikerült elcsavarnia Felipe herceg fejét. Ki is derítették, hogy a lány nem más, mint Isabel Sartorius. A jelek szerint nem lehet kétséges, hogy ő kerülhet be a királyi családba, a korona várományosa révén. A találgatás azonban mindjárt kérdőjeleket is kapott. A Sartorius név ugyan jól ismert Spanyolországban, de nem partiképes. Az egyik viselője ugyanis ismert alakja volt a politikai életnek: Ni- colas, a lány nagybátyja megrögzött kommunista hírében áll, aki a Franco-érá- ban kilenc évet töltött börtönben az elvei miatt. A fiatalok azonban mintha nem vennének tudomást a történelemről. Utaznak (titkosrendőri kísérettel), szórakoznak (a fotóriporterek leske- lődése mellett), de nem nyilatkoznak. Végül a király édesanyja adta a helyzet kulcsát. „Én normálisnak tartom, hogy egy 22 éves fiatalember beleszeressen egy szép és rokonszenves fiatal lányba.” Az anyakirálynő rehabilitálta a szerelmet. MÉG MEG IS NŐSÜLTEK Az ausztráliai Mark és Robyn Foley és fiúk, Ben, a 11 napos Melanie mellett, akit nem sokkal korábban válasz tottak el hét és fél órás műtéttel ikertestvérétől, Elizabeth- töl. A két lány a hasfaluknál nőtt össze, így a májukat és az emésztőrendszerüket kellett megosztani. A 25 tagú orvoscsoportnak ez volt a negyedik ilyen jellegű műtétje. A herceg őrülten szerelmes As anyakirálynő rehabilitál