Déli Hírlap, 1990. május (22. évfolyam, 99-124. szám)

1990-05-11 / 107. szám

Szolnokon már győzött Á jövő triatlo Interjú Kuttor Csabával ! A múlt szombaton lezaj­lott Bolyai-triatlon bebizo­nyította, hogy ennek a még igen fiatal sportágnak is szép számmal akadnak mű­velői a környéken. Többnyi­re olyanok választják a hár- maspróbázást, akik koráb­ban úszó versenyzők voltak. Közéjük tartozik megyénk egyik legfiatalabb triatlon- versenyzője, Kuttor Csaba, aki a miskolci Kós Károly Építőipari Szakközépiskola első osztályos tanulója: — Nyolcadik éve úszom versenyszerűen a Miskolci Vízművek SC-nél. Koráb­ban a 21. Számú Általános Iskolába jártam, testnevelés tagozatos osztályba. Itt sze­rettették meg velem a moz­gást és a versenysportot. Elég jó eredményeket értem el úszásban, de futásban sem voltam éppen az utol­só. Részben edzőm, Fázold Henrik tanácsára kezdtem el a triatlont, körülbelül fél évvel ezelőtt. Tavasszal a szolnoki országos felkészítő­versenyen első helvezést sze­reztem. ami jó előjel a to­vábbiakra. Nekünk, triatlo- nistáknak talán az a legna­gyobb gondunk, hogy Mis­kolcon és könnyeikén az egyetemi TRIKE-n kívül nincs egyesület, amelynek szakosztálya lenne. így az utazást a versenyekre, a fel­szerelések beszerzését min­denki saját magának szer­vezi meg. Ez nem könnyű, dolog. A Vízművek SC-mek köszönhetően használhatom az uszodát, és úszóedzései­met továbbra is a régi ed­zőm, Fázold Henrik vezeti. A futási és a kerékpáro­zást szabadidőmben, szóra­kozásként végzem. afc A jutáshoz elengedhetetlen a megbízható cipő. (Szabón Gabriella felv.) Azt szeretem ebben a sportágban, hogy változatos. Az úszás hosszú távon egy kicsit unalmas, de a futás és kerékpározás érdekes. Ezzel az egész verseny iz­galmassá válik. Eddig az összes idei felmórőversenyt megnyertem. Az országos di­ákolimpián hatodik lettem. A legemlékezetesebb eddigi eredményem a már említett szolnoki győzelem volt. * Már hírt adtunk róla, hogy Kuttor Csaba újabb si­kert könyvelhetett el.. Az erős mezőnyt felvonultató Bolyai triatlonon az ifjúsági kategóriában 5. lett. M. R. ■ Térdsérülést szenvedett Veter Beardsley labdarúgó, a Liverpool válogatott játéko­sa. Emiatt kétségessé vált az olaszországi VB-n való sze­replése. ■ Segédedzőképző-tanfo- lyamot indít az 1990—91-es tanévben a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Tanács Sportszövetségi és Rendez­vény Irodája. A képzés egy­éves, és minden Magyaror­szágon működő sportágban indul, lehet jelentkezni. A feltételek között szerepel a sportversenyzői múlt, a kö­zépiskolai érettségi és a bün­tetlen előélet. Az érdeklődők jelentkezését szeptember harmadikéig fogadják a SPORI-ban. ■ A DVTK birkózócsar­nokában Észak-területi úttö­rő „B” szabadfogású birkó­zóversenyt rendeznek szom­baton délelőtt tizenegy órá­tól. ■ A Petres-iigynek még mindig nincs vége. Az MLSZ legutóbbi határozata alapján ugyanis a játékos ismét volt egyesületének, a Videoton- Walthamnak a „tulajdonát” képezi.. Petres fellebbezni akar, így a már tengerikí­gyóvá nőtt ügyben újabb fordulók várhatók. A játé­kos egyébként kijelentette, hogy egyáltalán nem kíván­ja a székesfehérváriak ke­nyerét enni. Cselgáncs: ranpnierseny Űjabb, sok sportolót meg­mozgató cselgáncsverseny­nek ad otthont a Miskolci Vasutas Sport Klub judoter­me. Szombaton délelőtt itt rendezik ugyanis a sportág II. Országos Női Ifjúsági Rangsorversenyét. A küzde­lem 10 órakor kezdődik. Az összecsapásokat három szőnyegen bonyolítják le. Ezt megelőzően fél kilenckor ellenőrzik a versenyen in­dulók súlyát. Előzetes neve­zés nincs, de a jelek sze­rint a korosztály hazai él­mezőnyének valamennyi egyesülete — így a Debre­ceni Dózsa, a Bp. Spartacus és a Bp. Honvéd elküldi legjobbjait. Természetesen nem hiányozhatnak a ver­senyről a rendező MVSC cselgáncsozó leányai sem. Markovits László vezető edző szerint á hazai fiata­loknak esélyük van mind­három dobogós helyezés megszerzésére a különböző kategóriákban, összességé­ben a csapat a hazai vi» szonyokat tekintve a közép­mezőny jobbik feléhez tar- toziiK. Újoncok is bemutat» koznak a hazai gárdában, az Erdélyből nem rég átte­lepült Gergely Gabriellától jó szereplést várnak a.szak­vezetők. Sz. B. Salakmotor A salakmotorosok Béke- Barátság Kupájának élső versenyét a szovjetunióbéli Rovnóban rendezik meg. A magyar juniorokat a BÉV SC versenyzője, Böszörményi Zsolt, és a nyíregyházi Ko­vács Zsolt képviseli. Rovnó­ban a párosok versenyén áll­nak rajthoz holnap, vasár­nap pedig már Lvovban raf- tolnak az egyéni futamokban. Kézilabda A Lyukóbányai Bányász NB II-ben szereplő férfi ké- álabdacsapata ezúttal ma délután öt órától játssza bajnoki mérkőzését az egye­temi sporttelepen. A mis­kolci együttes a Mátészalka ellen lép pályára. Remélhe­tő, hogy a hazaiak összesze­dik magukat, és jó teljesít­ményt nyújtanak a szoká­sosnál korábban megrende­zett találkozón. FEKETE SAROK ■ ■ Szomszédháború a Tatárdombon Labdarúgás, NB III., Tisza csoport Három esélyes rangadó Holnap: Sajóbábony—BÉV SC m A kazincbarcikai ter­mészetjárók holnap reggel fél hétkor találkoznak az autóbusz-állomáson. Tizenkét kilométeres túrájukon Túri­né Baranyi Piroska lesz a vezetőjük. ■ Az NSZK-beli Höxter- ben megrendezett nemzetkö­zi raliversenyen az egyik motorkerékpár átszakította a kordont, s a nézők közé ro­hant. a szerencsétlenség következtében egy harminc­két éves fiatalember az éle­tét vesztette, a versenyt a baleset miatt félbeszakítot­ták. ■ Mi ke Tyson ismét az érdeklődés középpontjába került az Egyesült Államok­ban. Most azonban nem szo­rítóbeli tetteiről van szó. sokkal inkább arról, hogy huszonnégy éves barátnője, Natalie Fears fiúgyermekkel ajándékozta meg. m A diósgyőri természet- járók holnap reggel a Ma­jális-parkból S.10-kor indul­nak hétvégi túrájukra. A Barátságkert—Kaszás-rét kö­zötti területet barangoljak végig Szikszai Zsuzsanna, ve­zetésével. Rendelkezésére áll A KIOSZ-TAXI Éjjel-nappal folyamatosan a 88-000 telefonon ELŐRENDELÉS személy-, teherszállítás, autómentés, szerződéskötés A Borsodi Építők Volán SC harmadosztályú labdarú­gócsapata a bajnokság má­sodik felére nehéz mérkő­zéseket kapott. Sorozatban játssza az együttes a rang­adókat. A BÉV SC az el­múlt hét végén az Edelény- nycl mérte össze erejét, hol­nap pedig a sajóbábonyiak- hoz látogat. Balázs András, a népkerti gárda edzője szerint harcos, kemény meccsre van kilátás. A Sajóbábony jól szerepelt eddigi pályafutása során az NB IH-ban. Igazolásokkal erősítettek ebben a szezon­ban, többek között az MVSC- től, az Ózdtól és az NB Ill­as tagságát feladó Borsodi Bányásztól. — Háromesélyes ez a ta­lálkozó is — jelentette ki a BÉV SC edzője. Bármilyen eredmény születhet, de egyik sem lesz meglepetés. Ennek ellenére remélem azt, hogy vereség nélkül ússzuk meg a sajóbábonyi kirándulást. A Mezőcsát ellen lejátszott szerdai edzőmérkőzésen arra voltam kíváncsi, hogy a fel­gyógyult játékosok mennyire lendültek formába, és hogy számíthatok-e rájuk a kö­vetkező találkozókon. Szo- bóczki továbbra is sérült. A keret, amelyből a kezdő tizenegyet kijelölöm, a kö­vetkező: Kerényi, Juhász, Oláh, Balogh, Farkas, Miha- lovszki, Tóth, Sverla, Tihor, Bodnár, Sziklai, Rácz, Veres, Vidinczei, Nemes, Radaksz és Lehoczki. A sajóbábonyiak jelenleg a tizedik helyet foglalják el a tabellán, viszonylag távol a kiesőzónától. — Ahhoz, hogy a legrosz- szabbat elkerüljük, minden hazai meccsünket meg kell nyernünk — hangsúlyozta Farkas Gábor, a vendéglátók szakosztályvezetője. Hátrál­tatja a csapat felkészülését az, hogy Budai és Hevesi sé­rült. Palej Tibor piros lapot kapott a legutóbbi találko­zón, így ő nem játszhat a BÉV SC ellen. A népkertiek tavaszi eredményei alapján azt a következtetést vontuk le, hogy megtorpantak. Rá­adásul az utolsó három ta­lálkozójukon gólt sem rúg­tak. Szerintem is háromesé­lyes a találkozó. A minimá­lis cél a döntetlen, de a győ­zelemről sem mondunk le. A közeli Sajóbábonyha fel­tehetően sok miskolci szur­koló fog ellátogátni, hiszen csak néhány kilométert kell utazni az idegenbeli vendé­geskedésre. A vegyészcsapat kezdő tizenegyét az Udvari, Crolmusz, Majoros, Csáki, Szűcs, Kapitány, Kovács László, Kobolák, Popovics, Petrovics, Aranyosi, Lakatos, Budai, Vajda, Takács, Die­nes összetételű keretből ál­lítja majd ki Szőke Barna­bás edző. * A BÉV SC a következő hazai mérkőzésein még fo­gadja a Tiszavasvárt, a Ra- kamazt, valamint a Balmaz­újvárost. Közismert, hogy eladó a kezdőrúgás ezekre a találkozókra csakúgy, mint az Edelény elleni mérkőzé­sen. Ekkor egyébként a hat­éves Dorgai Péter érintette meg először a labdát. Sz. P. A DB tippjei 1. Düsseldorf—St. Pauli 2 x 2. Frankfurt—FC Köln x 2 3- Bochum—Karlsruhe 2 # 4. Uerdingen— Mönchengladbach 1 x 5. Hamburg—Mannheim 1 K. Bayreuth—Aachen x 1 7. Darmstadt—Saarbrücken 2 x 8. Schalke 04—Freiburg 1 9. Unterhaching—Kassel -"2 x 10. Ancona—Cagliari 1 2 11. Barletta—Pisa 2 12. Como—Messina x 2 13. Parma—Foggia 1 x-4-1. Münster—Wattenscheid 2 DELI HÍRLAP. — A miskolciak napilapja. — Kiadja« a Déli Hírlap Kft. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. — Felelős kiadó: BEKes DEZSŐ főszerkesztő-ügyvezető. — Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. 3527. Pos­tacím: Miskolc, 3501 Pf.: 39. Telefonközpont: 38-941. Titkár­ság: 18-223. Bel- és várospolitikai rovat: 18-227. Gazdaság­politikai rovat: 18-224. Levelezési rovat: 18-225. Kultúrpoli­tikai rovat: 18-226. Sportrovat: 18-222. Telex: 62342. Telefax: 18-225. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Szécnenyl út i5—17. Tele­fon: 16-213. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bár­melyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítők­nél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési é9 Lap­ellátási irodánál (HELIR). Budapest V., József nádor tér 1. — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint át­utalással a Postabank Rt. 219-98636 pénzforgalmi lelzőszám- ra Előfizetési díj egy hónapra 35 forint, t negyedévre 253 forint. 1 évre 1020 forint. Index: 25 951. — Készült a Borsodi Nyomdában P. v.i HORVATH FERENC. — ISSN 0133 020P • MINDEN EGY MESZESGÖDORREL KEZDŐDÖTT 1 • KŐZÁPOR ZÚDULT A HÁZRA Majdnem sírva, zaklatot­tan nyitott be egy asszony a napokban a szerkesztősé­günkbe, hogy elmesélje el­múlt heti kálváriáját. Min­den egy mcszcsgödörrel kez­dődött, illetve az egész szó­párbaj azért-rubbanl ki, mert asszonyunk szólni mert az addigi jó szomszédnak, hogy­ha nem épít saját udvarára egy szennyvízgyűjtőt, elmos­sa az ő házukat a víz. Vé­gül szó szót követett, és fel­virradt a bosszú napja... — Először csak átkiabált, hogy kitekeri a tyúkjaim nyakát — meséli idegesen az asszony. Át is jött, hetet megfogott, és a szennyvíz- gyűjtőnkbe vágott. Amikor láttuk, mit csinál, a házból sem mertünk kimenni, úgy féltünk. Utána meg egy éj­szaka valahogyan felmász­tak, a tetőnkre, leszedtek és összetörtek vagy harminc cserepet, megbontották a kéményünket is. Aztán fel­jelentettek minket a ké­ményseprő vállalatnál, hogy életveszélyes a kéményünk. Egy napon meg összekapott a lányom a szomszéd felesé­gével, mert a kislányom már nem állhatta, hogy en­gem csak úgy hívnak, hogy Zsivány Mari. Hát civakod­tak, és az asszony az urát hívta segítségül, az meg jött, felkapott valami fadarabot, és a lányomat is, engem is megütött. Engem úgy, hogy az orvos azt mondta, sze­rencsém volt, hogy nem tört el a nyakcsigolyám. De ezzel arra a napra meg nem volt vége. Délután kettő táj­ban folytatták. Olyan ször­nyű volt... Kövekkel kezd­ték dobálni a házat, bezúz­ták az ablakainkat. Nagyon féltünk, behúzódtunk a szo­ba egyik sarkába, ott remeg­tünk. De az egyik lányom már nem bírta, elindult rendőrért. A kapun át nem mehetett, mert onnan do­báltak, hát átmászott a szomszédhoz, és onnan ro­hant volna. Azok meg ul£- na, és akkor a lányom be­mászott a Digép kapuján, azt mondta, már azt sem bánta volna, ha a gyárban az őrzőkutyák nekiugranak, csak megmeneküljön a szomszédék elől. Végül a gyári rendésszel hívtak rendőrt. Csak akkor lett bé­ke, amikor a járőrautó megérkezett. De ahogy el­mentek, még két ablakomat betörték ... Azóta megtet­tem a feljelentést, de mutat­kozni alig merek. Volt olyan, amikor a rokonokkal együtt, ott strázsáltak a ka­punk előtt, hátha kime­gyünk. A múltkor meg aa udvaron tettem-vettem, mi­kor átordította, hogy ezek­nek meg kell dögleniük. Volt, hogy jöttünk haza az utcán, és úgy kellett kap­kodni a fejünket és mene­külni, mert kövekkel dobál­tak. Nagyon félünk. Pár háznyira van a kút, odajá­runk vízért, de néha már elindulni is rettegek. Azt mondták, hőgy bárhol, a pia­con, vagy buszon elkapnák, nekünk annyi lesz... — Hát most tessék megmondani, mit csináljak? — kérdezi, és már sír is. — Zsivány Ma­ri, így emlegetnek, pedig én soha nem loptam. Hat gye­reket neveltem, három fiút és lányt. A fiaimnak meg sem mertem említeni, hogy milyen napokat élünk. Attól félek, hogy eljönnek, aztán bajba keverhetik magukat, csak azért, hogy megvédje­nek. Mint inegtudtüK, a történ­teket a Miskolci Rendőrkapi­tányság vizsgálja. Hogy amíg pont kerül az ügy vé­gére, mi lesz az asszonnyal és lányával? Mi minden­esetre a címét is, pontos ne­vét is megőrizzük, hogy a szomszéd nehogy meg akar­ja torolni a nálunk tett pa­naszát is. F—

Next

/
Oldalképek
Tartalom