Déli Hírlap, 1990. május (22. évfolyam, 99-124. szám)

1990-05-23 / 117. szám

Államtitkárok Miskolcról Új alkotmány kellene Nem lesz vakáció a parlamentben Antall József kormányá­ban két Miskolcon élő poli­tikus is államtitkári posztot tölt maid be. A közlekedési és hírközlési államtitkári tisztség várományosát, a kisgazdapárti Rajkai Zsoltot, lapunk tegnapi számában mutattuk be. Igazságügyi ál­lamtitkári kinevezése előtt beszélgettünk dr. Isépy Ta­mással. Dr. Isépy Tamás mindkét szülői ágon nagyon régi, zempléni kisbirtokos neme­si családból származik. 1924- ben született a Szlovákiához tartozó, Zemplén megyei Barancs községben. Család­juk a megnehezült körülmé­nyek miatt települt át Ma­gyarországra. 1932-től lak­nak Diósgyőrben, illetve Miskolcon. Középiskoláit az itteni Fráter György Gim­náziumban, egyetemi tanul­mányait pedig a Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte. 1946-ban szerzett jogtudományi doktori okle­velet. Doktori diplomája „summa cum laude” minősí­tésű, ügyvédi vizsgája is ki­tüntetéses eredményű volt. 1950 óta folyamatosan ügy- védkédi'k, ezt csupán a hor­tobágyi Borsós-tanyán eltöl­tött 16 hónap szakította meg, amit kitelepítettként kellett eltöltenie. Feleségé­vel is itt ismerkedett meg. Házasságukból három leány- gyermek született. Négy le­ányunokájuk van. Dr. Isépy Tamás 1989. szeptemberében lépett be a Keresztényde­mokrata Néppártba. Koráb­ban politikai pártnak nem volt a tagja. A Szent Anna egyházközösség világi elnö­ke. Idén a KDNP megyei listájáról országgyűlési kép­viselőnek választották. Beszélgetésünk kezdetén azt említi, hogy mennyire furcsán is érzi magát. Hi­szen ügyvédként éppen az volt a dolga, hogy alaposan megnézze, hogyan lehet úgy alkalmazni a törvényt, hogy az az ügyfél érdekeit szol­gálja. Vagyis — szavaival élve — szinte szét kellett cincálnia a paragrafusokat. Most viszont igazságügyi ál­lamtitkárként kétség kívül a másik oldalra került, tá­madhatatlan törvényeket kellene előkészítenie a par­lament számára. — Mi lesz a legelső dol­ga? — Már jártam az Igazság­ügyi Minisztériumban. El­kértem azt a tervezetet, amelyik az igazságügy szer­vezetéről készült. Ezt persze már részben módosította az államtitkárokról szóló ren­delkezés. Innen az Ország- gyűlés könyvtárába mentem, s kértem egy bibliográfiát az európai igazságügyi szer­vezetekről. hogy láthassam, hogyan működik ez más or­szágokban, más demokráci­ákban. Vagyis a legfonto­sabbnak pillanatnyilag azt tartom: véglegesítsük a szer­vezeti szabályzatot. hogy működőképes legyen az igazságügy. — Biztosan nem lesz ideje államtitkárként sem unatkozni, hiszen a parla­ment most nyeri vissza igazán a törvényhozó sze­repét ... — Valóban roppant sok munkát adhat az igazság­ügyi tárca, ha az ember ko­molyan veszi a törvényelő­készítést. Már csak azért is lesz bőven mit tennünk, ■ mert nem csekély az előde­inktől ránk maradt örökség sem. Három sűrűn gépelt oldalt tölt meg azoknak az elkészült törvénytervezetek­nek a felsorolása, amelyet az előző parlament hagyo­mányozott ránk. — Akárhány képviselő­vel sikerült szót váltanom, mindegyik azt mondta: iegsürgsiőbb most az ön- kormányzati törvény. Ön is így látja? — Szerintem is mihama­rabb el kell fogadnunk az önkormányzati, a közszolgá­lati és a helyhatósági vá­lasztásokról szóló törvényt. Hollandiában járt a közel­múltban egy pártküldöttsé­günk. A vendéglátók elmond­ták: ott fontosabbnak tart­ják a helyhatóságokat és az önkormányzatokat, mint a parlamentet. Nálunk is nagy szerepe lesz a helyi képvi­seleteknek. Igen kívánatos volna, hogy kora ősszel Ma­gyarországon is megtarthas­suk a helyhatósági választá­sokat. — Elkészülnek addig az ehhez szükséges törvé­nyek? Ügy tűnik, hogy a miskol­ci garázsügyek olyan véget- érhetetlen történetfüzérré rendeződnek, mint a Tövis­madarak a tévében. A ga­rázsbotrányok ugyanis lezár- liatatlannak és tisztázhatat- lannak tűnnek: ha látszólag egyetértés születik is valahol egy garázssor telepítésének ügyében, semmi garancia nincs rá, hogy nrm kezdő­dik kis idő múlva elölről a háborúság a lakók, a garázs­építők és a tanács között. Mindez fordítva is igaz, hiszen arra is van példánk, hogy mindenfajta ellenérvet figyelmen kívül hagyva, az ígéretek dacára felépül a garázstelep, akár tetszik az ott élőknek, akár nem. Leg­utóbb már ott tartott a sok- felvonásos garázsdráma — vagy vígjáték? — hogy a tanácsiak tűzszünetet, azaz a további garázstelepítések bonyolításának felfüggeszté­sét javasolták. Az ötletet azonban a városi tanács végrehajtó bizottsága nem támogatta, így a színmű tovább folytatódik, ki tudja meddig ... © AZ ELLENFELEK Az ellentétek több oknál fogva feloldhatatlannak tűn­nek. Adva van azok tábora, akik garázst akarnak, és azokká, akik a leendő gará­zsok környékén érnek, és nem akarnak újabb autókat, bűzt, építményeket a kör­nyékre, védik a megmaradt tenyérnyi szabad, többnyire még zöld területeket. E két tábor harcol .egymással ke­— Nyilván nem nagyon lesz nyári szünetünk a par­lamentben ... — Mit szeretne minden­képpen elérni, ameddig hivatalban lesz? Az új alkotmányt! Mert eddig nem történt más, mint hogy az ország működőké­pessége érdekében toldoz- zák-foldozzák a régit. A tör­vényhozásra vár, hogy meg­alkossa az újat... ményen, és mindketten vá­dolják a tanácsot. A garázs­ra vágyók azért, mert sze­rintük jogtiprás és pazarlás, ha nem adnak esélyt az egy­re többet érő, nemzeti va­gyon részének is tekinthető autópark védelmére. A ga­rázsellenesek pedig azért, mert szerintük így is ’kevés a zöld. nincs hol játszani a gyerekeknek, szennyezett a levegő, nagy a zaj, ráadásul nem viselik el, hogy több­nyire más lakónegyedekből toborzódik a garázstelep-tu- lajdonosoik zöme ... • GYANÚS JÓLÉRTESULTSÉG Sokan suskust, némi sze­mélyi érdekeltséget gyaníta­nak garázstelepítési ügyek mögött, ami néha alátá­masztani látszik a garázs­építő szervezetek magabiz­tos magatartása, és az a gyanús jólértesültség; ami­kor valaki bemegy panasz­kodni, tiltakozni a hivatal­ba, szinte órákra rá felgyor­sul az építkezés, hogy mire kibontakozik az ügy, készen álljon a telep, és ugyebár bontani azt nem lehet. Pon­tosan ez utóbbi koreográfia szerint játszódott le a Kőpo­ros utcai garázsépítés, ahol még ráadásul ígéret is el­hangzott az építés leállításá­ra, de ehelyett villámgyor­san ‘elhúzták a garázsokat. Az érem másik oldala sem érdektelen, hiszen a tanács is meglehetősen nehéz hely­zetben van. Tagadhatatlan, hogy a garázsépítés Miskol­con hosszú éveken át sok esetben szabálytalanul tör­tént. Számos garázssomak Migép FMS System a ne­ve annak az oktató rugal­mas gyártórendszernek, amellyel a BNV-n szerepel a miskolci Gépipari Műszaki Középiskola. A CNC-esztergából, CNC- marógépből, a kiszolgáló ro­botból, munkadarabpalettá­ból, és a gépeket, illetve a rendszert vezérlő számító­gépekből álló egységet a ma sincs fennmaradási en­gedélye. • HÁNY FELVONÁS LESZ MÉG? Nem is olyan régen meg­próbált a hivatal rendet te­remteni, de kevés sikerrel. Lett ugyan egy viták után elfogadott garázstelepítési terv, aminek az érvényessé­gét. azonban a laikoság mos­tanság nem fogadja el. Nincs hitele a döntéseknek. És ar­ra is nehéz választ adni, hogy miként lehet az: aki ma építeni akar, az viszony­lag szigorú engedélyezési el­járásának van alávetve, ugyanakkor tömegével létez­nek a városban csúnya, el­fogadhatatlan külsejű, és engedéllyel ma sem bíró ga­rázsok, . . . Emlékezetes garázsügy volt a bulgárföldi, ahol százhatvan garázst akartak felépíteni, de a lakókkal történő egyezkedés után csak hatvan telepítésére ad­tak engedélyt. Akkor úgy tűnt, hogy az ügy véget ért, de ma itt az újabb tiltako- zólevél. amit teljes terjedel\ méhen a csütörtöki „Mis­kolciaké a szó” rovatunkban olvashatnak majd. Nem tud­juk, hogy mi lesz a Bulgár- földön: felépül-e a hatvan garázs, vagy .sem? És azt sem tudjuk, hány felvonása lesz még a végetérhetet len garázsügynek. A tanács nem hirdet tűzszünetet. Ügy hal­lottuk, az egyik színhelyen megpróbálkozik valami nép­szavazásléiével garázsügy- bén. Lehet, hogy ez a meg­oldás? (kiss) műszaki egyetemeknek, főis­koláknak, szakközépiskolák­nak, szakmunkásképzőknek, üzemi tanműhelyeknek, át­képzőközpontoknak ajánlja az iskola. (A miskolci ipari kiállításon és vásáron is be fogják mutatni a számító­gép felügyelete mellett együtt dolgozó CNC-gépe- ket.) Varga László, az iskola számítástechnikai laboratóri­umának vezetője hetedma­gával fejlesztette ki a rend­szert, de a gyakorlati mun­kában sokkal többen vettek részt. A Migép rövid elő­története: pár éve sikerrel mutatták be — ugyancsak a BNV-n az UNICOMP—3M nevű saját fejlesztésű szá­mítógépes mérő-vezérlő be­rendezésüket. Ezt követte a Dávid CNC-esztergájuk, ami a két évvel ezelőtti miskol­ci ipari kiállítás és vásár nagydíját kapta. (A Dávid­ból eddig 28-at adtak el.) A robottechnikában mind ki­válóbbat alkotó team úgy érezte, hogy eljött az ideje egy önálló robot fejlesztésé­nek. A Mechatroninfo ‘ ’88 keretében Egerben mutatták be a mostani rendszer kí­sérleti példányát. Amivel az Országos Középtávú Kuta­tás-fejlesztési Tanács G/6 programirodája pályázatát — anyagi támogatását — el­nyerve dolgozhattak tovább. A Migép System olyan ok­tatórendszer, amihez hason­lót Magyarországon — az iskolában dolgozók tudomá­sa szerint — sehol nem gyártanak. Külföldön igen, de az csak devizáért, sokkal drágábban szerezhető be. (A miskolcinak a£ előkálku- lált ára valamivel kevesebb; mint hárommillió forint.) Szeretnének minél többet gyártani és eladni belőle, kellő számú megrendelés esetén valamelyik miskolci üzemmel karöltve. Külön- külön egységenként is szállí­tanak, nemcsak a közép- és főiskolai képzés segítségére, hanem tanfolyamok számára is. Bizonyos üzemszervezé­si, munkaszervezési felada­tokat CNC-eszterga és CNC- marógép programozást sajá­títhatnak el a hallgatók a rendszer segítségével. Sz— Sh\ mm ül­(bujdos) esztergaként . vv. -. HÉM wi A rendszerelemeket úgy alakították ki, hogy egyenként, önállóan is vagy maróként, robotként — alkalmasak legyenek az oktatásra. Oktató rugalmas gyártórendszer A Gépipari a BNF-n ' í. A MISKOLCIAK MAPSLAPMA ■■POTMBNK XXII. ÉVFOLYAM, 117. SZÁM 1990. MAJUS 23., SZERDA ÁRA: 3,50 FORINT Kibékíthet ellenek as ellentétek Garázsbotrány ok Lehet9 hogy szavazni fogunk? >|e Mosi a BNV-n szerepel. Miskolcon az ipari kiállítás és váeáro/i lesz lathaló a Migép Systion. iKerényi László felvételei)

Next

/
Oldalképek
Tartalom