Déli Hírlap, 1989. augusztus (21. évfolyam, 177-203. szám)
1989-08-30 / 202. szám
Magyarország—Szovjetunió Holnap salakmotor a Népkertben Jelentkezzenek a GP tombolájának nyertesei Igazán nem panaszkodhatnak a salakmotorozás hívei, hiszen egymást követik a rangos versenyek. Az elmúlt hét végi Grand Prix után holnap délután a fiatalabb korosztályt, a juniorokat láthatják az érdeklődők a Népkertben. A Borsodi Építők Volán SC rendezésében délután 5 órától rendezik meg a Malogatott viadalt. Köztudott, hogy a szovjetek magas fokon művelik ezt a sportágat, így a mieinknek ugyancsak meg kell majd küzdeniük a futamgyőzelmekért. Szakos István, a BÉV SC edzője, a magyar junior válogatott szakvezetője már kijelölte az indulókat. A miskolciak közül Üjhelyi, Böszörményi és Ozsváth, Nyíregyházáról, Kovács Zs., Kovács A. és Csobán, míg Szegedről Hell kap bizonyítási lehetőséget. A tartalék az ugyancsak miskolci Me- licher lesz. A papírforma szerint Újhelyi és Böszörményi —: aki az utóbbi időben egyre jobb formát mu- vat — indul a legnagyobb eséllyel, bár ebben a sportágban is mindig történhetnek váratlan események, fordulatok. Sok függ a pálya állapotától is. A GP-n is volt panasz a depó előtti kanyarra. Kérdéses, hogy az utóbbi napok esőzése mennyit ártott az egyébként kemény, s így gyors miskolci salaknak. Mindenesetre a 4 órakor kezdődő edzőkörök már némi képet adhatnak majd a verseny várható esélyeiről. * Köztudott, hogy az elmúlt hét szombatján, a Grand Prix viadalon a nézők által váltott belépőjegyek tombolasorsoláson vettek részt. Ám többen nem vették át megérdemelt nyereményeiket. Ezek a következő sorszámok: 332 563 — szőnyeg- garnitúra; 330 172 — motoros szobor; 331 169 — jénai tálkészlet; 332 094 — hűtőtermosz ; 332 222 — gyümölcs- tartó készlet; 196 286 Miska- kancsó; 331 132 — pohárkészlet. A nyereményeket a belépőjegyek felmutatásával a BÉV SC sportirodáján (népkerti sporttelep) lehet átvenni. ff. gy.) Labdarúgó MÍSK MVSC— SajóÉoiiyi VSE A labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupában ma délután újabb selejtező mérkőzést játszanak. Két régi rivális, a megyei I. osztályú bajnokságban szereplő Miskolci VSC és a Sajóbá- bonyi Vegyész SE küzd a továbbjutásért. A találkozót a vasutasok pályájáij rendezik, kezdés 4 órakor. Az alábbi leporellókat kínáljuk eladásra KORLÁTLAN MENNYISÉGBEN és kedvező áron:. 240x12-es, 1 példányos, 240x12-es, 2 példányos, 240x12-es, 3 példányos, 382x12-es, 1 példányos, 382x12-es, 2 példányos, 382x12-es, 3 példányos, 412x12-es, 2 példányos, 412x12-es, 3 példányos, 442x12-es, 2 példányos, 442x12-es, 3 példányos. Telefonszámunk: 750-730, vogy telefax: 754-737. gyarorszag—Szovjetunió váA SZIVÁRVÁNY ÉPÍTŐIPARI ÉS IPARI KISSZÖVETKEZET 3900 Szerencs, Rákóczi út 117. sz. vezetősége értesíti T. ügyfeleit, hogy az 1989. július 1-i közgyűlésen határozatot hozott a kisszövetkezet részvénytársasággá történő átalakulásáról. Alaptőke nagysága: 25 000 000 Ft Részvények névértéke: 10 000 Ft Részvények száma: \ 2 500 db VÁLLALKOZÓK, FIGYELEM! KORSZERŰ TÉRELHATÁROLÓK PROFILLEMEZEK: új műszaki megoldásként, nagy szilárdságú, aluminiumötvözetből, változatlan egységnyi felületre eső áron. GYARTiA ÉS FORGALMAZZA: Aluminiumszerkezeiek Gyára 6800 Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János u. 162. Pf.: 37. Telefon: (62) 44-622 Telex: 84-219 Telefax: (62) 42-257 GTP HUNGALU A8ZOY alias A Ságvári Endre Általános Iskola felvesz konyhai dolgozót és kazánfűtőt. Érdeklődni a helyszínen. Miskolc III. kér., Ságvári E. út 39. sz. Termelőszövetkezeti melléküzemág kiemelt kereseti lehetőséggel, azonnali belépéssel felvesz: lakatos, gyalus, marós, esztergályos, kőműves szakmunkásokat. Munkásszállást biztosítunk! jelentkezni lehet: 18-691/ 368-as mellék. Szakmunkás szobafestőket keresek. Leveleket „Sürgős 159381” jeligére a hirdetőbe. Kőműveseket, segédmunkásokat felveszek. Futó u. 29. 1/3. Sándor. Acélszerkezeti lakatosmunkák, forgácsoiómunkák anyag- és időnormájának kidolgozásában jártas, felsőfokú végzettséggel rendelkező munkaerőt alkalmazunk. miskolci munkahelyre. Pályázatot az eddigi működési terület leírásával, fizetési igény megjelölésével kérjük, „ősz DH- 767” jeligére a kiadóba. Pályázatot hirdetünk számviteli feladatok irányítására, ellenőrzésére. főkönyvelő-helyettesi teendők ellátására, miskolci munkahelyre. A munkakör betöltésének feltétele: felsőfokú szakképzettség, 5 éves számviteli gyakorlat. Számítástechnikai ismerettel rendelkező előnyben részesül. Pályázatot írásban, az eddigi működési terület leírásával, fizetési igény megjelölésével „Szövetkezeti ipar DH 767” jeligére kérünk a kiadóba. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár azonnali belépéssel technológiai szerelésben jártas munkaerőket keres az alábbi szakmákban : csőszerelő, lakatos, minősített hegesztő (I., II. o. EC IV. a.b., EC-II. b., AWIEC IV. ab., AWIEC III. ab., GC- II. b. képesítéssel). Külföldi munkavállalásra Tengizbe. Kereseti lehetőség: csőszerelő, lakatos 25—30 ezer Ft/hó nettó, min. hegesztő 35—40 ezer Ft/hó nettó. A fentieken kívül 26 rubel napidíj, melynek 50%-a a dolgozó elhatározásától függően Ft-ban is igényelhető (4- 7500 Ft/hó). Jelentkezőknek teljes körű felvilágosítást ad: Sárdy Csaba, lét. főmérnök. Telefon: 585-344/234 mellék. MH 158569. A Borsod Megyei Tejipari Vállalat szállítási üzeme felvesz gépkocsivezetőket. Érdeklődni lehet: Miskolc, Erdélyi u. i. Telefon: 51-000/82. mell. A Miskolci Közlekedés! Vállalat felvételre keres: autószerelőt, központi fűtésszerelőt, segédmunkást. A vállalat dolgozóinak és családtagjainak a városi autóbuszokon és villamosokon díjmentes utazást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Miskolc, Szondi Gy. u. i. sz. (101/B-s autóbusz-végállomás) . Kisszövetkezetünk felvételre keres dolgozókat festő, kőműves és segédmunkás szakmákban. Jelentkezni lehet: Miskolc, Mó- nus Illés u. 34. sz. alatt személyesen, vagy az 52-084 sz. telefonon. A Miskolci Vasipari Kisszövetkezet azonnali belépéssel alkalmaz központi telephelyére esztergályos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: Miskolc. Partizán út 7. Munkaügyi csoport. ingatlan Családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni Miskolc, Gőgös Ignác 24. (Görömböly) Miskolchoz közel, szép kilátás sál, sürgősen eladó 400 négy* szögöl telken 3 szobás, kertes család] ház, gyümölcsössel. „Azonnali beköltözéssel 256197 jeligére a kiadóba. Magas jutalék! Fővárosi kft. önáiló külkereskedelmi tevékenységgel, jó üzleti érzékkel és nagy szakmai gyakorlattal rendelkező ÜZLETKÖTŐKET KERES nyomdaipar, építőipar, csomagolás, bel- és külkereskedelem, esetenként külföldi kiküldetéssel, magas napidíj mellett. Telefon: 750-730, vagy 754-737. Elcserélném 1-f 2X0,5 szobás lakásomat 1,5 szobásra első emeletig. Érdeklődni 17 óra után a Hegyalja u. 15. Il/l.-ben. Másfél szobás, szövetkezeti lakás az Avas II. ütemben azonnal} beköltözéssel reális áron eladó. Tel.: IS óra után, 85-053. Eladó 3 szobás, telefonos, összkomfortos családi ház. 2 szobás bérházit beszámítok. Nagy garázs. Érdeklődni mindennap Miskolc, Hejöcsaba, Szirmai út 19. Eladó 2 szobás, II. emeleti központi fütéses szövetkezeti lakás. Érdeklődni: 85-384-es telefonon. 1,5 szobás. OTP. belvárosi lakásomat eladom. Telefon: 18- 389. Berekalja, Eper út 66. sz. alatt, kétszintes, társasház eladó. Érdeklődni az esti órákban, vagy hét végén a helyszínen. • Hegyalján 1300 négyszögöl kordonos szőlő terméssel együtt eladó. Aszfalt út, szép panoráma, kőépület. Tel.: 63-109, este. Eladó új 3 szobás ház, nagy telekkel plusz garázs, nyári konyha. Ónod, Zrínyi u. 2. Déli fekvésű, 3 szobás, kertes, családi ház, garázzsal, melléképületekkel eladó. Érdeklődni: Ináncs, József A. 13. sz. ECHO Ingatlanközvetítő és Kereskedelmi Irodának On csak bejelenti eladásra kínált ingatlanát, valamint műszaki cikkeit, személy- és teherjármű- veit, feleslegessé vált tárg-ait. és mi közvetítjük az adás-vételt. 3530. Miskolc, Széchenyi u. 56. sz. Tel.: 15-683. Miskolctapolcai zártkerti ingatlan sürgősen eladó. Érd.: Czéli János, Eger, Pápay S. út 6. III/l. Elcserélném 35 négyzetméteres tanácsi, gázos, II. emeleti lakásomat kétszobás, gázos, megvásárolható tanácsi lakásra. „II. emeletig 256 516” jeligére a kiadóba. Családi ház eladó -f külön lakrész ugyanott. Miskolc, Szántó Kovács János u. 34. (Komlóste- tö). Érdeklődni: naponként 8— 18 óráig. Miskolc III. k. Perecesen, Bol- lóalja u. 1. sz. alatt, 1 szoba, konyha, fürdőszoba, spájz, előszoba 1986-ban épült- lakás eladó. Érd.: Pereces, Bollóalja 46. Építési telket vennék Miskolcon. Telefon: 75-926 de. 8—12-ig. Sürgősen eladó kétszobás családi ház. Érdeklődni: Miskolc, Matula I» u. 27. délutánonként. 860 négyszögöl szőlő, gyümölcsös. lakható borházzal eladó. Víz van, autóval megközelíthető, Nagykánáson. 3534 Miskolc, Stadion u. 43. 4/3. Elcserélném Gyóri kapu mellett, szép környezetben lévő földszintes, telefonos, kétszobás, komfortos gázfűtéses) tehermentes OTP-öröklakásomat gurzan- ra, vagy egyszobásra. Gépkocsit beszámítok. Leveleket „írj Lada 158 OOO” jeligére a hirdetőbe. Harsányban 800 négyszögöles zártkert eladó. Érdeklődni: a 60-331-es telefonon. Eladó 3 szoba-hallos, összkomfortos, beépíthető tetőteres családi ház. Irányár 2 millió too ezer Ft. „őszi költözés 256 280” jeligére a kiadóba. Eladó 2 szobás OTP-lakás. Avas-dé! III. ütemben, 6. emeleten. részletfizetési kedvezménynyel, 1990. évi beköltözéssel, vagy kisebb tanácsi, esetleg OTP-iakásra cserélem, különbözettél. Tel.: 64-431. Miskolc. Réz u. 13. sz. alatti lédi ház Érdeklődni: B.- Megyei Bíróságon; Miskolc, zsa Gy. u. 4. III'332. Ke Gusztávnál személyesen, vat lefonon: 38-351 164. Eladó 2 család részére alkalmas 2 szint + tetőteres 187 négy- zetmeteres, gáz-központifütéses, összkomfortos családi ház -f- garázs 202 négyszögöl telken. Cserelakást beszámítunk. Érdeklődni te óra után, Miskolc, Partos u. 16. Eladó 2,5 szobás szövetkezeti lakás. Középszer 76. fszt 1. Minden megoldás érdekel. Befejezés előtt álló családi ház 3 szobás, tetőtérbeépítési lehetőséggel eladó. Miskolc, Igazság u. 16. sz. alatt. Érdeklődni: 38-659 telefonon, hétfő és csütörtök kivételével. albérlet Telefonos, összkomfortos tft- kásoan különoejáratú szoba ki* adó középkorú értelmiségi férfi részére. „Igényes 256 485” jeligére a kiadóba. Másfél, vagy 2 szobás telefonos, bútorozott lakást bérelnék hosszabb időre. Ajánlatokat „Telefon 157 965” jeligére a hirdetőbe. adás-vétel Alig használt SIEST.\ gázkálv- ha eladó. Bükkaranyos, Báthori u. 111. 600/11. öntöttvas radiátor új eladó régi áron, kedvezményesen 180 tag. Érdeklődni: Mezőzom- bor. Árpád 55. Telefon: 41/31-672» Humuszgiliszta eladó. A szaporulat értékesítése nincs korlátozva. Kölcsönre is szerződéssel: 60—80 fill. db. Szegedi József, Járdánháza, Izra út. 36. Eladó jó állapotban lévő villany vízmelegítő, 60 literes, szenes vízmelegítő, olajkályha, szenes tűzhely, fehér fürdőkád, WC-csésze, fali mosdó. Cím: Miskolc, Salétrom u. 26. Garázst vennék a Kilián-délen. Telefon: 72-331. 18 óra után. Eladó 83x120 cm-es, höszigetelt, tetőtér-ablak. 2 db E48 jelű vas- betongerenda, valamint bontásból cserépkályha és kb. 4000 db, régi típusú hódfarkú tetőcserép. Érdeklődni a 17-311-es telefonon. jantiti 1989 évre szóló P. Fiat 126 kiutalás eladó. Tel.: 51-276. v 0 km-es 2107 Lada 380 000 Ft-ért eladó. Leveleket „Lada 159 412” jeligére a hirdetőbe. Fiat 127-es, első kézből, tartalék alkatrészekkel, igényesnek eladó. Telefon: 46/65-131, 17 órától. Eladó 4 éves benzines, 1600-M 626, GLX-es Mazda szgk. Érd. j Bokányi Dezső 22. 1/3., vagy a 36-249-es tel. Gépkocsi-befizetések eladók« Lada 2107, debreceni sorszám: 29 000. Lada Combi, debreceni sorszám 3500. Lavotta u. 4. hasassäg 172 cm magas, 31 éves, fekete, elvált férfi vagyok. Van két féllakásom, de otthonom nincs. Keresek legalább érettségizett lányt, vagy elvált asszonyt házasság céljából, aki anyagiakban, de elsősorban érzelmiekben méltó társam lenne. „Remény 256 412” jeligére a kiadóba. Szeretettel várom annak az 50—60 év közötti emberi értékekre igényes férfi, lehetőleg fényképes válaszát, ha úgy érzi, hogy szeretne már érzelemmel kötődni élettárs, vagy házasság céljából egy jóindulatú, kedves, karcsún molett 50 éves, rendezett életvitelű, őszinte asszonyhoz. „Leveleket: Amor 158 592’* jeligére a hirdetőbe. MTZ árokásóval vállalonle alap- és pincekiszedést. gá2- és vizesmunkát. ADR—70-es daruval minden daruzási munkát, gerendák leszedése, felrakása, vállalatoknak és magánszemélyeknek egyaránt. Érdeklődni: Petőfi tér 1. sz. Tel.: 18-272. vagy 38-679. 16 óra után. Kompresszort bérbe adunk kezelővel együtt. Érdeklődni: 1 —16 óráig Tel.: 16-272. 38-679, 16 óra után Petőfi tér L Belvárosi garázs októbertől hosszabb időre kiadó. Skoda l2o L-es kiutalás eladó. Érdeklődni a 84-066-on. Videofelvétel esküvőről, születésnapról, gyermekekről bármiről 1000 forintért. T.: 66-956. FOGYNI KÍVÁN? Mi kocogás nélkül is megszabadítjuk felesleges kilóitól, ELEKTROG TM- NASZTIICAVAL. Mindennap: 8—20 óra között. Középszer út ^4. 4/1. Győri-kapuban szerelöaknás garázs kiadó, esetleg eladó. Érdeklődni: Szikszó 533-as telefo- non-lehet. TISZTELT VÁSÁRLÓINK 1989. AUGUSZTUS 31-ÉN 11 ÓRAKOR megnyitjuk a Diófa Elemes Bútorházat (VOLT DIÓFA ÉTTEREM) MISKOLC, ÁRPÁD U. 2. ELEMES SZEKRÉNYSOROK, KONYHÁK, KÁRPITOS GARNITÚRÁK, VALAMINT A KANIZSA BÚTORGYÁR TERMÉKEINEK SZÉLES VÁLASZTÉKÁVAL VÁRJUK VÁSÁRLÓINKAT.