Déli Hírlap, 1989. július (21. évfolyam, 151-176. szám)

1989-07-22 / 169. szám

3f: A Bolond (Borbély László) olykor komoly dolgokat is mond a többiek helyett is (Be- zerédi Zoltán, Kocsis Judit, Józsa Imre). Bemutató a Belvárosi Szabadtéri Színpadon Vízkereszt, vagy amit akartok A Vizkereszt, vagy amit akartok cimíi Shakespeare víg­játék musical váitozatának csütörtöki miskolci bemutatója kivételes esetnek bizonyult. Ki­vételes ugyanis, hogy a nyári színházat összességében elíté­lő fanyalgók, és a nyári szín­házi esték kedvelői ugyanazzal a sóhajjal álljanak fel a he­lyükről: Na végre... Más a hangsúly persze, a fanyalgók eddigi lesújtó véleményüket látják megerősítve a mostani benfütató fényében, a köny- nyed - ám nem igénytelen - nyári szinházasdi hívei pe­dig diadalmasan pillantanak körbe: ugye, hogy lehet! Nem összebékíthetelen a színvonal és az önfeledt szórakozás... S, hogy kik a felelősek mindezért? Menjünk talán sorban, követve az udvari­asság szabályait és a szín­lap diktálta sorrendet. Sha­kespeare a Vízkeresztet — az irodalomtörténet véleke­dése szerint — 1601-ben írta, drámaíró pályájának köze­pén, mely pályadelelő a víg­játékok szempontjából éppen a csúcspontnak számít, hi­szen ezután már a Hamlet következett, s a királydrá­mák sora. Izig-vérig Shakes­peare-mű a Vízkereszt, cí­mében hordozza a felszaba­dult bolondozásra jogosító hagyományt: a régi Vízke­resztek alkalmával választott ,,bolondkirály” uralkodása idején az alattvalóknak leg­főbb kötelessége az ilyen módon kifordult világ kine­vetése volt. Ez a kifordult világ Shakespeare-nél „vélet­lenül” éppen annyit fordul, hogy tükörképpé válik, fur­csa. bizarr, de annál jellem­zőbb lenyomatává az amúgy csöppet sem nevettető való­di világnak. A darab hajtóereje mind­végig a félreértések újabb félrehallásokat, félrelátáso- kat eredményező lendülete: a jókedv és a humor forrása azonban igazából nem a helyzetek komikus volta, hanem az, hogyan reagál­nak e helyzetekre a hősök: Illyria hercege, Orsino. aki Olivia, a gazdag grófkis­asszony iránt epekedik, s szerelmi ügyvivőjévé egy — egymást halottnak vélő — ikerpár leánytagját választ­ja. aki férfiruhában döngi- cséli körül éppen Orsinót, ugyancsak szerelmes szán­dékkal. Olivia nem kedveli Orsinót, szerelemre lobban azonban az álruhás Viola iránt, akinek kényes helyze­tében egyéb sem hiányzik, mint a két szeszkazán — Nemes Büffögh Tóbiás és Nemes Cinghár Andor — mesterkedései, melyek rend­re balul sülnek el. Olíviának sem könnyű persze: úrhat­nám udvarmestere, Malvolio egy beugrató levél hatására már-már úrnője ágyában (és vagyonában) képzeli magát... Mindez csak egy része a félreértések és szándékos félrevezetések szövevényé­nek, melyben — a szöveg­író, műfordító —« Mészöly Dezső szövege a vezérfonal, segítve a biztos eligazodás­ban a nézőt. Mészöly Dezső dalszövegei és Viktor Máté zenéje arra a — felháboro­dott hangsúllyal is feltehető — kérdésre is válaszolnak: hogy lehet Shakespeare-ből musicalt csinálni? Nos úgy, hogy jó dalokat kell beleír­ni, nem a kort és a hely­zeteket, hanem a figurá­kat „megzenésíteni”... És, persze, meg is kell rendezni. Ezt az első látás­ra sem könnyű feladatot a Miskolcon már visszatérő rendezőként is megismert Iglódi István oldotta meg si­kerrel (ez tény), tehát jól (ez pedig következtetés az előbbi tényből). Kortalanná tette a darabot, hiszen az is, nem igyekezett aktualizálni (ami pedig elterjedt „rende­zői betegség”), nem próbálta a musical oltárán feláldoz­ni a megerőszakolhatatlan Shakespeare-i dramaturgiát: a próza és a dal nincs egy­másba erőltetve, hanem sza­badon és egyenrangúan él­nek egymás mellett. Ilyen­formán sikerült elkerülni a zenés műfajra olyannyira jellemző feszült és kínos perceket, amikor a néző már sejti: a szereplők hama­rosan elkerülhetetlenül dal­ra fognak fakadni. Iglódinál ehelyett megáll az idő, (akárcsak a kosárlabda­meccseken), elsötétül a szín, s a kopf-lámpa fénykörében állva mindenki elénekli a maga dalát. Számtalan apró ötlet szí­nesíti a mindvégig jó ritmu­sú rendezést, mely csak a befejezés előtti néhány perc­ben torpan meg egy kissé: ezt azonban feledteti az igen hatásos zárókép. Ahogyan Viktor Máté ér­zelmes-szép zenéi illeszked­nek a vígjáték hangulatához, úgy harmonizál a két zene­kar egymással: a Miskolci Nemzeti Színház zenekara és a közreműködő Gold együt­tes (utóbbit Fancsik Zoltán vezeti. mindkettőt pedig Molnár László vezényli). A szereplőgárda Shakes- peare-nek köszönhetően igen népes, a kiválasztásnak kő; szönhetően pedig igen szín­vonalas. Olivia udvari bo­londjára, pontosabban az őt alakító Borbély Lászlóra fö­lösleges felhívni a figyel­met: a hazai zenés színpa­dokon elvétve előforduló nagyszerű hang és fölényes énektudás az első percekben megteszi a magáét. Igó Éva, a fiúruhába bújt Viola, fiú­ként is kedvesen nőies, fi­nom alakjától nem idegen a vaskosabb humor sem. Szerelme „tárgyát”, Orsino herceget Mihályi Győző játssza, kellően elvakult fér­fi férfiúi gőggel, melyet csak a révbeért szerelem old fel végül. Olivia, a gazdag gróf­kisasszony kissé egzaltált: Kiss Mari jóvoltából azon­ban elhisszük, azért lehet szeretni. Játékával feledteti a dalok előadásánál fel­merülő — hangterjedelmi okokból eredő — nehézsége­it. Emiatt szerencsés párba- állítása Bai Józseffel is, aki Sebastianoként társa a du­ettek előadásában. Élvezetes volt figyelni a szerepükben valósággal lu­bickoló két „kanszubrettet”: Bezerédi Zoltánt és Józsa Imrét, amint a két szeretni­való piás figurát, Nemes Büffögh Tóbiást és Nemes Cinghár Andort '■ játszották, társukul választva Kocsis Juditot, Mária, a komorna szerepében. Szakácsi Sándor Malvolio-ja remek: csak ne­gatív tulajdonságokkal nagy tapsot kicsikarni a közön­ségtől nem kis színészi fel­adat. A játékban, bolondo­zásban — szerepük adta le­hetőségeik között — méltó társak a többiek is: Somló István (Antonio), Kulcsár ■Imre (pap és tengerészkapi­tány), Szűcs Sándor (Valen­tino), Dézsi Szabó Gábor (Curio), Nagy Miklós (Fab’- ano), és végül, de nem utol­sósorban a színház tánc­kara. Külön kell szólni a dísz­letről, mely azonban szétvá- laszthatatlan a rendezéstől: a különös, levegővel töltött műanyag hurkák, s a szín­padot övező épületek falára vetített diák éppolyan időt­lenné teszik a darabot, mint a ruhák. Mindez Lothar Scharsich munkája, a vetí­tett hátterek pedig Halmai Lászlóé. Szokatlan, hogy a színpad forog egy alkalmi szabadtéri produkciónál: al­kalmat ad a rendezőnek időt és teret elegánsan el­határolni. Illesse hát — for­mabontó módon — köszönet azt az — értesülésem sze­rint ötfőnyi — műszaki gár­dát, akik a súlyos színpadot remekül forgatták, s amely — legalábbis a Miskolci Nyár történetében — az el­ső emberhajtású forgószin- pad... Kiss József Négyszáz esztendeje, hogy 1589 nyarán Göncön az „iste­nes vénember", Károli Gáspár kálvinista prédikátor elkészült élete nagy müvével, a biblia­fordítással. Kinyomtatása egy évbe került, ami az akkori manufakturális viszonyok között igencsak komoly teljesítmény­nek számitott. Erre a célra ecsedi Bdtho. n István országbíró. Rákó­czi Zsigmond egri főkapi­tány, Vizsoly földesura, D rugeth István és Mágochv Gáspár zempléni földesurak támogatásával, a közeli Vi­zsolyban nvomdát létesített. Németországból betűket, pa­pírt hozatott, s így Mants- kovyt Bálint könwnyomta- tó mester hozzáláthatott a na?v munkához. Göncről a pataki kollé­gium partikuláris iskolája­ként működő skóla diákjai — köztük a zsoltárfordítá­sairól ismertté vált Szenczi Molnár Albert hozták-vitték Vizsolyba a kéziratokat, nyomdai korrektúrákat. Egy év múlva, az 1590. eszten­dő „Bódogasszony havának 10. napján” nyomtatásban megjelent a Szent Biblia: „az az Istennek ö és Oj Testamentumának próféták és apostolok által megíra­tott szent könyvei. 3 kötet­ben. 1200 ívrét levélben”. Mindössze 800 példány készült az első kiadású Bibliából, amely az eltelt 400 esztendő alatt száznál több kiadást ért meg. A Sá­rospataki Nagy'könyvtárban igen értékes bibliagyűjte­ményt őriznek. így például a Károli-féle fordításnak 1608-ban Hanauhan nyom­tatott második kiadását, amelyet a gönci prédikátor egykori famulusa rendezett sajtó alá, ezzel a megjegy­zéssel: „Ez második ki­nyomtatást igazgatta, níhol meg is jobbította Szenczi Molnár Albert”. A pataki bibliagyűjtemény közül különösen nevezetes az. amelynek lapjait a szép. Bégéről Murányi Vénusz né­ven emlegetett, és költők által megénekelt Széchi Mária olvasgatta. Az elő- táblán a Széchi család ezüst­veretes címere látható, egy kétfejű sa6. felette a táb­lára nyomtatva: „Széchi Mária anno Domini 1641”. Sárospatak várura. I. Rá­kóczi György fejeledem az Ötestamentumot tizenhá­romszor, az újat harminc- kétszer olvasta el. A Bibliát még a csatamezőkre is ma­gával vitte. Minden reggel két fejezetet olvasott, el. és helyenként feljegyzéseket is tett. például a Lukács írása szerint való evangélium vé­gén ez olvasható: ..Anno 1619 20. die Decembris az én kegyelmes Istenemnek kegvelmes engedelmébő: végeztem el ez könvvnek olvasását Patakon reggel 6 és 7 óra között”. Az is érdekessége még a pataki bibliaeyűjteménvnelt, hogy a vi/solvi • lőcsei ko­lozsvári kőszegi hanaui, oppen.heimi amstordami, utrechti. bázeli lipcsei ki­adásokon kívül két sárospa­taki kiadású Biblia is ta­lálható s ezek 1832-ben il­letve 1835 ben Nádaskor András nyomdájából kerül­tek ki. Hegyi József Anyanyelvűnkről, délidöben Mit tartott a főmérnök? Ebben a júliusi kánikulában, mikor árnyékban is 32 fok­ra kúszik föl a hőmérő higanyszála, ruháinkkal együtt könv- nyedén levetjük kötelmeinket is. Elengedjük magunkat, la­zítunk. Figyelmünk szétszórttá lesz. mondataink meglazul­nak, vagy hiányosak lesznek, mint nyári öltözékünk Bölcs dolog-e ilyenkor, nyáridőben elmélkedni éppen egyik szó- rendi hibánkról? Talán, ha csevegnénk róla .. ? Nos. egyik korábbi cikkünk szereplője. Dolgozó György, aki szereti komolyan venni, amit hall, vagv olvas, abba­hagyta kertjében minap a munkát midőn ezt hallotta egy rádióriportban: „Erről a súlyos visszaélésről a vállalatveze­tés közzétett egy nyilatkozatot, amelyet egész kollektívánk elítélt.” Minő nyilatkozat lehetett az. melyet maguk is el­ítéltek? — tűnődött- Dolgozó, aztán legyintett és folytatta a kapálást. Nem csodálkozhatunk rajta, hogv hétfőn reggel a mun­kahelyén is felvetette a fejét, mikor kollégája beszámolóját hallgatták kávézás közben: „Ráadásul délután beállított a régi haverom is a nejével, akit a seregben láttam utoljára.’’ Rámeredt munkatársára, de nem szólt semmit. Nyilvánvaló, gondolta, hogy a barátjával együtt lehetett katona, nem pedig annak feleségével... Miként kerülhető el ez a zavar a mondatban? Mielőtt rá­térünk, örömmel vesszük, ha az Olvasó gondolatban megpró­bálja helyrebillenteni e hibás mondatokat. Ha viszont nincs hozzá kedve, türelme — elvégre nem ezért olvas bennün­ket —, cikkünkben alább, természetesen, ott lesz a megoldás kulcsa. De lássunk előbb még pár példát!) Beszélik, hogy annak idején nemcsak a hozzáértő hajó­gyári munkások fogadták kételkedve azt a tudósítást, amely­nek egyik mondata (mint a hibás szórend „klasszikus” pél­dája) azóta bevonult az iskolai nyelvtankönyvekbe is: „A hajót kibocsátották a gyárból, amelynek javításán három hónapig dolgoztak.” Végül is. a hajóval foglalkoztak, vagy éppen útban volt a gyár felújításakor? Ebéd után az üzemi lapot forgatta éppen D. Emőke, mikor megakadt a szeme ezen a híren: „Cukorgyárunk klubjában múlt hét szerdáján előadást rendeztek a dobszűrőről, ame- het a gyér főmérnöke tartott.” Nahát, mondta nevetve, el­képzelem Zobor elvtársat, amint ott áll elöl, kezében tart­va a dobszűrőt... Hazafelé a buszon. Két harmincas férfi beszélget: „Nézd csak. ez a fűnyíróm alkatrésze, amit a múltkor vettem öt­százért a Zsarnain." „Ezt vetted ötszáz forintért?” „Dehogy! A fűnyírót.” Miből fakadtak a félreértések a fenti mondatokban? Va­lamelyik szó nincs a helyén ... Értelmünk automatikusan azt a szót kapcsolja az aki, amely, ami (és más) vonatkozó névmásokhoz, amelyik közvetlenül előttünk áll, hiszen ró­la kell még többet megtudnunk a mellékmondatból. Ügy kell tehát „berendeznünk” főmondatunkat, hogy az a szó, amelyikről még mást is el akarunk mondani (például a ha­jóról, előadásról, fűnyíróról), közvetlenül az „aki, amely, ami” elé kerüljön. Eszerint rendezzük át egyik példamon­datunkat: „A cukorgyár klubjában a dobszűrőről rendeztek előadást, amelyet a gyár főmérnöke tartott.” (Most már egyértelmű, hogy előadást tartott és nem mást.) Anyanyelvűnket felületesen Ismerő, róla mégis fölényesen beszélő honfitársaink (vagy inkáb sznobjaink?) szívesen emlegetik, hogy a magyar szórend kötetlen. Az indoeurópai nyelvekéhez viszonyítva szórendünk inkább másfajta. Lám, vannak hasonló kötöttségei is, amelyek figyelmen kívül ha­gyása nem veszélytelen. Várnai Aladár ■■ Üveges és üveggyártó SZAKMÁKBAN A PANNONGLAS IPARI RT. MISKOLCI ÜVEGGYÁRA szakembereket képez akik gyártó, feldolgozó, meós munkakörökben, folyamatos műszakban dolgoznak és tanulnak Szakközépiskolában, gimnáziumban, szakmunkásképzőben végzett, 18. életévüket betöltött, fiatal férfiak jelentkezését várjuk, akik 5 éven belül nem szándékoznak munkakörüktől, a gyár profiljától eltérő, szakirányú főiskolán, egyetemen továbbtanulni. A képzési idő két év A jelentkezők orvosi vizsgálaton vesznek részt A RÉSZTVEVŐK JÖVEDELME teljesitménytől függő, de legkevesebb 9000 Ft/hó, mely a tanulmányi eredmény, szorgalom függvényében változik. JELENTKEZNI LEHET: augusztus 15-ig, a Miskolci Üveggyár személyzeti és munkaügyi osztályán (Gábor Áron u. 42.) Megközelíthető a 21-es, 33-as, 36-os autóbuszokkal Kinyomtatása egy évig tartott Négyszáz éves a faifi lila

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom