Déli Hírlap, 1989. július (21. évfolyam, 151-176. szám)
1989-07-20 / 167. szám
Már vannak biztató lelek Edzőmérkőzésen Diósgyőrött Farkas Simen mégiscsak a Diósgyőré! m C^abb változóso"i a keretben n Ma a Mád az ellenfél # Már érződik a csapaton Palicskó Tibor keze munkája, de jócskán van még tennivalója a 61 éves mesternek ... Kedden első ízben játszott hazai környezetben előkészületi mérkőzést a Palicskó Tibor vezető edző keze alatt formálódó Diósgyőri VTK NB Il-es labdarúgó csapata. Nem véletlen hát, hogy élénk az érdeklődés is. Már a kezdésre mintegy 500 szurkoló jön össze. Tavasszal, a szezon végén volt olyan mérkőzés az NB II-ben, hogy nem voltak ennyien. A szurkolók a bemelegítés alatt ismerkednek a játékosokkal, a jól értesültek magyarázzák kevéssé informált társaiknak, ki kicsoda a csapatban. Ám a 9-es és a 16-os játékos neve sokuk előtt ismeretlen. Végül Farkas Simon az, akit hamarabb felismernek (16-os). a fiatal Lehoczki sehogyan sem akar „beugrani” a drukkereknek. Pedig ő miskolci, a BÉV SC játékosa. Miközben a játékosok a pályán melegítenek, az edzői szobában Palicskó Tiborral váltunk néhány szót az eddigi munkáról, tapasztalatairól. A szakvezető nem rejti véka alá: gyorsan felismerte a csapat hiányosságait. ennek megfelelően igen intenzív, kemény edzésmunkát dirigált az elmúlt, alig több, mint két hét alatt a játékosoknak. Figyelmeztetett: meg is látszik majd ez a játékon, hiszen többen még mindig izomlázzal küszködnek. Sorolja a mester a sérültek listáját is — Kiss kapus, Lakatos, Hanyecz, Huszák —, majd az ilyenkor szokásos jövésmenésről váltunk szót. Kiderül: Kuttor ügyében még nincs megegyezés a Videotonnal, a fehérváriak először kért cserejátékost ajánlottak, de ajánlatuk komolytalan volt, így most az átigazolási összegen folyik a húza-vona. Takács mindössze két napig edzett, azóta nem tudnak róla. Hírek szerint ő is a Videotonnál jelentkezett, de a székesfehérváriak még nem keresték meg ügyében a DVTK-t. Leniéről és Krizán- ról lemondott a vezető edző, Lente az Ózd játékosa lesz, Krizán szabadlistára került. Ami az újakat illeti, öt játékosról már szóltunk. De vannak még újabbak is. A hátvéd Szabó a Borsodi Bányásztól került a DVTK-hoz, s pont került Farkas Simon átigazolására is. A volt ózdi játékos meggondolta magát, s már Diósgyőrben készül. Az ifjúsági csapatból Földeák került az első csapat keretéhez, s kedden már itt edzett Lehoczki a BÉV SC játékosa is, sőt a kezdőcsapatban kapott helyet az előkészületi mérkőzésen. A szakvezetőnél akadtunk össze Csibával, az FTC fél évre Vácra kölcsönadott játékosával, aki elképzelhető, hogy ugyancsak Diósgyőrbe kerül. Azután irány a játéktér, ahol kezdődik az edzőmérkőzés. Amelynek első perceiben ismerkednek egymással a játékosok és a csatiatok, de a 13. percben már felzúg a taps is: Tóth Gy. továbbfejelt labdáját LehoczEgyre többen vásárolnak különféle típusú motorcsónakokat, ám azok vezetéséhez kishajóvezetői engedély szükséges. A Borsod Megyei Kajak Kenu Szövetség most taní'olyamot szervez, amely- aek programjában néhány Előadás szerepel a vízi kresz ki a kapunak háttal, bravúros mozdulattal húzta a kapufára. Jön persze a morgo- lódás is, amikor Tóth Gy. négy lépésről fölé bombáz, de egy perc múlva már ugyanő kap tapsot a publikumtól kapáslövéséért. Feltűnő a játékosok nagy kedve, szervezettebbnek látszik a védelem — még ha olykor-olykor becsúsznak is hibák —, s több tudatosságot lehet felfedezni a támadójátékban is. A diósgyőri fölény a félidő közepén érik góllá, két percen belül előbb Tóth M., majd Lehoczki szerez gólt. A publikum tapsol, hogy később már kritizáljon. Mitagadás, a második játékrész korántsem hasonlít az elsőhöz, már érződik az izmok fáradtsága, több az esvé- nieskedés, ami a csapatjáték rovására megy. A szurkoló pedig nem hazudtolja meg önmagát, a lelátóról érkeznek a szikrák, a jópofának hitt bemondások. A mérkőzés után Palicskó Tibor korántsem elégedetlen: — Ismerve azt a rendkívül nagy munkát, amit a ■fiúk elvégeztek, a látottakkal elégedett vagyok. Persze, jócskán akad még javítani való, s azt is látom, hogy néhány játékos gondolkodását is a helyére kell még tenni. De mindenképpen biztató volt, amit láttam. Erejüket megfeszítve végzik az edzésmunkát a játékosok, érthető, hogy csak most esnek át a holtponton, s ez meglátszik a játékon is. Ezért is nagyobb türelem kell most velük szemben. Bízom benne: csütörtökön (14.30-kor) a Mád, vagy szomtudnivalóiról, majd gyakorlati vizsga következik. Jelentkezni és érdeklődni július 31-ig a megyei tanács ifjúsági és sportosztályán, Hatvani Évánál (Miskolc, Széchenyi u. 103, Telefon: 15-676) lehet. baton (10 órától) az Ede- lény ellen fog ez már jobban is menni... Tóth Zoltán gyaszkpzleménv Köszönetét mondunk mindazoknak, akik részt vettek CSÍKOS JÓZSEF volt Digép üzemvezető temetésén. Külön köszönjük a Munkásőrség Kórusának, volt munkatársaknak, jő szomszédoknak, hogy mély együttérzéssel kísérték utolsó útjára. alias A Beton- és Vasbetonipari Művek Alsózsolcai Gyára felvesz: lakatos, villanyszerelő, marós, esztergályos, elektrikus, épületelem-szerelő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán, Alsózsol- ca. Gyár u. 5. Telefon: 17-811. Menedzsermunkára keresünk agilis, vállalkozó, fiatal, diplomás szakembereket. Nyelvismerettel rendelkezők előnyben. Magas követelmények, magas kereseti lehetőség! Érdeklődni: IC(P) Rt. Számítástechnikai Igazgatóság. Telefon: (46) 89-288, 89-688, 89-888. Az ÉPKAR Leányvállalat, Miskolc, Kiss Ernő u. 9. sz. alatt felvételt hirdet kőműves és kö- müvesbrigádok alkalmazására. Miskolc és környéke munkahelyekre. Jó kereseti lehetőség. Érdeklődni: Miskolc, Kiss Ernő u. 9. Dohány András ép.-vez.- nél (reggel 7—9 óra között). Telefon: 18-816, 87-615. Főágazat felvesz magas kereseti lehetőséggel darusokat, géplakatosokat, hegesztőket, forgácsolókat. Jelentkezés: Miskolc, Feszty A. út 50., 7—8 óra között. Péntektől vasárnapig bármilyen munkát (szezonálist is) vállal fiatal, gyesen lévő nő. Érettségi, jogosítvány van. Telefon: 31-669. Az Avas Építőipari Kisszövetkezet felvételt hirdet az alábbi szakmákban: MTZ árokásóhoz gépkezelő, kőműves, villanyszerelő, asztalos, ács, fűtés- szerelő, lakatos, segédmunkás. Jelentkezni lehet: munkanapokon 7-től 12-ig, Miskolc, Báthori sor 63. sz. telephelyünkön. MH: 158 552 A Miskolci Műanyagfeldolgozó Rt. Miskolc, Vágóhíd u. 8—16. sz. felvételt hirdet: elektroműszerész, esztergályos, marós munkakörök betöltésére. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a fenti címen. Szobafestő szakmunkást, állandó munkára azonnal felveszek. Tel.: 38-878, este. Szobafestő szakmunkást, jó kereseti lehetőséggel, állandóra felveszek. Tel.: 86-070, este. Kezdő gépészmérnök szakközépiskolában, vagy szakrpun- kásképző intézetben tanári állást vállalna, lehetőleg lakás- megoldással. Kollégiumi elhelyezés is jó. Ajánlatokat: „Tanár úr 254 255” jeligére a kiadóba kérek. Vezetői adottságokkal, ruhaipari gyakorlattal rendelkező munkatársat keresünk, tiszadobi konfekcióüzemünk vezetésére. Jelentkezni: önéletrajz megküldésével — időpontegyeztetés érdekében —, levélben, központi címünkön lehet: Munka- és Védőruházati Ipari Szövetkezet, 1067 Budapest, Rudas László út 43. Tehergépkocsi jogosítvánnyal, könnyű- vagy nehézgépkezelői jogosítvánnyal, valamint autómotorszerelő szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező, megbízható, becsületes munkást felveszek, 2 főt. Miskolc, Martintelep, Balaton út 6. Megbízható, ügyes, női eladót, zöldségboltba azonnal felveszek. „Jó tóé reset 254 236” jeligére a kiadóba. Textilipari középvállalat — nyugdíjazás miatt — kereskedelmi főosztályvezetőt keres. Feltétel: szakirányú felsőfokú végzettség, legalább 5 éves vezetői gyakorlat. Nyelvtudás előnyben. Lakás megoldható. Címünk: Lőrinci Textilipari Vállalat, személyzeti osztály, Budapest XVIII., Reviczky Gy. u. 9/11. 1675. Pf. 37. Telefon: 274-619. A kesznyéteni „Szabadság” Mg Termelőszövetkezet ifelvétel- re keres villanyszerelő szakmunkásokat. Felvételnél a szemestermény-szárítógép kezelői tanfolyammal rendelkezők előnyben részesülnek. Bérezés: az érvényben lévő bérszabályzat szerint. Munkahelyi étkeztetés biztosított. Jelentkezés: személyesen a termelőszövetkezet központi irodájában. Magas kereseti lehetőséggel felveszünk: csőszerelő, víz-, fűtésszerelő, bádogos, lakatos szakmunkásokat. Jelentkezés: ETERNIT Szövetkezet, Kont u. 15. . ín§gatian Belvárosban, kulturált környezetben, 1,5 szobás, 37 m2-es, tehermentes, OTP-öröklakás eladó Telefon, hétköznap: 9—17 óráig, 35-961. Kis családi házamat, 1 4- fél szobás, szövetkezeti lakásra cserélném. Tel.: 85-180. Eladó 2 szobás szövetkezeti lakás. Miskolc, III. kér., Ságvári E. u. 13., 1/1. A Pingyomon 222 négyszögöl telek, hétvégi házzal, sürgősen eladó. Érdeklődni: Szirmabese- nyő, Ságvári E. út 10., este 7 után. 3 szoba-összkomfortos, kertes családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni: Pereces, Bollóalja út 73. 2 szobás, telefonos 51 m’-es, szövetkezeti lakást, szövetkezeti garzonra cserélünk, értékkülönbözettel, az Avas-dél, Középszer út 62., VI/1. sz. alatt. Érdeklődni: a megadott címen, 17 óra után, vagy hétvégén egész nap. Minden megoldás érdekel. Sajószentpéteren, a főutcán társasházban levő lakrész 4- üzlethelyiség eladó. Érd.: 06-48- 31-628. Szőlő eladó a Glószban, haláleset miatt. Rácz Ádám 33. Harangodyné. Elcserélem belvárosban kettő szobás, utcai, I. em., garázsos, telefonos, tanácsi lakásomat, nemrég felújított, kettő szobás, telefonos tanácsira. (Avas és panel kizárva.) Telefon: n órától, 16-523. Miskolctapolcán tanácsi, kertes, szoba-konyhás lakásom, miskolci lakásra cserélem. Győri u. 16. OTP-s, 2 szobás lakás eladó, reális áron. Miskolc, Hajós István 8., 1/1. Felsőzsolcán, félkész családi ház eladó. Érdeklődni: 66-968, 15 óra után. Régi típusú családi ház Diósgyőrben, a Berekalja 20. sz. alatt eladó. A vételárba bérházi cserelakást, beszámítunk. Érdek, lődni: este 7 órától. Kótnlóstetőn sürgősen eladó 52 m’-es, 2 szobás, gázfűtéses öröklakás. Irányár: 950 ezer Ft. Érdeklődni: Ládi-telep 14., III/4., 18 óra után. Eladó Miskolc, Középszer u. 24., fszt. 1. sz. alatti, 2,5 szobás, szövetkezeti, felújított lakás. Sürgős, Telefon: 64-790. Komlóstetőn víkendtelkek eladók. Érdeklődni: Miskolc, Ságvári E. 2., X 6. Telefon: 11-033. 1,5 szobás lakást keresek megvételre, II. emeletig, a Jókai, Vologda lakótelepen és környékén. Ajánlatokat: a 16-118-as telefonra kérek. Egy hektár körüli földet vennék, bérelnék Miskolcon, vagy környékén. Víz, vagy víznyerési lehetőség szükséges. Tel.: 78-312, este. Cserélek 3 szobás, tanácsi, telefonos lakást, kisebb szövetkezeti, vagy OTP-re. Érdeklődni: a 87-608-on, vagya helyszínen, reggel 8—10-ig: Vörösmarty u. 5., III 3. Elcserélem 3 szobás, nem panel, megvásárolható lakásom. 2 és fél, vagy 3 szobás, főbérletire, vagy 2 kisebbre. Leveleket: „Megegyezünk 158 328” jeligére a hirdetőbe. Eladó a Kilián-délen, földszinti, gázfűtéses, szövetkezeti garzon. Leveleket: „Otthon 160 038” jeligére a hirdetőbe kérjük. Eladó 64 m2, OTP-öröklakás. Avas, II. ütem, Ifjúság u. 4., 4/4. Érd.: 17 órától. Elcserélném családi házamat, mely 2 szobás +2X4 m-’-es, kii- lönbejáratú. szuterénos garázs, 205 öl telek. Kérek 2 szobás, tehermentes, szövetkezetit. Gö- römböly, Hallos Ida 110. sz. Munkanapokon 8—17-ig: 15-607, este 6—9-ig: 35-661. 300 négyszögöl szőlő-gyümölcsös, kis házzal, Lyukóban, betegség miatt, elfogadható áron, sürgősen eladó. Érdeklődni: Miskolc, III. kér., Liszt Ferene út 11. Felsődobszán, a Hernád-par- ton, hétvégi ház eladó. Érdeklődni: 16 óra után, Miskolc, Felhő u. 21. Telefon: 63-490. albérlet A Marx Károly úton. * hn- lyiségböi álló, családi ház ki. adó. Telefon van. Érdeklődné; 69-114-es telefonon. 2 szobás, szövetkezeti lakás, az Avason, a III. ütemben, augusztus l-től kiadó. Telefon van. Érdeklődni: 69-114-es telefonon. odás-irétel Megvételre keresek 1500—-S Lada hátfalat. 1984-es kiadásúhoz. Értesítés: a 66-289-es számra. Eladó új vaseszterga. Érdeklődni: telefonon. 64-345. Biohumusz-termelő giliszta nagyobb mennyiségben, oltson eladó. Kisebb tételnél OTP is megoldható. Érdeklődni: 775 -439-es telefonon, személyesen: Budapest, XXII. Péter-Pál út 7. Biohumuszt előállító giliszta eladó, OTP-kölcsön igénybe ve- hető. Érdeklődni: Halmaj, Május 1. u. 26. Eladó új, hatszemélyes, étkezőasztal, székekkel és 15X15-ÖS gerendának való fenyőrönkök, 3—4—5 és 6 m-es hosszban. Érdeklődni: Miskolc-Szirma, Kelet út 11. sz. Eladó: 1 db baromfitisztító gép, 1 db jó állapotban lévő motoros láncfűrész. Érdeklődni: Tiszatarján, Kossuth út 5, szám alatt. Húszezer férőhelyes csirkeól, berendezéssel, szerződéssel együtt eladó. Érdeklődni: 16 óra után, 39/41-223-as telefonon. Nagy biológiai értékű, biogiliszta és gyümölcscefre eladó. Gilisztavásárlásra OTP-hitel biztosítható. Érdeklődni: özv. Nagy József né Felsőzsolca, Rózsa út 6. S—100 Skoda alkatrészként eladó. Érdeklődni: Vörösmarty 48., 8/3. Üjdonság! Üjdonság! Csak a Top Travelnél! Vízumot postán szolgálat! Kérje díjmentes tájékoztatónkat! Top Travel Országos Vizumszoigálat, Budapest. Lékai J. tér 9. 1124. Itt nem keli[ több reklám — vízumot postán * Garázst bérelnék a Jókai lakótelepen. Kiss István Miskolc, Fazekas u. 1. Zalakarosi, 2X2 hetes, 1 szobás, szövetkezeti üdülő használati jog eladó. Érdeklődni: Bene, Miskolc, Bajcsy-Zs. 22., III/L Víz-, központifűtés-szerelési vállalok. Miskolc, Erenyő út 22. 72-384. A gyászoló család a* Üveges és üveggyártó SZAKMÁKBAN A PANNONGLAS IPARI RT. MISKOLCI ÜVEGGYÁRA szakembereket képez akik gyártó, feldolgozó, mécs munkakörökben, folyamatos műszakban dolgoznak és tanulnak Szakközépiskolában, gimnáziumban, szakmunkásképzőben végzett, 18. életévüket betöltött, fiatal férfiak jelentkezését várjuk, akik 5 éven belül nem szándékoznak munkakörüktől, a gyár profiljától eltérő, szakirányú főiskolán, egyetemen továbbtanulni. A képzési idő két év A jelentkezők orvosi vizsgálaton vesznek részt A RÉSZTVEVŐK JÖVEDELME teljesítménytől függő, de legkevesebb 9000 Ft/hó, mely a tanulmányi eredmény, szorgalom függvényében változik. JELENTKEZNI LEHET: augusztus 15-ig, a Miskolci Üveggyár személyzeti és munkaügyi osztályán (Gábor Áron u. 42.) Megközelíthető a 21-es, 33-as, 36-os autóbuszokkal JON1 JÖNI JONI JONI JÖNI JONI JONI JÖN! „ZOO" C A MISKOLCI BÚZA TERRE NEMZETKÖZI GÁLAMŰSORRAL Megnyitó díszelőadás: 1989. július 21-én 19 órakor, továbbá július 31-ig mindennap, hétköznapokon 19 órakor Szombaton 16 és 19 órakor, vasárnap de: 10 órakor, du: 16 és 19 órakor Motorcsónak-vezetői tanfolyam