Déli Hírlap, 1989. április (21. évfolyam, 76-98. szám)

1989-04-19 / 89. szám

Színház Voíogdából Csillagok a hajnali égbolton Hálózsákban, a Petőfi Csarnokban Hobo és D. Na»y Lajos mondja... „Szuper lesz az új LP!” A leányanya Marija, és az alkoholista Anna sorsa tulaj­donképpen közös ... A miskolci egyetemi napok keretében két nagyszabású, jól sikerült koncertet is tartot­tak az Egyetemi Sportcsarnok­ban. Csütörtökön a Bikini szó­rakoztatta közönségét, péntek este periig a Hobo Blues Bánd lépett „pályára". A koncertek után mindkét együttes vezetőjé­től rövid interjút kértünk. D. Nagy Lajos, a Bikini frontembere nem titkolta fáradtságát. — Az a helyzet, hogy a koncert előtt is be voltam rekedve, most pedig alig van hangom. Persze egy pár mondatra azért jó vagyak...- Hogy esett az elöodás? — Ügy érzem, jól sike­rült. Most kulturált volt a közönség is.- A novemberi szereplés­re gondolsz ? — Nos igen, akkor volt egy kis intermezzo, amit a Déli Hírlap is megírt, sami egyik zenekar, hírnevének sem tesz jót. Szerencsére ezek a dolgok nem gyako­riak (verekedés volt a kon­certen. A szerk.) Most min­den rendben ment, nem kellett félbeszakítani az elő­adást, és remélem, akik el­jöttek, jól érezték magukat. í — Én személy szerint sze­retem a Bikinit, bár meg­mondom őszintén, nem any- nyira a hangzás miatt, mint inkább a szövegekért Te hi­szed is, amit énekelsz? — Természetesen, külön­ben nem énekelném. Egyéb­ként meg úgy vagyok vele, mint általában a versekkel: nem fontos, hogy mindenki egyformán azt értse ki be­lőle, amiről a közlő szándé­ka szerint szólnak. Értel­mezze mindenki úgy, aho­gyan és amit számára je­lent. — Egy „szemtelen" kérdés: Vegyek neked egy trikót? — Ezt miért kérded?- Mert leggyakrabban eb­ben a fekete trikóban lépsz fel, ami egy kicsit Freddy Mercuri-s. — Nem, nem utánzásról van szó, egyszerűen csak arról, hogy iszonyúan meleg tud lenni a színpadon. Egyébként ilyen trikóm van vagy öt. A fekete pedig a kedvenc színem.- Mikor hallunk tőletek új nótákat? — Időpontot inkább nem mondok, de készül az új nagylemezünk, s minden Bikini-rajongónak megígé­rem, hogy szuper lesz! * Földes László, vagyis Ho­bo ugyancsak elégedetten nyilatkozott a miskolci kö­zönségről a háromórás kon­cert végeztével. — Egyszerűen nem tud­tuk abbahagyni! A közönség partner volt, a fiatalok vet­ték a lapot, úgy érzem, lét­rejött közöttünk az a kon­taktus, amiért érdemes szín­padra lépni. Pedig azt hi­szem, más máskor is el­mondtam, hogy a sport­csarnokban nem szeretek játszani, mert nagy a távol­ság köztünk és a közönség között, én pedig szeretem látni, hogy kiknek játszunk. Ezért meghittebbek, hangu­latosabbak a klub-bulik. Ez a koncert kivétel volt.- Rövidesen 10 éves lesz a Hobo Blues Bánd. Milyen lesz a születésnap? — Április 30-ról május 1-re virradó éjszaka ingye­nes koncertet adunk a Vá­rosligetben, a Petőfi Csar­nok mögött. Aki akar, in­gyen és bérmentve meg­szállhat a csarnokban, amennyiben hoz magával hálózsákot.- Mi lényeges történt az elmúlt tíz év alatt? — Az első időkben szá­maink egy kicsit szokatlan­nak tűntek, és bár a közön­ség befogadta ezt a fajta zenét és mondanivalót, sokan támadtak bennünket, főleg „mérvadó” körökből. Tíz év­vel én is öregebb lettem, de szeretném azt hinnj, hogy dalaink nem öregedtek meg. Most sem bánom, hogy a támadások ellenére nem ad­tam fel önmagam, Hobo tudtam maradni. Igaz, az­óta más lett a világ, s más a közönség is, de amíg meg tudom találni a közös han­got, addig van értelme ki­állni az emberek elé.- Mégis mi lett volna, ha nem áshattál volna ki? — Nem vagyok egy két- ségbeesős típus. Népművelő vagyok a tanult szakmámat illetően, remélem, ilyenfaj­ta emberekre is szükség van. Mint rockzenész, azon­ban nagyobb nyilvánosság előtt mondhatom el gondo­lataimat, érzelmeimet, a vé­leményem. így mindenki számára jobban tettenérhető vagyok.- Vannak-e még színészi ambícióid? — Értem a célzást, a pár évvel ezelőtti miskolci sze­replésemre gondolsz. Hát, az nem sikerült valami fénye­sen. Ilyenekkel még egyszer nem fogom zaklatni a kö­zönséget, mert nekem nem ez a dolgom... Leskó Éva műsor SZERDA Kossuth rádió: 12.00: DéH Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? Já- íék és muzsika tiz percben. — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Klasszikusok délidében. Kama­razene. — 14.00: A magyar nyelv századai. — 14.25: Opera­slágerek. — 15.00: Népzenei Han­gos Újság. Tavaszi népszoká­sok. — 15.38: Az éjjeliőr — no­vella. — , 16.00: Tizenhat óra. Alekszandr Galin Csillagok a hajnali égbolton cimű szín­művét 1987 novemberében mu­tatta be a Miskolci Nemzeti Színház, Csiszár Imre rendezé­sében. A napokban vendégek jártak a miskolci szinháaban — a Vologdai Drámai Színház művészei —, és újra előadták a Galin-darabot. Akik mind­két előadást - az 1987-est és a mostanit - látták, érdekes összehasonlításokat tehettek, de - a tapsokból ítélve — azok sem bánták meg, akik most látták először a darabot. A történet egyszerű: a moszkvai olimpia idején el­távolítják a városijói a „nemkívánatos elemeket”, az utcalányokat, az alkoho­listákat. Így kerül Anna, Loran és Maria a különös, átmeneti kényszerlakhelyre, az őrzésükkel megbízott Va- lentyina keze alá. Valentyi- na a közeli elmegyógyinté­zet tűzvédelmi megbízottja, hatalmaskodó, katonás ter­mészet, anyaként is ilyen: rendőr fiát, Nyikolájt is erőszakkal igyekszik a vélt jó irányba terelni. Nyikoláj ugyanis éppen az egyik lány — Marija — iránt lob­ban szerelemre. Még egy férfiszereplője van a darab­nak, Alekszandr, akiről nem is tudjuk, valóban fáradt tudós, aki pihenni jár az idegszanatóriumba, vagy ápolt. Arra mindenesetre meg­felel Alekszandr, hogy tü­körként szolgáljon Loran- nak, aki olyannak láthatja magát ebben a jóindulatú tükörben, amilyennek meg­álmodta. Kettejük fellobba­nó, de azonnal ki is hunyó szerelme jelzi a kiúttalansá­got helyzetükből, Anna figurája — aki jó ideje már alkohollal cserél­te fel a férfiakat — a leg­Hírma^azfti. — IS.ló: Zeneisko­lásoknak — zeneiskolások mu­zsikálnak. — 16.20: Miska bácsi levelesládája. — 17.00: „Isten népének szolgálatában”. — 17.25: Ipargazdák. — 17.30: Beszélges­sünk zenéről. — 17.50: Filmze­ne. — 18.02: Űjraolvasva. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A Rádiószínház bemutatója. Marija — színmű. — 20.07: Ró­lunk van szó! — 20.10: Draskó- czy László népzenei feldolgozá­saiból. — 20.35: A kutúra átér­tékelődése a válság éveiben. — 21.05: Hallgassunk együtt Wag- ner-művek. — 21.50: Gong. — 22.00: Hírvilág. — Hírek — tu­dósítások — kommentárok — sport. — 22.30: Egy igazgató névjegye. — 22.50: Évszázadok mesterművei. — 23.40: Schu­mann: Négy ének kettős-karra. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: Fúvósindulók. — 12.25: ÜUkalauz üdülőknek. — 12.30: Ifj. Járóka Sándor népizeneka­ra játszik. — 13.00: Hírek. — 13.05: A tegnap slágereiből. — 13.45: Időjárás- és vízáUásje- lentés. — 14.00: Akár hi-fi, akár nem. Kívánságműsor. — 15.00: Hírek. — 15.05: Zenerulett. Szó­rakoztató zenés délután. — 17.00: Hírek. — 17.05: Kölyökrádió. — 17.30: ötödik sebesség. Ifjúság — politika — kultúra. — 18.30: A középhullámon: Sport. — 18.30: Az URH-adókon: Garázs. A mikrofonnál: Nagy Feró. — 19.00: Hírek. — 19.05: Willi Bos- kovsky operettfelvételeiből. — 19.55: Albumajánlat. — 20.50: Napkelet. — 21.00: Hírek. — 21.05: Tanakodó. — 22.00: Tölt­sön egy órát kedvenceivel! — 23.00: Hírek. — 23.10: Sporthí­rek. — 23.15: A dzsessz törté­nete. — 23.55: A Hobo Blues Bánd felvételeiből. Bartók rádió: 12.22: Magyar művészek operafelvételeiből. — 13.00: Hírek. — 13.05: Szonda. Tudományos magazin. — 13.35: Muzsikáról versben, prózában. — 14.30: Csajkovszkij: Rómeó és Júlia — nyitány. — 14.25: A magyar nyelv hete. Kettős kö­tődés. — 15.00: Berg: Wozzeck — háromfelvonásos opera. — 16.30: Mozart: F-dúr zongora- verseny. — 16.55: Brahms: B-dúr szextett. — 17.30: XX. századi magyar oratóriumok. — 18.10: Holnap közvetítjük. — 18.30: V materinskom jazyku. — 19.00: Hírek. — 19.05: Embertan — kö­zéphaladóknak. — 19.35: Kap­csoljuk a. Zeneakadémia nagy­termét. Osztrák kulturális hét. — Kb. 21.20: Könnyűzene Auszt­riából. — Kb. 21.45: Csellómű­vészek felvételeiből. — 22.00: Diszkotéka. — 23.00: Fiatalok stúdiója. — 23.30: Hírek. Televízió, l. műsor; 16.30: Hí­rek.— 16.35: Déli videoújság. — 16.45: Správy. Hírek szlovák nyelven. — 16.55; „Türelöm köll markánsabb a darabban, élettörténete banális, mégis szívszorító. Az egymást hol gyűlölő, hol megszánó kikö­zösítettek mégis egymáshoz tartoznak, együtt nézik szo­rongva, hogyan megy el mellettük az élet, illetve annak számukra örökre el­érhetetlen szebb és jobb ol­dala. Talán ezt jelképezi a barakktól távol elhaladó olimpiai láng, amely Moszk­va felé közeledik, A Vologdai Drámai Szín­ház előadását Román Szo- kolov rendezte, A szerep- osztás: Valentyina — Berta Csumicseva, Marija — Ma­rina Bobrova, Loran — Je­a szógénységhőn . . - — 17.10: Legyen a vendégem! Rátonyi Róbert műsora. — 18.00: Oj Reflektor Magazin, tÉrdekvédel­mi riportmüsor. — 18.50: Esti mese. — 19.00: Színházi este. — 19.30: Híradó. — 20.0: Színházi este. — 19.30: Híradó. — 20.05: Színházi este. Oidlpusz király. Tragédia két részben. — Ká 22.55: Híradó 3. Televízió, 2. műsor; 17.00: Képújság. — 17.15: TV2 Benne: reklám, riportok, időjárás, ze­ne, tévétorna! — 17.45: Kérdezz — felélek. Egri János műsora. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gye­rekeknek. — 18.48: TV2 — 19.00: Zenés Tv-Színház. Jacobi Vik­tor: Leány vásár. Az operett té­véváltozata. — 20.39: T3V2 Nép­zene zenekarra. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: TV2 — 21.30: AC Mi­lán—Reál Madrid Bajnokcsapa­tok Európa Kupája labdarúgó- mérkőzés. — Bayern München— Napoli. UEFA Kupa labdarúgó­mérkőzés. — 23.10: TV2 Napzár­ta. Sky Channel: 12.30: Gond-fó­rum. Tanácsadás személyes prob­lémák megoldásaihoz. — 13.00: Egy másik világ — amerikai filmsorozat. — 14.00: Landscape Channel műsorok. — 15.00: Vál­tozó világ — filmsorozat. — 16.00: Loving — Szeretni. — Filmsorozat. — 16.30: Family af- fair. — Családi ügy. — Vigjá- téksorozat. — 17.00: Visszaszám­lálás. — 18.00: Eurosport. — Mű­sorismertetés. — 19.00: Euro­sport. — 0.00: Eurosoort — Mű­sorismertetés. — 1.30: Az Árts Channel műsorai. — 4.30: Land­scape Channel műsorok. Super Channel: 14.30: Európai kitekintő, — 15.30: Slágerlista­körkép. — 16.30: Forró drót. Elő telefonos kívánságműsor. — 18.30: ŰJ zenei show. — 19.30: Hétköznapok a Halál-völgyben. — Westernsorozat. — 20.00: Tett­hely. — Bűnügyi filmsorozat. — 21.43: Hírek. — 22.00: Demosey és Makepeace. — Bűnügyi film­sorozat. — 22.55: A profik. — Amerikai film. — 0.00: Egyveleg. Miskolci Nemzeti Szfnház (71: A bűnös anya. avagv a másik Tartuffe. (Petőfi ifjúsági bér­let.) RÓNAI VIDEÓM OZI Rendőrsztori Hongkongi akciófilm a szuper­zsaruról Főszereplő: Jackie Chan Kezdés: 16 és 18 órakor A klubhelyiségben! Filmszínházak: Béke (f3. f5. f7 és f9) : Ómen (szí. amerikai. 16 év. kiemelt 2. helyár!) — Béke kamara (2 és 4): Szerze­tesek géppisztollyal (olasz, fel­emelt helyár!) — (6): Vaskos tréfa (mb. szf. olasz. 14 év. fel­emelt helyár!) — Kossuth (f3. hn5. 7 £s 9) : Krokodil Dundee legújabb kalandjai (szí. auszt­rál. kiemelt 2. hely ár!) — He­lena Golubecka. Anna — Nina Szkrabkova, illetve Szvetlána UKbina, Nyikoláj — Vlagyimir Vakula, illet­ve Igor Zabara. Alekszandr ■— Vegyim Rajkin. Kiara — Nyina Volinec. illetve Jele- na Szaprikina. Nem szokás, ezúttal azon­ban álljon itt az előadás „magyar hangjának” neve is: Csendes László szlovákiai magyar színművész hangját hallhattuk a szinkron cél­jára szolgáló fejhallgatók­ból. Kellemes orgánuma, ki­fejező és érthető szövegmon­dása nagvban hozzájárult a sikeres előadáshoz. Kájé vesy (f3 és f9): Fantom az éj­szakában (mb. szí. amerikai, 16 év, kiemelt l. helyár!) — (f5 és f7): Pergőtűz V. (Hazaérkezés) (magyar. 14 év!) — Táncsics (f4, f6 és f8): Commando (szí. amerikai. 16 év. kiemelt 2. hely­ár!) — Táncsics kamara (f5 és í7) : Diplomás örömlány (mb. szí. angol, 14 év. felemelt hely­ár!) — Ady Művelődési Ház (5 és *7): Csillagember (mb. szí. amerikai, kiemelt 1. helyár!) A miskolci mozik videoműsorat Béke (8): Elítélve (mb. szí. amerikai, 14 év, kiemelt video- helyár!) — Táncsics (f3, f5 és f7) : Az angyalok is babot esz­nek (szí. olasz, kiemelt video- helyár!) CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. —-8.20: Peres, poros iratok. — 8.30: Sanzonpódium. — 9.00: Népdalkörök énekelnek. — 9.30: Háttérbeszélgetés. — 10.00: Hí­rek. — 10.05: Dallamok nyomá­ban. — 10.35: Labirintus. — 10.50: Svéd Sándor operettfel­vételeiből. — 11.12: Mozart: F- dúr zongoraverseny. — 11.37: Közben . . . Gobbi Hilda önélet­írása folytatásokban. t Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Tárogatómuzsika. — 8.20: A Szabó család. — 8.50: Kül­politikai figyelő. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. Zenés dél­előtt. Miskolci rádió: 5.55: Tarta­lomismertetés, hírek, időjárás, útinform. — 6.00: Krónika. — 6.15: Közelkép mikrofonnal. — 6.20: Észak-magyarországi Kró­nika. — 6.30: Hírek, lapszemle. — 6.55: Ülinform (országos és regionális). — 7.00: Krónika. — 7.20: Észak-magyarországi Kró­nika. — Körzeti időjárás-jelen­tés. — 7.35: Szóvá tették, meg­kérdeztük. — 7.45: Tájak.- ar­cok, színek és vélemények. — 7.55: Napi összefoglaló és a másnapi műsor ismertetése. Televízió. 1. műsor: 9.00: Kép­újság. — 9.10: Hogyan hallgas­sunk operát? Angol filmsoro­zat. — 10.05; Nem minden arany, ami- fénylik. Szovjet té­véfilm. — 10.55: Mozgató. — 11.05: Képújság. Sky Channel: 6.36: Üzleti hí­rek. — 7.00: The DJ• Kát show. 7-05: Dennls. — Vígjátékso­rozat. — 9.30: The Lucy show — Vígjátéksorozat. — 10.00: The Neseafe UK Top 50 — Sláger­lista. — n.oo: Sullivanék — Filmsorozat. — 11.30: Sky-kró- nika. Super Channe/: 7.00: Hírek. 7.10: Időjárás-jelentés. — 7.15: Üzleti hírek. — 7.45: Hírek. — 8.00: Egyveleg. Fülhegyező Mire nem veteme- dik az ember, ezek­ben a szókimondó, majdhogynem már szabadszájú idők­ben ... Zenéről beszél­get ... Igaz, egyelőre csak tanult, zeneileg epe­dig kiválóan képzett barátom mondja a magáét, nem kevés büszkeséggel hangoz­tatva, hogy egyetlen hangversenyt sem mulasztana el, s ha van valami ebben a városban, amit sze­ret, akkor az a város zenei élete, amely bi­zony nem kínálja szűkmarkúan a „fü- lön jogható’’ élveze­teket. Zenemalom, Bartók-terem. szín­ház — megannyi helyszín, ahol nem „légből kapott” a ze­ne, hanem valóságos egyedi és eredeti — hatását tekintve te­hát egyszeri és meg­ismételhetetlen. Ba­rátom szerint — egyet tudok érteni vele — ebben a so­kat ócsárolt, egyete­mével együtt „kul- túrsivatagnak” is be­cézett városban, amelyből rendszerint csak a rossz, az el­maradottság, a csö­könyösség és a begye, pesedettség jelei — inkább jelzései — jutnak ki a nagyvi­lágba, magasabb szin­tű zenei élet zajlik, mint sok más iri­gyelt kultúr központ­jában az országnak. De ki veszi ezt észre? Ki az, aki ha Mis­kolcot emlegeti, nem­csak a Nádasrétről, a zsigereit mutogató főutcáról, a kohá­szat—bányászat el­gennyesedett sebei­ről, a megyehatárok szellemi-politikai át­járhatatlanságáról, az egyetem elszige­teltségéről beszél, ha­nem arról, hogy a Miskolci Szimfoniku­sok szívesen látott vendégei a főváros és Európa hangver­senytermeinek, hogy az Országos Filhar­móniának bérlete van — mondjuk külön a szakmunkástanulók, külön a Zrínyi Gim­názium, s külön az általános iskolák ré­szére, hogy van Vá­rosunk művészei, Té­li hangverseny, meg mindenféle más, hogy az avasi templom­ban nemcsak isten­tiszteletek alkalmá­val szól az orgona, hogy nyáron, majcf három hónapon át, Várkoncertek, Ba­rokk-estek, külön Zenei esték vannak, s hogy térzene is felcsendül néha a miskolci vagy tapol­cai 1 alkonyaiban. Mondom, mind­ez csendben folyik — s régiesen szólva, minő paradoxon, hogy éppen a zenével kap­csolatban kell ilyes­mit mondani, akkor, amikor egy-egy pop­sztárnak az egyete­mi sportcsarnokból a Nagyszentbene- dek-hegy derekáig harsog a hangja, s a főutcán két helyen is meg lehet állni árnyékolt képernyők előtt, ha az ember éppen arra. kíváncsi, mit kínálnak aznap­ra valamilyen nyi­tott európai szellem nevében az ifjúság­nak. Szóval, ilyesmi­ről beszélgetünk tanult és zeneileg magas fokon képzett barátommal, aki el­keseredettségében is bizakodó. Kis sten- cilezett plakátot mu­tat, amely az egye­tem E-pavilonjának klubjába hívja a magyar népzene és néptánc iránt érdek­lődő miskolci ifjúsá­90t Jco­Jómagam — rántsem olyan jára­tos és képzett zenei ügyekben — csak azzal tudom, építeni optimizmusát, hogy mondom, amit nem- ,rég hallottam a me­gye zenei életének egyik fő szervező jé­tol. — A fiatalok • között az idén — lásd iskolai bérletek __legnagyobb sikere az erdélyi magyar népzenét játszó Mu­zsikás, a délszláv és balkáni népzenét népszerűsítő Vuji- csics és az afrikai, valamint afro-ameri­kai népzenében uta­zó Amadinda Ütő­együttesnek volt. De szívesen hallgatták a Debreceni Kodály Kórust — s ki hitte volna eddig? — fi­gyelik a most feltö­rő „Kardos Pál” ka­marakórus fellépése­it is, amely szintén zenei anyanyelvűn­kön szól hozzájuk. — Lehet, hogy változó­ban van a belső hal­lás? — A fiatalok — úgy tűnik — he­gyezik a fülüket. És ez jó... Gyöngyösi Gábor

Next

/
Oldalképek
Tartalom