Déli Hírlap, 1989. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1989-03-07 / 56. szám
Visszapillantó Remek világbajnokságot rendeztünk Sokan féltek tőle: noha két ízben sikerrel megbirkóztunk a fedettpályás Eu- rópa-bajnokságok rendezésével, azért egy világbajnokság mégiscsak más! Ám a pénteki nyitónap mindenben igazolta dr. Spiegl József és csapata elképzeléseit. Mert a nyitányra minden a helyén volt, mindenki tudta, mi a feladata, percnyi pontossággal pergett minden szám, s a külföldiek sem találtak kivetnivalót a rendezésben. Illetve azért volt valami, amit szóvá tettek. Nem egy tudósítónak kellett félórát, órát várnia, mire telefonvonalhoz juthatott. Nem véletlenül jegyezte meg egy angol tudósító: ha világversenyeket akarunk rendezni a jövőben, . célszerű lesz megjavítani a hazánkban katasztrofális telefonösszeköttetést. Mert ami a sajtóirodát illeti, ott minden a Iegnágyobb rendben volt. Szalay Péter és csapata nagyszerűen kiszolgálta a több, mint félezer tudósítót, percekkel egy-egy szám befejezte után mindenki asztalán ott volt a sokszorosított eredmény, legyen szó előfutamról, avagy döntőről S alig negyedórával a döntő vége után már olvashattuk az első három helyezett nyilatkozatának sokszorosított változatát is. Pillanatok alatt lezajlott az akreditá- iás. s ha valaki nem hozott fényképet, az is elkészült percek múltán. Hogy melyik volt a n. fedettpályás atlétikai világ- bajnokság csúcsteljesítménye? Ebben megoszlottak a vélemények. Volt, aki Soto- mayor magasugró világcsú- voksolt, más Erény 800 méteres, fahtasztikus futását tette az első helyre. Mi tagadás, mindketten megérdemeltek volna még egy-egy aranyérmet. Hiszen a kubai fiú már világbajnok volt, s akár be ts fejezhette volna a versenyzést, elsősegéhez kétség sem férhetett. Ám emlékezetessé akarta tenni a budapesti „kiruccanást” magának, s a nagyon lelkes, hozzáértő közönségnek. Ezért tétette a lécet a 243 cm-es világcsúésma- gasságra, s bámulatos ugrással elsőre átvitte azt, így a szabadtéri világcsúcs után birtokába került a legjobb fedettpályás eredmény is. Ami pedig a kenyai Erenaet illeti, valami csodálatos dolgot csinált 800 méteren. Hátránya 690 méternél még akkora volt, hogy már mindenki leírta. Azután valami bámulatos hajrába kezdett, az utolsó előtti százon, 600 és 700 méter között 12 (!) másodpercet futott, s pillanatok alatt maga mögött hagyta a mezőnyt, világcsúccsal érve célba. Még pénteken történt, hogy a déli órákban Pozs- gay Imre, államminiszter a Parlamentben fogadta dr. Primo Nebiolót, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség olasz elnökét, s átadta neki a Magyar Népköztársaság Csillagrendiét. Az elnök meghatóban mondott köszönetét az őt ért magas kitüntetésért, amely véleménye szerint nemcsak neki szólt, de azok elismerése is, akik szerte a világon dolgoznak az atlétikáért. Néhány órával később már az elnök nyújtott át elismerést két magyar atlétának; Szabó Karolina hosszútávfutó és Birkózás Diósgyőri sikerek Húsos Kupa elnevezéssel országos serdülő szabadfogású birkózóversenyt rendeztek szombaton Pécsett. Kiemelkedően szerepeltek a Diósgyőri VTK sportolói: az 55 kg-ban Péter, a 60 kg- ban Vígh T., a 63 kg-ban Baranyi első lett, a 43 kg-os Vígh A., valamint a 83 kg- os Kósik ezüstérmet vehetett át, a 76 kg-ban pedig Molnár a harmadik helyen végzett. A Húsos Kupát a DVTK nyerte. Vasárnap Csepelen országos ifjúsági szabadfogású birkózóversenyt rendezte:-:, amelyen ugyancsak jól szerepeltek a diósgyőriek. Az 5« kg-os Péter Cy és a 68 kg-os Baranyi első lett, az 58 kg-os Keresztúri a második, míg a 63 kg-os Vígh T. és a 74 kg-os Molnár a harmadik helyen végzett. Csapatban itt is a DVTK szerezte meg az elsőséget. A DVTK birkózócsarnoká- >an rendezték meg szomba- on az Észak-területi úttörő 5-korcsoportos szabadfogású úrkózóversenyt. A 32 kg- ian Zsigó (KVSE) a 3., a 15 kg-ban Vígh A. (DVTK) íz 1., a .38 kg-ban Beke Miskolci Honvéd) a 3., a 1 kg-ban Görcsös (DVTK) i 3., a 45, kg-ban Stefán KVSE) az 1., Molnár DVTK) a 3., az 50 kg-ban 3oda (DVTK) az 1., Pál DVTK) a 2., az 55 kg-ban lalgóczi (DVTK) az 1., Mzka (DVTK) a 2., a 60 ;g-ban Serföző (KVSE) a 2., t 68 kg-ban Kolozsvári (M. lonvéd) a 3., a 73 kg-ban Deák. (DVTK) az 1. Surányi OVTK) a 3., a nehézsúlyban Csepcsényi (DVTK) az 1., Nemes (DVTK) a 2. helyen végzett jjc Szebenszky Anikó, aki már a következő nagy versenyekre készül ... Bagyula István junior rúdugró világrekorder vehette át kiemelkedő eredményéért a Nemzetközi Atlétikai Szövetség emlékplakettjét. A megnyitóünnepség szép színfoltja volt a zászlófelvonás. A magyar nemzeti lobogót és az IAAF zászlaját egykori olimpiai érmes, világcsúcstartó atléták és mai utódaik hozták a BS küzdőterére. Kádárné Csák Ibolyát, Rudasné Antal Mártát, Siska Xéniát, Mátay Andreát, Varjú Vilmost, Németh Imrét, Rózsavölgyi Istvánt és társait vastaps köszöntötte. Milyen kár, hogy a színpompás megnyitó után mintegy háromnegyedórás holtidő következiett... Mi, miskolciak már pénteken örülhettünk, s szombaton méginkább, hiszen a magyar csapat első. pont- . szerzője éppen az egy szem diósgyőri versenyző, Szebenszky Anikó volt. A szerény atlétanő az öröm pillanatai után máris a munkára gondolt. „Készülnünk kell a gyalogló Világ Kupára, ■mert szeretnénk valami nagyon szép eredménnyel kirukkolni a csapatversenyben.” Mi- tagadás, mától a II. LAAF fedettpályás világbajnokság már a múlt; az elkövetkezendő versenyekre kell készülni. Tóth Zoltán alias Munkatársakat felveszünk: kőműves szak- és betanított munkásokat, valamint gyakorlott gépírónőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés reggel 8—10 óra között a Technika Kisszövetkezet központjában, Miskolc, Földes F. u. 5. szára alatt. (Megközelíthető a Magyar—Szovjet Barátság tér felöl, a Papszer utcából.) Grafikusok jelentkezését várjuk, magas színvonalon, színes technikával készülő képeslapok kidolgozásához, piacképes eredeti ötleteket is szívesen veszünk! 4015 Debrecen Pf. 38. Keresek napi 4 órás elfoglaltsággal ipari síkkötőgépen tanult megbízható személyt. „Megbízható 409 834” jeligére a hirdetőbe. A PIÉRT Kereskedelmi Vállalat 61. sz. lerakata felvesz fiatal, katonaviselt, szakképzett munkavállalót raktári dolgozói munkakörbe. Jelentkezés helye: Miskolc, Blaskovics L. u. 1. sz. MH 158 312. iiragrssfloBi Futott garázs hosszabb időre kiadó, a Jókai utcában. Érdeklődni: 88-584. Szerencsen 3 sióba összkomfortos lakás külön garázzsal, rövid költözési határidővel eladó. Érdeklődni a helyszínen 17 óra után és hétvégén. Szikszói csere érdekel. Sürgősen eladó 15 négyzetméteres pavilon, a Kuruc utcán. Érdeklődni: a Búza téren, az új pavilonsoron, egész nap, Krajczár Dezsőnél. Sürgősen eladó 2 család részére is alkalmas családi ház. Kisebb családi házat, vagy két bérházi lakást is beszámítok. Érdeklődni: 17 óra után. Régész út 14. Elcserélném 1 4- 2 fél szobás, összkomfortos, 63 m--es, tanácsi bérlakásom 1,5 szobás, tanácsira a belvárosban. Érdeklődni: Miskolc, Futó út 25. 1/3. Alsózsolca, Széchenyi át 13. sz. alatti 3 szobás családi ház [ sürgősen eladó. Érdeklődni és megtekintem bármikor. Belvárosi, «1 négyzetméteres házrész, .csendes, tiszta ipari vagy kereskedelmi hasznosításra, májustól kiadó. Központi fekvése, tagoltsága, komfortossága által alkalmas esetleg irodai hasznosításra is. Tel.: 46/86-975 (7—9 között). Eladó Tiszalúcon, 2 szobás, családi ház. Érdeklődni a helyszínen, mindennap. Zója út 29. Fiatal házaspárnak hosszabb Időre kiadó 1 szoba, komfortos lakás. „Kertes 246 171” jeligére a kiadóba. Sajószentpéter, Batthyány út 20. sz. alatt családi ház eladó. Érdeklődni': Tardiné, Sájólászló- falva. Vörösmarty 19/a. Eladó garzon a Tízes honvéd utcában. Érdeklődni: Bársony János 27. VII/3. 18 óra után. Építkezők, figyelem! Dicsgyőr- Berekalján, kertes, családi házunkat elcserélnénk értékegyeztetéssel 2,5—3 szobás bérhazira vagy 2 kisebbre. Elvi építési engedély van. Cím: Berekalja 20. sz. Elcserélném 2 szoba, kamra 4- nyári konyha -f garázs és pin- cés, kertes, családi házamat OTP-garzonra. „Megegyezünk 246 190” jeligére a kiadóba. Frekventált helyen, Görömbö- lyön, 288 négyszögöl területen, régi ház gyümölcsöskerttel eladó. Érdeklődni: Hajós István üt 42. fszt. 2., du. 4-től, Avasdél. Kis családi házat cserélnénk 2 vagy l -f 2 fél szobás, tanácsi lakásra, megegyezés szerint. „Tavaszi költözés 246 208” jeligére a kiadóba. Elcserélhető, vagy eladó Miskolc belterületi, 500 m2-es telek, 3 helyiséges, lakható házzal és 1,5 szobás, gázfűtéses lakás. Együtt vagy külön 20 km-es körzetben. Értéke 1—1 millió Ft. „Nyugalmas 246 204” jeligére a kiadóba. Fagyizó eladó a Győri kapuban. Érdeklődni: Miskolc, Testvérvárosok u. 32. 1/3. Elcserélem 1,5 szobás, tanácsi lakásomat 1 + 2 fél szobás tanácsira. Avas-dél vagy belváros előnyben. „Sima csere 411976” jeligére a hirdetőbe. Eladó 2,5 szobás, szövetkezeti lakás Középszer 68. VIII/1. Érdeklődni a 66-093-as telefonon, 18—22 óráig. Lakást keresek 200 000 Ft készpénzzel . és OTP-átvállalással Miskolcon. Címeket „Katona 409 996” jeligére a hirdetőbe. Felsőzsolca, Arany J. 25. számú, 2 szobás ház eladó. Érdeklődni a fenti címen. Bárányszegben, a Hoít-Tísza mellett, 400 négyszögöl telek szőlővel, gyümölcsfákkal, félkész faházza.1 megosztva is eladó. Érdeklődni este az 51-835-ös telefonon. Családi házra cserélnénk, 2 szobás. OTP-lakást + tanácsi garzont. Leveleket: „Városkörnyéki is 409 960” jeligére a hirdetőbe. Eladnánk pesterzsébeti, 4 lakásos, társasházban levő, 2 szoba, nagykonyhán, garazsos I. emeleti öröklakásunkat. Érdeklődni: 46-71-948, vagy Budapest XX. ker„ Nagy Sándor a. 172. 2,5 szobás, szövetkezeti lakás az Avason, év végi költözéssel kedvező áron eladó. Középszer W. VID/3. Tel.: 61-394. Panorámás vfkendház, telekkel az Agrokerrel szemben eladó. Érd.: este 6 után, 74-413. Eladó ötssobás, két generációnak: is alkalmas családi ház, 176 négyszögöl telken, külön ga- , rázzsál. Cserelakásokat beszámí- í . — tok. Érdeklődni a 71-513-as tele- \ fiffl flKB flEi 05& «g'§yEr£P& W jjj ionon az esti órákban. Edelényben kétszobás, köz- ) ponti fűtéses lakás eladó. Cím: Gagarin út 3. fszt/1. Mi Mi Mi EGY FORINTÉRT MÁSFELET. Á mi vidéKűnkön 8 ariberek alaposan megítélik, mire Műk a pénzt. A Kereskedelmi Bank Rt. fiijai olyan letéti jegyet ajánlaná, amely három év múlva a Heverték, másfélszeresét én adómentesen. Ez jó se&tetés azok .«imán b, akik nem kémjén keresni meg rá a pénzt. Alapkamat. ^yévután:19% A mtooáik év után kamatos kamat. tt! > Bank minden 4w. leiéti iegr névértáet sorsolás*! metétipazsa. Sakembereinfc Baráti tanáccsal, üzletkötéssel sévesen állnak rendelkezésére. K&H KMi KftH BEMMa U8MM3 Kereskedelmi Bank rt. Encs, Vörös Hadsereg u. 9/a _ Telefon: 46-87-043/40 _ Mezőkövesd. Tanácsköztársaság u. 48/a _______Telefon: 06-46-87227_______ Miskolc, Vologda u.4. _ Telefon: 46-17-408. Sátoraljaújhely, Kazinczy u. 301 Eladó 3 db festmény, Mazsaroff, Vásárhelyi és Károlyi. Érdeklődni a 66-388-as telefonon, 18 órától. 1 d.b KLU 3,42 B típusú széntüzelésű kazán és 2 db 120 fit. villanybojler eladó. Mindhárom használt. Érdeklődni: Mályi, Bercsényi u. 49., vagy munkaidőben: 46/36-929-es telefonon. Törzskönyvezett skótjuhász kölyökkutyák, gold-sable színben eladók. Érdeklődni lehet: 47/12-796-os vagy a 47/12-345-ös telefonon. HARMONIKAAJTÓK, RELUXÁK. REDŐNYÖK TAVASZI VÁSÁRA! Telefon: 85-843. Új, kerti kistraktor , 5 LE-s, négyütemű, utánfutóval, kaszálógéppel, és egyéb tartozékokkal olcsón eladó. Miskolc, tel.: 15-162, 17 óra után. Tekerőlant eladó. Krasznok- vajúa, orvosi lakás. Eladó egy új. motoros fűrész, 40 centiméteres. „Bizalom 246 189” jeligére a kiadóba. Commodore 16 plus 4-re bővítve magnóval, programokkal eladó. Érdeklődni este: 17-324. Eladó 8 kg-os dagasztógép. Érdeklődni lehet: Sajókaza, Kossuth út 13. alatt. Eladó 4 db kárpitozott szék — jó állapotban — 1 db reka- mié. Érdeklődni egész nap a Vászonfehérítő 62. sz. V/4. ajtó. Eladó Komfort típusú pb-s gáztűzhely. Tel.: 85-385. Olcsón eladó gyermek bicikli (pótkerekes) és go-kart 3—f éves gyermeknek. Érdeklődni aa esti órákban 18—20 óráig, telefon: 15-328. Üj 4 szálas japán interlock eladó. Érdeklődni a 65-459-en. Panasonic NVK—7 videomagnó megkímélt állapotban, reális áron eladó, valamint új 1800 W-os Black and Decker sarok- köszörű. Érdeklődni: Baross G. 29. I. em. Tel.: 18-865. Eladó 150—170 kg-os hússertés. Érdeklődni: Miskolc III. kér., Lumumba út 2. II/l. Kilián Gimnázium mellett. Herendi porcelánt, asztali és faliórát vásárolnék. Tel.: 06—48— 11-088, 06-48—12-339. Elin videomagnó olcsón eladó. Misko’c, Zalka M. u. 33. (Stadionnál.) iőrmü Eladó fehér GTL-es Zastava szgk. 5000 km-rel. Miskolc, Gépész u. 5. fszt/1. Volga M 24 típ.. szgk-t vennék lehetőleg üzemképes állapotút. Ajánlatokat ármegjelöléssel. Miskolc 2. Pf. 219. címre kérek. Üj. piros Lada Szamara eladó. Érd.: 16-253 tel. Eladó GD Zastava szgk. Érdeklődni 17 óra után a 71-795-ös telefonon. negyes Lakókocsi bérbe adó Tel.: 46/63-151. „EXTRACOLOR” RELUXA! 830—890 Ft/m- + 75 Ft. Szerelési díj/db. Ugyanitt REDŐNYÖK is rendelhetők. Tel.: 46—35-238. Anyakönyvi Hírek SZÜLETETT: Kékedi Józsefnek és Gulyás Katalinnak Adrienn; Dankó Miklósnak és Hugya Honának Miklós; Vajda Károlynak és Somody Marianna Juditnak Viktor; Nagy Sándornak és Sebők Zsuzsanna Ágnesnek Csaba; Gyuricza Tibor Zsoltnak és Orosz Máriának Erik Tibor; Göndör Sándornak és Kakas Anna Máriának Norbert; Hacsa Lászlónak és Tamáska Gabriellának Krisztina; Kovács Józsefnek és Kopasz Annának Levente; Vojcsik Ferencnek és Tóth Sarolta Melindának Ferenc Adám; Baktai Sándor Ferencnek és Gulyás Erzsébetnek Karolina; Adám Lászlónak és Boros Katalinnak Katalin; Juhász Róbertnek és Stos Csillának Róbert; Horváth Ferenc Jenőnek és Molnár Valériának Adám Róbert; Harkályi Eleknek és Szabó Rózának Zsófia; Buha Bélának és Huszár Katalinnak Kata Adrienn; Busniák Ferenc Gyulának és Tóth Máriának Andrea nevű gyermeke. Szeretettel köszöntjük városunk legifjabb polgárait! ÍHTQ IS S/IGiTUft VÍUMM A HÖTECHNIKA ÉPÍTŐ ÉS SZIGETELŐ VÁLLALAT tengizi exporimunkóra bádogos és szigetelő szakmunkásokat keres Tiszta nettó kereset 32 000-42 000 Ft/hó A kiutazás várható időpontja április eleje, , alkalmas trópusi orvosi vizsgálat esetén Érdeklődni lehet: ■ Budapest X., Maglódi u. 16., IV. üzemigazgatóság Telefon: 575-811/172-es mellék, a munkaügyi csoportnál A B.-A.-Z. Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat FELVÉTELT HIRDET az alábbi munkakörökbe: ♦ vízvezeték-szerelő, ♦ központifűtés-szerelő, ♦ autószerelő. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportjánál, a 8-as autóbusz végállomása.