Déli Hírlap, 1989. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1989-03-28 / 72. szám

Egy csillésből lett mérnök szenvedélye A miskolci miniatűr könyvek mestere Bányamérnökként 1976-ban munkahelyén kapta azt a szá­mára meghökkentő feladatot, hogy monográfiát írjon a Bor. soai Szénbányákról, méghozzá néhány nap alatt, amelyet mi­niatűr könyv alakjában jelen­tetnek meg. Nehezen birkózott meg a feladattal. Aztán ma­gánszorgalomból végigkísérte a szerkesztéssel, megjelenéssel kapcsolatos munkálatokat, ügy­intézést Más biztosan kiábrán­dult volna mindebből, ö azon­ban - ahogy fogalmaz - új világra lelt. A humán tudományok, az irodalom, a művészetek min­dig is érdekelték. Eredetileg tanítónak készült. A varbói elemi iskola hat osztályá­nak elvégzése után náponta két hegyen át gyalogolt Baross-aknára, onnan kisvo- nattal az alagúton át Pere­cesre, illetve a stadion mel­letti őrházig, onnan gyalog vagy villamoson a diósgyő­ri polgári iskolába. A ci­pész édesapának nyolctagú családot kellett eltartani. Fiú testvérei bányászok let­tek, de a technikumot is el­végezték. A polgári iskola után a Miskolci Tanítóképző Iskolába iratkozott be, de tanulmányait nem fejezhette be. A lakóhelyükhöz közeli Baross-aknán jelentkezett munkára. + KOR SZABTA ÉLETÜT Csillésként kezdte, később csapatnál dolgozott földijei, varbói, parasznyai bányá­szok között. A mesterei mun­ka mellett tanulásra biztat­ták, ha már ők nem tanul­hattak. így került Pécsre, a Péch Antal Bánya-. Kohó- és Mélyfúróipari Középis­kolába. Az érettségit azon­ban már Tatabányán tette le. 1951-ben, mert közben ide helyezték át az intéz­ményt. A fiatal aknász az Ózdi Szénbányászati Tröszt­nél kezdett el dolgozni. Egy év múlva már a Nehézipari Műszaki Egyetem bánya­mérnöki karának hallgatója Sopronban. Oklevelével a Miskolci Bányaipari Techni­kumba irányítják, ahol mér­nöktanárként tanít. Egy év múlva megválasztják a Mis­kolc Városi Népi Ellenőrzé­si Bizottság első függetle­nített elnökhelyettesévé. In­nen azonban visszairányít­ják; 1957-től 1964-ig a tech­nikum igazgatója. így ment ez akkoriban ... Ezt követő­en tíz évig még az ózdi vál­lalat bányaművelési osztá­lyát vezeti, majd a két vál­lalat összevonása után, 42 év szolgálati idővel. 1987 köze­pén ment nyugdíjba a Bor­sodi Szénbányáktól. Nyolc­szor kapta meg A vállalat kiváló dolgozója, kétszer a Kiváló Munkáért miniszteri + Angol nyelvű Biblia az elnök gyűjteményéből. A japán mikrokönyv díszdobozának fedelébe építették be a nagyítót. kapcsolatos szakkönyvet a szerzőktől, nyomdászoktól, könyvkötőktől kapta, szerez­te be. Alig több, mint egy évtizedes elnöki működése közben 11 kiskönyv szövegét írta, 65-nél szerkesztőként bábáskodott, néhány külön­legességnek pedig mindezek mellett egyben kiadója is. Tóth Pál, a miskolci mini­könyvek mestere, ez év kö­zepén tölti be 60. életévét. És még mindig „csak” plusz 4,5 dioptriás szemüveget kell viselnie ... (oravcc) * Tóth Pál tette meg miniatűr könyvek formájában. A klub alig több mint 10 esztendeje alatt rangos helyet vívott ki a könyvszakma és a gyűjtők körében, azáltal, hogy kiad­ványainak túlnyomó többsé­génél alkalmazta a bőr- és műbőr kötéstáblán az áiu- mínium-, a bronz-, az ezüst-, a réz-, a fa-, a porcelán-, a tűzzománc, sőt ásványcsi­szolt plaketteket. Egyik ki­adványukat — a Magyaror­szágon megrendezett nemzet­közi alumínium-kongresz- szus alkalmából — magyar és angol nyelven alumínium fóliára nyomtatták. [ műsor KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12:30: Ki nyer ma? — 12.40: Rólunk van szó! — 12.45: Világhírlap. — 13.00: Klassziku­sok délidében. Versepyművek. — 14.00: Hírek. — 14.10: Ma­gyarán szólva. — 14.25: Orvosi tanácsok. — 14.30: Dzsesszmeló- diák. — 15.00: Rádiószínház. Narancsfelfújt. Rádiójáték. — 15.30: Hagyományápolók. — lB.00: Tizenhat óra. Hírmaga­zin. — 16.10: Ibert: Kis szvit. — 16.20: Képek és jelképek. — 16.50: Beszélgessünk ... — 17.00: Tudomány és gyakorlat. „ — 17.30: Beszélni nehéz. — 17.*45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt. hol nem volt ... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: ..A pan­csolt tér kóstolója”. — 20.15: Alpár Géza nótáiból. — 20.30: Az átmenet gazdaságpolitikája. — 21.00: A karmester művésze­te. — 21.45: Hajszálgyökerek”. — 22.0Q.: Hírvilág. Hírek — tu­dósítások — kommentárok — sport. — 22.30: Kapcsoljuk a 6-os Stúdiót. A Keller-vonósné- gves hangversenye. — Kb. 23.30: Szimfonikus táncok. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: Fúvószene a Szovjetunió-* ból. — 12.25: Környezetünk vé­delmében. — 12.30: Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 13.00: Hírek. — 13.05: Pop­zene sztereóban. — 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. — 14.00: Tea hármasban. .— 14.50: Maximális sebesség nincs . . . — 15.00: Hírek. — 15.05: Kapcsol­juk a 8-as stúdiót. Vígh And­rea hárfázik. —• 15.20: Könyvről könyvért. — 15.30: Csúcsforga­lom. 1730: -Tárcsázz! — 18.30: a középhullámon: Daráló. Foly­tatásos ifjúsági történet. — 18.30: az URH-adókon: Talpalá- való. — 19.00: Hírek. — 19.08: Fiataloknak! — 20.30: Az indiai klasszikus zene. — 21.00: Hí­rek. — 21.05: Háló. — 22.00: Ze­neközeiben a hallgató. — Köz­ben: 23.00: Hírek. — 23.10: Sporthírek. Bartók rádió: 12.10: Évszáza­dok kamarazenéjéből. — 13.00: Hírek. — 13.05: Sötéten szikrá­zó csillag. — 13.58: Évszázadok magyar muzsikája. — 14.10: Szimfonikus zene. — 14.58: Év­századok magyar muzsikája. — 1S.25: Zenei tükör. Kérdések, feleletek, újdonságok, érdekes­ségek. — 16.00: X. Surópa Can- tat — Pécs, 1988. — 16.38: Hí­res zongoraművészek felvéte­leiből. — 17.00: Diákfélóra. — 17.30: Anneliese Rothenberger operaáriákat énekel. — 17.48: Lehel György vezényel. — 18.30: Na matcrnjem jeziku. — 19.00: Hírek. — 19.C5: In dér Mut­tersprache. — 19.35: Üj opera- lemezeinkből. Monteverdi: Pop- pea megkoronázása (opera). — 21.00: Lemezek a tegnap sláge­reiből. — 21.50: Liszt-művek. — 22.35: A Rádió Dalszínháza. Operát Szmirnába? Zenés bo­hózat. — 23.30: Hírek. Televízió, 1, műsor: 16.25: Hí­rek. — 16.30: Pannon Krónika. — 16.40: Nachrichen. Hírek né­met nyelven. — 16.45: Unser Bildschirm. — 17.30: Az amatőr természetbúvár. Angol ismeret- terjesztő filmsorozat. — 18.05: A klinika. NSZK tévéfilmsoro­zat. A tolvaj. — 18.50: Esti me­se. — 19.00: Szám-adás. Gaz­dasági negyedóra. —' 19.15: Nép­zene zenekarra. — 19.30: Hír­adó. — 20.05: Papírsárkány. Francia tévéfilmsorozat, 1. rész. — 21.10: Stúdió ’89. A televízió kulturális hetilapja. — 21.55: Élő népdal. — 22.00: Sokk-hul­lám. Amerikai riportfilm. — 22.30: Híradó 3. Televízió, 2. műsor: 17.00: kép­újság. — 17.15: Ti/2. Benne: időjárás — riportok —' tévé­torna — reklám — zene. Tele- doktor. — 17.45: Bumm ! J ! Te­lefonos játék. — 18.00: Tele­sport. — 18.25: Gyerekeknek. — 18.49: Tv2. — 19.00: Időzített bombáink. Magyar dokumen­tumfilm. — 20.15: Tv2. Van öt perce? — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.30: Folyton­folyvást folytassa! Angol film­sorozat. — 21.56: Tv2. — 22.00: Nézőpont. A művészeti főszer­kesztőség műsora. — 22.45: Tv2. Napzárta. Sky Channel: 12.30: The Sul­livans — Tévéfilmsorozat. — 13.00: Another world — Ame­rikai teleregény. — 14.00: Land­scape programmes from sky — A Landscape Channel műsorá­ból. — 15.00: As the world turns — Megfordul a világ. Tévéfilm­sorozat. — 16.00: Loving — Sze­retet. Tévéfilmsorozat. — 16.30: Family affair — Családi ügy. Vígjátéksorozat. — 17.00: Co­untdown — Popzenei műsor. — 18.00: Eurosport. — Sporthírek. — 19.00: Eurosport program­mes on sky — Sport. — 1.30: Arts Channel programmes from sky — Az Arts Channel prog­ramjából. — 4.30: Landscape Channel programmes from sky — Hajnali zene képekkel. Super Channel: 15.30: Hit Machine — Slágerek és hírek a popzene világából. — 16.30: Hot line. — 18.30: Wanted dead or alive — Sorozat. — 19.00: Flying high — Sorozat. — 20.00: Sportsnight — Sportműsor — Grand Prix Snooker — Pira- midli-bajnokság. — 21.15: Gilet- te soccer scene. — 21.45: World news. — 22.00: Super Sports Night — English League Foot­ball — Angol foci. — 23.00: NBA ' basketball — Amerikai kosárlabda. — 00.00: The Mix — Szórakoztató egyveleg. Nézze meg9 hallgassa meg.»* A 22-es csapdája Ma este programon + NAGYÍTÓT is MELLÉKELNEK Az általában százszor száz 8 órától az egyes újabb — hatrészes - tévéfilmsorozat indul: a Pa­pírsárkány. A francia filmsoro­zat Lilá és Ludo szerelmét mu­tatja be, a század 30-as évei­től a második világháború vé­géig: átlagosan tehát az eljö­vendő kedd esténként 2 és fél év történetét láthatjuk majd. (Ennél biztatóbb, hogy a for­gatókönyv Romain Gary regé­nyéből készült.) Ugyancsak ma este azt is megtudhatjuk a te- levizióbói, hogy milyen hatás­sal van ránk a televizió: 10 órakor, az egyes programon Sokkhullám cimmel amerikai riportfiimet vetítenek a mér­téktelen televiziónézés „áldá­sairól". este. 8 óra 5 perc. egyes program. A Becs—Budapest világ­kiállítás — természetesen — nem csak a parlamentet foglalkoztatja, hanem az or­szág közvéleményét is. A Kossuth adón holnap este negyed 8-tól a világkiállítás lesz a téma: a hallgatók már reggel fél 8-tól feltehe­tik kérdéseiket a műsorúj­ságban megadott telefon­számon. A kérdésekre hozzá­értő válaszadók vállalkoz­tak: többek között Németh Miklós miniszterelnök^ va­lamint Helmuth Zilk, Becs polgármestere. Kájé Csak eredeti anyaggal kitüntetést, és tulajdonosa a Bányászati Szolgálati Ér­demérem gyémánt fokozatá­nak is. + TŰZZOMÁNC PLAKETT A KÖTÉSTÁBLÁN Az első kiskönyv megje­lentetése után már 1978-ban megalapítják a vállalatnál a Péch Antal Miniatürkönyv Gyűjtők Klubját, melynek azóta is elnöke. A tagok száma megközelíti a százat. A jogi tagok közé tartozik — többek között — a Ne­hézipari Műszaki Egyetem, a Lenin Kohászati Művek, a Bányaipari Dolgozók Szak- szervezete, az Országos Ma­gyar Bányászati és Kohászati Egyesület, az Országos Er­dészeti Egyesület is. A klub elsősorban a bányászat, a kohászat, az erdészet törté­netét. hagyományait, mozgal­mait dolgozta fel és 'jelen­milliméter nagyságú minia­tűr könyvek mellett mikro- könyveket is készítenek, amelyek mérete harmincszor húsz milliméter ajatti. Kü­lönlegességnek számítanak a díszdobozon elhelyezett ábrá­zolásokkal, szobrocskákkal, illetve) kristályokkal kiegé­szített könyvecskék is. Ezek­hez természetesen nagyító-, kát mellékelnek. A nyomdák nem szívesen bíbelődnek ezekkel az apró kiadványok­kal: A miskolci klub eddigi legjobb partnere a szolnoki, Nagyalföldi Kőolaj- és Föld­gáztermelő Vállalat nyom­daüzeme. Miskolcon, a Bor­sodi Nyomdában egyetlen kiadványuk sem készült ez idáig. A miniatűr könyvek írá­sát, szerkesztését, különböző technikai megoldásokat, nyomdai kivitelezést nem ta­nítják sehol. Tóth Pál auto­didakta ' módon kezdett mindehhez. A kevés, ezzel Olyan ember még csak akad. aki- nem ismeri Joseph Heller nevét, de olyan már aligha, aki ne tudná, mi is az a „22-es csapdája”. Most a világhírű íróról készült portréfilmet láthatjuk a te­levízióban, pénteken este, 10 óra 10 perctől, az egyes programban. A film részben Coney Islandon készült, ahol az író nevelkedett, részben későbbi művei élményanya­gát gyűjtötte össze. Szombaton este; az egyes programban egy pokoli fil­met láthat a néző: a Pokoli torony című amerikai ka­tasztrófafilmet. A történet a világ legmagasabb felhőkar­colójában játszódik, ahol ép­pen az avatás napján hatal­mas tűz üt ki. A tizenöt éve készült mű mondanivalója ma is aktuális: ha tűz üt ki egy házban, akkor minden- k ki akar jutni onnan. A vetítés időpontja: szombat Miskolc országosan ismert tanáráról, híres néprajzosáról, a palóc hagyományok alapos ismerőjéről - Istvánffy Gyulá­ról nevezték el azt a honis­mereti gyüjtőmozgalmat, ame­lyet XXVIII. alkalommal írtak ki Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyei szervezői. A szervezők — köztük a Megyei Közművelődési Mód­szertani Központ, a TIT és a Hermán Ottó Múzeum — felhívása szerint „Pályázni lehet helyszíni gyűjtésen, a munkás- vagy parasztélet saját tapasztalatain, levéltári kutatásokon nyugvó eredeti ismeretanyagot ■ feltáró pá­lyamunka beküldésével, amely nyomtatásban még nem jelent meg.” A javasolt témakörök kö­zött szerepel: egy település, vagy táj népvűvészeti ha­gyományainak feltárása, épí­tészetének vizsgálata, a szo­kások, hagyományok leírása, a gyermekélet, gyermekjáté­kok ismertetése, visszaemlé­kezések gyűjtése, tárgyak, dokumentumok, képek, nap­lók, röplapok, térképek, stb. gyűjtése, valamint iskolák, gazdasági egységek, pincék, emlékhelyek történetének leírása, sajtótörténeti, élet­mód-történeti. kultúrintéz­mény-történeti kutatások feldolgozása. A honismereti pályázat díjait megyei és országos szinten ifjúsági és felnőtt kategóriában bírálják el. A díjakat — minden kategó­riában hatot osztanak ki — 1989 októberében a múze­umi hónap keretében ismer­teti a zsűri. A pályázat kiírását és a múlt esztendei eredményeket részletesen tartalmazó fü­zetet különben a TIT-nél, a múzeumban és a Megyei Közművelődési Módszertani Központban lehet besze­rezni. Szlovák televízió: 15.20: Mű­velődési sorozat. 15. — 15.50: Objektív. Magazin. — 16.20: Ipári tanulóknak. — 16.50: A nap percei. — 17.00: Művelő­dési • sorozat. — 17.30: Vitamű­sor a katonaságról. — 18.20: Esti mese. — 18.30: A termé­szetvédelemről. — 19.30: Híradó. — 20.00: Bagration., Szovjet film. — 21.20: Portréfilm. — 21.55: Koncert. Komoly zene. Kiállítások: Vasas Galéria (14 —19): Az LKM amatőr képző- művészeti körének- kiállítása. — Szönyi István-terem (9—18) : Séday i£va . festményei. — Fotó­galéria (10—19) : Wagner Ferenc fotói. — Gyermekgaléria (10— 12 és 14—18): Az úttörőház kerá- miaszakkörének kiállítása. — Egyetemi Galéria (10—18): Pin­tér István grafikái. — Szinyei Merse Pál Művészeti Alkotó- közösség (9—16) : Állandó kiál­lítás. — Centrum Color Galé­ria (14—18) : Állandó kiállítás. — Tudomány és Technika Háza (10—19) : Csóka Béla festmé­nyei. — József Attila Könyvtár kiállítóterme (11—19) : Kurucz János és Kurucz Péter fotói. — Kos-ház (14—17): Építészettör­téneti kiállítás. RÓNAI VIDEOMOZI Kari Swenson elrablása Magyarul beszélő amerikai bűnügyi film 16 éven felülieknek! . Fsz.: Francy Pollan, Joe Don Baker Kezdés: csak 16 órakor, a klubhelyiségben. Filmszínházak: Béke (f3): Pi­roska és a farkas 2000-ben (szí. magyar—kanadai). — (f5 és f7): Ifjú Sherlock Holmes és a fé­lelem piramisa (mb. szí. angol, 14 év. felemelt hely ár!) — (f9): Hegylakó (szí. angol. 16 év, ki­emelt 2. helyár!) — Béke ka­mara (f4 és f6) : Betty Blue (szí. francia, 18 év. kiemelt 1. hely- ár!) — Kossuth (f3) : Piedone Hongkongban (szí. olasz, ki­emelt 2. helyár!) — (hn5 és 7): Rain Man (Esőember) (mb. szí. amerikai, felemelt helyár!) — (9) : A velencei nő (szí. olasz, 16 év, kiemelt 2. helyár!) — Hevesy (f5): Krízis (mb. szí. jugoszláv). — (f7) : Tuti dolog (mb. szí. amerikai, felemelt hely ár!) — (f3 és f9): Hóbortos népség I. (szí. botswanai, fel­emelt helyár!) — Táncsics (f5): Támadás a Krull bolygó ellen (mb. szí. amerikai, 14 év, ki­emelt 1. hely ár!) — (f7): Arany­eső Yuccában (mb. szí. olasz, kiemelt 1. helyár!) — Táncsics kamara (f5): Miss , Arizona (szí. magyar—olasz, felemelt hely­ár!) — (f7): A szakasz (mb. szí. amerikai, 16 év, kiemelt 1. hely ár!) — Fáklya (5 és 7): Szörnyecskék (mb. szí. ameri­kai. 14 év, kiemelt 2. helyár!) — Nehézipari Műszaki Egyetem (5): D’Annunzio (szí. olasz, 14 év. felemelt helyár!) Miskolci mozik videoműsorai? Béke (f8) : Veszélyesen kell él­ni (mb. szí. francia, kiemelt videohelyár!) — Táncsics (f3): A rejtelmes sziget (mb. szí. spanyol—olasz), — (f5): Az an­gyalok dühe I—II. (szí. ameri­kai, 16 év, dupla kiemelt video­helyár!) — Fáklya kamara (í3 és f5): Szerzetesek géppisztol­lyal (olasz, kiemelt videohely­ár!) — (f7): Az angyalok is babot esznek (szí. olasz, ki­emelt videohelyár!) SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Eco-mix. Gazdasági ma­gazin. — 8.50: Nótacsokor. — 9.47: Beszélni nehéz. — 10.00: Hírek. — 10.05: Szépirodalmi fi­gyelő. — 10.35: Csitt kicsi ked­ves . . . (Gyermekversek.) — 10.50: Híres gordonkaművészek felvételeiből. — 11.34: Fejezetek Erdély történetéből. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Idősebbek hullámhosszán. Dallamok, emlékek. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. Ze­nés délelőtt. Bartók rádió: 8.00: Hírek. — 9.03: A Szovjetunió Állami Kis Szimfonikus Zenekarának Wag- ner-hangversenye. — 10.57: Az Orphei Dränger kórus énekel. — 11.05: Pillanatkép. — 11.10: Dzsesszarchívum. — 11.40: Bécsi muzsika. Miskolci rádió: 5.55: Tartalom- ismertetés, (hírek, időjárás, út- inf'orm. — 6.00: Krónika. — 6.15: Közelkép, mikrofonnal. — 6.20: Észak-magyarországi Kró­nika. — 6.30: Hírék. lapszemle. — 6.55: Ütinform (országos és regionális). — 7.00: Krónika. — 7.20: Észak-magyarországi Kró­nika. — Körzeti időjárás-jelen­tés. — 7.35: Szóvá tették, meg­kérdeztük. — 7.45: Tájak, ar­cok, színek és vélemények. — 7.55: Napi összefoglaló és a másnapi műsor ismertetése. Televízió, 1. műsor: 9.00: Kép­újság. — 9.05: Tévétoma. — 9.10: Koronák századunkban. Amerikai dokumentumfilm. — 10.00: stúdió ’89. A televízió kulturális hetilapja. (Ism.) — 10.45: Képújság. Sky Channel: 6.30: European business channel — üzleti, pénz­ügyi hírek. — 7.00: The DJ Kát show — Gyérmekműsor. — 7.05: Dennis — Vígjátéksorozat. — 9.30: Skippy — Kalandfilm­sorozat. — 10.00: The Lucy show — Vígjátéksorozat. — 10.30: Countdown — Popzenei műsor. — 11.30: Sky by day — A Sky nappal — Magazinmpsor. Super Channel: 7.00: World news and business — Politikai és üzleti' hírek, sporthírek, idő­járás-jelentés mindennap reg­gel 7-től 8-ig. — 8.00: The Mix — Szórakoztató egyveleg, sok zenével, hírek, pletykák a pop­zene és a szórakoztatás világá­ból. vetélkedők, főzési ötletek, óránként hírek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom