Déli Hírlap, 1989. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-30 / 25. szám

A minisztereinőknél is tiltakoztak Buszbojkotl Felsó'zsolcán? Háborognak a fclsözsolcai- ak, nem akarják tudomásul venni a február elsejétől esedékes helyközi autóbusz viteldíj-áremelést, amely számukra valóban méltány­talanul magas. Az ezzel kap­csolatos tiltakozásuk szokat­lanul nyilvánul meg: van­nak, akik az autóbusz-meg­állók megrongálásával fe­nyegetőznek, mások pedig a járművek bojkottálására buzdítják a helybelieket. Az indulatok elszabadultak, a lakosság panaszait már min­den illetékes fórumra eljut­tatták. Macsuga Györgyné, az 1. Számú Óvoda vezetője, a felsőzsolcai pedagógus- pártalapszervezet titkára és Désiné Molnár Erzsébet, a helyi pedagógusszakszervezet titkára közös petíciót szer­kesztett a község lakóinak kérésére, ebben fogalmazták meg sérelmeiket. Hangsúlyozták, hogy a fel­sőzsolcaiak idáig is két darab négy forintos jegyet lyukasz­tottak a Miskolcra és vissza történő utazáskor. Ugyan­akkor a 12-esen, a 14-esen, a 3-as, vagy a 4-es járaton, amelyek valójában nagyobb távolságot ölelnek fel, egy jeggyel utazhatnak végig. Á felsőzsolcai járat ezeknél sem hosszabb útszakasz, a kilométerenkénti benzinfo­gyasztás ugyanannyi, a gép­kocsivezetőnek is hasonló bért fizetnek, függetlenül at­tól, hogy melyik járaton köz­lekednek. Ezért nem fogad­ható ei az ■ agglomerációs körzethatárral indokolt díj­különbség — szögezik le vé­leményüket. Érthetetlennek tartják, hogy amíg Miskol- | eon 4-ről 6 forintra emelke­dik az egyszakaszos jegy ’ ára, Felsőzsolca területén : S-rol 13 forintra nő. A bér- [ let áremelkedése is irreális-: ! idáig Miskolc—Felsőzsolca között TOO forint volt, ezen­túl 38# lesz. Ez 280 százalé­kos emelkedés. Az összvona- las bérlet eddig 130 forint volt, most 260 forintra nő az ára. A helyközi bérlet, plusz ne ősszvonalas miskolci 180 forint, « összesen 44# fo­rintos kiadást jelent sokuk «Rámára. Ilyen áremelés semmivel nem indokolható — fogalmazzák meg a fel- sőzsolcaiak. — S így folytat­ják: a tervezett ártarifa fi­gyelmen kívül hagyja, hogy többen Felsőzsolcán is kény­telenek igénybe venni az autóbuszt a községen belüli utazásra. Ennek a bérleti díja 260 forint lesz. Miskol-, con ugyanez az egyszakaszos bérlet 120 forint, Őzdon, Ka­zincbarcikán 110. A Miskolci Közlekedési Vállalat igazgatója azt nyi­latkozta, hogy a városkör­nyéki községek lakói kérték a tarifák egységesítését. A petíció szerkesztői állítják: ha erről szó is volt, nem ilyen mérvű áremelésre gon­doltak. Kétségesnek tűnik számunkra, hogy a vállala­tok kifizetik-e a dolgozóik­nak az utazási költség 80 százalékát. Ám ha így is lesz, ki téríti meg a gyesen, a gyeden lévők, vagy a ház­tartásban foglalkoztatottak többletköltségét? A felső­zsolcaiak zöme kényszerű­ségből Miskolcon vásárol be, mivel a helyi ABC-k áruvá­lasztéka elmarad a miskol­ciakétól. A levél írói elhatározták, hogy ha február elsejéig nem kapnak érdemben elfo­gadható választ tiltakozásuk­ra, nem hatálytalanítják a diszkriminációs intézkedést, akkor, kilátásba helyezik az autóbusz-forgalom szakaszos bojkottját. Egyszerűen szól­va nem szállnak fel a Mis­kolci Közlekedési Váilálat járataira. Bár a levélben említett kérdésekre már többször vá­laszoltak, újra megkerestük az MKV-t Hogyan reagál­nak a felsőzsolcaiak esetle­ges bojkottjára? Kolozsvári István, a vállalat igazgató- helyettese: — Ismétriten hangsúlyo­zom, hogy a felsőzsolcaiak által kifogásolt, számukra méltánytalan intézkedések nem saját elhatározásunkból született Mi csupán érvé­nyesítettük a központi rendel­kezéseket Ha bojkottálják az autóbuszainkat őszintén Csak tanácsrendelet írhatja elő! Jogtalan adatgyűjtés az Avas-délen Air Avas-délen szövetke- j reti lakásokban lakó oiva- ■ sóink különös adatlapot ta­lálhattak az elmúlt napok­ban postaládáikban. Az volt rajta, hogy „Az adatlap ki­töltése I—4(4)/1989. sz. hatá­rozat alapján kötelező!”, ar­ról azonban nem írtak sem­mit,- hogy ki és milyen cél­lal kéri a bizalmas iníurniá- •iókak Megkérdeztük a lakásszö­vetkezet főkönyvelőjét, Sza­bó Miklósnét, hogy miről is van szó: — A szövetkezet vezető­sége úgy határozott, hogy újra bevezeti a lakónyilván­tartó könyvet. Központi ren­delet alapján ugyan nem kötelező, de jelentősen meg­könnyíti a dolgunkat. Az adatok ehhez a könyvhöz kellenek. Bizonyára vélet­lenül maradt le a nyomtat­ványról a lakásszövetkezet neve, s az, hogy miért kér­jük azokat. Mivel az adat­gyűjtéshez engedély kell, kértünk jóváhagyást a ta­nácstól. Bár válasz még nem érkezett kérelmünkre — a gyorsabb ügyintézés érdekében — megkezdtük az adatgyűjtést. Sokkal komolyabbnak érez- ÉUí ezt az ügyet, mintsem. hogy ennyivel ei lehetne intézni. Az adatgyűjtés ugyanis állami privilégium, s a kért információk meg­lehetősen bizalmasak. Megkérdeztük a városi tanács végrehajtó bizottsá­gának titkárát, dr. Juhász Józsefet, hogy neki mi a vé­leménye az elmondottakról. Megtudtuk, hogy belügymi­niszteri rendelet szüntette meg országosan a lakónyil- váncartást. Visszaállításának érdekében országgyűlési in­terpelláció is volt nemiré­giben, s a tanácsüléseken is számtalanszor szóltak ellene és mellette egyaránt. Egyelő­re azonban a Belügyminisz­térium nem foglalkozik a lakónyilvántartás újbóli be­vezetésével, s a hivatal sem engedélyezhet semmilyen adatgyűjtést, ahhoz ugyanis tanácsi rendelet szükséges. Az adatgyűjtés tehát ille­gális és jogtalan. A lakás- szövetkezet semmiféle ren­delettel nem kötelezheti a lakókat ilyen adatok szolgál­tatására. s nincs is semmi köze ezekhez. Megtudtuk azt is, hogy az adatokat nem is tudnák megfelelő módon tárolni és védelmez­ni. azokhoz bárki hozzáfér­hetne, s visszaélhetne velük. CB-*> sajnáljuk, de nem tehetünk mást, mint megszüntetjük a kihasználatlanul közlekedő járatokat. Amit tehetünk tü­relmesen elmagyarázzuk a központi intézkedés indokát és az új tarifarendszert. Dr. Petőfi László, a Köz­lekedési, Hírközlési és Épí­tésügyi Minisztérium osz­tályvezetője már ismeri a felsőzsolcaiak panaszát: — Tudom, hogy az érin­tettek nem nyugszanak bele az előjogaik megcsorbításá­ba. A főváros környéki 43 település közül 12 község él­vezett hasonló privilégiumot, ahová a városi kék buszok jártak ki. Valamennyi helyen az egységesítés érdekében ezen túl csak Volán-tarifá­val közlekedhetnek, termé­szetesen az emelt áron. Mindehhez jó tudni, hogy a Miskolci Közlekedési Válla­lat az idén is két helyről kap állami támogatást, fogyasztói árkiegészítésként a központi költségvetésből 191 millió fo­rintot juttatnak számukra. Ezen kívül a Pénzügyminisz­tériumtól a tanácson keresz­tül újabb 241 millió forint­ban részesülnek, állóeszköz- fenntartásra, az üzemeltetési költségek fedezésére. Ez az összeg lényegesen kevesebb, mint a tavalyi. S azt is el­árulhatom. hogy az MKV a hátrányosabb helyzetű, kisebb pénzből gazdálkodó cégek közé tartozik. Ha en­gedne a felzsőzsolcaiak nyo­másának, tízmillió forint többletbevételtől esne el. Ha megteszik, mert megtehetik, mi nem szólunk bele, nem akadályozzuk meg. Az is el­képzelhető, hogy a feisőzsol- cai tanács kigazdálkodja ezt az összeget, s átutalja a köz­lekedési vállalatnak. Kérdé­ses persze, hogy jól jár­nak-e? A dolgozók bérletei­nek árát ugyanis a munkál­tató 80 százalékban megté­ríti. S azt sem tudni előre» hogy a többi városkörnyéki község miként reagál mind­erre. Egy bizonyos, hogy a Minisztertanács a tarifavál­tozás elhatározásakor a költ­ségvetés terhein próbált eny­híteni. Tolt alkalmunk beszélget­ni az áremelést ellenző fel- sőzsotcajakkal. Érveik vilá­gosak. Abban bíznak, hegy a Közlekedési Minisztériumba, illetve a Minisztertanács el­nökéhez eljuttatott levelükre meggyőző. választ kapnak. Megjegyezni kívánjuk: az Ilyen intézkedések nem lel­kesítik a fészekrakókat arra, hogy a városkörnyéki közsé­gekben építkezzenek, márpe­dig egyre inkább csak ott kaphatnak telket (Szántól ★ A túrákra csak jó lovasok mehetnek. Többek között Görömbölyön is van mód a gya­korlásra. ^ Kiváló hátasló lesz a nemrég született két csikóból (Fejér Ernő felvételei) Nincs mese a miskolciaknak Hiányzik a profi magnó Űj postai szolgáltatást ve­zettek be a fővárosban; este 10-től reggel 7 óráig pikáns meséket, anekdotákat mon­danak telefonon felnőttek­nek. Bár a 171-999-es bu­dapesti szám Miskolcról is feltárcsázható, mégis egysze­rű volna, ha helyben is lé­tezne ilyen telefon. Váro­sunkban csupán a pontos időről érdeklődhetünk, helyi beszélgetési áron. Van-e akadálya annak, hogy Miskolcon is hasonló szolgáltatást, kínáljanak? — kérdeztük Ombódi Bélától, a 4 pincérektől a titkárnőkig A dolgozóknak . meglepő távolságokat kell megtenni­ük naponta a munkahelyü­kön —, ennek sem az érin­tettek, sem a munkaadóik | nem ébrednek tudatára. Az amerikai SchoD Inc. cég most vizsgálatot végzett az egyes szakmai- csoportok átlagos futásteljesítményére és az ennek megfelelő kaló­riafelhasználásra vonatkozó­lag. Ennek során elkülöní­tetten emelték ki a tága­sabb chicagói munkahelyi földrajzot és a szűk New York-it. Nem meglepő, hogy a pincérnőknek kell a leg­többet (naponta több mint 10 kilométert) megtenniük. Ám Chicagóban az ápolónők is elérik a 8,7 km-t, az in- a 8 a bankárok a 7.2-t, a háziasz- szonyok a 6,9-et, az ügyvé­dek a 4,3-at, a titkárnők pe­dig a 3,7-et. Az említett foglalkozási csoportoknak ezért 495 (ápo­lónők) és 240 (titkárnők) ki­lokalória közt volt szüksé­gük pótlólagos energiafelvé­telre, hogy elkerüljék a sok gyaloglás okozta súlyveszte­séget. Ezt figyelembe kell venni üzemi étkeztetés ese­tén, de ugyanígy a jelentke­zők — és a már benn dol­gozók — alkalmasságát is meg kell vizsgálni a menet­penzum szempontjából. Amennyiben egyes munka­társak e téren egészségi szem­pontból korlátozva vannak, vagy tartani lehet ettől, any- nyiban őket tehermentesíte­ni keik Miskolci Postaigazgatóság osztályvezetőjétől. — Régebben totó- és lot­tószámokat is hasonló mó­don közöltünk az érdeklő­dőkkel. Ám időközben tönk­rement az a magnetofon, amelynek a végtelenített szalagján a különböző infor­mációkat bejátszottuk. Rá­adásul nehezen szerezhető be az ehhez szükséges pro­fesszionális magnetofonsza­lag és -készülék. Ezzel szem­ben van olyan beszédszinteti­zátorunk, amely 16 má­sodperces hosszúságú szö­vegeket képes ismételget­ni, s ezt elsősorban a számvál­tozások alkalmával vetiük be. a régi szám hívásakor közük vele az újat. Egyéb­ként a pontos időt egy elektronikus kvarcmeghaj­tású lemezjátszóról játsszuk be Budapestről egy erre a célra fenntartott telefonvo­nalon. Ennek köszönhető, hogy a helyi beszélgetés ta­rifájáért tájékozódhatunk a pontos időről Miskolcon. Mi is gondoltunk arra, hogy me­sét szolgáltassunk gyerme­keknek és felnőtteknek, ám ennek most technikai akadályai vannak. Ha ezek megszűnnek, Mis­kolcon is meghallgathatjuk a meselemezeket. Mi taga­dás, az üzleti érdekeink is ezt szorgalmazzák, mivel min­den egyes hívás a posta be­vételét gyarapítja. Sz. I. Svájcból jönnek Görömbölyre Külföldi vendégek eddig inkább a dunántúli dombok­ra jártak lovagolni, s csak ritkán vetődtek el az ország nyugati határától távolabb eső tájakra is. Most a Bor- sodsziráki Ipari és Mezőgaz­dasági Tsz Miskolci Lovas- iskolájának sikerült hozzánk csalogatni a vendégeket. Szerződést' kötöttek egy svájci utazási irodával, s április 28-tól várják az első lovasokat — tudtuk meg Szeruii Erikától, a lovasiskola vezetőjétől. Egerből indul­nak majd a tíznaposra ter­vezett túrák, s Tibolddaró-J con szállnak meg először, a* ÉÁÉV ' tulajdonában - tévő Bottlich-kastélyban. Ezután Miskolcra érkeznek, ahol a Sárga Csikó fogadóban töltik az éjszakát, majd a Tisza mentén haladva, Tiszalúcon át egészen Tokajig lovagol­nak. Természetesen a 35—40 kilométeres. utat csak jó lo­vasok vállalhatják, ám márié sokan érdeklődtek a Svájc­ban is újdonságnak számító túra iránt. A Miskolci Lo­vasiskolában egyébként öt alkalommal látják vendégül a külföldieket: az utolsó lo­vaglótúra szeptemberben in­dul. Már folynak a tárgyalások arról is, hogv belföldi uta­zási irodáknak és a hazai vendégeknek is rendeznének hasonló túrákat a Bükkben. Terveik szerint egv- és há­romnapos lovaglásokat tar­tanak majd. A szép látniva­lókban bővelkedő útvonalat ebben az esetben is csak a jó lovasoknak ajánlják, ám tavaszig kedd kivételével mindennap lehet leckéket venni a lovasiskolában. (vadas) Holnap tartja tanácstagi fogadóóráját Kázár Judit, a 7. Számú Általános Iskolá­ban (Vörösmarty u. 76. szám), 18 órától. Gépek külföldre- Az elmúlt hetekben több olyan tárgyalást folytattak a Diósgyőri Gépgyár képvise­lői, melyek célja az idei ka­pacitás lekötése volt. A mis­kolci nagyüzem az első ne­gyedévben többek között 500 ezer. dollár értékben sodró­gépeket szállít Kanadába, spanyol megrendelésre pe­dig 14 darab hidraulikus berendezést gyártanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom