Déli Hírlap, 1988. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1988-09-02 / 207. szám

i ♦ Észak-Magyar ország régi mesterségeivel, viseletével ismertet meg a galériabeli kiállítás f BORSOD MEGYE NÉPMŰVÉSZETE lékparkban a kohásznap: csapolás az őskohónál, ki­tüntetések átadása, népi tánc, térzene, gyermekműsor. Ez­zel egy időben azok is jól szórakozhatnak, akik a Va­sas Művelődési Központba látogatnak el: itt 10-től dél­után 2 óráig nonstop gyer­mekműsorok zajlanak, majd délután kutya-, divat- és tűzoltóbemutató szórakoztat­ja az egybegyűlteket. Szom­baton délelőtt 10-től egészen este 6 óráig az érdeklődők megismerkedhetnek a Relaxa rendszerű táv-nyelvoktatás előnyeivel is. A vasárnap a Nyitott gyár napja; ez LKM reggel 9-től délután 4-ig fogadja az autóbuszos gyárlátogatókat A szombati nonstop szóra­koztató műsor vasárnap is folytatódik, mely — számos gyermekműsor után — fel­nőtteknek is kínál progra­mot: délután 5 órakor kez­dődik a Végre elmúlt a nyár, pihenünk’ című zenés műsor. Szombaton és vasárnap — a hagyományoknak megfele­lően — természetesen enni- inni is lehet majd a műve­lődési központ körül, s a szokásos vásárutca is várja látogatói! + KIÁLLÍTÁS A FOTÓGALÉRIÁBAN A Miskolc Városi Műve­lődési Központ fotógalériá­jában — a Győri kapuban ma nyílik Jokesz Antalnak, a fiatal fotográfus nemzedék egyik tagjának kiállítása. A tárlatot szeptember 30-ig délelőtt tíz órától este hétig tekinthetik meg a nézők. + A HÉT VÉGE SPORTESEMÉNYEI A SPORTCSARNOKBAN ma délután 5 órakor, a női kézilabda NB I. őszi nyitófor­dulójában a Borsodi Bányász az FTC ellen lép pályára. A MALYI-TAVON szombaton és vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik az Intransz- mas Kupa nemzetközi kalózver­seny. A DVTK TENISZTELEPÉN, az Arnyaskert mellett, szomba­ton délelőtt fél 10-kor a Honvéd Papp József SE—Eger SE OB Ill-as teniszmérkőzést rendezik, vasárnap délelőtt 9 órától pe­dig a H. Papp SE ellenfele a Szolnok Tiszaliget SE gárdája lesz. A CSORBA-TELEPI TAVON vasárnap délelőtt fél 10-töl or­szágos minősítő kajak-kenu ver­senyt rendeznek. + TÚRAAJÁNLAT A Miskolci Helyiipari Ter­mészetbarát Egyesület tagjai vasárnap 10 kilométeres tú­rát tesznek, melynek útvo­nala: Miskolc — Méra — Boldogkő vára — Vizsoly- Korlát — Miskolc lesz. Ta­lálkozó reggel fél 9-kor, a Tiszai pályaudvaron. A tú­rát Ferenczi Lajos vezeti. A DVTK természetjárói vasárnap reggel 8 órakor Tapolcán, a 2-es busz vég­állomásán találkoznak túra­vezetőjükkel, Placz Cyuláné- vdl. A túra során a Nagy- Kőmázsa — Sűrűbérc — Alsó-Bagolyhegy — Bükk- szentkereszt — Áfonyás — Fehérkő — Lillafüred útvo­nalat járják be. Az MVSC természetjáró szakosztálya gazdag progra­mot kínál a hét végére. Holnap rendezik a minősítő túrát, mely a Mikóháza — Feketehegy — Pusztadélkő — Meggyeshegy — Sárospa­tak útvonalon zajlik, Encs Péter vezetésével. Ugyancsak holnap kezdődik és vasárnap ér véget az MVSC hagyo­mányos őszi éjszakai tájé­kozódási versenye is. Hol­nap reggel egy harmadik tú­ra is indul; a résztvevők a Búza téren találkoznak, reg­gel negyed 7-kor a túrave­zetővel, Somogyi Ferenccel, útvonal: Répáshuta — Bá­nyahegy — Kiskőhát — Bánkút — Űniassa lesz. A Herman Ottó Múzeum gazdag néprajzi gyűjtemé­nyének egy része • még szep­tember közepéig vendéges­kedik a Miskolci Galériá­ban: addig tekinthető meg a megye népművészetét fel­ölelő kiállítás. A kiállítás egyben ízelítő a múzeum hamarosan újra megnyíló Papszer utcai gyűj­teményes kiállításából. A Galériában látható tárgyakat úgy válogatták, hogy azok jellemző képet adjanak a ] borsodi mesterségekről:, hím- j zések, szőttesek, fazekas­munkák, bútorok fogadják a látogatókat. A kiállítás min­dennap délelőtt 10 órától délután 6 óráig tekinthető meg, csak hétfőn van zár­va. nyugalmazott őrnagy. Idilli nyugalmukat egy vándormu- tatványos megjelenése ka­varja fel, aki ráadásul nem is egyedül érkezik, hanem csinos társnőjével. A remek szórakozást ígérő film érde­kessége, hogy a vándormu­tatványos Arnost szerepében magát a film rendezőjét láthatjuk. Televízió. s. műsor; 18 15; Kép­újság. — 18,20- Vilest:. Hirtia szerbnorváí nyelven. — 18.25: Vitéz László és » többiek. Vá­sári bábjáték. — ío.oo- stúdió Hi-fi. — 19.30: Kézenfogva. Ér­telmi fogyatékosok érdekvédel­mi műsora. — 20.90: Kéoúiság. — 20,03: Zenés nvár1 esték Le­nár Ferenc: Aloesi történet, — 20,45: A naev Játék. Kanadai rajzfilm. — 20.53: Híradó i. — 21.10: Rockfesztivál Bindoonban. — 22.00: Képújság. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Borsod megye népmű­vészete. — Vasas Galéria (14— 191 - A diósgyőri vasas képző­művészeti kör anyagából. — Herman Ottó Múzeum Kéotára (10—18): Két évszázad magyar festészete. — VieL.ami mozaik. — Borsod—miskolci Múzeum (19 —18); Kondor Béla-emlékkiállí- tás. — Híres régészeti kultúrák: megyénkben. — Herman Ottö Emlékház (10—18): Herman Ot­tó élete és munkássága. — A. Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9—18): A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (9—1o;: A miskolci fotográfia története. — A miskolci színészet történe­te. — Magyar Orthodox Egyházi Múzeum (10—18): A. Magyart Orthodox Egyház művészeti kulturális öröksége. — Massa Múzeum (9—15): A diósgyőri kohászat története 1870-ig. — \ kohászatban használt kéziszer­számok. — Központi Kohászati Múzeum (9—17): A nyersvas- cyártás története. — Acélgyár­tás — Kovácsolás — Hengerlés. RÓNAI VIDEOMOZI Kellemes húsvéti ünnepeket! Mb. francia filmvígjáték Fsz,: Jean Paul Belmondo Kezdés; IS, 17 és 19 órakor. a klubhelyiségben! Filmszínházak: Béke (nS é* f*) : A szakasz (mb. szí. ame­rikai. kiemelt 1. helyár. 16 év!) — (3); Rövidzárlat (mb szi. amerikai, kiemelt 1. helyár!) — Béke kamara (f4 és 1'6) ■ Nézz korül! (szí. szovjet. 14 év!) — Beke video (f8): A törvény ne­vében (szí. amenkai). _ Kossuth (f3, hn5. 7 és 9); A szakasz (mb. szi. amerikai, kiemelj 1. helyár, 16 év!) — Hevesv (ío es f7): Betty Blue (szí. francia 18 év. kiemelt 1. helyar!) — (13 és tB): Az elveszett frigyláda fosztogatói (szí. amerikai, ki­emelt 1. helyár!) — Táncsics (f4, Í6 es f8): Nagy zűr Kis- Kinában (szí. amerikai. 14 év. kiemelt 2. helyár!) — Táncsics kamara (Í5): Az agyagfigurák: legendája (mb. szi. kínai, l*- év!) — (ff): Rázós futam (mb. szí. új-zélandi. 14 év. felemelt helyér!) — Táncsics video (is, fS és 17): Jézus élete (szí. ame­rikai). — Fáklya (5 és 7): Ritzz furdöház (rab. szi. angol fel­emelt helyár. 16 évi) — Fáklya kamara (fa): Vissza a Jövőbe* (mb. srí. amerikai, kiemelt 1. helyár!) — Fáklya kamara video (f3 és fí): Forgószél kisasszony (szí. hongkongi). — Petőfi (£S és f7) ; Diplomás örömlány (mb. szí. angol. 14 év. felemelt hely­ári) — Tapolca. Ady (f7 es 19) : A három amígó (mb. szí. ame­rikai, kiemelt 1. helyár!) — Vasaa parkmozi (g); Hannah é3 nővérei (mb, szí. amerikai, fél­éméit helyar. 14 évi). SZOMBAT Kosanth rádió: 8.00: Hírek. — 8.30: Családi tükör. — 9.05: Színes népi muzsika. — 10.00: Hírek. — 10.05: Ismét — a lává­ból! Válogatás az elmúlt hét műsoraiból. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.11: Népszerű muzsika — vi­lághírű előadók. — 8.58: Kül­politikai figyelő. — 9.00- Hírek. — 9.93: Orchideák szigete. — 10.00: Ha még nem tudná..* Szeptemberi tudományos mozaik. — 10.30: Térzene a Halászbástya előtt. — n.oo: Hírek. — ll.os: Hallgass kicsit. Miskolci rádió; 8.90 • Hírek, időjárás, műsorismertetés, lap­szemle. — 8.10: Hová menüink, mit csináljűnk? Programajánlat. — 8.20: Visszapillantó (informá­ciók. tudósítások, riportok a hét legfontosabb eseményeiről). — 8.40: Napjaink kérdései. Nagy Zoltán Jegyzete. — A zentt szerkesztik a hallgatók. Telefon: 35-510, — 9.00: Észak-magyaror­szági Krónika. — 9.30: Mikro­fonlánc. Riporter: Szegedi Er­zsébet. — 9.55—10.00; Müsoreló- zetes. Televízió. I. műsor: 9.00: Kép­újság. — 9.05: Ecranul nostru. — 9.35: Kutyánszky Kázmér. a versiró kutya (tévéláték). — 10.35; Meghökkentő mesék. An­gol tévéfilmsorozat. Emily el­tűnt. — 11.05: Képújság. A SUPER CHANNEL MŰSORA Az Avas-délen, az 5-ös csa­tornán fogható kísérleti, műhol­das televízióadás szombati prog­ramja : 7.00: Supertime Club — Műsor gyerekeknek- raizfilmek video- küpek. — 11.00; Music box — Négy óra zene. — 14.55: Swim — Üszni tudni kell — 15.30: Major league baseball ’88 — Baseball Amerikából. — 17.00: Sportsworld — Amerikai sport­jának múltjáról és lelenéről. — 17.30: The european top 40 —■ Toplista. — 18.30: Dr. Who — The seeds of doom — Sci-fi sorozat. — 19.00: Wanted dead or alive — Sorozat. — 19.30: Who pays the terryman — Ro­mantikus krimisorozat. — 20.30: Wrestling — Pankráciő. — 21.20: Feature film — son of Monte Cristo — ..Monte Cristo fia”. —. 23.20: Spitting image — Szati­rikus bábsorozat, melynek cél­pontjai hires emberek politiku­sok és a királyi család tágjai: — 23.50: Music box — Két ór« zene. + XI. DIÓSGYŐRI MUNKÁSNAPOK A diósgyőri munkásnapok az idén is gazdag program­mal várja az érdeklődőket a Vasas Művelődési Központ­ban, és megszépült környe­zetében. A ma délelőtt megkezdő­dött rendezvénysorozat során kiállítás nyílt az LKM mű­szaki klubjában a nagyvál­lalat amatőr képzőművésze­ti stúdiójának munkáiból, ugyanitt előadás hangzott el a fiatal alkotó értelmiség helyéről, szerepéről a válla­lati szerkezetváltásban. Ma délután 2 órakor ki­állítás nyílik a Vasas Mű­velődési Központ előterében, mely az intézmény 10 éves múltját mutatja be. A szín­házteremben fél 3-kor kez­dődik a munkásgyűlés, mely­nek előadója Dudla József, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára. A művelődési központ előteré­ben ma délután 4 órakor lesz a Déli Hírlap és a há­zigazda intézmény közös tombolájának húzása, érté­kes nyereményekkel. A mai nap során még díszhalkiállí­tás és kaktusz-szalon is nyílik. A napot a műszaki bál zárja, a Szamovár bár­ban. Holnap délelőtt fél 10-kor kezdődik Garadnán, az em­ORVOSI ÜGYELET EK Körzeti orvosi ügyeleti szol­gálat — sürgős esetek ellátásá­ra — a következő helyeken ta­lálható Miskolcon, a hét végén: az I. és II. kerületben lakók* nak a Csabai kapu 9—11. szám alatt (bejárat a Bottyán János utcai oldalon), telefon: 61-333, 63-124. a III. kerületben lakók­nak az Első u. 4. szám alatt (telefon: 51-704). Az Első utcai ügyelet hétvégeken este 7 órá­tól másnap reggel 7 óráig a fcükk szentkereszti és a répáshu­tai lakosokat is ellátja. Jó tud­ni, hogy ezeken a helyeken hétköznap déli 12 órától délután S Arái®, valamint este 7 óráról másnap reggel 7 óráig ügyel­nek. Gyermekorvosi ügyelet, 14 éves korig, a város egész terü­letére, a Kazinczy u. 18. szám alatt (az i, Sz. Postahivatal melletti sarok) van. Telefon: 15-698. A hétvégeken pénteken este 7 órától hétfőn reggel 7 óráig fogadják a beteg gyerme­keket. A vasgyári rendelőintézetben szombaton reggel 7-től 13 óráig az alábbi szakrendelések mű­ködnek: fogászat, szemészet, belgyógyászat, laboratórium, nő­gyógyászat. A fogászati ügye­let szombaton déli 1 órától hét­főn reggelig tart a Csabai kanu 42. sz. alatti tüdőkórház száj­sebészeti osztályán, telefon: 68-622. Az ideiglenesen Miskolcon tartózkodók a szállásuk szerint illetékes ügyeleti szolgálathoz tartoznak. Állatorvosi ügyelet Miskolc város területén szep­tember 2-án (pénteken) 15.30-*Ó1 szeptember 5-én (hétfőn) reggel 7.30-ig dr. Véeh Endre körzeti állatorvos ügyel. Lakása: Arany János u. 5. szám. Telefon: 15-687. Bejelentés: 8—9 és 13—14 óra között. GYÓGYSZERTÁRÁK Szombaton és vasárnap reggel 8-tól 20 óráig tart nyitva a Szé­chenyi út 3—9. szám alatti (Pát­ria-ház) gyógyszertár (telefon: 35-951), és 8-tól 17 óráig az Avar u. 2. szám alatti gyógyszertár (telefon: 31-697). Szombaton dél után 5 óráig van nyitva a Kun Béla úti gyógyszertár. A Pátria- hazi és az Avar utcai állandó­an. a Kun Béla úti hétközben látia el az éjszakai ügyeleti szolgálatot. Az Engels u. 44. szám alatti gyógyszertár szom­baton 8-tól 14 óráig tart ügye­letet. SZERVIZEK A Oe!ka televízió- és közpon- tiantenna-iavftó szervize szom baton délig várja a be.je’entése két. Címük • Testvérvárosok út­jai szolgáltatóház, telefon: 66-666, 66-653. Vasé man reggel 8-tól dé- M I óráig ügyeletet tartanak« A Vilikész rádió- és televí- zíójavxíü műhelye a Szűcs Sá­muel u. 5. szám alatti szervizé­ben szombaton reggel 7-től 14 óráig, vasárnap reggel 7-től 13 óráig tart ügyeletet. Telefon: 15-601, 36-599. Az autószerelő kisiparosok közül szeptember 3-án és 4-én Vantai Béla, Kun Béla út 98. szám alatti mester ügyel. Tele­fon: 63-327. A lakatos kisiparo­sok közül a hét végén Csábi János. Hajós I. u. 38. szám: a gumijavitó kisiparosok közül özvegy Bónis Sándomé, po­zsonyi u. 37.; az asztalosmeste­rek közül Ádáxu Ferenc, Kuruc u. 17. (73-883); a vízvezeték­szerelő kisiparosok közül Varga István, Pallos u. 16.; a közpon­tifűtés-szerelők közül Görcsös László, József A. u. 18. (89-026) ; a villanyszerelő kisiparosok kö­zül Kolozsi Imre. Könyves K. u. 10. (72-309); a rádió-, tévé­szerelő kisiparosok közül Gá- lyász Zoltán. Dallos I. u. 42. (60-428) szám alatti mester ügyel. TEJ £S KENYÉR A következő vendéglátóhelye­ken kapható vasárnap reggel 7-tól 11 óráig tej es kenyér, bolti áron: az Otthon étterem­ben, az Expressz étteremben, az Ifjúság étteremben, az Arany- csillag vendéglátóházban, és a Művész bisztróban. A Katowice étteremben 6-tól 11 óráig, a Diófa étteremben 7-től 10 óráig lehet tejet és kenyeret vásárol­ni. A Gyors étterem vasárna­ponként 6-tól 10 óráig árusít tejet, kenyeret, vajat, péksüte­ményt. Az Egyetem étteremben vasárnap reggel 7-től 15 óráig (ha a készletből futja, estig Is) vásárolhatunk tejet, kenyere4 cukrászsüteményt. A Lenin tér 1. szám alatti telivé vasárnap reg gél 5-től 9 óráig van nyitva. SZOMBATI ÜGYELET A TANÁCSNÁL Kisebb ügyek elintézésére, fel­világosítás kérésére sznmbator is lehetőség van a Petőfi u. 39 szám alatti hivatalban és a Ta­nácsház tér 8. szám aVatt; a ta­nácsi dolgozók 8-tól 12 órálc ügyeletet tartanák. NONSTOP LELKTSEGELY A miskolci telefonos lelkise- gély-szolgálat hétvégeken, pén teken este 6 órától, hétfőn reg gél 6 óráig éjjel-nappal fogadja a hívásokat. Telefonszáma ■ 88-884. A hívás díjtalan, a be­szélgetés végeztével a nyilvános telefonállomások készülékei visz- szaadják a bedobott pénzt. A lelkisegély-szolgálat hétköznápo kon 12 órás ügyel etet tart; hét főn, kedden, szerdán és csütör tökön 18 órától másnap reggel 6 óráig hívható. ★ A Szeszélyes nyár a Jifi Menzel-sor ozat első darabja a televízióban PÉNTEK Kossuth rádió; 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nver ma? Já­ték és muzsika tíz Dercben — r 2.45: Külpolitikái arcképcsar­nok. — 13.00- Klasszikusok dél­időben. Zenés séták a termé­szetben. — 14.00: Hírek. — 14.10; Népciaj-Qk. néptáncok. — 15.00: Erről beszéltünk .. — 15.30; Az MRT énekkara énekel. — 16.00: Hírek. — 16.05: A falu jeey- zője (regény). — 17.00: A Viet­nami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. — 17.25: Ipar- ’azdák. — 17.30: Idősebbek Hul­lámhosszán. Dallamok emlékek — 18.15: Hol volt. hol nem volt ... — 18.30: Esti Magazin. — 19.05; Az Esti Magazin mellék­lete. — 19.15: Daróci Bárdos Tamás: Lakodalmi koszorú. — 19.30; Öreg házak, úi ..birtoko­séi”. — 20.30: örökzöld dalla­mok. — 21.15- Kilátó. A rádió világirodalmi hetilapja. — 22.00: Hírvilág. Hírek — tudósítások — kommentárok — sport. — 22.30: Az etelközi szövetségtől a hitbuzgalmi egyletekig. — 22.59: Friedrich Schorr szüle­tésének 100. évfordulója. — 23.24: Emanuel Feuermann gordonká- zik. Franz Rupp zongorázik. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül. oroszul és angolul. — 12.10: A Korá 1 -együttes felvéte­leiből, — 12.25: Édes anyanyel­vűnk. — 12.30: Népi muzsika. — 13.00: Hirek. — 13.05: Pop­hullam. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00; Pén­tektől péntekig. Ajánlóműsor sok muzsikával. — 17.00* Hí­rek. — 17.05; Kölyökrádió. — 17.30: ötödik sebesség. Ifjúság — politika — kultúra. — 18.33: Fiataloknak! — Közben 19.00: Hirek. — 19.50: Egészségünkért! — 20.00: Nótakedvelőknek. — 21.00: Hírek. — 21.05: Senki többet? Harmadszor! _ 22.15: Máról holnapra. — 23.00: Hírek. Bartók rádió; 13.00; Hírek. — 13.05: Lengyel József; Igéző. Miért szeretem? — 14.05: Bemu­tatjuk a Magyar Hanglemez­gyártó Vállalat új lemezét. Ván- tus István műveiből. — 14.54: Zenekari muzsika. — 15.34: Or­szágok. tájak népzenéje. — 15.50: Tornai József: A páva ezénsé- ge (könyvszemle). — 16.00: Puc­cini: Manon Lescaut. Négyfel- vonásos opera. — Kb. 17.17; Olyan a szerelem. Victor Hugó versei. — 18.O6: Ü1 lemezeink­ből. — 19.00; Hírek. — 19.05: Holnap közvetítjük. — 19.25­Barokk muzsika. — 20.05; Kap­csoljuk a Zeneakadémia nagy­termét. Az Ausztrál Ifjúsági Zenekar hangversenye. — Kb. 20.50; Az illatos útón. — Kb. 22.10; Operaáriák. — 22.30: Ze­nek özei ben a magnósok. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: I7.3<h Műsor­ismertetés, hirek. időjárás -- 17.35: Péntek este Észak-Ma- gyaroíszágon. Szerkesztő: Sze­mes István. — 18.00—18.15: Kszak-m agyar országi Krónika. — 18.25—1-8.30: Lap- és műsorelő­zetes. Teievfzió, 1_ műsor: 145.40; Hí­rek. — 10.45; Négy nap tévé­műsora. — 16.55: A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. — 17.15—19.00- Péntek délután. — 17.1«: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. — 17.45: Téka. Közhasznú információk. 18.00: Ablak. Közéleti tszolgál­tató műsor. — 19.0ö: Tévétoma — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.05: Két férfi, egy eset. NSZK bűnügyi sorozat. III/2. rész. Hajnali szürkületben. — 21.05: A hét műtárgya. — 21.10: Panoráma. Világpolitikai magazin. — 22.00: Jifi Menzel- sorozat. Szeszélyes nyár. Cseh­szlovák filmszatíra. — 23.15: Híradó 3. + SZESZÉLYES NYÁR JW Menzel, a nálunk is népszerű kitűnő csehszlovák filmrendező munkáiból in­dít ma este sorozatot a te­levízió. Az első műsorban, este 10 órakor kezdődik a Szeszélyes nyár című film­szatíra, mely 1968-ban ké­szült. A városka kis tavának partján együtt üldögél a há­rom öregedő jóbarát: a für­dőmester, a kanonok, s a

Next

/
Oldalképek
Tartalom