Déli Hírlap, 1988. augusztus (20. évfolyam, 180-205. szám)

1988-08-29 / 203. szám

A tokaji írótáborban született gondolat Alakuljon szellemi védegylet Három helyszínen, öt napon át tanácskozott a tokaji író- tábor. Tiszaladányban kezdte, Tokajban folytatta és Miskol­con, illetve Lillafüreden fejez­te be tevékenységét A helyszínek felemlegetése nemcsak azért fontos, mert az emléktáblák megkoszorú­zása — Tiszaladányban a Darvas Józsefé, Lillafüreden pedig József Attiláé — va­lamelyes ünnepélyességet is kölcsönzött a tábor munká­jának, hanem azért is, mert a megnyitás és a tábor lil­lafüredi befejezése között eltelt időben, érezhető volt az a törekvés, hogy a be­szélgetést a magyar kultúra és társadalom sorskérdései­nek taglalása, valamint a ha­gyományápolás kötelessége között teljesítsék ki. Illet­ve, hogy az összegyűlt literá- torok eszmecseréjének ener­giáját amennyire csak lehet a mindennapi élet szolgál­tatta kihívások holdudvarán belül tartsák, s ne engedjék áldozatul esni sem dogmák­nak, sem elméletieskedések- nek, s mégkevésbé otromba személyeskedéseknek. Ehhez az alapálláshoz a biztatást a tábor megnyi­tása pillanatában megkapta, amikor a tiszaladányi em- berekkel való találkozás al­kalmával nemcsak a falu ve­zetői, de az összegyűlt lako­sok is egymás után fejezték ki örömüket afelett, hogy is­mét alkalmuk van találkoz­ni az 'írótársadalom képvise­lőivel. Már itt kifejeződött az a gondolat, hogy az ilyen jellegű tanácskozások köz­vetlen haszna éppen az em­beri kapcsolatteremtésben, a valós élettel való szembesü­lésben, az életről gondolko­dó fők és az élet minőségét a maguk bőrén érző embe­rek találkozásában, gondolat és tapasztalatcseréjében mér­hető leginkább. Az egymás­hoz szólás megakadályozása, az emberek ilyen-olyan indokkal való elszigetelése attól hogy egymást meghall­gassák hogy egymásért te­gyenek valamit jóvátehetet­len kártétel. Ebben a falu­ban Somogyi Imre, Móricz Zsigviond, Veres Péter, Dar­vas József is otthont, befo­gadó közösséget és melegsé­get kapott, s hajlandók akár az írótábort is befogadni — hangoztatták az emberek. Ha más nem már ez a ragasz­kodás is az írótábor eddigi működésének nagy pozitívu­ma lehetne. Természetesen nem éil fenn az a veszély, hogy az írótábornak helyet kellene változtatnia. Ügyannyua nem, hogy a vendéglátó vá­ros vezetőivel, kulturális életének képviselőivel való másnapi találkozáson, ami­kor elhangzott egy olyan ja­vaslat amely szerint a tábort évenként más-más helység­ben kellene megtartani el­vetették a gondolatot, mond­ván, hogy a tábor kisugár­zása amúgy is országos és a hasonló jellegű találkozások Számát kellene szaporítani — éppen a borsodi kezde­ményezés sikerességén okul­va, ahelyett hogy Tokaj vá­rosát is megfosszák attól a haszontól, amivel a tábor évenkénti vendégül látása jár. Mert igaz ugyan, hogy ez szellemi haszon, de az irodalom, a kultúra közéleti társadalmi szerepében bí­zók jól tudják, mekkora ha­tással van akár az ilyen kis­közösségek, kisvárosok életé- "« is, ha egy hatékony, eset­leg csak később igazolódó gondolat születésének otthont adhatnak. Az ilyen gondolatok meg­fogalmazásában, útra indítá­sában ugyanis az írótábor nem szűkölködik. Amint Fe­kete Gyula, az írószövetség alelnöke hosszan sorolta, jó- néhány az akkori kultúrpo­litikának sem tetsző, itt fel­színre került gondolatot ké­sőbb pártdokumentumok, or­szágos hatáskörű döntések erősítettek meg, s miként annak idején az ifjúság kér­déseivel foglalkozó tokaji író­tábor témája — később új ifjúságpolitika kialakításá­ban igazolódott és fogalma­zódott meg — várható, hogy ennek a 16.-nak a központi gondolata a Kulturális öko­lógia, kulturális környezet­védelem tárgykörében, országos figyelmet kíván. Ebből a szempontból a to­kaji írótábor indítványa amelyet — mért ne húznánk ezt alá — első formájában éppen egy miskolci író, Gergely Mihály fogalmazott meg, ugyancsak nagy jelen­tőségű. Nem kevesebbről van itt szó, mint egy orszá­gos mozgalom elindításának javasolásáról, amely Magyar Szellemi Védegylet névén gondját viselné mindazoknak az értékeknek amelyet a magyar kultúra, a magyar művészet és művelődés hoz létre, illetve amelyeket ép­pen létükben, megmaradá­sukban fenyeget a szellemi környezetszennyezés. Utóbbi veszélye ugyanis — hangsú­lyozták mindazok akik a kérdéskörben akár előadók­ként, akár hozzászólókként megnyilatkoztak — szinté beláthatatlan. Jószerével minden művészeti kulturális területen hat és rombol, ahol csak kulturális művelődési tudati — egyszóval szellemi építés folyik, legyen szó az iskoláról, vagy a szórakozó­helyekről, filmről színházról televízióról képzőművészet­ről, sajtóról vagy irodalom­ról. A szubkultúrának ez a fékevesztett, sőt támogatott áradata, jelen pillanatban a magyar szellemiség megúj­hodásának, felfrissülésének legkárosabb fertőzése, ame­lyen tüneti kezelés már alig segít. De az idei tokaji írótábor értelméről, hasznáról ered­ményeiről szólva nem feled­kezhetünk meg a vidéki — de fogalmazzunk inkább így — Budapesten kívüli könyv­kiadás jelenéről és jövőjéről folytatott beszélgetésről sem. Ez is olyan neuralgikus pont, amely több vonatko­zásban is kapcsolható a tá­bor központi témájához, hi­szen nem vitás, hogy a kul­turális szennyezettség e té­ren sem kismérvű. Mindent egybevetve az írók 16. tokaji találkozója jelen­tős eseménye volt a hazai irodalmi és kulturális élet­nek, amelynek rangját to­vább emelte, hogy Pozsgay Imre államminiszter is meg­látogatta. Jövőjét illetően ez az esemény megerősíti a Hazafias Népfront B.-A.-Z. Megyei Bizottságának, a Napjaink című folyóiratnak, s a Magyar Írók Szövetségé­nek azt a szándékát, hogy továbbra is megtartják az írók eszmecserélésének ezt a hasznos és bevált formáját, amely jövőre a magyar kul­túra és irodalom egysége, a kisebbségi lét, s a magyar­ságtudomány éppen ezekkel a kérdésekkel kapcsolatos feladatait óhajtja megvitat­ni. Gyöngyösi Gábor S /7*1»// * Öböl (Lenkey Zoltán rajza) HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30; Ki nyer ma? — 12.40: Rólunk van szó! — 12.45: Házunk tája. A Falurádió mű­sora. — 13.00: Klasszikuson: dél- idöben. Magyar előadóművé­szek albuma. Zathureczky Ede hegedül, Závodszkv Zoltán éne­kel. — 14.00: Hírek. — 14.10: I Utazás apámmal. Sásdi Sándor novellája. — 14.30: Csapó Ká­roly népdalf elvételeiből. — 15.00; Videoüzlet. Szakáts Ildikó ösz- szeáilítása. — 15.30: Kórusnódi- um. a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola énekkarai­val. — 16.00: Hírek. — 16.05: Hangoló. Gyerekek zenélő órá­ja. — 17.00; Eco-mix. Gazdasá­gi magazin. — 17.30: Székely Mihály operafelvételeiből. — 18.15: Hol volt. hol nem volt... — 16.30: Esti Magazin. — 19.05: Nyílt szín. Koraesti beszéWe'cs legújabb vitatémáinkról. — 19.35: Nóták. — i9.55: Hozott anyag­ból. ava#y: irány Szöul. — 21.04: Többet ésszel. Műsor okos öt­letekről és ésszerűsítésre váró dolgokról. — 22.00: Hírvilág. — 22.33: Halló, itt vagyok! — 23.30; Prokofjev: Rómeó és Júlia. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió; K.OO: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: Slavko Avsenik fúvós- együttese Avsenik-müveket lát­szik. — 12.25: Kis magyar nép­rajz. — 12.30: Szálai Antal népi zenekara iáiszik. "— 13.00: Hí­rek. — 13.05: Slágermúzeum. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.00: Kettőtől ötig . A rádió kívánságrciuspra. _ 17.00: Hírek. — 17.05: Kölyök- rádló. — 17.30; Otöcök sebes­ség. — 18.30: Tip-top parádé A Napoleon Boulevard felvételei­ből. — 1S.00: Hírek. — 19.05: Táncházi muzsika. — 19.30; Sportvilág. — 20.03: Afro-latin Nézze mes,* halls*assa mesj... Korok, törvények Az éppen 175 évvel ezelőtt született Eötvös Józseftől szár­mazik a mondás, amely sze­rint ha az úgynevezett „hala­dásokat még egy ideig foly­tatjuk, mindennek vége". Ügy látszik, haladni is tudni kell, akár „fontolva'’ akár nem megfontolva tesszük, miként a törvények ismerete sem elha­nyagolható szempont a demok­rácia kiszélesítésében, gyakor­lásában. í(t is ott is van még eísajátitani valónk. A demokráciáról a Magyar Rádió Karinthy Színpadának van mondanivalója, éppen az említett Eötvös Józsej Éljen az egyenlőség című vigjáté- kának közvetítésével a hó­nap utolsó napján este 21 óra 25 perckor a Petőfi adón. A törvényekről a Törvénykönyv című ismeretterjesztő mű­sorban dr. Kulcsár Kálmán fgazságügyminiszter mondja el gondolatait szerdán 12.45- kor a Kossuth adón. A tele­vízió pedig Szent István tör­vényei után Magyar évszáza­dok című sorozatában e héten Szent László törvényeit is­merteti, szeptember 4-én 21.10-kor az 1-es műsorban. A törvényekkel gyűlik meg a baja Matula úrnak, a kedvelt Két férfi egy eset című bűnügyi tévéfilmsoro­zat főhősének is, aki ma­gánnyomozó létére sem tud­ja elkerülni a törvényes fe­lelősségre vonást. Hogy egé­szen más valakit a törvény kezére juttatni, s megint más eláállni, az most kidérül. Ma­tula úrnak ez előbbihez elég volt minden esetben egy óra — most azonban, hogy ő ma­ga kerül a törvény elé, már három órára van szüksége ahhoz, hogy magát tisztára mossa. A háromrészes tör­vény előtti mosakodás első epizódját csütörtök este 20.25-kor, a második, pénte­ken 20,05-kor, a harmadikat pedig vasárnap 20.10-kor kö­vethetik nyomon a krimi­kedvelők. Hogy aztán ben­nünket ki véd meg a tör­vényektől azt egyelőre nem tudjuk kideríteni, s valószí­nűleg unokáink som fogják tudni, ahogy Unokáink sem fogják látni azt, ami Rá!.rj Mihály városvédő sorozatá­ban e héten, csütörtökön az 1-es műsorban 21.25-kor kép­ernyőre kerül. Gy. G. ♦ Számtalan gyanúsítottat mostak már tisztára Renz ügy véd és Matula, a Két férfi egy eset sorozatban. Amikor azon­ban Matula lesz a „balek" pontosan egyharmadára csökken ez a könnyedség. A „Két férfi” háromrészes esetének első epizódja elsején, 20.25-kor kezdődik. zenés turmix. — 21.00: Híreit. — 21.05: A pirossapkás lány. Tabi László vígjátéka. — 22.05: Egy órában egy élet. Maurice Chevalier. — 23.00: Hírek. — 23.10: Mike Oldfield összes fel­vétele. — 23.51: Virágénekek. Bartók rádió: 12.04: Cár és ács. Részletek Lortzing operá­jából. — 13.00: Hírek. — 13.05: Kilátó. A rádió világirodalmi hetilapja. — 13.50: A Dán Rá­dió kamarakórusa énekel. — 14.13: Pozsonyi Fesztivál 1987. A Szlovák Filharmonikus Zenekar hangversenye. — 10.05; Roman­tikus kamaramuzsika. — 10.57: Magyar zeneszerzők. — 17.30: Dzsessz. — 18.18: Josep Hen­riquez gitározik. — 19.00: Hí­rek. — 10.05: Nagy siker volt! A Magyar Állami Hangverseny- zenekar hangversenye. — 20.35: A főszerepben: Carlo Bergonzi. Verdi: Ernani. Négyfelvonásos opera. — 22.50: A hét zenemű­ve. Schubert: C-dúr fantázia. — 23.20; Bach-müvek — 23.30: Hí­rek. Miskolci rádió: 17.30- Műsoris­mertetés, hírek. időjárás. — 17.35: Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin. Telefon: 35-510. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. — El szeretném mondani. Kiss László jegyzete (Közben; 18.00 —18.15: Észak-magyarországi Krónika. — Reklám.) — 18.25— 18.30,: -Lap- -és -műsorelőzetes. Televízió. 2. műsor; 20.00— 21.00: Körzeti tévéstúdiók mű­sora. Budapest. Pécs. Dél-du­nántúli hírek, információk, ese­mények. Szeged. Dél-alföldi ma­gazin. Hírek, információk, ri­portok. tudósítások négy megye életéből. Szlovák televízió: 16.50: A nap percei. — 17.00: Katonák műso­ra. — 17.55: Pozsonyi magazin. — 18.20 • Esti mese. — 18.30— 19.iü: Vitamüsor. — 10.30: Hír­adó. — 20.00: Hely a házban (tévésorozat). — 21.15: Portré­ilm. — 21.40: Sportvisszhan­gok. Kiállítás: Vasas Galéria (14— : Kiállítás a Diósgyőri Va­sas líépzőművészeü Kör anya­gából. RÖNAI VIDEOMOZ1 Producerek Amerikai vígjáték Kezdés: 17 és 19 órakor a klubhelyiségben. Filmszínházak: Béke (f3): A halálosztó (szí. amerikai. 18 év, siemelt 2. helyár!) — (f5): Ti- lánia, Titánia, avagy a dub­lőrök éjszakája I—II. (szi. ma­gyar. dupla helyár. 15 év!) (f8) : Háloszobaablak (mb. szí. ame­rikai. 14 év. kiemelt 1. hely­ár !) — Béke kamaramozi (f4 és f6): A halálraítéltek utcája (szí. kanadai. 14 év. felemelt iieiyár!) — Béke videomozi (f8) : Vérbosszú Marseilleben (szi. francia). — Kossuth (f3 és hn5): mer: kai feleség (szí. olasz. 18 év. felemelt helyár!) — (7 és 9): Hálószobaablak (szi. mb. amerikai, 14 év. kiemelt 1. helyár!) — Hevesy (fő): A Sár­kány útja (szi. hongkongi. 14 év kiemelt 1. helyár!) — (í7): Ügy érezte, szabadon él (ma­gyar) — Hevesy video (f3 és f9) : Egy maréknyi dollárért (szi. olasz). — Táncsics (f4, f6 és f8): Segítség, felszarvaztak! (mb. szí. olasz. 14 év, kiemelt 1. helyár!) — Táncsics kamara­mozi (f5 és f7): Én a vízilovak­kal vagyok (mb. szi. olasz, ki­emelt 1. helyár!) — Táncsics videomozi (£5. f7 és n9): A csendőr és a csendőrlányok <mb. szi. francia). — Fáklya (5): Zsivágó doktor I—II. (szi. amerikai. 14 év dupia. felemelt hely ár!) — Fáklya kamaramozi (£5): Becéző szavak (mb. szi. amerikai, felemelt helyár. 14 év!) — Fáklya kamara video (f3 és f7) : A csendőr nősül (mb. szí. francia). — Petőfi (f5 ésf7): A csitri (mb. szí. francia). —> Ady Művelődési Ház (5 és 7) j A kicsi kocsi legújabb kaland­jai (mb. szi. amerikai, kiemelt 1. helyár!) — Vasas Darkmozi (9); Nagy zűr Kis-Kínában (szí. amerikai. 14 év. kiemelt 2. belv­ár!) — Tapolca. Ady (f7 és £9): A fantasztikus labirintus (mb. szí. amerikai, kiemelt 1. helv­ár!) — Avas-déli kertmozi (8)1 Ifjú Frankenstein (amerikai, ki­emelt helyár!) — Krúdy (17)5 Az ördög jobb és bal keze (mb. szí. olasz, kiemelt helyár!) —i Hámor. Bükk <f6): Bounty I—ti. (mb. szi. amerikai, dupla helv­ár!) — Pereces. Bányász (6) j Kobra (mb. amerikai. 16 év. kiemelt helyár!). KEDD Kossuth rádió: 8.0«: Hírek. —; 8.20: Társalgó, ötvennégy perei irodalomkedvelőknek. — 9.14 3 Magyar művészek operettfelv - teleiből. — 10.00: Hírek. — 10.05: Kapcsoljuk a szegedi körzeti stúdiót. „Kis vidéki Paraasz- szus”, — 10.25: Ez a nyár. — 10.37; Nótacsokor. — 11.35- Üt a láthatatlan házhoz. Epizódod Lénárd Sándor önéletírása bei. Orvo6ból patikus. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. —i 8.05: Slágermúzeum. — 8.50 i Külpolitikai figyelő. — 9.00» Hírek. — 9.05: Napközben. Ze­nés délelőtt. Közben: lO.OOj Sporivilág. — 10.45: Láttuk, hal­lottuk. — 11.00: Hírek. — 11.25» Világújság. — 11.30: Balatoi* rádió. Bartók rádió: 8,00; Hírek. 9.08: Christopher Herrick orgo-+ nahangversenye. — 10.29: Zene­kari muzsika. — 11.08; Blago-J veszt» Kamobatlova-Dobrevn* operaáriákat énekel. — 11.41; Üj lemezeinkből. Miskolci rádió: 6.20—6.S0 é» 7.20—7.30: Reggeli körkép. Hí­rek, tudósítások, információk, szolgáltatások Borsod, Heves és Nógrád megyéből. Televízió, l. műsor: 9.00: Kép­újság. — 9.05: Szünidei matiné. — 9.05: Csak gyerekeknek 1 — 9.40: A Korall-sziget. Ausztrál kalandfilmsorozat. — 10.05: Gu­tenberg. NDK játékfilm. — 11.20; Mozgató. Tévétorna mozgáskor­látozottaknak. — 11.30- Képúj­ság. SUPER CHANNEL Az Avas-délen, az 5-ös csa­tornán fogható kísérleti, műből, das televízióadás keddi prog­ramja : 7.00: Supertlme — Műsor gye­rekeknek. — 6.00; European business weekly — Az európai üzleti élet legfrissebb esemé­nyei. — 8.30: Super Channel News — A tegnap esti adás is­métlése — Nemzetközi és üzle­ti hírek. — 8.45: Super Chan­nel News — Európai hírek. —i 9.00: Music box — Négy óra. zene; Nino Firetto. Off the Wall, The European Top 40 és Rockin’in tha UK. — 13.00; Mad- hur Jaffrey — Az indiai kony­ha fogásai. — 13.30: Sons and daughters — Jill elköltözik, az­zal a hátsó gondolattal hoev majd Robin is utána megy, da amikor Terry megérkezik, mint­ha minden megváltozna. — 14.00: Music box — Két óra zene; Chari Attack és Nino Firetto. — 16.00; Supertime —■ Műsor gyerekeknek. — 17.30: Formula One — Popműsor. — 18.30: Tape Club Magazine Sponsored by TDK — A leg­frissebb hírek Hollandiából. — 19.30: Land of mist and fire — Egy háromszemélyes expe­díció felfedezi Patagónia jég­födte csúcsait. — 20.30: Three of a kind — Vígjátéksorozat. — 21.00: Maintain the right — Té­véjáték — Tom rendőr. Jane pedig logot hallgat az egyete­men. Jane lakásába betörnek: a biztonsági szolgálatra gya­nakszik. Tom viszont nem hisz ebben. Amikor kiderül, hogy a lánynak van igaza. Tom dilem­ma elé kerül. — 22.00: Super Channel News — Nemzetközi , és üzleti hírek. — 22.15: Super Channel News — Európai hí­rek. — 22.35: Motor Cycling events — Nemzetközi motor- kerékpárverseny. — 23.35- Mu­sic box — Két óra zene; For­mula One és Power Hour.

Next

/
Oldalképek
Tartalom