Déli Hírlap, 1988. augusztus (20. évfolyam, 180-205. szám)
1988-08-25 / 200. szám
Ötödször Alsázsclcán: KISZ sportnap Hagyomány már, hogy augusztus végén Alsózsolca nagyközségi KISZ-bizottsága sportolni invitálja a település lakosságát. Számos sportágban indulhatnak az itt élők, akik emellett látványos küzdelmeket is megtekinthetnek. Az idei, sorrendben V. KISZ sportnapot szombaton, augusztus 27-én rendezik. A program szerint 8.45-kor lesz a megnyitó a BVM SE sporttelepén, majd itt, s az iskolai sportpályákon kezdődik meg a nőt és férfi kispályás labdarúgó-bajnokság. Délelőtt fél 11-kor BMX-kerékpáros ügyességi versenyt rendeznek a jelentkezőknek, fél 1-től pedig bárki kipróbálhatja ügyességét, állóképességét a különböző játékos vetélkedőkön, amelyek zárószáma a kötélhúzás. Délután 2 órától a legkülönbözőbb sportágak bemutatói szórakoztatják az érdeklődőket, délután 3 órától pedig vízilabda-mérkőzéseket tekinthetnek meg az érdeklődök. Az egész napos sportprogramot, délután 5 órakor az Alsózsolea öregfiúk—DVTK TSZ-KÉR öregfiúk vegyescsapatának labdarúgó-mérkőzése zárja, amelynek szünetében értékes sportszereket sorsolnak tombolán. S, hogy teljes legyen a program, sportjellegű videofilmeket vetítenek, horgászversenyen vehetnek részt a pecázás hívei, s persze büfé is áll a szurkolók, résztvevők rendelkezésére. Az egész napos eseményt disco zárja. Labdarúgás, ÍVJ3 11L apróhirdetések Javított az E(Idény A második fordulóra került sor a hét végén a labdarúgás harmadik vonalában is. Bravúros döntetlent harcolt ki idegenben a Borsodi Bányász csapata, a büntetőpárbajban pedig jobbnak bizonyultak a Nagybátonynál. Javított az Edelény, hazai pályán, jó mérkőzésen verte a Bányász a Romhány csapatát. Nem sikerült a Mád salgótarjáni kiruccanása, a borsodiak a Síküveggyár csapatától kaptak ki. EREDMÉNYEK: Recski Ércbányász-Gyöngyösi SE 1-1, (0-1). (il-esekkei 5:4). Edeléiiy— Romhány 2-1 (2-1). Az Edelény góljait Oldal szerezte. Balassagyarmat-—Heves 2-2 (0-2). Ölesekkel 4-2). Salgótarjáni BTC— Salgótarjáni Kohász 2-0 (2-0). Nagybátonvi Bányász—Borsodi Bányász 1-1 (1-0), (ll-esekkel 2-4). A sajószentpéteri gólt Budai J. lőtte. Salgótarjáni Síküveggyár—Mád 2-0 (2-0). APC— H. Köteles SE 1-1 (0-0), Ölesekkel 1-4). Bélapátfalva—Bag 2-2 (0-1), (ll-esekkel 4-6). Vitorlázás Megyei bajnokság A hét végén kedvező szélviszonyok között rendezték meg a Mályi tat>on Borsod- Abaúj-Zempién Megye 198S. évi vitorlásbajnoksá- gát. A tervezett hat futamból végül ötöt sikerült lebonyolítani, ezek eredményei alapján hirdettek eredményt. Kalóz hajóosztályban a Bernjén, Bödör páros nyert a Papp, Szalai és a dr. Molnár, Nyeste duók efőtt. A kadett osztály versenyében a Koleszár I., Szendrei kettős bizonyult a legjobbnak, megelőzve a Szalai, Papp és az ifj. Bödör, Koleszár Z. párosokat. Optimist hajóosztályban Kovácsé lett az aranyérem, az ezüstöt Szö- ghi, míg a bronzot Ablonczi vehette át. Valamennyi versenyző a Justitia SE sportolója. Sakkszimuitán a Spaten-kertben Miskolc Megyei Város Tanácsa ifjúsági és sportosztálya mintegy a nyári szünidő zárásaként sakkszimultánt rendez augusztus 29-én, hétfőn délután 4 órától a Spaten-kertben. A jelentkezők Halász Tamás, a Borsod Távhő SC nemzetközi mestere ellen mérkőzhetnek. A részvétel ingyenes, korhatár nincs. Nevezni a helyszínen 16 óráig lehet. Budapesti vállalat (elvételre keres segédmunkásokat, betanított munkásokat, lakatost, hegesztőt, kőművest 15 napos munk«ahónappal. Kereseti lehetőség : 8000—15 000 Ft között. 15 fős brigádok jelentkezését is várjuk. Szállás, étkezés, utazás biztosított. Jelentkezés: SZÖV- ÉPKER Miskolc, Kun Béla út 17. sz. alatt. Az Északmagyarországi Vegyiművek felvesz vegyészmérnököt, okleveles vegyészt, üzemmérnököt, technológus, ill. kutató-, fejlesztőmérnök munkakörbe. Bérezés a gyakorlati időt és munkaköri feladatokat is figyelembe véve, 7000—14 000 Ft/hó. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és oktatási főosztályán. Levélcím: 3792 Sajóbábony, Északmagyarországi Vegyiművek. Telefon: 62-133, 67-111/108-as. A Hőte chili ka Építő és Szigetelő Vállalat I. Üzemigazgatósága felvételt hirdet egy fő részére. elemző és utókalkulációs csoportvezetői feladatok ellátására. Feltétel: közgazdasági szakközépiskola -f mérlegképes könyvelői képesítése, valamint személyi számítógépes gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Miskolc, Fel- ső-Szinva u. 73. sz. alatt a személyzeti előadónál. Gyógyászati Segédeszközök Gyára felvételt hirdet: 1 adminisztrátor, 1 takarítónő. 1 lakatos részére. A B.-A.-Z. Megyei Település- tisztasági Szolgáltató Vállalat Miskolc, Fonoda u. 2. sz. alatti telephelyére, felvételre keres: építőipari árkalkulátori végzettséggel rendelkező kalkulátort, autóalkatrész-ismerettel rendelkező anyagbeszerzőt, hálózati villanyszerelőt. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a fenti címen, illetve a 36-798-as telc- fonszámon 7—15.45 óráig. A B.-A.-Z. Megyei Kórház- Rendelőintézet (3501 Miskolc, Szentpéteri kapu 76.) felvételt hirdet érettségizett lányok és fiúk részére 3 műszakos segédápolói, valamint 8 általános iskolai végzettséggel műtősbeteg - hordó és takarítónői munkakör betöltésére. Továbbá keresünk közgazdasági szakközépisko#aí végzet, tségg el rendelkező, intézeti gazdálkodásban jártas munkatársat. Jelentkezés az intézetvezető fönővérnék Nagy értékű és nagy tetjegft- ményű papírgyártó gépsorhoz korszerű, félautomata és automata gépeinkhez, és azok karbantartásához felveszünk lakatos, villanyszerelő. elektroműszerész, forgácsoló, technológiai csőszerelő szakmunkásokat. Munkaidő: 40 órás munkahét. Folyamatos mmkatend vállalása esetén kiemelt órabér, személyes megállapodás alapján. Szociális és kulturális juttatások. utazási hozzájárulás, munkásszállást tudunk biztosítani. Jelentkezés személyesen a Budafoki Papírgyár munkaügyi osztályán. Bp. xxn„ Gyár o. lő. Az Északmagyarországi Vegyiművek felvesz pszichológust pszichológiai laboratóriumvezetői. valamint műanyagok építőipari alkalmazástechnikájában gyakorlattal rendelkező, vagy ilyen feladatot vállaló építészmérnököt, építész üzemmérnököt fejlesztő mérnök munkakörbe. Bérezés megegyezés szerint: 6500—11 000 Ft/hó. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti és oktatási főosztályán. Levélcím : Eszakmagyarországi Vegyiművek 3792. Sajóbábony. Telefon: 62-133, 67-111/278 mellék. Esztergályost, lakatost, hegesztőt, karosszérialakatost, segédmunkást jó kereseti lehetőséggel felveszek. Nem italozók jelentkezését várom! Török, Miskolc II., Antal J. n. 3. A BORSODI IPARCIKK KERESKEDELMI VALLALAT — szervezeti rendszere korszerűsítésére — Yáfialkiiási irodát hoz iétre EHHEZ OLYAN MUNKATÁRSAKAT KERES, okik ♦ állami és jogtudomány' egyetemi, ♦ kózgazdjsógtudományi egyetemi, ♦ pénzügyi-, számviteli főiskolai vagy ♦ keieske- étrm- és vendéglátóipar; főiskolai végzettséggel rendelkeznek, ♦ 40. életevüket még nem töltötték be és ♦ érdeklődnek az új társulási vállalkozási formák gyakorlót! meg* altsiiása iránt. A 3 hónapnál nem régebbi e kölcsi bizonyítvánnyal és szakmai önéletrajzzal ellátott pályázatokat 1988. augusztus 31-ig kelt a Borsodi Iparcikk Kereskedelmi Vállalat jogi osztályán (Miskolc, Baross G. a. 13-15. sz.) írásban benyújtani. A pályázatokat bizalmasan kezeljük és a pályázat eredményéről a pályázókat írásban tájékoztatjuk. A vállalkozási »rodo működésévé* kapcsolatban részletes fehrilágositást dr, osztályvezető-jogtanácsos ad a miskolci 87-934 sz. telefonon. Borbára János ingatlan OTP-s, 3 szobás öröklakás eladó. kp. OTP-átvállalás. Miskolc, Hadirokkantak út 24. fszt. 3. Érdeklődni: szombat, vasárnap. Alsóvadász, Hunyadi w. 22. sz. alatt háromszobás családi ház eladó sürgősen, irányár: 220 000 Ft. Érdeklődni ugyanott, mindennap. Sürgősen eladó Göröm bolyon 251 négyszögöl telek, házzal. Érdeklődni a ll-511-es telefonon. 1 rekamié 2 fotellal eladó, érdeklődni ugyanezen a telefonszámon. Elcserélném családi házam nagy melléképülettel, ami mindenféle üzleti tevékenységre alkalmas bér házi 2 vagy» 1 -f 2 felesre. Értékkülönbözetet kérek. Érdeklődni: Sehweidel József 20. Napfürdő u. 36. sz. alatt! 2,5 szobás, kertes családi ház 830 m2-es telken azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni a Közdomb u. 51-gyel szemben. Sürgősen eladó tehermentes, szövetkezeti garzonlakás. Miskolc, Könyves K. 29. fszt/4. Martintelep. Alkotmány n. 27. sz. alatti ház telekkel eladó, fele részben beköltözhető. Érdeklődni a helyszínen vagy a 60-606-os telefonon. Nyékládházán új családi ház eladó. 2 szoba + nappali -f* étkező. Érdeklődni: naponta 18 órától Nyékládháza, Ifjúság u. 1. sz. Eladó 2 szobás OTP-fcikás garázzsal, vagy anélkül. Gyoni G. u. 3. IV/13. Eladó Sajóecsegen, régi típusú 2 szoba-összkomfortos, telefonos kis családi ház kerttel -f- mellékhelyiségekkel. Érdeklődni a 89-276-os telefonon, egész nap. Elcserélném 36 négyzetméteres, komfortos házrészemet 1 + 2 fél, vagy 2 + fél szobás, tanácsi lakásra megegyezéssel. Érdeklődni: III., Tömörkényi uu 24. Eladó 208 négyszögen építési telek. Vtz bevezetve, szennyvíz- csatlakozás, aszfaltos út van. Telek mindkét végén nt. a telek Pereces elejeit, a Csajkovszkij út 103. sz. alatt található. Érdeklődni: Pereces, Kodály Z. 36. sz. alatt 17 óra után es hét vegeken, Eladnám, vagy faeeiw Uwcika: 1,5, illetve 2 szobás tanácsira cserélném Miskolc hoz közel, Harsányban tévő, 2 szobás, közművesített. 240 négyszögöl területtel, családi házamat. Érdeklődni : Kazincbarcika 33^368, 8—16 óráig. Eladó Miefeole, Kmn R. úton. 3 szobás, összkomfortos, alápincézett, családi ház, 225 négyszögöl telekkel, dupla g«t rózsásai. Érdeklődni lehet: Miskolc, Kun B. 77. szám alatt, a megjelenés hetében hétfőtől péntekig, 9—27 óra között. Nagyszent-Benedeken a Júnó fölött 646 négyszögöl kordonul szőlő, gyümölcsös eladó. Víz, villany megoldható, a telekre kocsival be lehet állni. Érdeklődni 12—18 óráig; Patak út 6. 111/3. Tiszatúeon lévő 2 szobás családi házam, garázzsal elcserélném miskolci másfél szobás szövetkezetire, vagy garzonra. Érdeklődni: Miskolc, Klapka Gy. u. 32. Ili/2^ du. 4 órától. Garzont vennék az Avason. Készpénz + OTP. Tel.: 66-157. Eladó 2 szobás, fürdőszobás családi ház nagy telekkel, 78 négyzetméteres mellékhelyiséggel, vagy cserélem másfél, vagy kétszobás Killian lakótelepi bérházra, értékkülönbözettel. Miskolc, Somogyi B. u. 56. 600 négyszögöl szántó a Nagykirályon 60 000 forintért eladó. Érdeklődni a 86-141-es telefonon. Miskolc-Tapolcán eladó 520 négyszögöl szőlő-gyümölcsös, esetleg ti fele is. Telefon: 63-791. Miskolc-Tapolcán a központban panorámás családi ház eladó igényesnek. Érdeklődni egész nap a 68- 116-os telefonon, Kovács Tibornál. Szikszó, Fürst S. út 15. miben épült 2 szintes, 5 szobás, központi fütéses és telefonos családi ház + melléképületek eladó. Bolt és buszmegálló 5 percre. Érdeklődni: ugyanitt, vagy telefonon Szikszó, 499 (egész nap). Sürgősen eladó Encsen 3 »*© bás, központi fütéses családi ház garázzsal, gyümölcsöskerttel. Érdeklődni a 77-009-es telefonon, 18—20 óráig Szépfekvésű 1200 négyszögöl szőlő Miskolchoz közel. Bükkaranyoson eladó. Érdeklődni: Bükkaranyos, Báthory u. 18. Székely. Elcserélnénk tanácsi garzonra Győri kapui nagvkonyhás, 1,5 szobás, IV. emeleti tanácsi lakásunkat a Győri kapu környékére, értékkülönbözettel. Érdeklődni a 84-715-ös telefonon, 20 órától. Sürgősen eladó télen Is lakható bükki lakóház, családi üdülőnek is alkalmas. Részlet- fizetés lehetséges. Leveleket: „Lillafüred 407012** jeligére a hirdetőbe. SZÁMÍTÁSTECHNIKÁI MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK IBM PC gyakorlattal rendelkező programozót, rendszerszervezőt, pénzügyi területen jártas ügyvitelszervezőt, agilis üzem- és munkaszervezői, valamint gyakorlott gyors- és gépírót. Alkalmazási környezet: Eredeti IBM PC-hálózathoz kopcsod elektronikus mérlegrendszer. BÉREZÉS a Ksz alapján, megegyezés szerint, plusz teljesítménytől függően 50% mozgóbér. JELENTKEZÉS a B.-A.-Z. M-i Állatforgalmi és Húsipari Vállalat szervezési és számítástechnikai osztályvezetőjénél, Gorda András, Vágóhíd u. 16. TeU 18-884. (MH 139879) Eladó 300 négyszögöl hétvégi telek Tiszalúc—Tiszadob között, Bárányszegben. Érdeklődni: Sa- jóecseg, Kossuth Lajos 9. sz. Szövetkezeti garzon eladó a Killián-délen (plusz pincehelyiség). Érdeklődni: Könyves K. u. 23. fszt. 3., vagy telefonon: 72-855, délután 5 órától. Eladó, vagy öröklakásra cserélhető OTP-átvállalással, újonnan épített, 4 szoba-összkomfortos családi ház az I. kerületben. Érdeklődni csak hétvégén: Miskolc I., Csalogány u. 5. Eladó 2,5 szobás, földszinti, 61 négyzetméteres szövetkezeti lakás a Középszeren. Tel.; 12-228. összkomfortos, egy-, \’agy másfél szobás, bútorozatlan albérletet keresek. Gyerek van. „Bizalom 410347** jeligére a hirdetőbe. 2,5 szobás, telefonos, tehermentes VIII. emeleti OTP-örök- lakásunkat elcserélnék 1,5 szobásra, vagy garzonra + kp. Telefon : 66-279. Elcserélnem t,5 szoba-összkomfortos tanácsi lakásom hasonlóra, bárhová. Cím: Boza Tamásné, 3529 Engels u- 77. VII 2. Eladó 3 szobás, összkomfortos családi ház nagy telekkel, olcsón. Érdeklődni: szombat- vasárnap délelőtt Bocs, Széchenyi n. 35. »&. alatt. Eladó négvwzobás, gázfűtéses, új családi ház. Az udvarban műhellyel, bármilyen tevékenységi lehetőséggel. Ipari áram van. Érdeklődni: Miskolc (Mar- tintelep)., Kisfaludy u. 63. Elcserélném Miskolc, Vörös Hadsereg ót 17. sz. alatt lévő (Tetnebázy toronyház hetem e1 etesd házfelügyelői lakásom, nyugdíjazás miatt. Cseréhez régi 2 szobás, vagy másfel szobás lakás szükséges. ffeléttieiyftsége* vewwéfc, bérelnék. Leveleket „Belváros 448321** jeligére a hirdetőbe kérek. Eladó AMATI dobf elszerelés! Érdeklődni telefonon, 68-780. Babérkoszorús, hungaria champion apától, fekete cocker spaniel kölykök eladók. Érdeklődni: Herkely Károly, Mezőkövesd, Móricz Zsigmond út 5. Szekrénysor, ütőgarnitúra és seines tv eladó. Érdeklődni 18 és 29 éra között hétköznap. Miskolc. Jósika út 2. II1/15. Alig használt Hi-Fi Panasonic videomagnó olcsón eladó. Miskolc, Kulicb Gy. xu 83. 3/2. 4 db 176 literes, jó állapotban levő boroshordó eladó. Érd. a 62-435-ős tel. Olcsón eladó Samsung, original videomagnó és nagy teljesítményű, gyorsmásolós rádiómagnó. 65-468. Biemme ola^z babakocsi eladó. Miskolc, Bíró ót 14. III/12. „Kossuth** szőlőprés, eredeti állapotban eladó. Érdeklődni: Boldva, Zrínyi ót 17. sz. alatt. Gorabakedvelők. figyelem .* I Egész évben kapható zsákos I laskagomba Bárhol termeszt- ► hető. termése 3—5 kg. i zsák ' ára 120 Ft. Beszerezhető: Tetemvár Alsó sor 58. Veritas 3«* kéttűág>fa* kötőgép új, eladó. Érdeklődni egész nap: Felsőzsolca, Kun Béla 3. sz. alatt. SONY BET A MAX típusú videomagnó eladó. Érdeklődni: Pataki I. u. 5/a. Fajtiszta írszetter-kölykök eladók. Érdeklődni: Mályi, Bem u. 20. sz. Vennék jó állapotban lévő. műbőr ülőgarnitúrát. Telefon: 16 órától 62-591. Pianínót vennék, zeneiskolás tanulónak. Telefon: 38-880. Üj állapotban lévő menyasz« szonyi ruha olcsón eladó. Érdeklődni: Tetemvár 57. WÄHLT ORT. ipari sik kötőgép eladó. Érdeklődni: Miskolc, Széchényi út 22. II/6. sz. alatt, Varga Sandornénál. Jácint színes televíziót garanciás, azonos értékben gépkocsi« ra cserélném, vagy riadó. Érdeklődni a 86-141-es telefonon, 16 óra után. 15 db kútgyűrű riadó. Érdek« lótlni: Her nádnémeti, Munkácsy M. u. 44. Éladó nagyméretű betonkeverő, szalagfűrész és kétkazettás magnó-rádió-Iemezjátszó. Mis«, kolc, Baráthegyalja 18. sz. Üj, vámkezelt japán video, távszabályozós eladó. Érdeklődni: 67-140. KJLU széntüzelésű kazán eladó. Miskolc, László J. a. tll. Konyhabútor egyedi készítésű és t heverő eladó. Kruspér a. 3., du. 6—8-ig. Éladó velúr kosztüm igényesnek és féléves Hitachi magnó* deck. Érdeklődni: 74-314. Garázs eladó az Avas ül. ütemben. Miskolc, Jósika «. Sy-a. 1/8. jármű Eladó ZO-s rendszámú Yvn- bant személygépkocsi lejárt műszakival. Irányár: 15 000 Ft. Érdeklődni lehet az esti órákban özv. Mándli Ferencivé Miskolc, Madarász Viktor u. 3. m/4. Jó állapotban lévő Wolk&w»» gén 1300 típusú személygépkocsi 70 ezerért eladó. Telefon: 67-460, 8—16 óráig. Gaz 69-«« trim kitűnő állapotban riadó* Érdeklődni: Varga Tibor, Sajéüd, Dózsa Gy. 42. Eladó UF Skoda S tOO-as személygépkocsi érvényes műszakival. Irányár: 18 000 Ft. Érdeklődni a délelőtti órákban: Csoe* da«, Engels n. 32. l/l. YP-s Dácia riadó, Érdeklődni a 66-222-es telefonszámon, irányár: 78 000 Ft. Eladó UC írsz. Trabant Combi 25 ooo Ft-ért. Érdeklődet: Kruspér u. 3., 18—20-ig. házasság 179/65, 27 éves, elvált, gyerme* gét egyedül nevelő értelmiségi nő keresi társát 33—46 év közötti férfi személyében, házasság céljából. Lakásom van, de e! is költözhetek. „Család 236225** jeligére a kiadóba. oktatás Oroszból és történelemből tanítást válialok. „Minden szinten 236217” jeligére a kiadóba. Matematika és fizika korrepetálás, oktatás és kezdőknek angoltanítás. Telefon: 85-331. este 6 óra után. Kavics, homok, kö száltftása bili. gk.-val, megrendelhető a 84-458-as telefonon. Mindenféle szőnyeget, geppef tisztítok, október 31-ig kedvezménnyel : Banáné. Miskolc. néz u. 13. Hívjon, házhoz megyek. Bejelentés: naponta 16.39-tóf 17.30-ig. Szobafestést, mázolást, tapétázást és leadásra kerülő tanácsi lakások felújítását rövid határidőre vállalom. Tel.': 85-179. Állatbarátokhoz cicákat elhelyeznénk. i5-537-es telefon. Fogorvosi rendelőnek helyiség az SZTK mellett kiadó. Telefon: 65-248. B.-A.-Z. MEGYEI ALLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VÁLLALAT felvétett hirdet az alábbi munkakörökbe: 48 raktári átvevő-átadó Ó villanyszerelő 9 elektroműszerész « lakatos 4) esztergályos # kőműves Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi csoportjánál, 8-as autóbusz-végállomás