Déli Hírlap, 1988. július (20. évfolyam, 154-179. szám)

1988-07-27 / 176. szám

Hat nap, hat koncert Miskolci siker Olaszországban Tokajban, a művelődési házban szombaton délután 6 órakor nyílik a 36. Tokaji Nyári Művésztelep záró ki­állítása. Az Országos Köz- művelődési Központ, Tokaj város Művelődési Háza, va­lamint a Zilahy György Mű­vészetbarátok Köre közös rendezésében június 30-án megnyílt nyári művésztele­pen az egyhónapos időszak alatt két tábor működött egy­más mellett: az amatőr kép­zőművészek és a körvezető tanárok tábora. Itt készült munkáikból ad ízelítőt a tár­lat. nek. Alapítótagja volt a Pedagógiai Filmgyárnak, ahol 1919-tól haláláig oktatófil­meket készített. Sok megol­datlan technikai problémával foglalkozott, többek között a gyors mozgások fényképezé­sével. Akkoriban — nem úgy, mint mostanában — előfor­dult még, hogy egy katonai célú kutatás békés, mond­hatni polgári eredményt produkált. A bevezetőben le­írt elektromos elven műkö­dő fényképezőgép-távkioldót például egy hadmérnökkel karöltve konstruálta Zit- kovszky, a szerkezet ugyan­is eredetileg ágyúk távirá­nyítására készült... Kiss József * A Herman Ottó Múzeum Fotótörténeti Gyűjteménye kéri mindazokat, akiknek birtokában Zitkovszky Bélá­val, munkásságával kapcso­latos dokumentumok vannak, jelentkezzenek, segítsék a kutatómunkát. A Miskolci Szimfonikus Zene­kar visszaérkezett Olaszország­ból. Mint arról hirt adtunk, jú­lius 17-én utaztak el a Musica Riva nemzetközi zenei feszti­válra. A hatnapos látogatás — mely a Bolzanói Szimfoni­kus Zenekar meghívására történt — sok munkával telt: naponta egy-egy kon­certet adtak. A Ríva del Gardában megrendezett ran­gos fesztivál a fellépési le­hetőségek mellett arra is al­kalmat nyújtott a zenekar­SZEBDA Kossuth ridió- 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? Jéták és muzsika tíz percben. — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Klasszikusok délidőben. A vo­nósnégyes mesterei. — 14.00: Hírek. — 14.10: A magyar nyelv századai. — 14.25: OperasLáge­rek. — 16.00: A Népzenei Han­gos Újság melléklete. — 16.00: Hírek. — 16.05: Szívesen hall­gattuk. Bolond csütörtök. — 17.00: Mi közünk hozzá? Eny­híteni a gondokon. — 17.25: Ipargazdák. — 17.30: Eljegyzés lámpafénynél. — 10.02: Moldo­va György: Bűn az élet (könyvszemle). — 18.15: Hol volt. hol nem volt ... — 18.30: Esti Magazin. — 19.05; Az Esd Magazin melléklete. — 19.15: Közérdekű magánügyek. — 20.15; Tórőcsik Mari és Darvas Iván sanzonfelvételeiből. — 20.30: „A szövetkezés nem gyógyír a társadalom nyomo­rúságára”. — 21.00: Operabér- let. Bizet: Carmen. Batta And­rás műsora. — 22.00: HírVilág. Hírek — tudósítások — kom­mentárok — sport. — 22.30: Döntsön ,.BABA”-val! — 22.45 : Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. — 23.44 : Til­lav Aurél madrigálokat vezé­nyel. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió; 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: Nótamuzsika. — 13.00: Hírek. — 13.05; Gyermekeknek. — 13.05; Winnetou. Kan May regénye. — 13.35: Szív. Ed­mondo De Amlcis regénye. — 13.45: Időjárás- és vízállásje­lentés. — 14.00: Iránytű. — 15.00: Hírek. — 15.05; Zeneru­lett. Szórakoztató zenés dél­után. — 17.00: Hírek. — 17.05: Intimllsta. Könnyűmüfajű be­szélgetések. — 17.30: ötödik se­besség. Ifjúság — politika — kultúra. — 18.30: Garázs. A mikrofonnál: Nagy Feró. — 19.00: Hírek. — 18.05: Album-, ajánlat. — 20.06: Aláírás; fotó Liebmann. — 20.38: Éjszakai va­rázs (zenés játék). — 21.00: Hí­rek. — 21.05: Pillangó. Móricz Zsigmond regénye. — 21.31; Moszkvából érkezett — 22.01: Mész«, messze . . . Régi magyar világutazók nyomában. 22.41: Mélyrepülés. — 23.00: Hírek. — nak, hogy találkozzék azok­kal a neves művészekkel, akik mesterkurzusokat tar­tottak a fiatal muzsikusok számára. A vendégként szereplő Miskolci Szimfonikus Zene­kar háromszor lépett fel a fesztiválon, három alkalom­mal pedig a környéken, a festői Dolomitok üdülőhe- helyein. A zenekart Kovács László dirigálta, két alka­lommal azonban átadta a karmesteri pálcát Mészáros Jánosnak, a Musica Riva fesztivál igazgatójának. műsor 23.10: A dzsessz története. — 23.50: Behár György szerzemé­nyeiből. • Bartók rádió: 13.00: Hírek. — IC. 05: Visszaszámlálás. — 14.00: Ü.i kóruslemezeinkbol. — 14.25: Rádiószínház, végtelen komédi­ák. — 15.09: Nagy siker volt! A Concentus Hungaricus Mo- zart-hangversenye a Pesti Vi­gadóban. — 16.17: Barokk mu­zsika, — 17.00: V matermskom jazyku. — 17.30: Mihály And­rás műveiből. — 17.50: Hírek. — 17.55: Kapcsoljuk a bay- reuthi Festspielliaust. Wagner: A nibelung gyűrűje. — Kb.: 20.30: Corelli- és Albinoni-mű- vek. — 21.00: Lobogl szerelem. — 21.04: A Hobó Blues Band felvételeiből. — 21.30: Fiatalok a seregben. — 22.00: Híres zon­goraművészek felvételeiből. — 22.39: Teljék, múljék az idő. Az MR és az NDK rádió két­nyelvű műsora. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsor­ismertetés. Hírek, időjárás, — 17.35: Gazdaságról zene köz­ben, (A tartalomból: Kiskeres­kedők nagy gondokkal — Gé­pet — miből?). Felelős szer­kesztő : Paulovits Ágoston. — 1-8.00—18.15; Észak-magyarorszá­gi Krónika. — Reklám. — 18.20: Ablak az országra. Fodor Lász­ló jegyzete. — 18.25—18.30: Lap­éi» müsorelőzetes. Televízió, 1, műsor: 10.45: Hí­rek. — 16.55: Ütravaló. — 17.25: Front, kegyelem nélkül. NDK tévéfilmsorozat. — 18.25: Áll­junk meg egy szóra! Grétsy László és Vágó István nyelv­művelő műsora. — 18.45: Té­vétoma. — 18.50: Cim-cim. Iro­dalmi rejtvényműsor gyerekek­nek. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.05; ..Megint jönnek”. — 20.35: Ki mit tud? Vii. Elődöntő. — 22.35: Hír­adó 3. Televízió, 2. műsor* 18.30: Képújság. — 18.35: Nachrich­ten. Hírek német nyelven. — 18.40: Sportmúzeum. — 1-9.00: Abrahám gyermekei. — 19.30: A szomszéd szemével Finnor­szágban. Finn dokumentum­film. — 20.00: Képújság. — — 20.05: Motorbicikli. Tévé­film. — 21.05: Híradó 2. — 21.20: Zenés nyári esték, Pri­madonna. Zenés játék. — 22.20: Képújság. Szlovák televízió: 16.50, Do­kumentumfilm. — 17.15: A nap percei. — 17.25: Élni tudni (be­fejező rész). — 17.55: A szocia­lista országok életéből. — 18.20: Esti mese. — 18.30: Honvédel­mi magazin. — l'9.30: Híradó. — 20.00: NDK tévésorozat (ism.) — 20.25: Az ökrök háborúja (tévésorozat, befejező rész). — 21.25: A kék kincs szigete (ku­bai dokumentumfilm). — 22.30: Szovjetunió—Atlanta Hawks férfi kosárlabda-mérkőzés. Kiállítások: Mini Galéria (10—18) : Roskoványl ' Tstván festményei. — Vasas Galéria (14—19) : A királdi alkotótábor anyagából. — Herman Ottó Múzeum Képtára (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Borsod-miskolci Múzeum (10— 18) : Kondor Béla-emlékkiállí- tás. — Híres régészeti kultú­rák megyénkben. — Herman Ottó Emlékház (10—18) : Her­man Ottó élete és munkássága — A Bükk élővilága. — Diós­győri vár (9—18) : A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (9—18) : A miskolci fotográfia története. — A miskolci színé­szet története. — Magyar Or­thodox Egyházi Múzeum (10— 18) : A Magyar Orthodox Egy­ház művészeti és kulturális Öröksége. — Herman Ottó Em­lékpark (10—18): A Bükk-hegy- ség keletkezése. — A Bükk- hegység és az ember kaocso- lata. — Központi Kohászati Múzeum (9—17): A nyersvas- gvártás története. — Acélgyár­tás — Kovácsolás — Hengerlés. — Massa Múzeum (9—Ä) : A diósgyőri kohászat története 1870-ig. — A kohászatban hasz­nált kéziszerszámok. RÓNAI VIDEOMOZI Akit Buldózernek hívtak Mb. színes olasz filmvígjáték Főszereplők: Bud Spencer. Rei- mond Harmsdorf Kezdés: 17 és 19 órakor A klubhelyiségből Szép sikert arattak a infs~ koíciak a Mozart-est és a Bizet-est alkalmával: a kö­zönségnek leginkább a Ga-* lántai táncok, Mozart A-dúr hegedűversenye (Iván Tímea közreműködésével), s Bee-* thoven V. szimfóniája tét-» szett. A közönségsiker mellett 3 fellépésükkel szakmai kö­rökben is elismerést vívtalc ki a miskolci zenészek: jö-^ vőre ismét ott lesznek a Musica Riva fesztiválon, dö már nem vendégként, ha^ nem mint fesztiválzenekar. Filmszínházak: Béke (f3 f5): A három ,-armgó (mb. szí* amerikai, kiemélt 1. helyár!) —* (f7 és f9): Nyitott ablak (szí. magyar, felemelt helyér!) — Béke kamara (f4 és f6) : Silve­rado (mb. szí. amerikai. 14 év. kiemelt 1. helyár!) — Béke vi­deo (f8): öldöklés San Fran-* ciscöban (szí. hongkongi) —• Kossuth (f3) : Asterix Britanniá­ban (mb. szí. francia). — (hnő): Nyitott ablak (szí. magyar, fel­emelt helyár!) — * (7 és 9): A három amígó (mb. szí. ameri­kai, kiemelt 1. helyárb — He- vesy (f3, f5. f7 és f9): Jiin Craig (mb. szí. ausztrál, fel­emelt hely ár!) — Táncsics (f5 és f7): A bolygó neve: Halál (szí. amerikai, 16 év. kiemelt 2. helyár!) — Táncsics kamara (S és f?)! A Beverly Hills-i zsaru (mb. szí. amerikai. 14 év. kiemelt 1. helyár!) — Táncsics video (f5, f7 és n9): A köd (szí. amerikai. 16 év!) — Ady Műve­lődési Ház (5 és 7) : Aladdin (mb. szí. olasz, kiemelt 2. hely­ár!) — Tapolca, Ady (4 és fi): 48 óra (szí. amerikai. 14 év. ki­emelt 1. helyár!) — Vasas park­mozi (9) : Vágyrajárók (mb. szí. francia, 14 év, kiemelt 2. helv­ár!) — Krúdy (f7) : Fantaszti­kus labirintus (mb. szí. ameri­kai. kiemelt helyé r!) — Avas kertmozi (9): Poszeidon-ka- tasztrófa (amerikai, 14 év, fel­emelt helyár!). CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek,; —4 8.20: Mit olvashatunk a Béke ég Szocializmus című folyóiratban? — 8.30: Éneklő Ifjúság. — R.47: Radioton-korongokról. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00 3 Napközben. Zenés délelőtt. — 11.00: A szabó család. — 11.313 A Pickwick Klub. Charles Dickens regénye folytatások­ban. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. —i 8.05: Napraforgó. — 9.00: Hírek. — 9.05: Operettkedvelőknek. — 10.00: Rivaldafényben. — 11.003 Hírek. - 11.05: Világújság. — 11.10: Térkép és útravalo. —• 11.30: Baiaton-rádió. Bartók rádió: 8.00: Hírek. —i 9.08: Magyar szerzők cimbalom­darabjaiból. — 9.35: Zenekari muzsika. — 11.05: Pillanatkép. — 11.10: Magyarán szólva. — 11.25: XVI. századi madrigálok. — 11.33: Asconai ünnepi játékok — 1987. Miskolci rádió: 6.20—6.30 ég 7.20—7.30: Reggeli körkép. Hí­rek. tudósítások, információk, szolgáltatások Borsod, Heves ég Nógrád megyéből. Televízió, 1. műsor: 8.55: Té­vétorna nyugdíjasoknak. — 0.00: Képújság. — 9.05: Tele­doktor. Orvosi tanácsok tíz percben. — 9.15: Szünidei ma- tmé* — 10.20: Állatkertek 2000- ben. Angol dokumentumfilm­sorozat. — 10.50: Képújság. SUPER CHANNEL A* Avas-délen, az 5-ös csa­tornán fogható kísérleti műhol­das televízióadás csütörtöki programja: 7.00: Supertime — Rajzfilmek, sorozatok, fantasztikus kalan­dok gyerekeknek. — 8.00: Music Box — Zenedoboz. Pop- és rockzenei slágerlisták, klipek, interjúk, hírek. — 13.00: Cani­to! — A tegnapi adás ismétlé- se* ’ 13.25: Várható időjárás. — 13.30: Sons and daughters — Fiaink és lányaink. Ausztrál filmsorozat két család vnszálvá­rói. — 14.00: Music Box — Ze­nedoboz. Pop- és rockzenei slágerlisták, klipek, interjúk, hí­rek — 15.55: Várható időjárás.— 16.00: Supertime — Rajfilmek, fantasztikus kalandok. móka gyerekeknek. — 18.30: Dr. Who — Sci-fi sorozat- — 18.55: Spor­“J1? Chance — Sportolási lehe­tősegek. — 19.25: Várható idő­járás. — 19.30: The Lenny Henry Show. Az egyik legtehefr' ségesebb fiatal brit komikum és sztárvendégeinek félórála. — 20.00: Baseball-összeállítás az Egyesült Államokból. — 21.00: Assassinatioo Run w Orgyilkos futam. Bűnügyi sorozat. — 22.00: Hírek. — 22.30: Várható időiá- rás. — 22.35: Pro Celebrity Golf. — Golfhlrek. — 23.35* Nemzetközi golfhírek. — 23.40: Gaelic Football ’88. Futball Ír­országból. — 0.40: Music Box — Zenedoboz. Pop- és rockzenei slágerlisták, klipek. interjúkj hírek. — 2.i0: Műsorzárás. #Í1IB||§ x • » : ★ Az első magyar játékfilm operatőre, Zitkovszky Béla feltehetően városunk szülötte. Műterme a mai Napsugár cukrászda melletti közben állt Ki tud róla? rr Ős-operatőr Megelevenedett képeslap a a századforduló tájáról: ko­moly külsejű fiatalember ácso- rog a Városháztéren — ekkor alig 30 éves —, tőle néhány lépésre a kor műszaki színvo­nalának megfelelő nagyméretű lemezes fényképezőgép. Ket­tejüket csak egy vékony huzal köti össze: akkortájt - a gáz- világítás korában - ez még nem olyan nyilvánvaló kapcso­lat, mint ma, az elektronika évtizedeiben ... A fiatalembert Zitkovszky Bélának hívták, fényképész, és a íilmlecnnika jeles úttö­rője volt. Az ominózus elekt­romos huzalról, így ír: „ ... nagy előnyét látom még utczai felvételek alkalmával is, midőn a szokásos csopor­tosulások elkerülése végett a villanyvezeték huzalát ke­zemben tartva várok, míg az illetők megúnják az ácsor- gást...” + A ZITKOVSZKY­DOSSZIÉ A fenti sorok a Szakfény­képészek Közlönye 4. füzeté­ben olvashatók, 1895-ös dá­tummal. A folyóiratot maga Zitkovszky Béla alapította, s műterme szomszédságában nyomtatta ki a Wesselényi és Gedeon nyomda: mindkét cég a mai Napsugár cuk­rászda melletti közben volt található. Azóta majdnem kerek egy j évszázad telt el, mégsem il­lendő, hogy az utókor ilyen mértékben megfeledkezett a magyar fotográfia és film­technika e jelentős személyi­ségéről. (Mi sem jellemzőbb: az Életrajzi lexikonban és az Üj filmlexikonban még a nevét is tévesen — Zsit- kovszkynak — írták ...) Most megkezdődött az adatgyűjtés a Herman Ottó Múzeum Fotótörténeti Gyűj­teményében; Tárcái Bélának, a gyűjtemény vezetőjének asztalán lassan hízik a Zit- kovszky-dosszié. Sajnos igen keveset tudunk róla: mis­kolci születése sem bizonyí­tott teljes mértékig, testvé­reit azonban megtalálták az évkönyvekben. + AZ ELSŐ JÁTÉKFILM: A TÁNC Ismerjük műtermének he­lyét — ma már nem létező épület, az egykori Széchenyi utca 45. —, fennmaradtak megrenúelőkártyák. Az em­lített Szakfényképészek Köz­lönyének mindössze egy szá­ma maradt fenn, a folyóirat — ha Hevesy Iván adatai helyesek — valószínűleg 190G-ig jelent meg. (Ha ez így volt, akkor ez volt a leg­hosszabb életű ilyen kiad­vány.) Mindenesetre 1906-ban, mikor megindult a híres Fény című folyóirat a fővá­rosban, Zitkovszky Bélát már ott találjuk a szerkesztők névsorában. 1899-től vezette az Uránia Tudományos Szín­ház laboratóriumát. (Ez az intézmény a mai szabad- egyetemi formához volt ha­sonló, itt készültek az első oktatófilmek is.) Saját készítésű kamerájá­val ö forgatta az első ma­gyar játékfilmet 1901-ben, melynek címe A tánc volt. 1906-ban is ott állt a íel- vevőgép mögött, mikor II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvait hazahozták Magyarországra, valamint három évvel később, amikor Blériot, a híres repülő le­szállt Budapesten. Borsod néhai koszorús költője, Kiss József azonos című költemé­nye alapján 1915-ben meg­rendezte és leforgatta a Si­mon Judit című filmet, mely­ről az akkori sajtó elisme­rően írt, anélkül, hogy Zit­kovszky nevét említették volna a cikkekben... + HADMÉRNÖK IS SEGÍTETT A hazai filmgyártás bein­dulása után számos produk­cióban vett részt, operatőre volt A munkászubbony, az Ágyú és harang, Az eiítélt című és számos más film­Zárótárlat A CSEPEL MŰVEK VASMŰ felvételre keres KOHÁSZ MUNKAKOROK BETOLTESERE férfimunkaerőket - folyamatos műszakban szakmunkásokat és betanított munkásokat. KERESETI LEHETŐSÉG: 8000-14 000 Ft között EZENKÍVÜL kovácsok, lakatos szakmunkások jelentkezését is várjuk. KERESETI LEHETŐSÉG: 7000-11 000 Ft között Munkásszállást biztosítunk! Korszerű munkásszállónk vanl JELENTKEZÉS: I személyesen a Csepel Művek 2. sz, kapujánál, a központi munkaerő-gazdálkodáson, Szabó János elvtársnál. (Megközelíthető: a Boráros térről hév- vei, Csepelre 3. megálló.) I Levélcím: CSM Vasmű, 17S1 Budapest, Pf. 104. i Telefonszám: 572-511/33-34 mellék, munkaügyi o.

Next

/
Oldalképek
Tartalom