Déli Hírlap, 1988. június (20. évfolyam, 128-153. szám)

1988-06-14 / 139. szám

A sport jegyében rendezik Miskolci iijúsági napok Mág nem végleges, deösz- szeálhtották az idei miskol­ci ifjúsági napok program­it- A rendezvényekről a j szervezők egyikétől Bányász Mónikától, a KISZ Miskolc Városi Bizottsága titkárától kaptunk tájékoztatást. A mostani MIN szeptem­ber 9-e es 11-e között tesz. A programok központja idén a városi sportcsarnok és kör­nyéke. Az eddigi centrum — a Tanácsház tér és a Sza­badság tér — ugyanis mar javában építési területnek számít ősszel; erre folytató­dik a főutca rekonstrukciója. A sportcsarnok térsége egyéb­ként Pózért is megfelelőbb helysen, mert az idei ifjú­sági napokat az egészség- megőrzés, az egészséges élet­mód, a sport és az olimpia jegyében rendezik meg. A hivatalos megnyitót szeptember 9-én, pénteken délután 6 órától a sportcsar­nok e'őtt tartják. Ezt az el­sős középiskolások fogada­lomtétele, majd az utca-, jobban mondva a térbál kö­veti. ♦ GYEREKEKNEK IS „Vonalban vagyunk” — a hagyományos telefonos vetél­kedőt a MÁV Igazgatóság KISZ-esei szervezik. Ezúttal csak három csapat — a di­ák, az értelmiségi és az ifjú­munkás rétegtanács váloga­tottja — méri össze tudását A verseny megelőzi a MIN Gvöngyös­táborok Az idén is várják a diá­kokat a balatonszemesi és a tiszafüredi üdülőtáborok. Ezeket ebben az évben a KISZ KB Középiskolai és Szakmunkástanuló Tanácsa üzemelteti — ez korábban az Express feladata volt —, s újfajta programokat szer­vez Gyöngyszemek elneve­zéssel. Az egyhetes turnu­sokban Balatonszemesen 1500, Tiszafüreden 384 üdülőt helyezhetnek el, négyszemé lyes sátrakban. Megérkezés­kor a táborok lakói bizonyos mennyiségű gyöngyöt kap­nak — ezeknek az ára ben- nefoglaltatik a részvételi díj­ban —, s velük fizethetnek a különféle rendezvényeken A programokat szervező cso­portok ugyanakkor gyöngy­bevételre, így több költő­pénzre tehetnek szert. Az üdülés végén a gyöngyöket a gyöngybank visszaváltja. Ezekben a táborokban szóra­kozási, ismeretszerzési, sze­replési és kereseti lehetősé­geket egyszerre kínálnak a szervezők. Balatonszemesen 30, Tiszafüreden 12 turnus tagadását tervezik. megnyitóját, már pénteken délután fél háromkor „tele­font ragadnak” a verseny­zők. S ugyanezen a délutá­non — valószínűleg a Cent­rum Áruház előtt — a né- zelődőket városunk és kör­nyéke öntevékeny művészeti csoportjai szórakoztatják. Másnap reggel 9-től dél­után 4-ig a sportcsarnok kör­nyékét a legkisebbek népesí­tik be. Nekik szánják a MIN- gyermeknapot, sok szórakoz­tató műsorral. Ugyanitt egész nap sport- és ügyességi ver­senyeket tartanak. Lesz ko­sárlabda és asztalitenisz, s a legújabb sport-divat, a BMX- kerékpározás helyi virtuózai is megmutathatják: mire ké­pesek két, vagy éppen egy keréken. + FÓRUM ÉS FUTÓVERSENY A versenyekre másnap is várják az érdeklődőket. Mint ahogyan szombat után va­sárnap is érdemes lesz fel­keresni a Széchenyi utat. A Centrum Áruház és a vil­lanyrendőr között kirakodó- vásáron kínálják portékáju­kat az árusok. A szervezők a hírek szerint ügyelnek majd rá, hogy főleg a való­ban értékes népművészeti alkotások jelentsék a vásár­fiát, s minden eddiginél ke­vesebb legyen a bóvli. Azt pedig az előkészítő bizottság korábbi ülésén hallottuk, hogy arra is vigyáznak: le­hetőleg egyforma sátrakból, pavilonokból árusítsanak a kereskedők, s ne szégyellrii- való tákolmányokból. A Nép­kertben is lesz egy sátor, de itt nem kell pénzt köl­teni. Az egészségügy szak­emberei szolgálnak hasznos tanácsokkal a helyes élet­módról, a testedzésről, sőt, még úgynevezett kondi-teszt elkészítésére is vállalkoznak. Szombaton nem fejeződik be a gyereknappal a rendez­vények sora. A nagyobbak­nak ajánlják a nyilvános fó­rumot, ahol városunk vezetői válaszolnak az érdeklődők kérdéseire. Este 8-tól pedig MIN-show lesz, benne nép­szerű szórakoztatók gondos­kodnak a felhőtlen jókedv­ről. Az utolsó napon nagysza­bású futóversenyen mozdul­hat meg a város apraja- nagyja. Több helyszínről raj­tolnak a nevezők, a célsza­lagot a sportcsarnok előtt szakíthatja át a befutó. Es­tére már csak az ifjúsági napok zárórendezvénye és az ifjúsági bál marad. B. A. A demokratizmus Csengetés volt a címe an­nak a műsornak, amelyet szombat délután láthattunk a televízió második programjá­ban: a cim az iskolai tan­órák kezdetét-végét jelző csen­gőszóra utalt. Ez a csengetés azonban - mármint a műsor - egy óránál jóval hosszabb, több évtizedes időintervallum lezárását jelezte, s megpró­bálta körvonalazni a csenge­tés után következő időket. A műsor apropóját a fő­városi pedagógiai vezetők évi rendes tanácskozása ad­ta: ezen a fórumon az idén az iskolák önállósága, az is- kolairányitás, az iskolaveze­tés demokratizmusa volt a téma. A Csengetés műsor­vezetőjét, Feledy Pétert, az illetékes tanácsi főosztályve­zető, és az Oktatáskutató Intézet egyik munkatársa se­gítette eligazodni e fontos kérdésekben, nyilatkozott to­vábbá a budapesti pártbi­zottság egyik titkára, vala­mint több iskolaigazgató. A téma egyáltalán nem periférikus — mármint az iskolai élet demokratizálása —, sőt, igen szemléletes pél­dákat kínál arra, milyen ne­hézségekkel is jár elsajáti­T V tani a demokratizmust, még glapfokon is. „Az iskolák kezében van a kibontakozás nemzedéke”' — mondja a párttitkár. „Jó az új oktatási törvény, él­jen hát mindenki a kapott jogokkal” — mondja a hi­vatal képviselője, „az iskolá­ban sem lehet szélesebb a demokratizmus, mint társa­dalmi környezetében” — fi­gyelmeztet a kutató. A meg­kérdezett iskolaigazgatók úgy érzik, kísérleteznek, innovál- nak, ha lehet, az újabban szaktanácsadóvá átkeresztelt szakfelügyelőkre viszont nincs múlhatatlan szükségük. Megtudhattunk még szá­mos megnyugtató tényt is. Többek között: végre vala­miben nem vagyunk lema­radva, az oktatás válsága ugyanis világjelenség. Aztán az állatorvosi egyetem ösz- szes lóbetegséget feltüntető lóóbrája példájára megszü­letett a kísérletezőkedvű, jobbításra, innovációra kész pedagógus prototípusa: az ilyen pedagógus nagyon te­Nyehlanulás, kiállítás, zeneünnep Az Alliance Francaise városunkban Tíz év utón szűnt meg egye­temünkön a francia lektor „intézménye”. A francia kul­túra miskolci nídjának szere­pét az Alliance Francaise vet­te át, amely Magyarországon első vidéki szervezetét váro­sunkban hozta létre, a TIT-tel karöltve. Nyelvtanfolyamokat indí­tottak, koncerteket rendez­tek, előadásokat szerveztek csaknem egyéves működé­sük alatt, és így lesz ez a jövőben is. Sőt! A TIT Alli­ance Francaise az ötletadó­ja, egyik gazdája A zene ünnepe elnevezésű június 21-i programnak, amely a Miskolci Nyár hivatalos megnyitója lesz. (Ezen — egyebek között — francia sanzon- és vacsoraestet ren­deznek a Pannónia Szálló Spaten éttermében.) Illusztrációink arról a ki­állításról valók, amely a hét közepéig még megtekinthető a Mini Galériában (a Kos­suth u. 11. szám alatt), amely az Antillái kulturális hetek elnevezésű rendezvénysoro­zat keretében, a TIT Alliance J Francaise, a Montpellier-i I Francia Mediterránkutató In- ■ tézet és az Air France szer­vezésében szerepelt Buda­pesten. majd Pécsett. KEDD Kossuth rádió; 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12.45: Intermikrofon. Zenes szomszédolás. — 13.00: Klasszi­kusok délidőben. — Zenekari muzsika. — 14.00: Hírek. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25: Orvosi tanácsok. — 14.30: Ozsesszmelódiák. Kiss Imre mű­sora. — 15.00: Zsebráüiószínház. Így már pofonegyszerű (hang- játék). — 15.21: Táncházi mu­zsika. — 15.40: Poggyász. Tud­nivalók utazóknak. — 16.01): Hírek. — 16.05: Éneklő Ifjúság. — 16.20: Test-őrségen. Eaeszse- ges életmódról, gyerekeknek. — 17.00: TháLia titkai — avagy részletek a szín-lelés történeté­ből. — 17.30: Szimfonikus tán­cok. — 17.45: A Szabó család. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazm. — 19.15: Az Esti Magazin mel­léklete. — 19.30: Mosolygó Par­nasszus. — 20.40: Tudomány és gyakorlat. Akadémiai díjasok — 1988. — 21.10: Zenéld doboz. Kü­lönleges csemegék ínyenceknek, — 21.50: Sugár Rezső: Szimío- nietta. — 22.00: Hírvilág. Hírek >— tudósítások — kommentárok — sport. — 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. A Kellner-vonós- négyes játszik. — Kb. 23.30: Operakettősök. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: Nóták. — 12.25: Háztá'i állattenyésztőknek. — 13.00: Hí­rek. — 13.05: Popzene sztereó­ban. — 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. — 14.00: Tea hár­masban. — 14.50: Maximális se­besség nincs ... — 15.00: Hírek. — 15.05: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Vizsoly! Livia fagotto- zik. Gábor József zongorázik. — 15.20: Könyvről könyvért. — 15.30: Csúcsforgalom. — 17.30. Tárcsázz! — 18.30: Gramofon­sztárok. — 19.00: Hírek. — 19.05: iskolája hetséges, kissé erőszakos, de nem anyagias. Érdemes mindenkinek fi­gyelemmel kísérni az iskolai demokratizmus hányatott sorsát akkor is, ha semmi­lyen minőségben sem érde­kelt. Itt ugyanis érdekek ütköznek, méghozzá kemé­nyen és jól körülhatárolha- tóan. Össze kell egyeztetni a kulturális kormányzat, a ta­nácsi irányítás, az iskolave­zetés, a tanári kollektívák, a szülők és a diákok érdekeit. Utóbbi három csoport vé­leményét sajnos, nem ismer­hettük meg. ok ugyanis ki­maradtak a műsorból. Ehe­lyett megtudhattuk, hogy a műsorvezető egykori iskola- igazgatója azonos a műsor­ban szereplő tanácsi fő­osztályvezetővel. Megtudhat­tuk végül azt is, hogy az interjúkból kimaradt „kö­zönséges”, azaz beosztott pe­dagógusokat igenis nagyon izgatja az iskolai demokra­tizmus kérdése. A műsor közben ugyanis folyamatosan érkeztek telefonon kemény, lényegre törő kérdéseik. Bát­ran éltek frissen kapott jo­gaikkal, csak azt kérték, ne­vük és címük maradjon ti­tokban ... Kájé Csak fiataloknak! — 20.00: Ra- dioton-korongokrol. — 2O.O0: Népdalok, néptáncok. — 21.00: Hírek. — 21.05: A távirat. — 21.34: Éjszakai varázs. — 22.00: Halo. — 23.UO: Hírek. — 23.10: A mai dzsessz. — 23.30: Szerel­mes élet. gyár Orthodox Egyház művé­szeti és kulturális öröksége. — Herman Ottó Emlékpark (10— 18): A Bükk-hesysée keletke­zese. — A Bükk-hegység és az ember kapcsolata. — Központi Kohászati Múzeum (9—17): A nyersvasgyártás története. — Acélgyártás. — Kovácsolás. — Hengerlés. — Massa Múzeum (9—15) : A diósgyőri kohászat tötrénete. 1870-ig. — A kohá­szatban használt kéziszerszá­mok. — Mini Galéria (10—18) : Haiti ötvösművészek kiállítása. KÖN AI VIDEO MOZI Bartók rádió: 12.33: Bemard Ladysz operaáriákat énekel. — 13.00: Hírek. — 13.05: Az alatt­való. — 14.04: A Budapesti Ta­vaszi Fesztivál hangversenyei­ből. In memoriam Bárdos La­jos. Magyar motetták. — 15.00: Labirintus. Zenei rejtvények fiataloknak. — 15.21: Virágszü­ret. Muzsika gyerekeknek. — 13.36: Hangverseny a Kissingi Nyári játékokon. A Linos együttes játszik. — 17.20: Ju­lius Fueik fű vósmű veiből. — 17.30: Poggyász. Tudnivalók utazóknak. — 17.50: Opara-mű- vészlemezelf. — 18.30. Na ma­ternjem jeziku. — 19.00: Hírek. — 19.05: ln der Muttersprache. — 19.35: Holnap közvetítjük. — 20.00: Zenekari muzsika. — 21.14: Kamarazene. — 21.40: Hallanak engem? — 22.00: Pivo- rák: E-dúr szerenád — 22.30: Rockpodium. — 23.00: Rádió­színház: Hétfőn háromkor. — 23.30: Hírek. Miskolc) rádió: 17.30: Műsor- ismertetés. Hírek, időjárás. — 17.35: Pódium. Zenés rioortmö- sor. Szerkesztő: Beély Katalin. — Döntött a bíróság. Dr. Tímár László jegyzete. — 18.00—18.15: Észak-magyarörszági Krónika. — 18.18.30: Lap- és műsor- előzetes. Televízió, l. műsor; 16.15: Hí­K — iö.20; Három nap tévé­műsora. — iC.25: Egy szó. mint wzúz. Nyelvi íejtörö.iáték. — r,.v6: Tevetorna. — 17.10: NST.K- -Dánia. Európa-bajnoki labdarúgó-mérkőzés. — 19.05: Esti mese. — :9.3Q: Híradó. — 20.05: Mindenki tanköteles. Csehszlovák tévéfilmsorozat. A bűnösök. — 21.00: Stúdió ’88. A Televízió kulturális hetilapja. — 21.45: Kardiológia. Amerikai egészségügyi filmsorozat. — 22.00: Népdalkórusok. — 22.05: Magyarok a Kárpátalján. — 22.40: Tévétükör. — 22.55: Hír­adó 3. Televízió, 2. műsor: 17.30: Képújság. - 17.35: Stfri. Hírek román nyelven. — 17.40: Fiam. Che Guevara. Spanyol—kubai dokumentumfílm. — 18.49: Rée1 mesterségek. A Szamárhaj­csár fuvarosok. — 19.05: Min­denki tanköteles. Csehszlovák tévéfilmsorozat. — 20.00: Kép­újság. — 20.10: Olaszország— Spanyolország F,u róna-bajnok! labdarúgó-mérkőzés. — A szü­netben: Híradó 2. — 22.05: Johnny Halliday. — 23.03: Kép­újság. Kiállítások: Gyrrmckgalérla (10—15 és ti—18): Magyar gyer­mekalkotások. — Fotógaléria í10—19): Nagy Péter fotói. — Vasas Galéria (14—19) : A Du­naújvárosi Munkás Művelődési Központ képzőmüvészkőrének kiállítása. — Kós-ház (14—18): Építészettörténeti kiállítás. — Szakmunkás Galéria (9—16) : Ju­lius Gyula grafikái. — Szilivel Merse Pál Alkotóközösség Mű­terem-galériája (10—18): Kiállí­tás az alkotóközösség tagjai­nak munkáiból. — Herman Ot­tó Múzeum Képtára (10—18): Két évszázad magyar festészete. — Borsod—miskolci Wii7cnm (10—18): Kondor Béla-emiékki- állítás. — Híres régészeti kul­túrák megyénkben. — Herman Ottó Emlékház (in—18> • Herman Ottó élete és munkásága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9—18): A dió-gvőri vár története. — Déryné-ház (9—18) * A miskolci fotográfia tör+éne+p. — A miskolci színészet törté­nete. — Magyar Orthodox Egy­házi Múzeum (10—18): A Mú­Mennykő ököl Színes hongkongi akciófilm Fsz.: Huan Yuan, Chang Chin Feng Kezdés: 15. 17 és 19 órakor. A klubhelyiségben! Filmszínházak: Béke (í9): Dip­lomás örömlány (mb. szi. an* goi. 14 év. felemelt helyár!) — (£3, f5 és f7): A kicsi kocsi Mon* te-Carlóba megy (mb. szí. ame­rikai, kiemelt l. nelyár!) — Béke, kamara (f4 és f6) : Mene­külés a győzelembe (szí. ame­rikai. felemelt helyár!) — Bé­ke video (f8> : A nentes (szí. amerikai). — Kossuth (3. hn5 és f7): A kicsi kocsi Monte-Car- lóba megy (mb. szí. amerikai, kiemelt 1. helyár!) — (9) : Dip­lomás örömlány (mb. .szí. an­gol. 14 év. felemelt helyár.’) — Hevesy (f.3) : Szerelem második vérig (szí. magyar, felemelt helyár!) — (fa): Malom a po­kolban (szi. magyar, 14 ev!) — (f7): Casanova I—II. (szí. olasz, 18 év, dupla felemelt helyár!) — íf9): Gyilkos robotok (szí. amerikai, kiemelt 2. helyár!) — Táncsics (fő, íl és n9) : A ha­lálosztó (szí. amerikai. 18 év. kiemelt 2. helyár!) — Táncsics kamara (f5 és f7) : A nindzsa színre lép (szí. amerikai. 14 év, kiemelt 2. helyár!) — Táncsics video (f5. f7 és n9): Egy férfi, egy nő és egy bank (szí. ka­nadai). — Fáklya (5): Piedone Afrikában (szí. olasz, kiemelt 1. helyár!) — (7): Country Texasban (szí. amenkai. ki­emelt 1. helya;!) — Fáklya ka­mara (í3): Tüzvonaloan (szí. amerikai. 14 év. (elemeit hely­ár!) — Fáklya video <f3 és fi): Menekülés New Yorkból (szi, amerikai). — Avas-kert (9): Él­ni és meghalni Los Angelesben (mb. szi. amerikai. 16 év. ki­j emelt helyár!) — Tapolca, Ady (5 és 7) : A rózsa neve (szí. NSZK—olasz, 16 év, felemelt helyár!) — Nehézipari Műsza­ki Egyetem (5) : A kíméletlen (szí. francia. 14 év. kiemelt 1. hely ár!) — Vasas parkmozi (9): Érints meg és menj! (mb. szí. amerikai, felemelt helyór!) — Szirma, Radnóti (f6): Szív­fájdalom (mb. amerikai, fel­emelt hely ár!) SZERDA Kossuth rádió; 8.00: Hírek. — 8.20: Eco-mix. Gazdasági ma­gazin. — 8.50: Fiatalok muzsi­kálnak. — 9.10: Nótacsokor. — 10.00: Hírek. — 10.05: íróvá avatnak. Kodolgnyi János in­dulása. — 10.48: Zenekari mu­zsika. — 11.36: A tegnap ma­gyar zeneszerzői. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Idősebbek hullámhosszán. Dallamok. emlékek. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00; Hírek. — 9.05: Napközben. Ze­nés délelőtt. Bartók rádió; O.OO: Hírek. — 3.08: A Budapesti Tavaszi Fesz­tivál hangversenyeiből. Szabadi Vilmos és Szenthelyi Mik’óg hegedűversenye. — 10.02: Ooe- ranyitánvok. — 10.38: Pillanat­kép. — 10.43* A Rádió Dalszín­háza. Kifutőnályán. — 11.55* Zenekari muzsika. Miskolci rádió: 6.20—fi.30 7.20—7.30: Reggeli körkéo. Hí­rek. tudósítások, információk, szolgáltai ások Borsod, Heves és Nógrád megyéből. Televízió. I. műsor: 9.00: Kép­újság. — 9.05: Szünidei matiné, — 9.55: Úton. NSZK tévétilm. — lO.iö: Képújság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom