Déli Hírlap, 1988. május (20. évfolyam, 102-127. szám)

1988-05-19 / 117. szám

Ha felbontják az utat a miskolciaké a szó Postacím: Dell Hírlap Miskolc. 3501. Pf.: 39 — Telefon: 18-225. — Kérjük olvasóin­kat. levelezőinket, hottv oanas/aikkal. észrevételeikkel hétfőtől pcnlekig. lehetőleg 8—14 óra között keressenek fel bennünket. ÍGY LATJA A TANÁCSTAG A Győri kapu páros oldala Sorozatunk legutóbbi számában a Győri kapu, Tokaj étterem felőli oldalával foglalkoztunk. Most arra voltunk kíváncsiak, mily.en gondjai vannak a szemben lévő olda­lon élőknek. Csetneki Józsefné tanácstaggal beszélget­tünk, aki már 16 éve végzi ezt a felelősségteljes munkát. — Nekem könnyű a dolgom, mert egyemberként mögöt­tem áll a „stáb", vagyis az öt aktív lakóbizottsági elnök. Az évek során jó kapcsolatot alakítottunk ki a helyi pártszer­vezettel és a Hazafias Népfront III 2-es bizottságával is. A társadalmi munka szervezésével nincs is gondom soha. A szerszámokat a Városgondnokságtól kapjuk. Most például a lócákat és a Miklós utcai korlátot festjük újra. de a házak előtti kiskertjeink is mindig ápoltak, gondozottak. Az Ady Endre Általános Iskola diákjai is kiveszik a részüket a mun­kából. A pedagógusok irányításával _ ők is szépítik környe­zetüket, sokat segítenek nekünk. — Vannak persze gondjaink is. Nagyon sok nyugdíjas, egyedül maradt, idős, özvegy él a Gyula utcától a Károly utcáig terjedő körzetben. Sokan közülük megromlott egész­ségük miatt szinte mozgásképtelenek. Fontos volna étkez­tetésük megoldása, hogy naponta legalább egyszer meleg ételhez jussanak otthonukban. Többnyire egymást segítik az öregek, de nem ártana, ha máshonnan is érkezne segítség. — Idén hároméves az az idősek klubja, melyet a Rácz Ádám utcai kihasználatlan bölcsőde egyik szárnyából ala­kítottunk ki. Jól megfér egymással a legfiatalabb és a leg­idősebb korosztály. Tavaly októberben, az idősek hónapja alkalmából csinosítani kezdtük a klubot. Most a parkjában folytatjuk faültetéssel, pihenőpadok és sakkasztal elhelyezé­sével. Virágágyásokat is készítünk, mellé pedig lánckorlátot teszünk, szintén társadalmi munkában. — Sok gondunk van az Oprcndek Sándor utca ..tankcsap­dáival”. A zúzalékos út állandóan gidres-gödrös, alig költ rá a város. Ideje lenne már aszfaltozni. Az északi tehermente­sítő út mellé elfelejtettek járdát építeni. Szeretnénk, ha a szennycsatorna és az útszalag közötti részre kialakítanának egy gyalogjárót. — A vezetékes gáz építését most tervezik az Újítók utcá­jában. Tavaly az Örs és a Károly utca kapott gázt. Szeret­nénk elérni, hogy az utcában élő idősek az anyagi hozzájá­ruláskor valamiféle kedvezményt kaphassanak a befizetés­re. Hiszen éppen ezeknek az idős. kis pénzből élő emberek­nek volna a legnagyobb szükségük a kényelmes gázfűtésre. — Talán május végére a lakóházak közötti járdák burko­lati hibáit is kijavítják. A munkákat már megkezdték. Gon­dot okoz viszont a környékbeli fák metszése, illetve a ki­öregedett növények kivágása. Nagyobb rugalmasságra lenne szükség ezekben a kérdésekben is. — A Miklós utca nagyon elhanyagolt. Rendbehozatalát halogatták, mondván: az általános iskola bővítése során majd azt is megoldják. A környékbeli házakat lebontották, a hozzáépítés mégis elmaradt. Az üres telekre pedig oda- bordják a szemetet. Jó lenne körülkeríteni a grundot. Ha már az építkezést elhalasztották, legalább ne teljen meg az iskola környezete törmelékkel és szeméttel. <B—r) Ez is megoldás jjc A Győri K’.pttbon sok ilyen szilárd burkolat nélküli mel­lékutca van még. A kátyúkat időnként feltöltögetik zúzalék­kal. ami arra mindenesetre jó, hogy a gépkocsik nem törik el féltengelyeiket. Jobb megoldás lenne azonban, ha végre ezek az elhanyagolt utcácskák is szilárd burkolathoz jut­nának. . ■ Édesanyák köszöntése Május 6-án, a Kacsóh Pongrác utcai, XIII. sz. idő­sek klubjában szerény kere­tek között, de mély érzel­mekben gazdag anyák napját ünnepelhettek a klub tagjai. A köszöntőben helyet kap­tak íróink, költőink: Eötvös József, Gyulai Pál. Petőfi Sándor ezen alkalmat üd­vözlő müvei. Az ünnepélyen képviseltette magát a mis­kolci fonoda, mint patronáló szerv, és virággal köszöntöt­ték az időseket. Az I. Sz. Szakközépiskola tanulói pe­dig József Attila-verset mondtak, majd egy-egy gyöngyvirágcsokorral ked­veskedtek az idős édesanyák­nak. S itt még nem ért vé­get az ünneplés. Május 10-én Garadnára kirándultak. Bog­rácsgulyás ebéd után egész napjukat vidám hangulatban töltötték. D. A. Miskolc $zérké^0or:j =*• ihehétok:. K, E.-né (Miskolc): Sajnos, nem tudunk segíteni. A hely­színen. a vásárlás alkalmával kellett volna szóvá tenni sérel­mét. Vagy a boltvezetőt meg­keresni. vagy pedig a vásárlók könyvébe beírni a történteket. Ennyi idő után nem lehet ki­deríteni. kinek volt igaza. Ja­vasoljuk, legközelebb azonnal szóljon. ijc Miskolcon évente csaknem kétezer ilyen és hasonló burkolatfelbontással találkozunk. Sokszor okoznak kellemetlenséget, bosszúságot a közműfektetéssel járó útlezárások, tere­lések. A rendelet szerint minden ilyen munkához az út kezelőjének, vagyis a Városgond­nokságnak a hozzájárulása szükséges, melyet előre — vagy ha a hibaelhárítás megkíván­ja a gyors intézkedést; azzal egy időben — kell kérni. Az ő feladatuk felülbírálni az út felbontásának és helyreállításának határidejét, illetve a bontás technológiáját. Bevált gyakorlat szerint ugyanis a nagyforgalmú utak esetében, illetve, ha a szilárd burkolat öt évnél nem régebbi, csak az út alatti átfúrást engedélyezik. A Városgondnokság el­lenőrzi azt is, hogy a megadott határidőre elvégzik-e szakszerűen a helyreállítást a köz­műépítők. Aki nem hozza eredeti állapotba az utat, járdát, zöldterületet, azt a szabály­sértési eljárás során akár tízezer forintra is megbüntethetik. Reméljük, mind kevesebb olyan esettel találkozunk, mikor a helyszínen felejtenek táblákat, kordonokat, eszközöket a munkások, vagy nem szakszerűen végzik el az aszfaltozást, betonozást, mert ma még egyik sem túl ritka ... Topless Elmúlt május elseje, ki­nyitottak a szabadtéri, hideg­vizű strandok. Aki figyel­mesen járja ezeket, már ta­valy észrevehette, hogy ha­talmas betűkkel hirdetik für­Ideiglenes bérlakáslista Kik jutnak ollhonhoz 1989-ben? A Lakásügyi Társadalmi Bizottság 1988. május 12-én el­fogadta az 1989-ben tanácsi bérlakáshoz juttatandók ide­iglenes névjegyzékét. A névsor ellen kifogással lehet élni; az észrevételeket — írásban június 10-ig lehet benyújtani — a kereseti igazolások csatolásával — a lakásügyi ható­sághoz. A lakáslistát részenként közöljük, eddigi gyakor­latunkhoz híven. 1989. EV1 TANÁCSI BÉRLAKÁSHOZ JUTTATANDÓK IDEIGLENES NÉVJEGY ZEKE 12*. Nádas Gyuláné, Stadion u. 71. 129. Nánási istvanné, Bacsó B. u. 35. 130. Négyessy Béla, Felsőszinva u.20. 131. Nagy Józsefné, Széchenyi út. 33. 132. Nemes László, Iván u. 55. 133. Nemesné Bodnár Eleonóra, Run B. út 62. 134. Németh István, Hcgyalja u. 4. 135. Némethné Eg érszegi Judit. Matula u. 39. 136. Nyilas József, Tapoly u. 27. 137. Oprendek Sándor, Komlóstetö 63. 138. Orgován László, József A. u. 19. 139. Papp Attila, Második u. 1 140. Pájer Lajosné, Körösi Cs. u. 5. 141. Pálralusi Jánosné, Zámenhof u. 4. 142. Pápai Ferencné, József A. u. 9. 143. Pápai Istvánná, Komlóstetö 18. 144. Pecsó Bertalan, Tetemvár F. s. 219. 145. Petus Gyula, Kassai u. 74. 146. Piróth Sándorne, Bodrog u. 20. 147. Pochner Csabáné. Babits M. u. 7. 148. Prihoda László, öz u. 16. 149. Przetacznyik Lászlóné. Szövö u. 39. 150. Rabóczki Lászlóné. Nagypást u. 1. 151. Rácz Gyuláné, Bokányi D. u. 20. 152. Dr. Rácz Kálmánná. Kun B. u. 2. 153. Rácz József. Vereczkei u. 4. 154. Ráncsik János, Vándor S. u. 11. 155. Rási Józsefné, Geró u. 6. 156. Roppantó Lászlóné, Szondi Gy. u. Ny tsz. 6 30177 13 157 85 13 987 85 7 208 78 1 620 81 13 316 80 7 208 78 2 565 80 6 894 82 13 418 85 12 482,84 (Alacsonv komf, 12 137 '80 11 874 83 15 186 86 (Egyszobás 13 576/85 2 674 80 14 243 85 78 83 13 038/79 1 670 77 15 265 86 15 906 8« 9 606 83 15 328'86 6 44177 15 193 86 14 166 85 9 138 82 16 036 86 (Alacsonv komf, 2 640 77 Psz. 21 850 7 300 14 600 16 000 13 150 13 850 16 (»00 13 300 15 150 13 300 12 400 fok.l 10 350 20. 157. Ruzsó Gyula. Fadrusz J. u. 16. 158. Schrodt Richárdné. Vörös Hadsereg u. 9. 8 00' 81 159. Setét Ernő, Hunyadi u. 58. 160. Sikó István, Kuruc/ u. 7. 161. Simonyi Miklósné. Középszer 58 , 162. Sinka László, Szabó L. u. 44. 163. Soltész Istvánná. Zsolcai k. 10. 164. Sonkoly Tibor. Fö u. 102. 165. Soós Gyula, Móra F. u. 39. 166. Stubner Ilona. Gagarin u. 38. 167. Suránvi Sándor. Barbai F. u. 8. 168. Sváb László. Csermely u. 15. 169. Szabó Béláné. Irinyi u. 15. 170. Szabó József, Második u. 1. 171. Szabó László. Lorántffv Zs. u. 32. 172. Szabó Zoltánná. Oszló I. u. 10. 173. Szaicz Ferencné. Ifjúság u. 14. 174. Szakácsiné Takács Erzsébet, Baross G. n. 1/A. 175. Szegedi Viktor, Második u. 1. 176. Székely Lajos, Fenyő u. 9. 177. Székely Zoltánná, Petőfi tér 3. 13 755 85 (Alacsonv komf, 15 045 86 12 534 84 12 233 84 1 82« 78 16 056 86 1 643 83 1 532 81 16 06« 86 14 233 85 16 154 84 14 034 85 12 373 84 3 698 80 15 649 86 (Alacsony komf. 14 no 85 12 881 '84 1« 320 86 (Egyszobás 16 115 86 (Alacsony komf, 10 250 8 550 lakás) 9 200 9 900 5 950 10 700 12 850 13 300 11 150 10 350 9 100 7 200 18 700 10 700 7 200 8 050 13 200 , fok.) 1« 7*0 10 100 10 700 fok.) 9 650 10 500 10 450 13 150 16 850 13 150 14 050 9 000 8 200 11 250 8 550 6 500 13 850 10 300 . fok.) 13 400 6 800 9 900 lakás) 17 250 . fok.) fFolytatjak) döző hölgyek számára a top- lesst. Vagyis a fürdőruha fel­ső része nélkül is szabad na­pozni. fürödni. Nincs ez más­ként aVárfürdöben sem. Bár olyan hölgyet tavaly még nemigen lehetett látni, aki ily módon „könnyített volna” fürdőruházatán — a férfiak nagy bánatára. Most újra hirdetik a fala­kon a toplesst. S talán a fia­tal lányok között lesznek az első bátor vállalkozók, akik — a bámulás és a „becsü­let” érdekében — elsőnek oldják le a bikini felső ré­szét. Talán... Bár aki erre vállalkozik, azt szeretné, hogy ne ma-- radjon rajta tenyérnyi fehér folt sem. Strandjainkon ezt egyelőre nem teheti meg, ki­véve a tetőnapozót Tapol­cán. Akkor pedig inkább a városkörnyéki tavakhoz megy. Fürödhet is, kevesebb bámész tekintetnek teszi ki magát, másrészt ott a férfi­aknak sem lehet „takargatni- valójuk” — ezért a megjegy­zések is elmaradnak. Ha a topless beválik — talán már jövőre —, a szabadfürdőkben is szabad fürdőruha nélkül áztatni és süttetni magun­kat — tudtuk meg a vízmű­vektől. Addig pedig ki-ki döntse el maga; strandi top­less vagy tavi nudizmus fe­lel meg az ízlésének. (B—r) Elhagyatott MAV-telep A fogyasztók érdekvédelmi bizottsága legutóbb a MÁV- telepen járt. A 210. sz. bolt­ban tájékozódtak az ellátás­ról. Kiderült, hogy vegyi- áruból van némi hiány. A vásárlók könyvében a leg­több panaszbeírás a szeszes­italok vásárlásával kapcso­latos. A bolt körül és az utcákban eldobált üvegek mindenütt... Ezután bejárták a telepet, és a tanácstagi beszámolón felvetett panaszokat vizsgál­tak. Szükséges lenne például a vasúthoz közeli szemét- és tórmelékdombos terület hasz­nosítása. A volt MÁV-telepi óvoda épülete is az enyé­szeté. Málladozó falak, gaz­zal benőtt udvar. Az utcák­ban a házak elé van kirak­va a szénből visszamaradt kő. meddő, vagy a kémény- építésnél keletkezett tégla­törmelék. A környék közvi­lágítása sem megfelelő, több oszlopon nincs égő, s egy nyilvános telefonra is nagy szükség lenne. Az itteni gye­rekeknek nincs hol játszani­uk: a volt játszótér helyén üres a grund. a kerítés is eltűnt. Társadalmi munká­ban szívesen helyrehoznák a környékbeliek, ha volna hoz­zá anyag és szerszám. M. F. Miskolc IMegkérdeztük MEDDIG KELL MÉG SÖTÉTBEN BOTORKÁLNI A KILÁTÓHOZ? Az óvási kilátóhoz vezető teraszok mellett a világító­testek nagyon rossz állapot­ban vannak. Sok a törött, megrongált kandeláber. Az ÉMÁSZ Üzemigazgatóságá­nak vezetőjét, Bencze Lász­lót kérdeztük: mikor újítják tel a sétány lámpáit, hogy az arra járók sötétedés után is biztonságosan fel­juthassanak a kilátóhoz? — Kora tavasszal már egyszer felújítottuk ezt a részt. Sajnos, alig telt el egy hónap, megint tönkretették. Szinte ugyanolyan állapot­ban vannak a lámpák, mint a tavaszi reparálás előtt. Az újbóli javításhoz nincs ele­gendő armatúránk és egyéb tartozékunk, szakembereink most szerzik be ezeket. Még ebben a hónapban meg­kezdjük a lámpatestek cse­réjét, s legkésőbb június elején befejezzük a munkát. Ha arra sétál az ember, az is mindjárt feltűnik, hogy az oszlopok alján a kis aj­tócskák szinte mindenhol hiányoznak. Az úgynevezett csatlakozó-biztosító aljzat- szekrények eddig négyszög- kluccsal nvílottak. Most új konstrukciójú. pattinthatós ajtókat szerelünk fel. Eze­ket már nem olyan könnvű kinyitni, mint elődeiket. így az oszlopok alján szabadon levő kábelek nem veszélyez­tetik majd a játszadozó gye­rekek épségét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom