Déli Hírlap, 1988. május (20. évfolyam, 102-127. szám)

1988-05-19 / 117. szám

A krónikája Ma délután: sorsolás a Lurkódivat üzletben Szombaton: a Prevent Taxi szelvénye A személygépkocsik fejlődésének három generációja egy képen: halról egy 1936-ban gyártott 8C-35 típusú, 3800 köbcentiméteres Alfa Romeo (becsült ára 800—1200 ezer font), középen az 1955-ben gyártott kétliteres Ferrari 500-as (becsült ára 180—200 ezer font) és egy 4,4 literes, 1972-ben gyártott Ferrari 365 GTS;4, (becsült ára 280—320 ezer font). Áram lökésekkel Fantomfájdalom ellen Ma délután 2-kor sorsol­juk a Lurkó-divat ajándé­kait. A Lurkó-divat a Szé­chenyi út 62. számú ház második emeletén találha­tó a Royal közben — itt lesz a sorsolás is. A nyere­mények csábítóak. Fődíjként egy 2—3 év körüli gyere­ket koptatott farmeranyag­ból készült dzsekibe, nad­rágba, sapkába öltöztetnek. A fődíj mellett más értékes nyereményeket is felaján­lott a Lurkó-divat: egy nyolc-, kilencévesnek való, mintás farmeranyagból ké­szült dzsekit valamint öt év körüli kisgyerekre való farmernadrágot és egy, a gyerekek körében nagyon népszerű „pálmás” inget amely igazi nyári divat. * Ezen a héten, szombaton újra a Prevent Taxi tom­bolaszelvényét találhatják meg lapunkban olvasóink. A Prevent Taxi fődíjként egy 4000 forintos IBUSZ utazási utalványt ajánlott fel, valamint két darab 1000—1000 forintos taxi utazási utalványt. A Prevent Taxi az Avas Taxiból alakult az elmúlt év őszén. Harmincöt sze­mélygépkocsival és 15 te- hertaxival várják a meg­rendeléseket a 84-000-ás te­lefonszámon. Jó néhány olyan szolgáltatást kínálnak, amely vonzóvá teheti a taxizást a megrendelők szá­Ai üwyeieteken történt iViftcs « «K. f vizük Hibás felvonók, dugulás és csőrepedés miatt csörgött az ingatlankezelő , ügyeleti telefonja az elmúlt éjszaka. A Hegyaija utca 2.. a Baross Gábor utca 14. és a Bársony János utca 13. szám alatt dolgoztak a szakemberek hi­bás lifteken. Reggeltől mind a három helyen zavartala­nul járnak a felvonók. Szennyvízduguláshoz hívták az ügyeleteseket a Korvin Ottó utca 9. szám alá. A hibát elhárították. Ma foly­tatják viszont a munkát a Sályi utca 25. szám alatt elrepedt csővezetéken. A késő esti óráktól nem volt víz a Vándor Sándor utca 17. számú toronyház­ban. A vízóra csatlakozásá­nál eltört vezeték miatt az utcán folyt a víz. A Víz­művek helyszínre siető szak­emberei a vizet elzárták. A munkákat ma folytatják: a kora délutáni órákra zavar­talan vízellátást ígérnek. mára. Vállalnak bevásárlást, virágcsokor megrendelését és házhoz szállítását, aján­dékkosár címre való elszál­lítását, átadását. Autómen­tő-szolgálatot tartanak fenn, és vállalnak kisebb gyors- iavításokat is, ha bajba jut egy autós. Költöztetéskor igény szerint rakodómun­kásokat is visznek, s eskü­vőkre természetesen feldí­szített autókkal mennek. Különleges szolgáltatásuk az autó-hazaszállítás. Ha vala­ki étteremben, társaságban inni szeretne néhány kor­tyot, elég, ha hívja a 84-000-át, s a Prevent Taxi hazaszállítja őt és autóját is. A Prevent személytaxi­nál 30 forint a maximális kiállási alapdíj, függetle­nül attól, honnan érkezik a kocsi. Távolsági fuvarok­nál 10 százalék kedvezményt adnak. Üjra megrendezik Miskol­con a Spaten sörfesztivált. Ezt a tavaszi sörünnepet szeretné hagyománnyá tenni a rendező Miskolci Vendég­látóipari Vállalat. Az idén három napra szervezték a látnivalókat: péntekre, szom­batra és vasárnapra. Pénteken délután négy órakor a majorettek felvo­nulásával kezdődik a sör- fesztivál. A szép lányok a Centrum Áruháztól indul­nak, útvonaluk: Centrum Áruház, Széchenyi út, Ru­das László, Uitz Béla utcák, Szabadság tér és újra a Széchenyi úton, a Spaten kerthelyiség felé. amely a végcél. A sörfesztivál cent­ruma ezúttal is a Spaten kerthelyiség lesz, a Tanács­ház téren. Itt pénteken dél­után 5-től este 10-ig a so­roksári sváb együttes muzsi­kál majd, de közben fél 6- tól láthatjuk a Pántlikás néptáncegyüttest, valamivel fél 7 előtt karate-bemutatót, amelyet mutatványosok és közönségjátékok követnek, majd este 7-kor a Ködmön táncegyüttes lép fel. Szom­baton délben a borsodszirá- ki tsz görömbölyi lovas isko­lája vonul fel, Görömböly, avasi városrész, belváros út­vonalon. Délután ugyancsak lesznek programok a Spaten kerthelyiségnél: többek kö­zött Varga Gyula, Jászai- díjas színművész szórakoz­Sport ■ A páros versenyekkel folytatódott tegnap a buda­pesti teke-világbajnokság. Az első nap után a nőknél a Hudomietné, Kovácsné ket­tős áll az élen, míg a Tö­rök. Vecsen duó harmadik. A férfiaknál egyelőre a Ma­dák, Nagy kettős bronzér­mes helyen áll, de nem do­bott* még a Csányi, Mészá­ros pár, amelyiknek esélye van a világbajnoki cím meg­szerzésére. ■ A labdarúgó NB I. tegnapi, előrehozott fordulójában folytatódott a „debreceni csoda": Rákóczi FC—DMVSC 0-3. Vác—Sió­fok 1-1. ■ Az NB II. elő­rehozott mérkőzésén: Szolnok —Nagykanizsa 2-1. ■ A fér­fikézilabda MNK elődöntőjé­ben: Debreceni Dózsa— Komló 24-16. A Rába ETO— VÁÉV Bramac mérkőzés 6-6- os állásnál félbeszakadt, mert beázott a csarnok... H A labdarúgó UEFA-tornán Spa­nyolország—Portugália dön­tő lesz, miután a házigazdák 3-0 arányban verték az NSZK, Portugália pedig 4-0 arányban az NDK fiataljait. ■ Pontveszteség nélkül ke­rült vízilabda-válogatottunk az olimpiai selejtező négyes döntőjébe, miután tegnap 15-5 arányban verték a mie­ink Kanadát. tatja a publikumot, délután fél 4-től. Szombaton este ugyancsak muzsikál a so­roksári együttes. Vasárnap 10 órakor kezdődik a prog­ram a Csodamalom Báb­színház gyermekműsorával, majd délután 2-kor a sajó- szentpéteri fúvószenekar, utánuk pedig a Pántlikás («éptáncegyüttes lép fel. Lesz közönségjáték is, és délután 5-kor a Tokaj minivarieté zárja a programot. Mindhárom napon népmű­vészeti kirakodóvásár lesz a Spaten kertheiyiségnél, és láthatjuk a Miskolci Likőr­gyár és a Borsodi Sörgyár termékbemutatóit is. Még egy érdekes program: sza­badtéri sütés-főzésre csábít­ják a publikumot a Gasztro- fól Üzem mesterei. Véglagamputálás után gyakran megtörténik, hogy bár a beteg tudatában van helyzetének, úgy tűnik fel neki, mintha a már eltávo­lított végtagját mozgatná, tudni véli a mozgatás utáni helyzetét is, és olykor úgy érzi, hogy a hiányzó testré­sze fázik, vagy melege van, illetőleg mintha megérinte­nék. Az érzékelés eme csalódá­sainál sokkal súlyosabb baj az, ha a beteg az eltávolí­tott testrészében kínzó, hosz- szan tartó, nehezen, vagy alig csillapítható fájdalmat érez. Ebben szerepe van an­nak, hogy a hiányzó részt Pallagi Tamás és Buko- venszky László amatőr kép­zőművészek alkotásaiból nyílt tegnap kiállítás a di­ósgyőri Ady Endre Művelő­Csúszásveszély A tegnapi esőzések több helyen iszapot mostak a fő- utakra. Csúszásveszélyes az út Boldva község átkelési szakaszán is, itt fokozott fi­gyelmet, óvatos közlekedést kérnek a szakemberek az autósoktól. ellátó érzőidegek megmaradt csonkjait a körülöttük bur­jánzó kötőszövet ingerli. Hannoveri orvosok most egy újfajta fájdalomcsillapí­tó eljárásról számoltak be. A fájdalomérzet megszüntethe­tő, ha a csonkolt idegekből kiinduló fájdalomérző pályá­nak a második szakaszát al­kotó idegsejteket — a ge­rincvelő hátsó szarvában — nagyfeszültségű áramlöké­sekkel elpusztítják. Noha ezzel az eljárással egyelőre csak bizonyos ese­tekben és csak kezdeti ered­ményeket értek el, még a legcsekélyebb előrehaladás is nagyon fontos a szenvedő be­tegek szempontjából. dési Házban. A Borsod me­gyei képzőművészeti stúdió tagjai fotóikkal mutatkoz­nak be. A képeket egy hó­napig láthatják az érdeklő­dők. Hétköznapokon délelőtt 10 órától délután 6-ig, szom­baton és vasárnap pedig délután 4-től 6 óráig. Nem ritka eset, hogy az Ütés tulajdonképpen nem okozna súlyosabb sérülést, ám annak ereje miatt az, aki kapta, megszédülve zu­han a földre, s ha valami­lyen kemény tárgyba, beton­ba üti fejét, akár életét is vesztheti. Ilyen eset miatt adott ki vádiratot a napok­ban a 24 éves fulókércsi il­letékességű Mata Endre el­len a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség. A fiatalember 1987. de­cember 19-én, a déli órák­ban érkezett meg Fájra, a Bolt utca 10. szám alatt la­kó ismerőseihez, Bácsi San- dorékhoz. A lakásban ebben az időpontban Bácsi Sándo­ron és Bácsi Sándornén kí­vül ott volt a család isme­rőse, id. Dávid Géza és ifj. Dávid Géza, s nem sokkal Mata Endre előtt érkezett oda Horváth, Géza is. Hor­váth arra kérte Dávid Gé­zát. hogy másnap — ez szombat volt — segédkez­zen neki disznóvágásnál. A kéiést Dávid — egyéb- el­foglaltságára hivatkozva — elutasította. Sorözgetés közben sok mindenről szó esett a jelen­voltak között, így arról is. hogy Horváth egykoron fő­Délutánra: fülledt meleg A tegnap délutáni, késő esti záporok kellemesen fel­frissítették a levegőt. A reg­geli 15 fok után ma is nyá- riasan meleg, délelőtt meg­lehetősen eseménytelen, dél­utántól azonban egyre fül­ledtebb és zivatarosabb idő­re .számíthatunk. Gyorsan melegszik az idő, kora dél­utánra 25 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. Megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé alakulnak ki helyi záporok. Késő este is enyhe idő lesz, 15—20 fok várható. Ha jólűz A Szovjetunióban kor­mánybizottság vizsgálja ki, mi okozta a tüzet az Osza­kában horgonyzó szovjet utasszáillító hajón. A japán hatóságok elhárították a fe­lelősséget, amiért a tűzoltók csak késve érkeztek a hely­színre. A szerencsétlenség során, 11 utas vesztette éle­tét, 35 ember pedig megsé­rült. nőké volt Bócsinénak. Kér­dezte is az asszonytól Hor­váth, miért hagyta ott a munkahelyét? Emiatt vita támadt Bocsi Sándor és Hor­váth Géza között, mire utób­bi felállt, s távozni akart. Amikor kilépett a házból, többen is utána siettek, s amikor Horváth a kapu kö­zelébe ért. Mata utánafutott, s ököllel, nagy erővel arcul- csapta. Horváth Géza egyen­súlyát vesztve, a kapu előt­ti híd éles betonszegélyének zuhant, majd az árokba gu­rult. Kis időre eszméletét vesztette, majd amikor ma­gahoz tért, lakására távo­zott. Néhány nappal később Horváth rosszul lett, s mert a körzeti orvos gyógyszeres kezelése sem hozott válto­zást, a Megyei Vezető Kór­ház idegosztályára szállítot­ták. ahol agyzúzódást. kopo- nyaűri vérzést állapítottak meg, s azonnali műtétre me­rült sor. Sérülése ugyanis életveszélyesnek bizonyult. Mindezek ismeretében ké­szült el a főügyészség vád­irata. amelyben életveszélyt okozó testi sértés bűntetté­vel vádolják Mata Endrét, Ügyét a Borsod-Abaúj- Z emplén Megyei Bíróság tárgyalja. T. Z. , DÉL] HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Mis­kolc Városi Bizottságának politikai napilapja. Főszerkesztő' békés DEZSŐ Szerkesztőség: Miskolc Bajcsv-Zsllinszkv út 15. 3527 Postacím : Miskolc 3501 PL 39 Telefonközpont: 38-841. Titkárság 18-223: Del- és várospolitika! rovat- 18-227: gazda­ságpolitikai rovat 18-224 levelezési rovat 18-225 kultúrpoli­tikai rovat- 18-226 sportrovat 18-222. Kiadta- a Borsod Mc- * gyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Bajcsv-Zsllinszkv út !5. 3527. Postacím Miskolc 3501 PL: Í78 — Felelős kiadó VERES MIHÁLY Telefon 36-131 - Hirdetésfelvétel Miskolc Szé­chényi út 15—17 3525 Telefon : 16-213 Terjeszti a Magyar Pos­ta. Előfizethető bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál a nirlapkézbesitőknéi a Posta hírlapüzleteiben és a Hirlábelő- fizetési és Lapellátási Irodánál íHELIR) Budapest v.. József nádor tér i. — 1908 — közvetlenül vagy postautalványon va­lamint átutalással a HELIR 215-96162 oénzforgaimi lelzőszám- ra Előfizetési díj egy hónapra 43 forint, egy negyedévre 12S forint, egy évre 516 forint, Index 25 951. — Készült a Borso­di Nvomdában Fel vez WIRTH LAJOS. — ISSN 0133 0209 Most töltötte be a 100. életévét Irving Berlin, orosz származású amerikai zeneszerző. Képünkön — amely 1935- ben készült — a „talpalávalót” zongorázza Fred Astaire- nek és Ginger Rogers-nek, a világhíres amerikai táncos­párnak. Berlin slágereket, musicaleket, filmzenéket kompo­nál hatalmas sikerrel anélkül, hogy valaha is tudott volna kottát olvasni... t Majorettek, lovas felvonulás, muzsika Spaten sörfesztivál Képzőművészek az fidyban Betonszegélynek zuhant Életveszélyes ökölcsapás

Next

/
Oldalképek
Tartalom