Déli Hírlap, 1988. január (20. évfolyam, 1-24. szám)
1988-01-13 / 9. szám
Válíalkozzanak az egyesületek is jjc A résztvevők egy csoportja (Szabó István felvételei) Egészséges fiatalságot nevel [fink Megyei sportnktíva a párt székházban (folytatás az 1. oldalról) Deák Gábor állam ti! kár a sportaktíván elhangzott beszéde kővetkező részében arról szólt: a sportélet fejlesztésének céljait a mind nehezebbé váló gazdasági feltételek között kell megvalósítani. Olyan helyzetben, amikor kevesebb jut sportlétesítmények építésére, amikor számolni kell a szervezeti bázisok gyengülésével, amikor kevesebb idő jut a sportra, a mozgásra. Ezért a célokat józanabbul kell meghatározni, ugyanis a reális célok eléréséhez is több, és jobb minőségű munkára lesz a megyeszékhely számos rangos eseménynek adott otthont, s hogy négy műjégpályával rendelkezik az ország második legnagyobb megyéje. Kiemelte: a diáksportot szőkébb pátriánkban is az utánpótlásnevelés fő színterének tekintik, ezért is szorgalmazzák a klubok és az iskolák kapcsolatának erősítését. Ennek részeként a megye több városában tervezik sportkollégiumok létrehozását. A vitában elsőként dr. Juhász György, a Borsod Volán igazgatója, a Borsodi Építők Volán SC elnöke szólalt fel. Követendő példaként állította a jelenlevők elé a náluk a fúzió óta meghonosodott egyesületi modellt. Ennek lény ege, hogy a hét szakosztályt öt gazdálkodó szerv patronálja, így a bázisvállalatok sajátjuknak tekintik ezeket a szakosztályokat. Bréz György, a Leninvárosi Tanács osztályvezetője a diáksport helyzetével foglalkozva kiemelte: rendezni kell az itt dolgozók elismerését, mert csak így lehet tartalommal megtölteni a most alakuló formákat. Sztadinger Csaba, a KISZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának titkára az életmód és a szemlélet változását tekintette elsődlegesnek, s mint kiemelte, a KISZ sok sajátos kezdeményezéssel kíván ehhez hozzájárulni. Csinos József, a Szakszervezetek Borsod Megyei Tanácsának titkára szerint, az egészség megőrzése érdekében intenzív propagandát kell kifejteni. A munkaképesség megőrzése a szak- szervezeteknek is jelentős feladata, ezért sajátos eszközeikkel igyekeznek fellépni a mozgásszegény életmód ellen. Tóth Lajos, a Borsodi Ércelőkészítő Mű igazgatója, a DVTK társadalmi elnöke nem rejtette véka alá véleményét: csaknem négy évtizedet késett az az intézkedés, amelyet a gazdasági élet után, most a sportban is ki- kényszerített az élet. A vállalkozást, a vállalkozó szellemet kell erősíteni a sportban is — mondotta. Ennek is köszönhető, hogy a DVTK hosszú évek óta először nem zárta veszteséggel az évet. Fehérvári István őrnagy, az MHSZ megyei titkárhelyettese a hazafias és honvédelmi nevelőmunka eredményeiről szólva kifejtette: érezhetően nő az érdeklődés az MHSZ tevékenysége iránt. Csótai József, a Nehézipari Műszaki Egyetem testnevelési tanszékének vezetője a testnevelők megbecsülésének hiányát, s az egyetemi sport tarthatatlan helyzetét ecsetelte. A vitában felvetődött kérdésekre Deák Gábor válaszolt. A sportaktíva Dudla József zárszavával fejeződött be. Tóth Zoltán — A sport szerkezetátalakítása elkezdődött — hangsúlyozta Deák Gábor. — A diáksport a legfontosabb ifjúságpolitikai kérdéssé lett. Napjainkig országszerte 250 Diák Sportegyesület és 1964 Diák Sportkör alakult meg, Borsodban 12 a DSE-k és 148 a DSK-k száma. Az arány kedvezőtlen tendenciát mutat, már csak azért is, mert a jövő útját — éppen, mert ott nagyobbak a tartalékok — a DSK-k jelentik. Az új típusú sportbázisok megteremtése után a diáksport fellendülésének most már a sportpályákon kell megmutatkozni. Már csak azért is, mert nem csak csökken a magyarság lélek- száma, de satnyulunk is. A mozgáshiány egyre inkább veszélyezte ti az egészséget, sajnálatos módon életerős fiatalemberek serege hagyja ej magát. Deák Gábor a továbbiakban arról szólt: a közeli napokban hozzák nyilvánosságra az utánpótlás-nevelés rendszerének megreformálását célzó intézkedéseket. Ennek lényege, hogy növelni kell a tehetségeket gondozó szakemberek felkészültségét, de megbecsülését is. Nagy fontosságot tulajdonítanak a sportcentrumok létrehozásának, amelyekben az oktatás rendje illeszkedik az edzésekhez, s nem fordítva. Ezt követően az államtitkár a szabadidősport felértékelődését hangsúlyozva kiemelte: annak a mondásnak, hogy a mozgás öröm. egyre többek életének szerves részét kellene képeznie. Komplex tevékenység szükséges ahhoz, hogy egészségkultúránk változását, céljait befogadjuk. Olimpiai napok ’88 elnevezéssel új akciót hirdet meg az ÁISH, amelynek új vonása, hogy a szintet teljesítő valamennyi résztvevő ajándékot kap. A versenysportról szólva az ÁTSH elnöke elégedetten állapitotta meg: az elmúlt évi eredmények biztatóak. Az új sportfinanszírozási renddel sikerült gátat szabni a sportban elhatalmasodott karos folyamatoknak. Arról Jr Deák Gábor a szónoki emelvényen is halhattunk: a Jövőben az 1987-es év adatai lesznek a bázisszámai annak a sporttámogatásnak, amelyeket a költség terhére fizethetnek a sportegyesületeknek, kluboknak a vállalatok, gazdálkodó egységek. Bővíteni kívánják az egyesületek vállalkozói lehetőségeit, de ugyanakkor olcsóbban kell sportolni, csökkentett versenyki ad ásókkal kell számolni a jövőben. Végül arról szól: az ÁISH 1,3, míg a megyei tanács 3,7 millió forinttal sietett a nehéz helyzetben levő klubok segítségére. Ez elsősorban a DVTK-ra érvényes, ahol az elmúlt évi 8 millió forintos állami támogatás a szerényebb eredmények miatt 5,1 millióra csökkent. A jövőben a sportban rejlő üzleti vállalkozási lehetőségeket jobban ki kell aknázni, ezzel is segítve a kiadások fedezetének megteremtését. Befejezésül azt fejtegette Deák Gábor: a helyi sportpolitikának összhangban kell lenni az országos célokkal. Arra kérte a jelenlevőket, hogy minden eszközzel lépjenek fel a sportélet tisztátalansá- gai. a fekete pénzek, a bundák ellen, s legyenek élenjáró' a sport tisztulási folyamatának. Korreferátumában Porkoláb Albert, a megyei tanács elnökhelyettese arról szólt: Borsod vállalatai rendkívül nehéz helyzetben vannak, ennek ellenére annyira támogatják a sportot, hogy a megyék közötti rangsorban Borsod az első-második helyen áll, de soha nem volt még negyediknél rosszabb. Sajnálatos tényként említette, hogy nincs NB I-es labdarúgó-, férfikézilabda-, férfi és női röplabdacsapata Borsodnak, s hogy a vívók, úszók, tornászok és atléták eredménylistája is — kevés kivételtől eltekintve — szegényes. Büszkén említette viszont a nemzetközi színtereken is eredményes sportolókat, s azt, hogy a megye és «illess A Diósgyőri Édesipari Gyái azonnali oelépessel alkalmaz j műszakos női munka vaiialokai 8 aiiaianos iskolai vegzeuseggei. Éjszakai póliék üu százaickuai nyer elszámolást, 2 fő segédmunkást, és i fő csőszerelőt. Jelentkezés: Diósgyőri Édesipari Gyár munkaügyi osztályán reg gél ? órától 9 óráig. Miskolc. Fürdő u. 4. A Bánkút Siklub bánkúti si- házába gondnokol keres, középiskolai végzettséggel. A klub elhelyezést biztosít, fizetés meg egyezés szerint. Jelentkezes: levedben, önéletrajzzal, az alábbi címen: Bánkút Síklub. Jóül Miskolc. Pf.: 367. MH — 139 442. Főágazatunk felvesz forgácsolókat, ácsokat, bádogost. Jelentkezés: reggel 7—7.30 óra között. Miskolc, Rácz 4dám u. 22. sz. alatt. A MÁV Miskolci Járműjavító Üzeme felvesz felsőfokú végzettségű műszaki szakembereket: számitógépes termelésirányítói, alkatrészgyártás-programozói, alkatrészgyártás-irányítói munkakörbe, valamint közgazdasági érettségivel bérelszámolót, pénzügyi ügyintézőt, továbbá: lakatos. hegesztő, esztergályos, marós, kovács, gázszerelő szakmunkásokat, 8 általános végzettséggel és szakvizsgával rendelkező gázkazánkezelőt, szennyvíztisztító üzemeltetéséhez betanított munkást, PG. SUS hulladékégetőhöz kezelőt, ugyancsak 8 általánossal segédmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. Érdeklődni személyesen a személyzeti és oktatási osztályon, illetve az üzem- gazdasági osztályon lehet. Bejárat a Tiszai pályaudvar aluljárójából. A Miskolci Likőrgyár felvesz férfi munkavállalót segédmunkás munkakörbe. Jelentkezni lehet: Miskolc, Partizán út 13. A Nehézipari Műszaki Egyetem Államtudományi Tanszéke pá- { Iyázatot hirdet előadói állás be- j töltésére középiskolai és lehető- j leg gyors- és gépírói végzettség- i gél rendelkezők részére. Jelent- i kezés személyesen a tanszékvezetőnél. Megbízható, nem italozó szobafestő szakmunkásokat azonnal felveszek. Jelentkezni: Miskolc, Kun Béla 37. sz. alatt személyesen. A Miskolci Bútoripari Szövet kezet pályázatot hirdet az alábbi munkakörökre: áruforgalmi vezető középfokú végzettséggel: műszaki osztályunkra többéves gyakorlattal faipari üzemmérnököt; belsőépítészeti munkákban jártas, gyakorlattal rendelkező faipari technikust gyártáselőkészítéshez; belső ellenőrt mérlegképes könyvelői képesítéssel. Felvételre keresünk még jó képességű, gyakorlattal rendelkező asztalos szakmunkásokat. Bérezés közös megegyezés alapján. Jelentkezni lehet személyesen, a szövetkezet elnökénél. Miskolc, Déryné u. 7, sz. alatt. A Vízügyi Építő Vállalat miskolci főépitésvezetősége felvételt hirdet gyors- és gépírói állás betöltésére. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezéseket a főépítésvezetőség irodáján kérjük, személyesen: Miskolc- Egyetemváros, Déli terelőút alatt. Megközelíthető - a 12-es és a 29-es autóbusszal. Nyugdíjast garázsörnek felveszünk. Érdeklődni a 87-070-es telefonon. ingot&an Eladó másfél szobás, tehermentes, szövetkezeti lakás a Középszer 80. szám alatt. Érdeklődni: mindennap 13-—18 óráig a 16-115-ös telefonon. Miskolc belvárosában, 2 szobás, nívós, telefonos, II. emeleti, összkomfortos, tanácsi lakásomat budapesti hasonlóra cserélném. „Ráfizetéssel 223 215»» jeligére a kiadóba. Másfél szobás, összkomfortos, tanácsi lakásomaí elcserélném szoba, konyhás, személyi tulajdonú udvaros lakásra. Érd.: Miskolc, Wesselényi 55. sz. alatt. Taktaharkány központjában eladó egy kétszintes, családi ház. Két család részére is alkalmas. Érdeklődni: mindennap, Béke út 9. sz. alatt. Selyemréti 1,5 szobás, nagymé retű, gázos, földszintes, tanácsi lakást garzonra cserélek. Tel.: 89-536. Belvárosi 3 szobás, szövetkezeti lakás igényesnek eladó, kp. 4- OTP. Érdeklődni: 18 óra után, Miskolc, Dankó P. n. 25. sz. VI/3. Családi ház eladó, megegyezés szerint. Érdeklődni az esti órákban. Tel.: 75-010. Belvárosi, 3 szobás szövetkezeti lakásomat elcserélném 1, vagy 2 kisebb lakásra. Érdeklődni: szerda kivételével 16.30— 19.30 óra között, a Vörösmarty u. 60. sz. VI/3. alatt. Elcserélném 1 + 2 fél szobás, szövetkezeti lakásomat, tehermentes OTP-garzonra, esetleg tanácsi garzonra. „Biztos 223335” jeligére a kiadóba. Miskolc, Kun Béla út 133. sz. családi házam eladom. Érdeklődni: Gyöngyös, Hevesi u. 7. Telefon: 06-37-13-988. Üzlethelyiség a Győri kapuban, a Réz u. sarkán eladó. Telefon: 67-629, este. Eladó: Gyula u. 33. sz. alatti családi ház. A vételárba 1,5 szobás, gázfűtéses, teletonos. tanácsi lakást a Hoffmann O. u. és a Szikra mozi közötti területen beszámítok. Érdeklődni a 71-741-es telefonon egész nap, a 75-986-os telefonon, este 8 óra után. A varból víztározónál 320 négyszögöl víkend elek. villanynyal. építési engedéllyel, lakható szerszámossal eladó, vagy autóra cserélem. Kruspér u. 3. Betongyárnál. Kétszobás családi ház, köz- pontifűtéses, 2 garázzsá) eladó. Nyékládháza, Kandó Kálmán u. 6/a. Érdeklődni: szombat, vasárnap egész nap. Elcserélném 69 négyzetméteres, belvárosi, földszinti, telefonos, távfűtéses, 3 szobás öröklakásomat. Kérek 3 szobás, vagy 2,5 szobás tanácsit és 1,5 szobás lakást. 32-453, 19 óra után. Olcsón eladó Miskolc-Tapolcán, a Dimitrov-hegyen, 558 négyszögöl hétvégi telek. Érdeklődni: Szanyi Sándor. Szilágyi Dezső u. 14. sz. Este 6 óra után. farmi! Skoda Octavia használatra, vagy bontásra, elfogadható áron eladó. I'elsőzsolca, Sajó u. 9. Skoda Octávia Combi eladó. Érdeklődni: 62-305. ZC frsz. Skoda S lö0-as gépkocsi eladó. Telefon: 66-663. Eladó EO tolóplatós markoló, D—65-ös motorral, üzemképes állapotban. Érdeklődni lehet: Berzék, Rákóczi u. 124, sz., délután 4 órától, hétvégén egész nap. Eladó IFA-motoros ZIL ff*» platós thgk., tartalék motorral* Érdeklődni: Taktaharkány, Kazinczy u. 29. sz. Eladó M—25-ös. billenőplatós Multicar 1990-ig érvényes műszaki vizsgával. Ugyanott 51—24- es Multicar vizsga nélkül. Érdeklődni : Miskolc-Martintelep, Kisfaludy u. 63. sz. Fekete-feher, nagyképernyős televízió 2700 Ft-ért eladó. Szikszó. Miskolci út 23. Eladó 5 db-os ónémet garnitúra. Érdeklődni lehet: hétköznap, 18 óra után, szombat, vasárnap egész nap Miskolc, 64- 564. Eladó új, parkettás bejárati ajtó és négyszárnyú parkettás garázsajtó. Érdeklődni: Bercsényi u. 40. sz. Színes televízió (Viking) eladó, jótállással. Érdeklődni a 67-809-es telefonon, este 5 óra után. Büfé-falatozó Miskolc-Tapolcán eladó. Telefon: 88-929, 16— 19 óráig. Eladó Mokka 2 karos kávégép, 8 tégelyes fagylaltgép, Lilla hűtővitrin. Érdeklődni: III. Árpád u. 9. sz. Eladó új ÉTI 60-as gázkazán. Érdeklődni: Miskolc, III. Árpád u. 9. sz. Garázs saját tulajdonú, eladó a Bajcsy-Zs. u. 25. sz. ház udvarán. Tel.: 18-747. Avas-dél, Jósika út 8. sz. TO-e* garázs kiadó. Érdeklődni: Szent- péteri kapu, Bulcsu út 19. sz. III/7. Ugyanott A—07 Zsuk eladó. A LENIN KOHÁSZATI MÜVEK a csavar- és húzottáru gyórrésziegéböl W88. január 1-jével leányvalialato! alapított. 0 műszaki igazgatóhelyettest gépészmérnöki képzettséggel. KERESETI LEHETŐSÉG: 15 000-18 000 Ft 0 pénzügyi osztályvezetőt és 0 számviteli osztályvezetőt felsőfokú közgazdasági végzettséggel. KERESETI LEHETŐSÉG: 10 000-15 000 Ft/hó (nyelvtudással jelentkezők előnyben részesülnek) 0 FELVESZÜNK TOVÁBBÁ: mérnököket, üzemmérnököket, mérlegképes könyvelőket, közgazdasági és gépipari szakközépiskolát végzetteket különböző előadói és csoportvezetői munkakörökbe. KERESETI LEHETŐSÉG: előadó, könyvelő, operátor, bérelszámoló 6000-8000 Ft. főelőadó 7000-9000 Ft, csoportvezető 8000-10 000 Ft, fömunkatárs 10 000- 12 000 Ft/hó. 0 FIZIKAI MUNKAKÖRÖKBE: forgácsoló szakmunkást, szerszámlakatost, sajtolót, kovácsot, hevitökemence-kezelöt, rúd- és tekercshúzó gépkezelőt vasipari szakmával, pácoló-foszfátozót, vegyszerkezelöt (vegyipari szakközépiskolai végzettséggel). Betanított gépmunkást (nö és férfi), legalább 8 általános iskolai végzettséggel. Nőket elsősorban csúcs nélküli csiszoló munkakörbe, ahol a betanítási időre teljes bért fizetünk. KERESETI LEHETŐSÉG: szakmunkásoknál 8000-12 000 Fi oetanított munkásoknál 7000-10 000 Ft/hó. E LEANYVALLALAT TEVÉKENYSÉGI KÖRE: csavargyártás, hideg- és melegalakitás, hántolás, csiszolás, hőkezelés. A leányvállalat működési területe az LKM telephelyén KM. JELENTKEZNI LEHET: a Csavar- és Húzottáru Leányvállalat munkaügyi osztályvezetőiéné! Telefonszám: 52-398