Déli Hírlap, 1987. augusztus (19. évfolyam, 178-201. szám)
1987-08-26 / 197. szám
Tartalmas programokkal kell megtölteni az ifjúság szabadidejét. Ennek egyik fajtája az olimpiai ötpróba, amely tömegeket mozgat meg évek óta... A városi párl-vb tárgyalta Az ifjúsági és sportmunka városunkban apróhirdetések A városi párt-végrehajtobi- zottság tegnapi ülésén többek között megtárgyalta azt a tájékoztatót, amely Miskolc Megyei Város Tanácsa ifjúsági és sportosztályának a megalakulása óta végzett munkájáról szól. Az osztály 1987. január 1- jétől kezdte meg új struktúrájában tevékenységét, hangsúlyozva, az ifjúságpolitikai és sportmunka egységét. Mint a tájékoztató kiemeli: az ifjúságpolitikái feladatok átvállalásával sem lett kisebb a felelőssége a sportmunkában az osztálynak, hiszen Miskolcon továbbra is szükség van a versenysportra, az élsport utánpótlásának nevelésére, a lakosság által igényelt sportágakban színvonalas hazai és nemzetközi események lebonyolítására, de a jövőben még nagyobb figyelmet kell biztosítani a szabadidősport lehetőségeinek megismertetésére, ezen események szervezésére és koordinálására. Ennek érdekében is kezdeményezte az osztály már az előző tanévben, hogy minél több nevelési-oktatási intézményben alakuljon meg az új típusú Diák Sportkör, illetve Diák Sportegyesület. SZÜLETETT: Llpusz Róbertnek és Horváth Juditnak Bernadett; Gulyás Lászlónak és Kepse Katalinnak Norbert; Horváth Attilának és Kalmár Zsuzsannának Bence; Horváth Bélának és Horváth Ibolyának Roland; Junász Gyulának és Rápkai Erzsébetnek Dávid; Kecskés Jánosnak és FincziczUi Valériának Szabolcs; Szegedi Zsoltnak és Kosa Évának Zsolt; Körtvélyesi Gyulának és Molnár Honának Anita; Nikola Sándornak es F'ajta Erzsébetnek Judit; Salamon Róbertnek és Farkas Erzsébet Annának Zita; Sasvári Sándornak és Dobrosi Zsuzsannának Andrea; Szalmáry Árpádnak és Czigó Ilortanak Anett: Ba.ogh Lászlónak es Szakos Malvinnak Péter; Egri Józsefnek és Fuksz Zsuzsannának Gábor; Gazdik Ottónak és Bakos Rita Magdolnának Zoltán; Scnónberger Lajosnak és Tóth Ágnes Csillának Péter; lap.. Ottónak és Sándor Erzsébetnek Adäm; Renk Csabának és Kecskés Ilonának Roland; Budai Pálnak és trendek Margitnak Erik Richard; Gregóczki Józsefnek és Barna Az ifjúsági és sportmim- ka nemcsak tanácsi, de össztársadalmi feladat is. Nem véletlenül dolgozott ki együttműködési terveket mindazokkal a szervezetekkel, intézményekkel a tanács ifjúsági és sportosztálya, amelyekkel lehetőség van a közös munkára. Különösen fontos ez a kapcsolat a tanácsi szakigazgatási szervekkel, de a KISZ-bizottsággal, a2 úttörőelnökséggel, s több más állami és társadalmi szervezettel is. Mert az ifjúság szabadidejének tartalmas eltöltésére csak a művelődési osztállyal közösen Készíthet feladattervet az ifjúsági és sportosztály, de más, az ifjúságot érintő ügyekben is szükséges az együttműködés a tanács különböző osztályaival. Ami pedig a sportot illeti, a már rég bevált módszereket kell az új kor követelményeihez igazítani annak érdekében, hogy a felnövekvő nemzedék egészséges életmódra nevelésében ismét a megfelelő helyre kerüljön a testnevelés, a sport Miután egy sor ifjúságpolitikával összefüggő kérdés jogi szabályozása még várat magára, a munka ma még a kezdeti gyermekbetegségei* Gizellának Renáta; Suranyj Istvánnak és Tóth Erzsébetnek Helga; Bán Ftencnel* es Ruzs- vanszki Juditnak Beára; I vanes o Endtének es Szeli Rozsának Anita; Lakomecz Sándornak és Danyikó Máriának Mária; Molnár Tibornak es Nógrádi Erzsébetnek Marianna; Sárost Gyulának és Spisák Erzsébetnek Mónika; Túri Józsefnek es Nagy Gyöngyinek Edit; Orloczki Tibornak és Szvoboda Mária Zsuzsannának Krisztián; Váradt Istvánnak és Szirkó Mónikának Norbert; Bársony Jánosnak és Varga Juditnak Ádám; Csiliig Bélánál, és Nagy Margitnak Attila; Halász Zsoltnak és Nagy Katalin Gizellának Norbert; Horkai Jánosnak és Melczer Zsuzsannának Balázs. Kormány Attilának és Szikszaí Márta Jolánnak Attila; Buda Györgynek és dr Antony Maria Ágnesnek Bogiárka és Kinga; Kristóf Lászlónak es Bukta Máriának Zoltán Adám; Kónya Gábornak és Kótai Saroltának Norbert; Rozgonyi Tibornak és Birinyi Katalinnak Csaba nevű gyermeke. Szeretettel köszöntjük városunk legifjabb polgárait.! éli. A központi útmutatások is nehézkesen érkeznek, ezek nélkül pedig a helyi igényekhez igazított elképzelések sem születhetnek meg. Mindezek ellenére az a tevékenység, amelyet az ifjúságvédelmi hónap keretében végzett az osztály, már mutatja életképessegét, s azt: ha buktatóikkal teli is az út kezdete, járni kell rajta. Ugyanakkor a jövőben méginkább társadalmi üggyé kell tenni a városban az ifjúsággal és sporttal vak) foglalkozást, mert csak így várható el eredmény mindkét területen. állas Főágazatiunk felvesz építőipari kalkulátor! végzettséggel rendelkező irodavezetőt és egy fő kezdő anyagkönyvelőt. Miskolc, Rácz Ádám utca 22. Tel.: 74-723. MH-139150. Bedolgozást vállalok, varrást, összeállítást. Telefon: Í7-955, du. 5 órától. A Diósgyőri Papírgyár felvételre keres 18. életévüket betöltött fiatal férfi munkavállalókat betanított gépi munkára, 3 műszakos és folytonos munkarendbe (folytonos munkarendben 85 százalék műszakpótlékot fizetünk). Jelentkezés személyesen a gyárban, vagy az 51-333-as telefonon. Autószerelő, áruforgalmi ügyintéző, férfi segédmunkás munkakörbe munkatársakat keres a Miskolci Likőrgyár. Miskolc, Partizán u. 13. Az egyetem elektrotechnikai tanszéke keres megbízható hi- vatalsegédnöt. Jelentkezés: a 65-111-es telefon 12—18-as mellékállomásán. ingatlan Eladó, vagy bérbe kiadó a Killian-északon 19 m2-es zöldségespavilon. Vfz, villany van. „Zöldséges 215303” jeligére a kiadóba. Családi ház építésére alkalmas telket vennék Miskolcon. Telefon: 67-461. Magánerős lakásépítési lehetőség Miskolcon több helyen, sorházas megoldás. Érdeklődés; hétfő—szerda—pénteki napokon 17 és 19 óra között a *8-217 telefonon. Eladom vagy elcserélem vasgyári, kétszobás, fürdőszobás, kertes, saját házam. Kérek egy 1 és fél szobás, szövetkezetit, a Marx tértöl a Killianig, I—II. emelet. „Sürgős 27S 352« jeligére a kiadóba. Kun Béta üti család! báj*» eladó. Érdeklődni: Gyöngyös, Hevesi út 7. sz. Telefon,; 86-3713-9S*. • szobéa, 5s«*o«gN»ptos, kertes lakás sürgősen eladó. M4s- k«fc Hl., Nagy Sándor 22. Elcserélném 44 m*-es földszinti, 1 szoba. lakokonyha, lomkamrás, összkomrortos, avas-déli tanácsi bérlakásom hasonló alapterületű komfortosra. Selyemrét előnyben. „Express 215278” jeligére a kiadóba. Szilvásváradon 1971-ben épült 4 szobás családi ház 220 négyszögöl ..elekkel (ipari árammal, víz, villany van), valamint 225 négyszögöl építhető telek eladó. Érdeklődni Szilvásvárad, Egri út 71. Telefon: 06-36-55-290. Mályi, Munkás u. 40. sz. alatt з, 5 szobás, összkomfortos, családi házunkat eladnánk vagy elcserélnénk. Csere esetén 2,5 vagy 1+2 féí szobás, tanácsi, vagy szövetkezeti lakást beszámítunk. Érdeklődni a fenti címen, naponta 17 órától, szombat, vasárnap egész nap. Eladó Nyékládházán zártkert, kis faházzai. Villany bevezetés alatt. Érdeklődni: Lenin város, 14-100. Eladó Tapolca és Komlóstető között, Tapolcához gépkocsival 5 percre, déli fekvésű, zártkerti oltvány szőlő, gyümölcsös, 2x350 négyszögöl, beépíthető. Ára: 70 és 80 ezer forint. Érdeklődni: Árpád u. 32. sz. I/l. Diósgyőr. Telefon: 71-389. Avas-déli (III. ütem), OTP- garzont tanácsi kétszobás, vagy 1-1-2 fél szobás lakásra cserélem, értékegyeztetéssel. Telefon: 69-428. 224 négyszögöles telek eladó Kiserenyöben, autóval megközelíthető. Érdeklődni: Miskolc-Pe- reces, Csajkovszkij 59. Sajőszentpéteren a pincesoron, borház, pincével eladó. Érdeklődni: Sajószentpéter, Május 1. út 4. Miskolc területén mezőgazdaságilag jo! hasznosítható nagyobb földterülethez tőkével rendelkező társakat keresek. Több megoldás is lehetséges, válaszokat: „Farmer Gmk 215409” jeligére a kiadóba kérek. Eladó Borsodszirák, Állomás и, 13. szám alatt levő 77« négyszögöles, 3 szobás, új lakás és alatta pince + 10x6 m-es épület, mely megfelel szerelőműhelynek is. Eladó kétszintes, két esalad részére is megosztható, kertes családi ház, vagy egyik szint. Miskolci csere is érdekel. OTP -fkp. Cím: Sajópetri, Dózsa Gy. u. 56. Elcserélem 37 m2-es, telefonos, avas-déli szövetkezeti lakásomat, nagyobb, telefonos, tanácsira, Érdeklődni: a 61-673-as telefonon. Szentkeressthegyen panorámás, Bükkre néző 300 négyszögöles telek, 20 m2-és tetőtérbe- épitéses kőházzal 380 ezer Ftért eladó. Villany van, víz nincs. TeL: 31-34«. Elcserélném 100 m-es. s szobás, komfortos családi hazamat ráfizetéssel Miskolctól 20 percnyi járásra, Kistokajban. Cserébe kérek, 60 m2-nél nagyobb, erkélyes, szövetkezeti lakást, legfeljebb V. emeletig. Belváros előnyben, „őszi költözés 215310” jeligére a kiadóba. Elcserélném 1--2 fél szobás házfelügyelői lakásomat hasonló tanácsi bérlakásra. Érdeklődni: Engels utca 72. fszl. 5.. vagy a 61-067-es telefonon. Garázs eladó a Gömőri téren. Érdeklődni az esti órákban a 86-791-es telefonon, Cserélnék 2,5 szobás szövetkezeti, II. emeleti avas-déli lakást, 1,5 vagy garzonra. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni: Avas-dél Középszer 76. 2/3. Eladó Tiszacsegén 2 szobás családi ház nyári konyhával + gazdasági épülettel, 310 négyszögöl rendezett telekkel. A faluközpontban, de a fürdőház is közel. Érdeklődni: Miskolc, Avas-dél Engels u. 53. IV/3. Középszer 74. IX 1. telefonos, szövetkezeti lakásom eladom, vagy azonos értékben kertes, családi házra cserélem. Érdeklődni levélben, Mezőkövesd, Kosztolányi út 1. rirkola Ferenc, telefönön: Mezőkövesd, 103. Eladó Kistokaj, Béke u. 20. szám alatt összkomfortos, központi fütéses ház 606 négyszögöl telekkel. Érd.: Kollár Barna. Olcsón eladó faház pincével, gyümölcsfákkal és kordonos szőlővel tanácsi telken. Műút mellett a Ruzsinban, közel az avasi lakótelephez, a 29-es busz vonalán. Érdeklődni: Kőporos Átadnám tanácsi telkemet Irts faházzal, gyümölcsfákkal, a déli terelőút mellett a 29-es vonalán. Érdeklődni: Miskolc, Lá- di 13. sz, fszt. l. Miskolci 2 szobás, Vörösmarty lakótelepi lakásom OTP- vagy szövetkezeti lakásra cserélem. Érdeklődni: 06-1-550-396, este 6 órától. Pince, borbázzal eladó Perecesen a mozinál. 15 m hosszú, villany van. Érdeklődni: Engels 68. II/1. albérlet Bútorozott szoba két no részére kiadó. Oszip István 10. 9/1. 61-470. Albérleti szoba Miskolc központjában, központi fűtéssel, mellékhelyiségek használatával 2 diáklánynak szeptember I-tőJ kiadó. Érdeklődni: Ahaujszanto, telefon: 31. adas-uétel 7 részből álló. Amati „zöWP* dobfelszerelés eladó. Cím: Német András, 3794 Boldva, Kossuth L. u. 18. Eladó kombinált szekrény és 1 db toloüveges könyvesszekrény, 600-as Trabant szélvédőüveg, jutányos áron. Érdeklődni: Miskolc. Széchenyi út 88. Videorecorder „Fischer FVH—• P710K” újonnan e!adö.4G/6l-4Í6, 16 órától. Eladó lángossütö-pavilon felszereléssel együtt, szétszedett állapotban is. Érdeklődni: 84-033- as telefonon. 10 m--es büfékocsi felszereléssel vagy anélkül eladó. Érdeklődni: Hajdúnánás, Kazinczy u. 14. Kéki Lászlónál. Eladó új, ketszárnyá parkettás bejárati ajtó, négyszárnyú garázsajtó és sima ajtó. Érdeklődni : Miskolc III., Bercsényi u. 40. fármO ÜR—28-as, felújított traktor el- adó. Hollóstető, turista hat. Üzemképes 4x4 platós A*e le« járt műszakival egyben, vagy alkatrészként eladó. Btfakelc, Gyár utca 62. 1 ! Eladó «01-es Trahant EJ érsz. felújított állapotban, 1,5 eve« műszakival. Érdeklődni: Takta- harkany, Honvéd is., ejtesz nap. Áron alul eladó nj Wartburg • karosszéria es -elemek. Érdek* lódni: Miskolc, Rózsa E. Vél. vagy -a Kóporoe-n, IS. atett. Házasság 49 éves, 175 cm, netten, fizikai dolgozó férfi vagyok. Társaság hiányában keresem azt a hozzám illő, 42—45 éves korig egyedülálló hölgy ismeretségét, aki vidéki házamba hozzám költözne és szerető otthonra vágyik. Anyagiak rendezettek, karos szenvedélyem nincs. Az ősz itt van, csak te hiányzol. Gyermektelenek írjanak. Fényképes leveleket várok; „Szeretet 2155Ő9” jeligére a kiadóba. oktatás Alsótagozatos gyermekére vigyázok lakásomon, délelőtt vagy délután, iskolától függően, természetesen tannlássa] egybekötve. Tel.: 61-539. Szakképzett gyermekgondőzé- nö egész napra kisgyermek felügyeletét lakásán vállalja. Telefon: 68-609. . Összkomfortos lakásomba középiskolás diáklányt felveszek. Érdeklődni: Vörösmarty a. 56, 6/3., egész nap. Lelkéazné. < Automata reluxák import alap-' anyagokból, extra kivitelben, gyors szállítással, vidékieknek előrendelésre is. Telefon- 76-33*. A MISKOLCI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ VALLALAT FELVÉTELRE KERES • mélyépítésben jártas szak- és betanított munkásokat, • gépkocsivezetőket „D" vizsgával, ó hidraulikus lakatosokot JELENTKEZNI LEHET; Szak- és betanított munkások: Miskolc, Szudi-tanya (DVTK-stadion mellett) Gépkocsivezetők és hidraulikus lakatosok: Miskolc, József A. u. 65, sz. alatt. iskolatáskacsereakció! AUGUSZTUS 27-TOL, AMÍG A KÉSZLET FART Bármilyen iskolatáska vásárlása esetén 1 db használt táskát 100 Ft értékben beszámítunk a vételárbai VARJA ONT A wm caazsHi Centrum Áruház A MISKOLC CSANVtK-VOLGVR Herman Ottö-emlékpark a pihenésre vágyók kedvelt tartózkodási helye. A látogató itt megismerkedhet a BÜKKI NEMZETI PARK TERMÉSZETI ÉRTEKEIVEL. NYITVA: hétfő kivételével naponto 10—18 óráig. belépődíj-. leinettek gyermek és diák csoport < Ft/fő 3 Ft/fő 2 Ft/fő A park látogatása nyugdíjasok szántára INGYENES. Minden kedves látogatót szeretettel vár a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. u. 18. B.-A.-Z. MEGYEI ALLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VALLALAT FELVESZ gyors- és gépíró adminisztrátort jogi és műszaki területre JELENTKEZNI a vállalat személyzeti osztályán lehet személyesen (Miskolc, Fonoda út, 8-as autóbusz-végállomás) ANYAKÖNYVI HÍREK