Déli Hírlap, 1987. április (19. évfolyam, 77-100. szám)

1987-04-01 / 77. szám

Mezei futó OB Veráimé aranyérmes „Nagyon izgultam. Decem­beri tüdőgyulladásom miatt két hónapot ki kellett hagy­nom. Januárban kezdtem el n^ra edzeni és meg akartam mutatni — elsősorban ön­magámnak —, hogy még érek valamit”. Mindezeket Veréb Rúd offne f azekas Erika mondotta Duna­keszin. ahol 15. alkalommal rendeztek meg a mezei futó országos bajnokságot. A kiváló DVTK-s atléianö Kocsis László tanítványa. Az elmúlt évben is 6 nyerte az aranyat a felnőtt nők ötkilométeres számában. Most az volt a kérdés, hogy a téli betegség, a felkészülés ké­sel megkezdése miatt sikerül-e megvédeni bajnoki cimét? Nos, Verébné bizonyított. Legnagyobb ellenfele Ágoston Zita (Bp. Honvéd) csak a táv feléig bír­ta veie tartani az iramot. A di­ósgyőri atlétanő 17:21 perces idővel nyerte meg a bajnoksá­got. A DVTK női csapata a pontversenyben 4. lett. % Veréb né Fazekas Erika másodszor is országos baj­nok lett. állas 1 esztergályos-segédet állandó munkára telveszek. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelentkezés: Mályi, Széchenyi u. 52. Harasz- ty. Lajos, géplakatosműhely. Szervizmunkást felveszek. Bocskai út 17. Budapesten anyagbeszerzést, ügyintézést, saját kocsival, Mis­kolcra szállítást vállalok. Ér­deklődni: 86-154-es telefonon. A MATEA Élelmiszer- és Ve- gyiáru-kereskedelrai Vállalat fel­vételt hirdet két programozó részére. Jelentkezni személyesen az ügyvitelgépesítés és adatfel­dolgozási osztályon, egy gyors- ' és gépíró részére. Jelentkezni a 88-211/45 telefonon, vagy sze­mélyesen lehet. Címünk: Mis­kolc, Állomás u. 1. sz. Diósgyőrben üzemelő III. o. büfé, azonnali belépéssel (is) al­kalmaz női munkaerőt, csaposi munkakörben. Érdeklődni: sze­mélyesen. Blaha L. u. 36. alatt, az üzletvezetőnél. Hétköznap 9 -12-ig. Hivatásos jogosítvánnyal ren­delkező, fiatal gyümölcstermesz­tő szakmunkás állást változtat­na. Levélcím: Simon László, Miskolc, 3528, Rába utca 18. sz. Építőipari tevékenységben jár­tas kalkulátort felveszünk. Te­lefon: 16-023. Nyékladházán 400 négyszögöl hétvégi telek, kétszintes házzal sürgősen eladó. Érdeklődni egész nap: 68-692. Killián-délen y szoba lakó­konyhás, telefonos, földszinti tehermentes, szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: Miskolc, Ga­garin u. 20. fszt. 2. Eladó 2 szobás, tehermentes szövetkezeti lakás. Miskolc, Kassai u. 60. 111/2. Telefon: 31-227. Eladó kétszobás öröklakás. Belvárosi 1 -f fél szobás csere is érdekel. Érdeklődni: 85-160­as telefonon. Eladó m'-ként 65 Ft-ért 3000 m oltvány szőlő, gyümölcsös zártkerti ingatlan, Tapolcához közel. Érdeklődni: 71-389 telefo­non. Elcserélném belvárosi, 2 szo­bás, OTP-örökiakásomat (csak belvárosi) 2,5 vagy 3 szobás OTP-öröklakasra, értékkülönbö­zettel. Tel.: 88-098. Csendes, szép környezetben eladó 1 4- 2 félszobás szövet­kezeti lakás (busz, iskola. ABC közel). Érdeklődni 5 után a 69-754-es telefonon, vagy egész nap, Miskolc, Dankó Pista u. 9. III/l. Vörösmarty lakótelep. Eladó! 3 db 800 négyzetméte­res zártkerí a Bcdegh-völgy- ben. Ara; 35 ezer Ft és teljes pincefelszerelés, borral együtt. Érdeklődni: Tízes honvéd u. 20. II 4. Szakái. A , felnőtt férfiak 6 km-es számában Kazsimér (DVTK) szerezte meg a 7. helyet. Az összetett pontversenyben a DVTK a 4. helyen végzett. ingatlan Görömbülyön 400 négyszögöl szőlő, gyümölcsös hétvégi kő­házzal. pincével eladó. Irányár: ISO ezer Fi. Érdeklődni: Mis­kolc, Bertalan 20. III/l. alatt, na­ponta IS órától. Jakab. Vargahegyen 400 négyszögöles telek bérbeadó. Érdeklődni: 76- »43. Kiadó 2 szobás szövetkezeti la­kás, Vászonfehérítö u. 16. IV/3. Kp. -Í-OTP. Érdeklődni: Miskolc, 5ályi I. 11. 11/1., mindennap. Szikszón 1024 mJ-es telek, egyedi tervezésű, összkomfortos családi házzal, alatta 100 m2-es üzlethelyiséggel eladó. Érdeklőd­ni: 3800 Szikszó, Miskolci a. »3. Lillafiired-Felsö-Hámorban. a Palota út 39. szám alatt eladó kétszintes, tetötér-beépftéses, komfortos, 11. éves családi ház. Két család részére is alkalmas. Érd.: munkanapokon 16 órától, szombaton és vasárnap egész nap. Tátra utcai kétszobás, telefo­nos, gázfűtéses tanácsi lakásun­kat tehermentes szövetkezeti garzonra, vagy egyszobásra cse­réljük. Tel.: 51-204. Táncsics tér 1. szám alatti dohány—bazár bolt eladó. Ér­deklődni: Fazola Henrik u. 9. UI4. Beállt gyümölcsfákkal zártker­ti telek eladó a Lyukóvölgyben. Érdeklődni: Teleki Károly, Mis­kolc, Éder Gy. n. c. Kézilabda m I Bajnoki rajt győzelemmel B. BÁNYÁSZ-TATABANYA 19-18 (8-8) Megkezdődött a bajnokság a női kézilabda NB I-ben is. A Borsodi Bányász együttese első találkozóját idegenben vívta, a „testvércsapat” Tatabányai Bá­nyász ellen. Jól sikerűit a bemutatko- 2ás Csik János csapatának. A Ladiszlat. Lovas vezette találkozón Kovács M.-né — aktakönyvi HÍREK SZÜLETETT: Nagy Attilának és Mold Eme­sének Észter; Tót Istvánnak és Papp Ágnesnek Viktória; Marosi Tamásnak és Tolnai Csillának Mercedes Diana; Bacsó József­inek és Molnár Katalinnak Szil­via; Hajdú Lászlónak és Gal- vács Erzsébetnek Bernadett; Su- rányi Sándornak és Vaán Éva Katalinnak Gergő és Beatrix; Fodor Istvánnak és Kiss Piros­Enginé, Bocsiné, Kovács L*~ né, Szabó, Feketéné, Ke­rék jártóné (Cserék: Deme­ter, Vinczéné, Nagyné, mann) összeállítású Bányász az első félidőben n-agy csa­tát vívott a hazaiakkal A tatabányaiak szereztek ve­zetést, végig tartani tudták előnyüket. A miskolciak já­téka néha akadozott, ám ennek ellenére sikerűit egyenlíteniük. Szünet után feljavult a B. Bányász. Lendületes, öt­letes támadásokat vezettek. Izgalmas, kemény volt a mérkőzés. A gólok felváltva estek. A hajrában a Tata­bánya megpróbálta ledol­gozni minimális hátrányát. A találkozó lefújásának pil­lanatában, egy szabálytalan­ságot követően időntúli két­méterest ítéltek a hazaiak javára, ám Keczkóné a kapu fölé lőtte a labdát. így a B. Bányász minimális, egygólos 2 szobás szövetkezeti lakás eladó. Klapka Gy. m. 5. fszt. 3. Tisz&vasvári gyógyfürdő terü­letén ikerleiken víbendház sür­gősen eladó, strandhoz 3 perc. Telefon: 60-941. Eladó 2 szobás, gázfűtéses, összkomfortos, társasházi lakás 10© négyszögöl kerttel a Berek­aljám Ajánlatokat ármegjelölés­sel „Nyári költözés 230 621” jel­igére kérünk a hirdetőbe. Szikszón eladó 309 négyszögöl telek, kis házzal és gyümölcsös. Érdeklődni lehet: Miskolc, Fá­bián «. 1. 1/2. Telefon: 18 órá­tól: 11-361. Hejőpapi, Kossuth u, 161. sz. alatti falusi családi ház istálló­val, nagy zártkerttel eladó. Ugyanitt 2 lakótelek is. Érd. a 37-978-as telefonon. Eladó az Árpád n. 84. IV/1. sz. alatti, 51 m2-es, szövetkezeti la­kás. Csere esetén családi ház is érdekel. Érdeklődni: szemé­lyesen, vagy 17 óra után a 78- 554-es telefonon. Az ongai csavargyári 1-es tó­nál horgásztelek eladó. Érdek­lődni az 51-906-os telefonon, egész nap. Beépíthető telket vagy romos házat vennék, Miskolc területén. „Nyár 205 862” jeligére a kiadó­ba. Elcserélnénk avasi, 2 szobás, tanácsi lakásunkat, 1,5 szobás tanácsira + értékkülönbözetet kérőnk. Cím: Sályi I. u. 9. Ilii. Sereg József. Avasiak előnyben. Érdeklődni délig a 62-010-es, az est! órákban a 73-755-ös tele­fonon. Elcserélnénk 2 db másfél szo­bás, távfűtéses, telefonos, ha­gyományos építésű, zöldövezeti, szövetkezeti—tanácsi lakásunkat 60 m- körüli, társasházi lakás­ra, házrészre. „Csendes helyen 206203” jeligére a kiadóba. Eladó RnzsHiszőlőben, busz­megállónál, a 41. sz. házzal szemben 400 négyszögöl gyü­mölcsös hétvégi házzal. Víz, villany van. Érdeklődni a 69- 336-os telefomwi. Vennék 35 m2-es lakást kp. -f- magas OYP-áíválIalássai, nyári költözéssel. Tel.: 69-043. Elcserélném 2 szobás, OTP-s lakásom, másfél szobás, szövet­kezeti lakásra értékkülönbözet­tel, OTP-átvállal ássál. (Killián előnyben). Érdeklődni szemé­lyesen: Hajós I. u. 48. IV/1. sz. alatt. Elcserélném Felsőzsolca, József A._ u. 31. sz. alatti, 134 négy­szögöles, 50 m2, kertes lakáso­mat, OTP- vágy szövetkezeti garzonra. Érdeklődni a meg­adott címen egész nap. Máiyiban, a Bem József u. 25. alatt tartós földhasználattal, jogerős építési engedéllyel, alap. pal, szerszámoskamrával, 940 m3 ingatlan eladó vagy másfél szo­bás, miskolci lakásra beszámí­tással cserélhető. 4. Sz. Ügyvé­di Munkaközösség, Tóth Judit, 16-548, 35-977. Mezőkövesdhez 5 km-re. 800 négyszögöl zártkert eladó, 3. sz. főúthoz 200 m-re. Küt, 50 m-re van. Érdeklődni lehet: Molnár István, Mezőkövesd, László Ká­roly u. 23. Garázs kiadó a Szentpéteri kapui új lakótelepen. Tel.: 16- 971; kának Szabina Bettina és Máté Tamás; Hatrágyi Lászlónak és Kohányi Erzsébetnek Viktor; Barna Ferencnek és Hajdú Má­ria Juliannának Anett Petra ne­vű gyermeke. Szeretettel köszöntjük váro­sunk legifjabb polgárait! győzelmével igen értékes két pontot szerzett. Góllövők: Vinczéné 7, Bo- csiné 6, Kerékjártóné 3, Fe­keténé 2, Engine 1. A MÁTRA ÉLELMISZER ÉS VEGYIARU-KERESKEDELMI VÁLLALAT pályázatot hirdet pénzügyi osztályvezetői munkakör betöltésére. Kereskedelemben és szakmai területen szerzett tegoiább 3 év gyakorlattal, pénzügyi és számviteli főiskolai végzett­séggel rendelkező szakemberek jelentkezését várjuk. Alkalmazásra, bérezésre vonatkozóan bővebb felvilágosítást a személyzeti osztály ad. Címünk: Miskolc, Állomás u. 1. sz. Tájékoztatjuk T. fogyasztóinkat, hogy a Miskolc, Szemere utcától keletre fekvő lakótelepen levő lakóépületekben és közintézményekben áprifis 2-án, 8 órától 14 óráig szünettlni lóik Kérjük T. fogyasztóink szíves megértését. Avas III. ütemben levő, X. emeleti 1 + 2 fél szobás, szö­vetkezeti lakásomat eladom *cp. -H OTP-átválialással, vagy el­cserélném két kisebb bérházi lakásért, esetleg kp. -f egy la­kásra történő csere is szóba jöhet. Leveleket „Sürgős 206 294” jeligére a kiadóba. Miskolchoz közel, magántu­lajdonban levő, építési telek el­adó. Tel.: 67-790, 17 óra után. 50—60 m2-es, nem panel örök­lakást vennék. Tel.: 69-413, az esti órákban. 1000 négyszögöl szántóföld megosztva is eladó. Jelentkez­ni: Dalos-dűlő, Lyukóvölgy 22/a. Pápai. Miskolci, Kun Béla út 133. családi ház eladó. Érdeklődni: Gyöngyös, Hevesi út 7. Tel.: 06-37—13-988. Házaspár egy gyerekkel gar­zont, vagy 2 szobás lakást bé­relne hosszabb időre. Havonta fizetünk. Jelige: „Áprilisi költö­zés 205 918” a kiadóba. Tapolcán, kis hétvégi ház te­lekkel, gyümölcsössel, a Martos Flóra utcában eladó. Érdeklőd­ni a 74-154-es telefonon 18 óra után. Kétszobás, családi ház, fél- komfortos, lakható melléképü­lettel, garázzsal Miskolc II. ke­rületében eladó. Válaszokat „Nyár ’87 206 185” jeligére kér­jük a kiadóba. Tiszacscgén, fürdőhöz, közel parasztház eladó. Érdeklődni: Tiszacsege, Templom u. H. Tóthék. Befejezés előtt álló családi házamat eladnám vagy elcse­rélném 2 szobás, tanácsi lakás­ra. „Szikszó 206 242” jeligére a kiadóba. 1 + 2 fél szobás, I. emeleti, telefonos, szövetkezeti lakás el­adó. Árpád u. 68. 1/2. Komlóstetön 600 négyszögöl, állattartásra is alkalmas telek, beköltözhető, bővíthető kis la­kással eladó, víz, villany van. Eladó még konyhaszekrény, 150 literes hűtő, sparhelt, kályha. Érdeklődni: Hl. kér., Ozugró 5. alatt. Gázfűtéses, kertes, családi ház melléképületekkel, garázzsal, ipari árammal felszerelt, oagv műhellyel eladó. Ara: 1 780 000 Ft. Beszámítunk 1 -}- 2 fél szo­bás, OTP-lakást — Avas kizár­va. — Miskolc, Boglárka u. 28. Azonnali beköltözéssel, kétszo­bás, 51. m2-es, szövetkezeti lakás eladó. Kp. -f OTP-veí. Közép­szer 94. V/L Telefon: 68-883. Eladó Kázsmárk, Pő ót 44. családi ház nagy telekkel. Ér­deklődni a helyszínen. Jó állapotban levő, Z szobás -f meliéképület, kertes, családi ház sürgősen eladó. Érd.: Sa- jópálfala. Kossuth u. 7, sz., Egész nap. A varból víztározónál, 260 négyszögöl telek gyümölcsfák­kal, szerszámossal, részben mű­velve, olcsón eladó. Érd.: Mik­lós u. 5. H/9. Óra ve ez. Bodótetőn 200 négyszögöl te­lek eladó. Érdeklődni: Ónod, Mező u. 6. Eladó társasház építésére is alkalmas telek 574 négyszögöl. Balaton u. 11. Érdeklődni: 17— 19 óra között a 78-310-es és a 73-954-es tel. Eladó nagy lakás alappal, lakható melléképülettel. Érd.: Kistokaj, Szabó L. u. 116. sz. Pingyomon 225 négyszögöl, 50 éves bérleménytelek elfogadha­tó áron eladó. Érdeklődni a 88- 680-as telefonon 18 óra után. Eladó 3 szoba, hallos, össz­komfortos, új családi ház. Érd.: Felsőzsolca, Sport u. 14. 17 órá­tól, hét végén egész nap. Elcserélném 2 vagy 1,5 szo­bás, étkezős, tanácsi lakásra 64 m--es, társas, gázfűtéses, ma­gánházam. Tátra u. 14. 17 óra után, belső csengő. Eladó azonnali beköltözéssel, 2 szobás, szövetkezeti lakás. Kp. ■f OTP. Érdeklődni naponta 17 —19 óráig, hét végén egész nap. Miskolc, Mednyánszky 30. fszt. 4. Eladó a Szentpéteri kapuban, októberben átadott 1,5 szobás, OTP-öröklakás. Érdeklődni az 51-176-os telefonon 18 óra után. Eladó a Lippa-dűlőben, 300 négyszögöl telek faházzal, 4 éves gyümölcsfákkal, viz van, villany könnyen megoldható. Ugyanitt eladó lejárt műszakival 500-as Steyer Puch szgk. Érdek­lődni : 16 óra után, Miskolc, Engels u. 17. V/3. 384 négyszögöl telek, alpesi faházzai eladó. Érdeklődni le­het: Vászonfehérítő 8. 1/2. adás-vétel 1 db régi típusú vaseszterga gép eladó. Könnyen kialakítha­tó faesztergának. Érdeklődni egész nap: Mályi, Széchenyi u. 52. sz. Automata reluxa, redőny gaz­dag színekben, import alap­anyagból, kedvezményes áron, gyors szállítással. Előrendelést is felveszek. Telefon: 76-333. Elfekvő 260—300-as I- vagy U- szelvényu tartót vásárolnék, építkezéshez. Tel,: 51-190. 6 tégelyes fagylaltgép eladó. „Sürgős 206 443” jeligére a ki­adóban* Elbontásra váró cserépkályha eladó. Telefon: 85-036, délután, Eladó betonkeverő, 220 voltos, szalagfűrész, 400-as, 380 voltos. Miskolc, Nyár u. 19., hét végén. Eladó lábbal hajtós, süllyesz­tett varrógép, kétplattos gáztűz* hely palackkal. Csokonai u. 78. Teljesen automata, 35 ooo kcal Karborobol típusú széntüzelésű kazán cs 1 db Hajdú super automata mosógép eladó. Érd.: Kazincbarcika, Vájár u. 24. Tel.: 06-48—11-088. Olasz fagylaltgépet keresek megvételre. Ajánlatokat a 31-344- es telefonon 18—20 óra között, Üj 300-as vastagoló gyalugép eladó. Érdeklődni a 61-457-es telefonon lehet, este 6 után. Tangóharmónika új, 120 bőgős eladó. Miskolc, Győri kapu 91. VI'2. Tel.: 31-905. Orion fekete-fehér televízió el­adó. Érd.: Vándor Sándor utca 23. IX, 1. Vennék lágyfagylalt-gépet. Üzemképtelen is érdekel. „Ta­vasz 205 995” jeligére a kiadóba. Műanyag hullámlemezck, 76x240 cm méretűek eladók. Tel.: 66- 435. Automata csirke-előnevelő két* rec eladó, 2 db 1500-as. Ugyan­ott 100 VV-os csöves erősítő -f- 50 W-os hangfal. Miskolc, Üllő u. 15. sz. (Merkúrnál). Olcsón eladó 7 db PK 32-es födémpanel, 4 db A 20-as Át­hidaló és 1 db árambekötési kapcsolószekrény oszloppal. Ér­deklődni : Barsi, 35-582, vagy a 17-617-es telefonszámon. Egy mázsa velőburgonya el­adó. Rakamaz, Bocskai köz 1. Hi-Fi-torony eladó 20 000 Ft­ért. Érdeklődni a 68-886-as te­lefonon este 17—20 óráig. Fejőstehenek betegség miatt sürgősen eladók. Ináncs, Kos­suth u. 13. farmul Sajóvámos, Széchenyi u. «4, alatt benzinmotoros kis traktor pótkocsival eladó. Vennék bontásra 412-es Moszk­vicsot üzemképes motorral (vagy csak motort). Miskolc, Guten­berg 30. Eladó UE 28-as motorblokk, 3 db hátsó felni, 2 db új hen­gerfej, bolygó, kúp- és felező fogaskerekek. Drótos Dániel. Tömör, Kossuth u. 100. ETZ 250-es motorkerékpár új­szerű áHapotlian áron alul el­adó. Érd.: Alsózsolca, Dózsa Gy. 29. Jó állapotban levő Volkswa­gen Passat típusú gépkocsimat eladom. Dácia vagy Lada Com-\ bit beszámítok. Érd.: Nyéklád- háza, Petőfi út 11. sz. 250-es ETZ motorkerékpár el­adó. Miskolc, Kölcsey u. 23. VII/23. Bontásból 125-ös Polski FIAT gépkocsi-alkatrészek eladók. Mo­tor felújított. Tel.: 63-178. Panagor PMC autó tele-zoom eladó. 1:3,5 75—207 mm. Telefons 37-806. 170 cm magas, 28 éves lány társat keres. Válaszleveleket „Sündisznó 206 228” jeligére a kiadóba kérek. 33 éves, jó szakmával rendel­kező szakmunkás ismeretség hiányában leány, elvált asszony vagy független hölgy bemutat­kozó levelét várja házasság cél­jából. Lakás van, egy gyermek nem akadály. Vidékiek levelét is várom, lehetőleg fényképes leveleket. „Megértés 230 447” jel­igére a hirdetőbe. oktatás Alsós tanulók korrepetálását vállalom minden tárgyból, dél­előtt, délután. 31-496. Autó mosás a belvárosban, gőz- borotvával is. Miskolc, Bocskai u. 17. Tel.: 61-814. Külön bejáratú, gázfűtéses, főzőfülkés szobába albérlőtársat keresek, fiatal nő személyében. III. kér., Szabadság u. 19. Vidéken beinduló vállalkozá­somhoz társat keresek, 150%-os garanciát biztosítok. Leveleket: „Megbeszéljük, megegyezünk 206 275” jeligére a kiadóba. Értesítem kedves megrendelői­met, hogy szabóműheíyemet a Tulipán-tömbből áthelyeztem a Tanácsház tér 9. sz. alá. (Do­minó-udvar). Novak ülés, női- férfi szabó. Kavics, homok, kő, salak, be­ton szállítása megrendelhető. Tel.: 86-975. RELUXÁK, redőnyök igényes kivitelben, nagy választékban megrendelhetők. Tel.: 36-881. Fiatal gyümölcsfák alakító és idős gyümölcsfák ifjító metszé­sét vállaljuk. Telefon: 36-721, 73-as mellék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom